2013. szeptember 27., péntek

Ehhez nincs mit hozzáfűzni...

Régen, mikor apró voltam,
csöppnyi, mint egy magocska,
érezted, hogy veled vagyok, becézgettél gyakorta, 
szíved hangja megnyugtatott, ott lüktetett felettem, 
azt meséli, ezer csillag tündökölt a szemedben. 


Támbler :)

Fú, S-nek már megint igaza volt, konkrétan azt mondta, hogy menjek csak rá, majd jól beszippant, mert eszméletlen mennyiségű kép van - többek között - rajta, és tényleg. Olvastam valami statisztikát, hogy az fb-n is hihetetlenül sok fotó, megosztás, istentudjamicsoda forog, de ez sem lehet kutya...
Egy korábbi hisztimre találtam is rajta reflexiót, íme:
De van még, ez most volt épp ma aktuális:
Ez meg a Maslow-piramis, napjainkra hangolva, nem tudom, hogy síró vagy mosolygó emoticont tegyek-e ide:


2013. szeptember 22., vasárnap

Színek, formák, illatok az Ypszilonban

Szeretem ezt a kis boltot. Olyan orgia van benne, minden érzékszervemre hat. A szappanok illata, formája, a raku kerámiák rusztikussága, imádom. A színek feltöltenek, a szappanokba legszívesebben beleharapnék. :) Irigylem a hölgyet, aki készíti a tárgyakat, remélem, meg tud élni ebből és örömet szerez neki. A www.rakumuveszet.hu egyébként a meglátogatható oldal, nagyon régi, japán gyökerű fazekastechnikáról van szó.
A kerámiákból egy kis részlet, nincs két egyforma darab:

Itt járt az "egyemmeg-megkellzabálni-kiscukidrágaaranyos"...

...azaz a kis unokahúgom. :) Mindig elámulok az okosságán, hogy mikre nem figyel fel, hogy miket tart fontosnak az ő kis világában. Pl. többször elmondta, hogy én vagyok az ő keresztanyukája, pedig maga az egyházi szertartás meg sem történt. Az öröm az arcán, amikor felfedezi, hogy a felolvasott mondókák közül azt az egyet ő is ismeri, és rögtön skandálja velem, és még többször elmondja utána magától is. Hogy képes elpilledni szinte rögtön azután, hogy beültetik az autóba, mert úgy elringatja a monoton mozgás (van új IKEA-s katalógusom, és J-nek is a kért táska, mivel az öcsém felvetette, hogy akkor ők is jönnének, és nem győzött csodálkozni, hogy nem töltöttünk ott egy óránál többet, ilyen még sosem fordult velük elő :)). És van egy vers, amit az anyukája kér többször, hogy mondja el neki, mert olyan megható, és tényleg, el kell kérnem a sógornőmtől a szövegét. Rajzolt:
... meg bohóckodott is a fényképezőgép előtt:
De a legkedvesebb számomra most ez a kép, pedig homályos is, sötét is, de akkor is, mert egyszercsak odajött, és letelepedett a takaróra ott a földön, és engedte, hogy megsimogassam (puszit még mindig nem ad): 

Blue Jasmine (by Woody Allen) & Si (by Georgio Armani)

Cate Blanchett - szeretem. Inkább éteri nekem, mint itt a reklámban (és a Gyűrűk urában), mint a krízisben lévő neurotikus a filmben, de azért a terv az, hogy abban is megnézem.

Mire gondolhatott a költő?

Ady Endre: Párisban járt az Ősz

Párisba tegnap beszökött az Ősz.
Szent Mihály útján suhant nesztelen,
Kánikulában, halk lombok alatt
S találkozott velem.

Ballagtam éppen a Szajna felé
S égtek lelkemben kis rőzse-dalok:
Füstösek, furcsák, búsak, bíborak,
Arról, hogy meghalok.

Elért az Ősz és súgott valamit,
Szent Mihály útja beleremegett,
Züm, züm: röpködtek végig az uton
Tréfás falevelek.

Egy perc: a Nyár meg sem hőkölt belé
S Párisból az Ősz kacagva szaladt.
Itt járt s hogy itt járt, én tudom csupán
Nyögő lombok alatt.
Mikor mostanában megláttam ezt a verset, kicsit kutakodtam utána a neten, és hát, mint a legtöbb versnél, itt is feldobódtak verselemzések előbb-utóbb. Tulképpen szeretem elolvasni ezeket, mert belövik térben és időben a költeményt abba az elmúlt világba egy kicsit, amikor az íródott, de mégiscsak azt gondolom, hogy a klasszikus kérdés, amit irodalomtanarak tesznek fel előszeretettel, hogy "mire gondolhatott a költő, mikor e verset írta", na, erre igazán nehéz válaszolni. Mert nem tudhatjuk. Ismerjük valamilyen szinten a kort, a történelmi eseményeket, a költő, író körülményeit és ebbe próbáljuk belehelyezni a versbe szőtt gondolatait, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem-e sokszor csak belemagyarázás történik egy-egy műbe, főként akkor, ha nagyon elvonatkoztatnak magától a verstől és mélyebb összefüggéseket keresnek és találnak az elemzők. 
Úgyhogy nekem ez a vers egyszerűen csak szép. Van egy dallama, van egy ritmusa, ami megérint, és azt hiszem, ennyi elég is. 
fb
Egyébként pedig, Párizs, jövök! :) 

Még nem tudom, mikor, talán jövő tavasszal. Muszáj látnom téged, az ellentmondásos híred ellenére is, aztán vagy szeretjük majd egymást, vagy nem...
 

"Ha én harmat volnék..."

Szeretem a reggeli harmatot a füveken, bokrokon, az őszben lassan elnyíló vadvirágokon. A népi gyógyászok is nagy becsben tartják, régen állítólag sokkal többször lehetett érzékelni ezt a természeti jelenséget (vagy csak többet jártak kinn az emberek a határban, a mezőkön?), gyűjtötték és gyógyító erőt tulajdonítottak neki.  

"Ha én harmat volnék,
minden reggel s este
lábujjhegyen lépnék
bársonyos füvekre."

(Kányádi Sándor: Ha én zápor volnék)

"Elbűvölt ez az emberi tevékenység, a színház." (Mácsai Pál)

Szeptember 6-a és 14-e között zajlott a Tháliában, immár másodszor, a Vidéki Színházak Fesztiválja. B az, aki ismét felfedezte a lehetőséget; nemtom, nekem a színház, mint érdeklődési kör, alapból nincs benne a mindennapjaimban, nem vagyok egy fetisiszta a papjai és papnői iránt, viszont, ha valaki felajánl bármit ezzel kapcsolatban, akkor szívesen megyek. Így volt ez most is, két darabot néztünk meg a fesztivál alatt. Az első előtt B gyorsan átadta az újabb könyvjelzőt a kis gyűjteményembe, köszönöm. Velencében járt, illetve Burano-ban meg Muranoban, és gondolom üvegből nem készítenek ilyesmit, ellenben csipkéből igen, mint azt az ábra mutatja:
A darabok. Elsőként a Picasso kalandjaira ültünk be, amely a Pécsi Nemzeti Színház vendégjátéka volt. Jó kis előadást láthattunk, pörgős volt, olyan vérbő latinos. A főszereplőt, Pablo Picassót szerintem lejátszotta egy kicsit a színpadról az apukája, de hát nem baj az. Kihagyhatták volna belőle az altesti poénos részt, anélkül is átjött a múlt század eleji, a művészek kicsit mind ütődöttek-fíling. Ja, és szerintünk volt benne egy időrendi baki: az első világháborús jelenetek közé keveredett be Hitler és Churchill beszédének karakírozása, azt ott egy kicsit nem értettük, de utána a II. világháborúnál nagyon jól hozták a sztereotíp amcsi katona típust, aki zsebredugott kézzel, rágózva mondja amerikai akcentussal a Beatles dalokból kiragadott egy-egy sort. Szerintem nem is vettünk észre egyébként minden utalást a darabból, újra meg kéne nézni ahhoz, hogy az utalások szövedékéből még több "leessen". A darab egyébként a zsűri - mert az is volt, Molnár Piroskát, a zsűri egyik tagját láttuk is a másik darabon, a nézőtéren, sőt, Csányi Sándor is jelen volt, megbújva az emeleten, bézbólsapkában, pólóban, "a lányok összesúgtak a háta mögött" :) - különdíját kapta.
Sajnos a másik választásunk nem sikerült olyan jól, a tatabányai Jászai Mari Színház Édes Anna feldolgozása  nem tetszett annyira egyikünknek sem. Fura volt a díszlet (félkör alakú lelátószerűség, nem tudtam rájönni, hogy szimbolizál-e valamit, talán az "úrék" és az Anna közötti társadalmi szintkülönbséget -, amire a színészek fel-le rohangáltak mindenféle cél nélkül; ha ezzel akarták a darabot életre kelteni, mozgalmasságot vinni bele, akkor nem jött be a terv, mert unalmas maradt. Én nem olvastam a regényt (eddig még, az Esti Kornélt kezdtem el nézni egyszer filmen és nem bírtam végig, de ettől könyvben még tetszhetne). B azt mondja, könyvben ő szerette ezt a történetet (illetve, amit még el kell olvasnom Kosztolányitól, az a Boldogság c. novellája B szerint, de ez - mint látom most, ahogy a neten rákerestem - gyorsan fog menni, mert rövidke). Kerekes Éva játéka valóban jó volt, meg is kapta a legjobb mellékszereplő díját érte, de maga a darab eléggé csapnivalóra sikeredett. Nekem nem tetszett a modern köntösbe való csomagolás sem, hogy a nagyságos asszony Mülleres nájlonszatyrot húz a fejére, hát, már itt húztam egy picit számat és ezt később is nehezményeztem. Felesleges volt a modernizálási törekvés, sőt, asszem most, cirka száz évvel később, ugyanúgy vannak urak és szolgálók, ahogy akkoriban is, a darab játszódása idején...

2013. szeptember 18., szerda

A klasszik "őszike" (remélem, még mindenki tudja kívülről, legalább az első két versszakot :))

Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból

Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szeretõ anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te ülj le mellém,
Ülj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

(Erdőd, 1848. november 17–30.
)

2013. szeptember 15., vasárnap

"Irtó furcsa lény az ember..."

"Mindaz, ami az életben rám várt, számomra ismeretlen, felfoghatatlan dolog volt. Nem ismertem ki magam, s nemcsak a "sűrűjében", hanem a "ritkásban" sem. Irtó furcsa lény az ember, annyi rétege van! De van agyvelőm is, ami úgy működik, mint egy zseblámpa. Ezzel megtanultam a világ dolgait, ahogy az ember szinte gépiesen megtanulja, mit tudom én, hogy mielőtt repülőgépre száll, be kell mutatnia az útlevelét, stb., stb. Absztrakt módon, mechanikusan, az agyvelőm segítségével teljesítem a felnőttek előírásait. De a lelkem, a szemem ma is a gyermeké, aki mindent felfedez, minden tapasztalatért megszenved, és módfelett elképed azon, hogy rossz dolgok is vannak a földön. Hogy az eszményi mögött is csalások és csalódások bujkálnak. Aki nem érti meg, hogy valójában miért kell az embernek kettéhasadnia." Pilinszky János
Nekem pl. mindig a csoda tárgyát képezi, hogy ha az emberek felszállnak egy olyan vonatra, amire helyjegyet is váltottak, akkor az esetek nagy százalékában miért okoz nehézséget a megfelelő helyre leülniük. Ez nekik egy tudatos tevékenységük volt, nem? Mit gondolnak? Hogy a megváltott helyjegy semmiféle jelentőséggel nem bír, egy szükséges rossz, a rendszer sátáni bosszúja, de a rajta lévő írás nem jelent semmit? Rendszeresen belefutok abba, hogy a./ utasként nem a megfelelő vonaton vannak a delikvensek, inkább az eggyel korábbin, eggyel későbbin, vagy netán még másik napra is szól az a nyomorult helyjegyük b./ ha netán sikerül eltalálni a megfelelő szerelvényt, akkor jön az, hogy nem a megfelelő kocsiban keresgél a drága utas c./ vagy tojik az egészre, leül oda, ami a legszimpatikusabb, és ártatlanul tágra nyílt szemekkel néz, mikor miatta fél kocsinyi utas keresgéli a helyét, mert már mindenki helyén ül - kényszerűségből - valaki más d./ a finomabb változat, ha elkezd magyarázkodni, hogy 'jaj, hát nem is figyeltem, hogy hova ülök le' (benne van a nevében, hogy helyre szóló jegy, csak szólok...) és átül a helyére (ha át tud, mert oda nem ült le más), vagy szépen pillogva megkérdezi, hogy nem-e lenne jó neked az ő helye, mert ők többen vannak, de nem egymás mellé adták nekik a jegyeket vagy nem szeret háttal ülni, ülnél-e te (senki se, de 2-3 órát kibír az ember) e./ ha a legdurvább esetet vesszük, akkor vörös fejjel, habzó szájjal kikéri magának, hogy őt itt senki ne vegzálja, 'odaülök, ahova akarok, maga meg egy hisztis hülye picsa, mér' akar pont ide ülni, nem jó magának az a másik hely?'
De a legámulatraméltóbb, hogy nem tudnak a zemberek piktogramokat olvasni. Rendszeresen látok homlokráncolva nézelődőket, hogy vajon melyik számú hely van az ablak mellett, és melyik az a hely, amely a közlekedő folyosóhoz közelebb eső külső, vagy ha más szemszögből nézzük, akkor belső, vagyis NEM ablak melletti hely. Elismerem, nem túl logikusan ugyan, de ez úgy van, hogyha a szám mellett - amely szám megegyezik a helyjegyünkön szereplő számmal - van egy kis ablakocska, akkor bámészkodhatunk ki az ablakból, mert olyan szerencse ért minket, hogy közvetlenül mellette ülhetünk. De ha nem, akkor így jártunk, akkor sajna nem, szomorkodhatunk belül (kívül). Az már más lapra tartozik, hogy szívesen megtudakolnám attól a jóembertől, aki kitalálja a számozást a kocsikban, hogy az mér' van, hogy mondjuk van egy négyes ülés, és akkor az nem úgy számozódik ám, hogy megy fölötte folyamatosan a sorszám, hogy teszem azt 50, 51, 52, 53, hanem pl. 50, 52, 55 és 57? Túl egyszerű lenne az első változat, vagy?
Tényleg nem tudom ilyenkor eldönteni, hogy én vagyok túl kocka? túl szabálykövető? túl okos, amennyiben felismerem az ablakot a rajzon? egyszerű, mint egy faék, a számozás tekintetében? Múltkor a kollégákkal éppen erről beszélgettünk, hogy a magyarok egy olyan lázadó népek, semmit se úgy csinálnak, ahogy az mondva, írva vagyon nékik; a szlovák régiós megmondóember egyszerűen nem érti, hogy ami náluk megy és bevált, az a magyar leánynál miért nem bír működni? Jó, ide most be lehetne keverni a történelmi dolgainkat, de nyűglődtünk mi már más nemzet által működőképesnek mondott vackán is, hogy csakazértse nem akarjuk úgy csinálni, ahogy kéne. De itt, a helyeknél, itt mi ellen lázadunk vajon, már ha egyáltalán azt tesszük? Pusztán a dafke-nem vezet, vagy tényleg ennyire lesz.rjuk, mert nem tökmindegy? Bennem a hiba, ha utálom, hogy najó, engedek, mert jófej vagyok és leülök oda, ami a kiosztás szerint nem az enyém, és utána - jogosan - fel akarnak állítani onnan, pedig én már olyan jól elhelyezkedtem, kipakoltam az  enni-, inni-, olvasnivalót, bekuckóztam oda, arra a szent helyre, s akkor fogjam a sátorfámat és kotródjak arrébb? Ilyenkor borul ki általában a kávém, söröm, vizem, esik le a szendvicsem, hullik a fejemre a már egyszer a csomagtartóra fellogisztikázott csomagom; utálom. Vagy, ha ragaszkodom a helyemhez, érezzem rosszul magam, mert egy bunkó paraszt vagyok, hogy mondom, hogy ide szól, lécci, hadd tegyem le ide magam? Nem értelek titeket, emberek...

2013. szeptember 12., csütörtök

Vikingek! :)

Megjött a sorozat, végre, már alig várom. Itt van egy interjú, ezen mosolyogtam: "...egy korabeli baltát nem tudtak volna felemelni..."

http://index.hu/kultur/2013/09/12/nem_csinibabakat_kerestek_a_vikingekhez/

2013. szeptember 11., szerda

A Himalájánál magasabbra

Annak ellenére, vagy talán éppen azért, hogy eddigi életem során inkább az derült ki a számomra, hogy semennyire nem bírom az erős testi-lelki megpróbáltatásokat igénylő dolgokat, mindig is csodáltam azokat, akik viszont elképesztő teljesítményekre voltak képesek. A mindenféle nagy és mély vizeket átúszóktól kezdve, a napi száz km-eket több héten keresztül biciklizőkig, a hosszú-hosszú távokat lefutókig, az összes extrém sportolótól mindig tátva marad a szám, hogy hogyan csinálják? Mi hajtja őket előre a sokszor borzasztó körülmények, a testi-lelki fáradtságuk, kimerültségük dacára is, gyakran az életük veszélyeztetése árán? 
Így vagyok a hegymászókkal is. Életemnek egy korábbi szakaszában több könyvet is elolvastam róluk, tőlük, mivel olyan emberek vettek akkoriban körül, akik sokat utaztak, túráztak. Ekkor hallottam szinte először George Malloryról, Edmund Hillaryról és Tenzing Norgayról, Reinhold Messnerről, Kurt Diembergerről, a magyarok közül pedig Szendrő Szabolcs ugrik be, akinek a könyvében most elolvastam újra az utolsó fejezetet, ami az 1996-os Everest expedícióról szól és említ benne egy "erdélyi magyar fiú"-t is, Erőss Zsoltot. Róla nem is emlékszem, hogy mikor hallottam első körben, de egy idő után figyelni kezdtem rá is, a 2010-es tátrai balesete után mindenképp. 
A könyv olvasása közben, amit Földes András írt az életéről, sokmindenen elgondolkodtam. Például azon, hogy el sem tudom képzelni, bármennyire is próbálják elmagyarázni, leírni, hogy milyenek a körülmények egy-egy csúcstámadás alkalmával. Hogy mi forog az emberek fejében ilyenkor, hogy mennyire képesek kivetkőzni magukból ebben az oxigénhiányos állapotban, hogy mentálisan mennyire stabilnak kell(ene) lenni ilyen extremitások közepette. Hogy mindannyian túl akarják élni és haza akarnak jönni, de azt is nagyon-nagyon akarják egyidejűleg, hogy meghódítsák azokat a csúcsokat, és e kettő között egyensúlyoznak folyamatosan. Amennyire nekem átjött, Zsoltnak nagyon erős, vasszervezete volt, a leírásokból az tűnt ki, hogy testileg jól bírta a magasságot, az akklimatizáció - a többiekhez képest - talán gyorsabban lezajlott nála. Sokat bírt, és ehhez még hozzájött szerintem az is, hogy nagyon gyakorlatias is volt, nem burjánzottak a fejében kósza, nem odavaló gondolatok, nagyon tudhatott koncentrálni. Többször történik a könyvben utalás arra, hogy neki a mászás volt a lényeg, minden egyéb csak körítés. Ment és csinálta, nem tervezgetett különösebben. Már életének korai szakaszában vakmerőbbnek tűnt, az a gyanúm, hogy sokszor emiatt magányos is lehetett. Sok olyasmit is bevállalt, amit mások nem. Valamiért az volt az érzésem több útjuk leírásánál is, hogy a többiek azért tervezgettek annyit egy-egy megindulásuk előtt, mert bár vágytak is rá, hogy meghódítsanak egy-egy csúcsot, de meg is rettentek tőle, így ez afféle időhúzásnak tűnt. Természetesen azt megértettem, hogy - az akklimatizáción túl, amikor szoktatják magukat a nagy magassághoz - a legtöbb mászásnál a megfelelő időjárásra való várakozás miatt hédereltek oly sokat a különféle alaptáborokban, ahol nem nagyon van mit csinálni, de Zsolt ebben is olyan türelmetlennek tűnt sokszor, ő lehetett a 'menjünk már, nem bírok tovább várni'-ember. Illetve biztosan mindig megy a mérlegelés arról is, hogyha most meg is indulunk, de mi van, ha hirtelen elromlik az idő, ha rosszabb lesz, mint amilyennek jósolták, ha mégsem vagyunk jól és bírjuk fizikailag, stb.? Az apró változások is végzetesek lehetnek adott esetben és nagyon lényeges, hogy milyen a visszafelé út, ezért tény, hogy meg kell gondolniuk, miként cselekednek és mikor.
Hogy milyennek láttam még Erősst a könyv alapján? Nem tudom, minek lehet azt nevezni, amikor valaki nem hagyja magát meggyőzni mások által, hogy ez vagy az lehetetlen, nem fog sikerülni, hanem ő akkor is nekiindul, saját maga akarja megtapasztalni a lehetetlennek mondottat és többször sikerül is neki? Bátrabb, mint mások? Vakmerőbb? 
Egészen az első gyermeke születéséig nem szólt másról neki a világ szerintem, csak a hegyekről. Az egy nagyon megrázó rész, amikor arról van szó, hogy nincs ott Gerda születésénél és már csak hónapos korában szoríthatja magához és hogy mennyire kínlódik azon, hogy tudata minden szikrájából kiszorítsa ezt a hiányérzetet, és hogy ekkor érti meg, hogy mások, ha fél aggyal máshol járnak, otthon, a szeretteiknél, akkor mennyire nehéz a hegyre koncentrálni. Korábban ő ilyet nem érzett. 
Zsoltnak és társának, Kiss Péternek az útja lefelé a Kancsenzöngáról 2013 májusában halálos volt. Mindenhol mindenki hangoztatja, hogy a hegymászók tudatában vannak annak, hogy meghalhatnak, mégis megrázó tud lenni, ha nem élik túl, még a laikus számára is, nem beszélve a közeli ittmaradottjaikról, a családtagjaikról, gyerekeikről. Nagyon sok vita volt arról, hogy mit tettek, vagy mit nem tettek, hogy így, vagy úgy kellett volna, de sajnos ez rajtuk már nem segít. Nem voltunk ott, senki nem volt ott, nem kéne annak nyilatkoznia, hozzászólnia, netán vádaskodni, aki meg egyáltalán nem ért hozzá, sosem élt át ilyesmit. 
Ahogy olvastam, a Magyarok világ nyolcezresein sorozatnak vége, egyszerűen azért, mert nem maradt olyan mászó, aki ezt a mozgalmat tudná képviselni (már korábban is, még Zsolt életében, felmerült, hogy elfogytak mellőle a hasonló stílusú mászók - mindemellett én úgy éreztem, őt nem is lehetett igazán besorolni sehová, annyira egyéni volt). Azokkal a véleményekkel én sosem tudtam mit kezdeni, akik teljesen elítélték, elítélik az ilyen nagy kockázatokat vállaló embereket, hogy minek ment oda, magának kereste bajt, nem fogom tán sajnálni. Ezeknek az embereknek talán azért szép az élet, mert azt csinálhatják, csinálhatták, amit szeretnek, még ha bele is halnak néha. Emberfeletti teljesítményük akkor is csodálatra méltó, ha józan ésszel teljesen érthetetlen és felfoghatatlan.

40-es kirándulások 1. - Makó még egyszer

Még azt akartam mondani, hogy végre hallottam az Alma együttest is élőben a feszten. Valahogy itt kísértett, itt kísértett, az utazás előtti napokban is láttam őket a tévében, s akkor meg is állapítottuk, hogy valahogy nem egy olyan feje van az énekesnek, mint ahogy az ember a klasszik gyerekeknek előadókat elképzeli, legalábbis annak mindenesetre biztos nem, aki Halász Jutkán szocializálódott. Nos, nem is cáfolt rá a fickó a róla kialakult első benyomásra. Ahelyett, hogy ugyulubugyuluzott volna a gyerkőcökkel, vagy nyunyogott volna, ilyeneket szólt be nekik (legalábbis ez úgy megütötte a fülemet, de nem figyeltem végig feszülten az egész koncertjüket és nem is tudom persze szó szerint idézni): Hány éves vagy? Kilenc? És erre a koncertre jöttél? Hát neked már Metallicán kéne csápolnod, kisöreg. Vagy nem tehettél semmit, mert az anyukád ide szeretett volna hozni? :)


Metallicáról jut eszembe, hétvégén voltak itt a sógoromék, s én mindig jót mulatok rajta. Olyan igazi, két lábbal a földön állós típus, realista ember ő, használja az eszét és úgy elő is tudja adni magát. Meséli - nem tudom, mi az igazság -, hogy valahol olvasta, hogy a magyar válogatottból azt nyilatkozta valaki, hogy pedig ők hogy készültek a Románia elleni meccsre, mentálisan és mindenhogyan, például Caramelt hallgattak a meccs előtt. A sógorom erre: Caramelt? Hát hallgattatok volna inkább Metallicát vagy Slayert, az biztos jobban felpörgetett volna benneteket. :) Most eufemizáltam egy kicsit, ő nem egészen így mondta. :) Pedig amúgy nem az a kifejezett metálos csávó, de tudja, hogy zúzása azért annak tud igazán lenni, nem a Lélekdonornak. :)) Én még tudtam volna javasolni nekik ezt is, a lassan 158 millió meghallgatás nem tévedhet:
Akik mellesleg tudnak ilyet is (szőnyeg a színpadon!) és állítólag - mivel örmény származásúak - az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt nem jönnek hozzánk koncertezni. (Szomorúan nézek.)

"Tudtam, hogy ősz lesz..."

2013. szeptember 8., vasárnap

40-es kirándulások 1. - Makó

Megkezdtem a lányok által összegyűjtött negyven cél felkeresését. Igaz, én úgy veszem, hogy egyet - a bükki kirándulásunk alkalmával - teljesítettem is, ezt:

Találtam egy tök jó kis honlapot (www.videkjaro.hu), ami egészen szuper segítség abban, hogy több helyszínt is úgy látogathassak meg, hogy valamilyen esemény is zajlik ott éppen. Így találtam rá a makói hagymafesztiválra is, ami idén már 23. alkalommal kerül megrendezésre. Ahogy a Makón született fogalmazott: 'Makón már akkor volt ez a hungarikumkodás "before it was cool".'
A feladat pedig, amiért lecsaptam az alkalomra, ez volt:
Jelentem, a feladatot részben tudtam teljesíteni.
Szegedig vonatoztam, ott szerencsére indult olyan busz tovább Makóra, amelyhez nem kellett átmennem a buszpályaudvarra, hanem egyből az Indóház téren felszállhattam. 2010-ben jártam Szegeden utoljára - talán a diplomaosztón - azóta szépen megcsinálták az állomás terét, sajnos, lebetonozták a villamos sínek közét, ahelyett, hogy füvesítették volna, de van a városban szerencsére erre is példa, délután, visszafelé jövet láttam. A vonatút csendes volt, szellősen ültünk, szóltam a kallernak, hogy lejjebb venné-e a hűtést, és mondta, hogy persze, igen, csak szólni kell; szemem-szám elállt, hogy jé? (Ez is, mint sok minden, rájöttem, hogy egyénfüggő is. Van olyan, hogy szépen kérsz és megteszik, amit kérsz, és ez jó.) 
A szegedi buszállomásra is ráférne egy területrendezés (mert a busz azért oda is bekanyarodott), na és az emberek...Lehülyekurvázni nőket, akik ugyanúgy fel szeretnének szállni, nem szép dolog...Tény, hogy sokan voltak, és a magyar emberek nem tudnak egymástól távolságot tartani, türelmesen megvárni, míg a másik felszáll, ebben (is) lenne még mit tanulnunk.
Kiszomboron keresztülmenve láttam egy kis kastélyt, gyönyörűszép volt még tönkrement állapotában is; azóta utánakerestem, a Rónayaké volt. 
Kiszombor, Rónay-kastély (wikipedia)
Ezenkívül, én nem tudom miért, de beteges a vonzalmam a magtárak iránt, abból is van ott mindjárt három. Mindig azon morfondírozok a láttukon, hogy milyen jó kis loftlakást tudnék bennük kialakítani... Bár tudom, hogy a loftokat inkább régi gyárépületekben rendezik be, de ha sok időm, meg sok pénzem lenne, tuti, hogy 'challenge accepted' lenne. :)
Kiszombor, magtár (panoramio)
Talán egyszer megnézem majd ezeket is közelebbről, illetve van még ott egy Árpád-kori rotunda is, azt is, de most tovább a hagymákhoz.
Makón a buszról leszállva megcsapott a bográcsozás illata, pörköltfőző verseny is volt, a program részeként. Kézműves kirakodóvásár (az titok maradt a számomra, hogy mit keresett ezen az Avon és az Oriflame), kürtőskalácsos (nyami), sajtos, boros. A sajtosnál felvilágosítottak, hogy nem írhatják rá, hogy parenyica, mert az levédett márka, ehelyett ő a: 
Nyami 2.

A boros bácsi nagyon cuki volt (eleve mindenki édes volt, előző nap jártam a Street Food Show-n és nem mertem fotózni, merthogy majd bizti rám szólnak, hogy azt csak igazi sajtósoknak lehet, itt sokkal közvetlenebb volt a légkör, nem olyan sznobber-jellegű, így bátrabb voltam), mesélt a boraikról, közben kiszolgálta a fröccsözőket, megkóstoltatta velem mind a négy borukat, jól berúgtam. Á nem, csak egy picit meleg volt, a bor meg édes. :)


Természetesen volt hagyma is:
 




Kinn volt Limara péksége és gyümölcsszobrászkodás is zajlott:

A feladat, hogy engem fotózzon valaki, nem teljesült (hiába, nem szeretem), nem volt unszimpi árus, a szimpatikus boros bácsit viszont lekaptam. :) 
Visszafelé a vonaton szegedi levelezős mérnökjellegű diákokat fogtam ki utastársként, sokat beszélgetősök, nagyon okosak voltak, illetve egy megfontoltabb matekos és fizikás szakos illetőt, valamint Kecskeméttől egy még okosabb karosszérialakatos fiút, akinek 21 évesen mindenről nagyon határozott véleménye volt, és azokat nem félt hangoztatni sem. :( Olvasás onnantól kilőve... Mondjuk, érdekes volt hallgatni a két teljesen eltérő mentalitású fiú (az autószerelő és a matematikus) beszélgetését (bár mindketten inkább kinyilvánítottak dolgokat, semmint beszélgettek), de azért elfáradtam tőlük az út végére (jellemző volt a helyzetre, hogy beszéltem telefonon az út alatt, és a vonal túlsó végén azt hitték, hogy valami kocsmában ülök, nem egy vonatfülkében).
Makoládé :)


Nyárvégi hangulatok 7.










2013. szeptember 5., csütörtök

Nyárvégi hangulatok 4.

Csanádi Imre: Őszköszöntő
Szállj, szállj,
ökörnyál,
jön az ősz,
megy a nyár.
Megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.

2013. szeptember 1., vasárnap

Vadvirágos rétről jut eszembe...


Ahogy J mondta a képről: nyomokban Rúzsa Magdit tartalmaz...
..., hogy még őt is láttuk-hallottuk élőben ezen a nyáron (a jegy ára: 200Ft!); ezt a két dalt szeretem most tőle a legjobban.

Helló szeptember!



 A csókrahajló lomb közűl lehull
Egy koraősz, rozsdásodó levél,
Az ördögszekér megáll az uton,
És feljajdúl a szél."
(Tóth Árpád: Ez már nem nyári alkonyat, részlet)