Update!

Megvan a megoldás a Szelíd vadakra! Köszönöm www.bottheka.com, hogy utánakerestél: egy novella az előzménye a Találj rám-nak, megvásárolható a bookline-on e-book formájában:

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Jodi_Picoult_Szelid_vadak&id=13044&type=250

Hahó, valaki ott a postánál...

...segítség! Van valakinek ötlete arra, hogy miért nem kapom meg mostmár a második küldeményét M-nek, Németországból? Már két különböző címmel próbálkoztunk, az egyik már olyan régen volt, itthonra küldve, hogy arról le is mondtam, hogy nem fog már soha megérkezni, na de, hogy a második se érkezzen meg a munkahelyi címemre, ilyen van? Mit lehet ilyenkor tenni? Már több mint egy hete, hogy a másodikat is feladta M, lehetetlen, hogy egy hét alatt ne jöjjön meg, még ha közben volt egy négy napos ünnep, akkor is. Teljes szomorúságban vagyunk, M-et is zavarja, engem is...s tehetetlennek érezzük magunkat, mert ha "simán" küldi az ember, még csak kerestetni sem lehet, ugye? 

BRÉKING NYÚZ! Megérkezett a munkahelyes!!! :) Az első adaggal pedig kívánom, hogy legyen boldog az, aki megkaparintotta, okozzon neki örömet az, ami nekünk szomorúságot...

Olvasós

Megjelent Jodi Picoult új könyve, fú, hátborzongató... a vége mindenképp...de jól megírt könyv, tetszik, nála nem érzem azt, mint Joanne Harris-nál, hogy egyre inkább nem tetszenek a könyvei, ahogy egyre többet olvasok tőle. Mondjuk, azt nem értjük, mi ez, hogy "A szelíd vadak folytatódik", kérdeztem a könyvesboltost is, de ők sem tudják. Mi az, hogy folytatódik, hol van(nak) az előző rész(ek)?

Aztán elolvastam ezt is, a borítója nagyon tetszik, a sztori pedig valahol ijesztő, nem is tudom ezek után, szeretnék-e nyerni a lottón, érdekes:

Kendők még, koncert, meg az egykori gyár

Itt a folytatás, ez volt hárommal ezelőtt:

Alize Cotton Gold

Néggyel:

Drops Paris

És végül öttel:

Voltam koncerten is, B-nek köszönhetően, az Olasz Intézetben. Valószínű, hogy összes itt tartózkodó japán ember megjelent a fellépő vendéghölgy tiszteletére, aki egy 82 éves anyóka, félig japán, félig svéd származású zongoraművész, aki jelenleg Párizsban él - jó kis multikulti. :) A megjelenteket japánul is köszöntötték, érdekes hangzású nyelv. A nénit a koncert második felében a szolnoki Szimfónikus zenekar kísérte, Mozartot játszottak, ami azért érdekes, mivel épp pár nappal korábban adták a tövöben a róla készült filmet, de csak belenéztem (korábban már végigszenvedtem), mert idegesített a zeneszerzői karakter bemutatása: egy összevissza vihogó alak, akinek lételeme az összes társadalmi konvenció felrúgása - ezzel a mentalitással az életben sem tudok mit kezdeni, de nyilván ez a zseniség velejárója, én meg túl földhözragadt vagyok.

Szintén B meghívására kerültünk közelebb a hajdanvolt Csepel Művek letűnt világához is. Levente, aki a kis csoportunkat bevezette a rejtelmekbe, ahogy a Lánchíd-túránál, itt is széleskörű tájékozottságról tett tanúbizonyságot és a százhuszonhatodik három órás bejárást is ugyanolyan lelkesedéssel vezette le, mint, gondolom, az elsőt. A túra a hajdani üzem területén lévő bunkerek történetére van kihegyezve, de sokat megtudhatunk a gyárról, a gyárosokról, az akkori világról is. A hatalmas terület város volt a városban, ma is létező, kifejező nevű utcákkal, a gyártóüzemek mellett a dolgozókat kiszolgáló mindenféle kereskedelmi és szolgáltató egységekkel, és a bunkerekkel persze. Levente megkapta a komplexum üzemeltetőitől az egyik bunker épületét, ahová odavihette és elhelyezhette az összes olyan tárgyát, aminek jó részét ő gyűjtötte össze (egy része pedig eleve ott maradt még régről), és ami ezt világot mutatja be. Interjúkat készített egykori dolgozókkal (akik még élnek és képesek is voltak nyilatkozni, mert azért ezek szörnyű emlékek azoknak, akik átélték, nem szívesen beszélnek róla), amelyeket lejátszik egy ügyes kis szerkezettel a látogatóknak, levéltárban talált kincseket, fotókat, korabeli dokumentumokat vetít a dohos kis bunkerszoba falára és mesél - én konkrétan szájtátva tudom őt hallgatni. Ami pedig a legmegrázóbb volt, legalábbis a számomra: szimulál egy bombatámadást. Ott ülsz benn egy ilyen betonkockában, bezárva, tök sötétben, elképzeled, hogy még sok félő, rettegő ember körülötted és hallgatod. Először a távoli sivítást, egy furcsa, vékony, de ijesztő hangot, ami egyre közeledik, erősödik. Utána pedig a bombabecsapódások iszonyú dörejét, amiknek olyan ereje volt állítólag, hogy akik a bunkerben a fal mellett ültek, nem szabadott nekitámaszkodniuk, mert agyrázkódást, hát- és gerincsérülést szenvedhettek attól, ahogy a többméteres falak beleremegtek a robajba. Félelmetes. Szeretkezz, ne háborúzz, én csak ezt mondom, soha ne legyen szükség az óvóhelyekre, amelyekről mellesleg megtudhattuk, hogy számra sok van belőlük ma is (több ezer, gyakorlatilag az összes pincehelyiség a városban és gondolom a metró is idetartozik), azonban a lakosság töredéke tudna csak odahúzódni egy esetleges háború esetén fő/négyzetméter arányosan. És hát ott nem élet az élet, pszichikailag nagyon erősnek kell lenni, hogy az emberek többsége ne roppanjon bele a bezártságba, a félelembe, az aggódásba a kintmaradtak iránt. Mert az egyik legnagyobb problémájuk nem az volt a csepeli munkásoknak sem, hogy bombáznak, és jaj, velük mi lesz, hanem a családjukért való aggodalom, akik a közelben voltak, de ki tudja hol találtak menedéket, hová tudtak elbújni a bombázás alatt; ők nem mehettek be a gyári bunkerekbe természetesen.
Itt vannak pl. több képek, videó, és jelentkezni is lehet a túrára, de ott van a társaság az fb-n is természetesen:

http://budapest-szinterei.blog.hu/

https://hu-hu.facebook.com/budapestscenes

 

Nincs sok időm...

... mert kellenek a napfényes órák egy kis takarításra is (akkora por van mindenütt, hogy csak úgy szégyellem magam...), de egy kicsit fényképeztem most kincseket, legtöbbjük ajándék, már karácsonyra, de nem árulom el, hogy kiéi lesznek... :)

Mostanában szinte állandóan az Ózon Network-ön lógok, már ha televíziózásról van szó, van a mindenféle tájak a magasból (Kanada, Amerika, a Baltikum) c. műsoruk, ezzel utazom látványilag. Lelkileg pedig Lisa Gerrard-al, megjelent új lemeze, itt lehet belehallgatni, királyság, hogy stílusos legyek:

http://www.lisagerrard.com/

Ezen dolgozom most (Alize Cotton Gold)

Ezen eggyel korábban (Alize Cotton Gold)

 

Ezek olyan jó dolgok

A szokásos év végi hajrá van, nem érek rá lazulni és blogot írni, de azért történnek ám jó dolgok közben. 

Egy titkos ügylet folytán, amit most még nem árulhatok el, kapcsolatba kerültem M-mel, aki valami hihetetlenül jót tett: lefordította az Arment magyarra. Ami még jobb, hogy meg is osztotta velem a fordítást, úgyhogy, amint egy kis időm lesz, már olvasom is, köszönöm M. Blogodat ezer éve olvasom, nagyon szeretem, most még nem hívom fel a figyelmet az új projektedre a titokból kifolyólag, de majd utána mutatlak Téged is! :)

Aztán nézzétek és csodáljátok Bottheka-t (http://bottheka.com), mert csodálatos dolgai vannak, minden alkotása csodaszép szerintem. Őt az Asszonyműhelyben ismertem meg, maximalista és kifinomult egyszerre, nagyon tetszenek a munkái. Vele sokat "beszélgettünk" az utóbbi időben fonalakról és vele is volt egy titkos kis dolgom, amit megintcsak nem írhatok le most még...

Útközben horgolok legfőképp, s ismét megdicsérte valaki a buszon, amit csinálok, búcsúzásképpen pedig Szép alkotásokat!-tal köszönt el, ez is olyan jó érzés. Fotózni egyre nehezebb, mert hétközben nem érek haza világosban, és ellenben olyan korán indulok el otthonról, hogy még nincs elég fény, a vakut meg nem szeretem használni, de majd lassan mutatom, hogy mik készültek mostanság, én még mindig nem unom őket, ennyit elárulok. :) Jó, mostmár tényleg csinálok majd mást is, ígérem...

Vezetek is, illetve tanulok, ma volt az utolsó oktatós órám, jajmilesz, mostmár majd egyedül kell boldogulnom. CASCO-t nem kötnek már sajna az autóra, mert öregecske szegény, úgyhogy jó lenne nem összetörni se magamat, se másokat, kéretik drukkolni, hogy ügyes legyek majd. Viszont az életbiztosítást megkötöttem, bár nem tervezem, hogy bajom lesz, de ijesztő, ami az utakon folyik, mazsolaként jobb ez így.

És még egy utolsó jóság: az ATI-ban egy nagyon kedves adminisztrációs hölggyel hozott össze a jósorsom, földim, és említettem neki, hogy lehet, hogy motorjogsiban is gondolkodnék, mit tanácsol, s elintézte, hogy kimehessek csak úgy még az idén egy tanpályára, ahol ott vannak a különféle méretű mocik, meg az oktató, s próbáljam kiválasztani, hogy melyik kategóriájú lenne nekem a legmegfelelőbb. Úgyhogy valamelyik közeli szombaton kinézek majd, ha még az idő is olyan lesz, hogy nem állnak le a gyakorlati motoros oktatással. 

 

Akkor most ezzel megvan a válasz egy kínzó kérdésre?

"Angliában a vízrendszer 2 körön fut. A hidegvíz egy zárt rendszer, ami egyenesen a vízműtől jön. Ivásra általában alkalmas. A lakásba beérkező víz egy része be van vezetve a bojlerbe, azon kapod a melegvizet. Mivel biztonsági előírás van a nyomás alatti melegvízre, ezért a bojler tetején, vagy a padláson kell lennie egy nyitott (!) túlfolyótartálynak. Ami innentől nem higiénikus, mivel kosz, por, egér, patkány, csótány, mikulásbácsi, trollok, tündék, stb. simán beleeshetnek. Szóval a legegyszerűbb az, ha külön csapon jön..."

Most találtam ezt a blogrészletet, Ramon megírta a tutit. Írt érdekeset a baloldali közlekedés kialakulásáról is, de azt a wikiről szedte, úgyhogy azt bárki elolvashatja ott. E fenti információ hitelességéről nincsenek megbízható adatok, lehet, hogy Ramon kiszakadt hazánkfiaként vízvezetéket is szerelt, nemtom, de ez is lehet egy magyarázat a jelenségre. Így viszont magadnak alakíthatod az ideológiát, hogy milyen vízben is feredőzöl meg: egeres-patkányos-csótányosban, vagy tündésben...

Hello október!