2015. április 29., szerda

"...arkangyalok bolyongnak boldog hajadonokkal..." (Dsida Jenő) - Róma 5. nap - utazás haza

Utolsó reggelünkön ismét lementünk reggelizni, állva, mint a lovak, a már jól ismert kávézóba:
... majd átküzdöttük magunkat a Termini túloldalára, hogy kitranszfereljünk Fiumicino-ra. Miután befelé megtapasztalhattuk, hogy a pontosság, khm, hát az nem igazán jön össze, én egy kicsit aggódtam, hogy kifelé vajon mi lesz, hétfő reggeli csúcsforgalom, hajaj. B hozta a nyugodtságot, ne izgulj, elérjük a gépet, direkt a korábbi időpontra iratkoztunk fel, relax.
Mikor már a második Ciampino-ra (Róma másik reptere) menő Terravision-os busz jött, hogy kivigye az embereket, ámde Fiumicino-s egy sem, kezdtem ideges lenni, de aztán csak megérkezett a miénk is, akkor már nagyon tűkön álltam. 20 perc késéssel indultunk el és kezdtünk el kivergődni az autópályára. Az egyik kereszteződésben elromolhatott a lámpa, mert folyamatosan pirosat mutatott a mi irányunkból érkezőknek, a többiek bezzeg jöttek-mentek; érdekes módon egyszercsak valaki úgy döntött, hogy ő elindul, lesz, ami lesz, és akkor követtük és ezután kezdtük el a már haladósabb szakaszt, majd végül sikerült kiérnünk szerintem a tervezetthez képest legalább fél-háromnegyed órával később.
A Terravision, ahogy jött, oda érkezett, azaz a Terminal 3-ra, úgyhogy ismét át a kettesre, már lehetett becsekkolni. Előttünk egy iskoláscsoport, nagydumás, nagyhangú olasz tini fiúk, jaj1. Közvetlenül előttünk 3 olasz pasi, akik végigdumálták az iszonyatosan hosszú időnek tűnő sorbanállást, jaj2. Az idegeimen táncoltak a folyamatos szájalásukkal, pedig nekik így biztosan gyorsabban telt a gyűlölt várakozás. (Feldmár Andrásnál olvastam, hogy "ha egy mód van rá, ne várjatok", hát, nagyon egyetértek, kerülje mindenki, főleg, ha három csávó mögött áll, akik nem bírják egy percre sem befogni.)
Végül csak sikerült túljutni ezen is, futás a vetkőzőbe, lecucc, ez-az visszavesz, tovább a kapukhoz, mert a nőci mondta a csomagfelvételnél, hogy figyelmezzünk, tíz perccel hamarabb csukják a gate-et a tervezettnél, azaz 12.10 helyett 12-kor. Odaérünk a tájékoztató táblához, a budapesti gép a kiírás szerint a 8-tól a 22-es kapuig bármelyikről indulhat. Vagyis még totál nem tudják, hogy honnan. De legalább már bent vagyunk, csak várni kell, már megint. :(
Végül olyan fél 1-kor nyitották meg a már nem emlékszem hanyas számű kaput, akkor ott elkezdtek azon rancogni, hogy de előbb az elsőbbségi ülésesek jöjjenek ám, na akkor már nagyon elegem volt az egészből, alig vártam, hogy landoljunk Ferihegyen. 
Hazaértünk, a leszállást a tini fiúk megtapsolták, megéljenezték. :) Egy felüdülés volt Ferihegy kies kis ügyfélforgalmába csöppenni, csak egy északi országból jövő gép és mi várakoztunk az össz-vissz kb. öt futószalagnál, fellélegzés, halleluja. Jó volt ott lenni, de most nagyon éreztem azt is párhuzamosan, hogy nagyon jó haza is jönni. Vissza kell mennem Londonba, mert mostmár két nagyvárosból hazajutva érzem azt, hogy Budapest egészen elviselhető mellettük. Számbavéve még, hogy hol jártam korábban, Barcelonát sem éreztem annyira zsúfoltnak, mint most ezt a kettőt. Hollandia úgy ahogy van, országként túl sok az ember benne, Amszterdam már csak hab a tortán.
Rómát mondjuk Párizzsal összehasonlítva az volt az érzésem, hogy provinciálisabb, vidékiesebb. Pedig most megnéztem, nagyjából 2 milliós város mindkettő, mindkettőben nagy a forgalom, sok az ember, valahogy mégis élhetőbbnek tűnt. Egyszer Velencéről (az olaszról) olvastam, hogy az egész évben ott élők, a tősgyökeresek, gyűlölik a turistákat, dehát mit lehet tenni, ha belőlük él a város; lehet, hogy a rómaiak is kicsit ezt érzik. Ha választanom kéne a két város, Párizs és Róma között, most Rómát választanám, de mindkét városlátogatás nagyon felületes volt, ha többet látnék-tapasztalnék belőlük, lehet, hogy ez is változna bennem.
Arrivederci!

"...arkangyalok bolyongnak boldog hajadonokkal..." (Dsida Jenő) - Róma 4. nap - kirándulás Bracciano-ba

Előző nap felderítettük még azt is, hogy hogyan jutunk Bracciano-ba, mert már jó előre eldöntöttük, hogy egy napot távol töltünk a nagyvárostól és kimegyünk a Rómát övező olasz vidékre. 
Mehettünk volna Ostia Antica-ba, vagy egyéb helyekre is, mi mégis Bracciano-t választottuk, B beleszeretett az útikönyves fotójába és antik romokat végül is már láttunk előző nap. 
A Rómától kicsivel több, mint egy órás vonatútra lévő Braccianoban viszont egy lovagvár, a Castello Odelscalchi di Bracciano várt minket egy vulkanikus tó partján:
Sajnos magyarul nem igazán találtam róla jó leírást. Ami nekem feltűnt, hogy sokkal autentikusabb volt, összehasonlítva pl. a tavaly megtekintett Loire-menti, amboise-i kastéllyal, ahol kevés volt a korabeli belső berendezés, kevés volt a bejárható helyiség. Itt jóval több bútor, tárgy került kiállításra, minden teremben bőséges információt tartalmazó falitábla tudatta, hogy pl. itt aludt xy pápa, mikor menekülnie kellett, stb. Sajnálom, hogy itt nem fotóztam, de abban reménykedtem, hogy lesz egy beszerezhető kis album róla és majd kifelé menet azt jól megveszem, de csak egy színtelen-szagtalan, sima, szöveges leírást kaptunk a recepción a hölgytől az elején, ezen kívül csak képeslapjaik voltak.
Megkávéztunk a falu főterén (vegyük észre, hogy milyen kis különlegesen tálalták a számlát :)), majd visszatértünk Rómába, és elköltöttük a majdnem estebédünket egy étteremben. A spagetti tényleg 'al dente' volt, B-nek annyira nem is jött be, mert szerinte ez így fővetlen, nekem ízlett. 
A nap végén még elugrottunk a San Pietro in Vincoli templomba (vincoli=láncok), ahol Szent Péter láncait őrzik, s ilyen ijesztő dolgok leledzenek a  templomi falakon:

... illetve itt van Michelangelo szobra is, a Mózes. Szegénynek a fején nem szarvaknak kellene lenni, állítólag fénysugarak azok, csak félrefordították az Ótestamentumot... (ja, és a turistákra van bízva egy kapcsoló, amivel meg lehet világítani a szobrot, hát, nemtom, olyan nagyon evilági, emberi, gyarló dolog ez, valahogy nekem nem illik a hely szentségéhez...)
... majd pedig beszereztük még az otthoniaknak a kis, jelképes ajándékainkat, illetve magunkat is megleptük ezzel-azzal: pl. pár eurós kendő, rulez.

"...arkangyalok bolyongnak boldog hajadonokkal..." (Dsida Jenő) - Róma 3. nap - Szent Péter bazilika + ókori barangolások

Reggel, ha nem is nyitásra, de olyan 8 órára már ott is vagyunk a bazilikánál. A szállás díjában a reggeli is benne van, ez azt jelentette, hogy a lakáshoz közeli kávézóban tolhattunk voucherünkkel egy kávét és választhattunk az elég változatos formájú, ám hasonló ízű péksüteményekből. A pincérek hanyag olasz eleganciával néztek rajtunk keresztül négy napon keresztül, lehet, hogy azért, mert itt is van egy olyan szabály, mint a franciáknál, hogy reggelire halálos bűn eszpresszót kérni, ugyanis minden alkalommal azt kérdezték, hogy "capuccino?". Hát, köszönjük nem, és nem azért, mert külföldiek vagyunk, és még ezt sem tudjuk, hanem mert nem iszunk tejet akkora mennyiségben, sem B, sem én. Egyébként náluk ez vajon hogy van? Az olasz lakosság egyik tagjának sincs gondja a tejjel, mert itthon szerintem már egész sokan lehetünk, akik felnőttkorunkban nem élünk vele. A gluténérzékenység viszont már biztosan felütötte a fejét náluk is (vagy csak a turisták miatt láthattuk ezt a táblát, nemtom):
Így aztán minden alkalommal mondtuk, hogy bocsánat, de expresso macchiato, per favore. Ja, és 3 EUR-t fizessél légyszi pluszban, ha le szeretnél ülni, míg fogyasztasz - lehúzunk, de legalább szólunk előre a voucher-on, korrekt.
Átjutunk a biztonsági kapun és besétálunk a bazilikába. Nagyon részletes leírása van a wikin: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_P%C3%A9ter-bazilika. Fellifteztünk a kupolába is, szép belülről:


... és szép a kilátás is a térre:
... a Vatikáni Múzeumok épületeire:
... és a vatikáni kertre is:

Megtaláltuk az eredeti Piétát is, amely azóta van üvegfal mögött, hogy egy magyar származású félbolond megtámadta:
Miután kijövünk, elszörnyedünk az azóta kígyózóvá nőtt, belépésre várók során, majd ugrunk visszafelé az időben, s a nap hátralévő részét az ókorban töltjük.
A Colosseum felé indulunk, a Roma Pass-os külön sort persze nem találtuk meg, az volt a váratlan megoldás, hogy beállva a fősorba elővettem a szép kis bordó csomagocskáját az RP-nek, amit kiszúrt az egyik fel-alá grasszáló, turistákat eligazító ember, s szólt, hogy ne ide, hanem oda álljunk. Újabb biztonsági kapus átvergődés, majd benn is voltunk.
Utána kicsit elüldögéltünk a közelében található Diadalív tövében, majd következett a Forum Romanum:


Ami többek között kimaradt, az a Palatinus domb, pedig ide is be tudtunk volna menni ezzel a kombinált Colosseum-os jeggyel, de megint a telítődésbe futottunk bele és tulképpen ránk is esteledett szép lassan, úgyhogy ezt legközelebb. Helyette inkább ismét metróztunk egy kicsit, majd a Pantheonhoz sétáltunk, utána pedig át a Piazza Navona-ra, ahol egyszerűen csak élveztük a tér hangulatát a járda szélén üldögélve.

2015. április 26., vasárnap

"...arkangyalok bolyongnak boldog hajadonokkal..." (Dsida Jenő) - Róma 2. nap - a Vatikán

Az első nap estéjén, ahogy visszaértünk a lakásba, két dolgot realizáltunk, hogy rohadt hideg van a szobában és hogy az éjszaka sem lesz egy fáklyás menet, mert nincs takaró az ágyakon. Elmorfondíroztam magamban rajta, hogy én vagyok-e a hülye, hogy ilyen elvárásom van, egyrészt azért, mert nem emlékszem, hogy a foglalásnál felmerült volna-e bármikor, bárhol, hogy ágyneműt kell hozzunk, másrészt, hogy lehet, hogy itt mindig annyira meleg van, hogy nem takaróznak a népek, de akkor én nagyon el vagyok tájolva, ami az időjárást illeti, bár letöltöttem egy alkalmazást az út előtt, s az is azt mutatta, hogy 7-10 fok reggel, 15-20 napközben; ez azért éjszakára még elég combos. 
Mit volt mit tenni, körülnéztünk, hogy van-e mégis céleszköz valahol, amit a fagyás ellen bevethetünk. Találtunk a szekrény aljában két már enyhén kiszöszösödött, nem túl gusztusos plédet. Ekkor arra gondoltam, hogy hátha van eldugva valahol egy ágyneműhuzat, és nekünk kell felhúzni ezekre a plédekre esetleg, ami furcsa lenne, de hát ez egy idegen ország, isten se tudja, mik a szokások. De nem volt semmi ilyesmi sehol. Ami fura volt még, hogy párna párnacihában viszont volt az ágyakon... Nézelődtünk tovább, kiderült, hogy a csicsás ágytakaró alatt van egy lepedő, meg még egy. Gondolom, akkor az egyik alattad van, a másikkal takarózol, na de 15 fokban nekem ez kevés. Ekkor bevetettem a modern technikát, s küldtem egy emailt Giuseppe-nek (utálok telefonálni, inkább százszor írok, mint egyszer beszélek, még ilyen helyzetben is), hogy helló, mi itt fogvacogunk, tudna-e segíteni. Email el, közben hangok a közlekedőből, kinézek, hogy hátha nem-e ott van valamelyik szekrényben a takaróhalom. Kint Giuseppébe ütközöm, aki egy újabb beköltözőt kalauzol éppen, mondom neki, hogy cidri van. Közben B felfedezte, hogy van ám fűtőtest is a szobában az ablak alatt, csak a függöny eltakarta, úgyhogy Giuseppének már csak arrafelé kellett mutogatnia, hogy mindjárt beindul a fűtés, ne izguljunk, melegebb lesz. És lőn, de azért így is kellett még az a pléd...
Hát, ez volt még a szállásadóval, ráadásul utána még az emailre is válaszolt viccesen, hogy beszéltünk korábban, hamarosan jobb idő lesz a szobában; rend a lelke mindennek. :) Volt még egy felajánlása az elején, hogy majd hétfőn, ha elmegyünk, jön, "to say goodbye", csak írjak neki emailt vasárnap este, mert különben elfelejti (ő is szeret ezek szerint levelezni :)). Írtam neki vasárnap, de csak megköszöntem benne, hogy ilyen gyorsan reagált minden felvetésre, és ne fáradjon másnap reggel, mert nagyon korán indulunk, köszi mindent. Szerintem örült neki, hogy nem kellett hajnali hétkor ott lennie, gudbájt mondva. :)
Második napunk egyébként szinte teljesen a Vatikán jegyében telt. Itthon megvettük a jegyet az adott napra, 9.30-kor volt a gyülekező egy megadott helyen, a Vatikáni Múzeumok bejárata közelében. Ezt szintén ajánlatos mindenkinek meglépni, aki nem akar hosszú, tömött sorokban várakozni a bejutásra. Az előrevételnél csak annyi a kitétel, hogy ne késs el, mert akkor buktad, hogy külön bevisznek.
Ez az épületegyüttes Rómának tulképpen egy külön kerülete, azon túl, hogy állam az államban 1929 óta, a katolikus világ hatalmi központja, saját postahivatallal, üzletekkel, rádióval, napilap kiadóval. Itt található a Szent Péter-székesegyház, a Piazza San Pietro, amely a székesegyház előtti tér, ahol a zarándokok gyűlnek össze, a Vatikáni Múzeumok nagy kerttel, villával, és kicsit távolabb az Angyalvár.
Korán mentünk, de azért ahhoz nem eléggé korán, hogy a székesegyházat is megnézzük még a múzeumok előtt, ezért azt áttettük a harmadik nap reggelére. 
Készülvén az útra, megnéztük az Uránia mozi 3D-s filmjét a múzeumról, ami tulképpen sok-sok múzeum együtt, témájukat-tematikájukat tekintve különülnek el. A film sokkal monumentálisabbnak, nagyobbnak mutat mindent, mint a valóság. Az olyan nagy formátumú művek, mint a Biga, a Piéta, vagy a Laokoón-csoport, sokkal kisebbnek tűnnek az életben. Az i.sz. 1. századi márvány szoborcsoport mellett, amely a kígyókkal küzdő trójai papot, Laokoónt és fiait ábrázolja, konkrétan elmentünk első körben, s úgy tértünk vissza később délután a megfelelő múzeumrészbe, ahol mondjuk feltünhetett volna, hogy többen csoportosulnak, de mivel próbáltuk kerülni a tömeget, ezért ekkor még kimaradt.   
Nem emlékeztünk pontosan, mi hangzott el a filmben, mindenesetre a világ 10 nagy múzeuma közül az egyik ez, olyanok előzik meg, mint Szentpéterváron az Ermitázs, vagy a Prado Madridban (sajnos még egyikben sem jártam, úgyhogy ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom). A belépő jelenleg 16 EUR, fura, hogy kiemelik, hogy ez a Sixtus-kápolnába is érvényes, érdekes lenne, ha valaki kitalálná egyszer, hogy oda külön belépőt kelljen fizetni, mikor az "csak" egy óriási terem a múzeumon belül (semmiben nem hasonlít egy kápolnára, vagy legalábbis ahogy én elképzelem a kápolnákat, amit láttam eddig, azok inkább kicsik voltak és egyszerűek), a falán és a mennyezetén festményekkel és freskókkal, a múzeum számos más, bár kisebb méretű terméhez hasonlóan. Oké, az biztosan nagy szó, hogy itt tanácskoznak akkor, ha új pápát választanak, de akkor is...
Elképesztő mennyiségű műkincs van tehát itt felhalmozva, szobrok, festmények, görög, római és etruszk emlékek, külön egyiptomi gyűjtemény:
Falikárpitok, amik már Skóciában is megbabonáztak anno:
  Nekem nagyon tetszett a térképtár, mert szeretem a térképeket; így néz ki a Térképtár folyosójának a mennyezete, elképesztően részletgazdag, színes-szagos:
A fényképészeti szempontból tiltott hely, a Sixtus-kápolna. Ezt a képet úgy készítettem, hogy az ölemben tartottam a gépet és felfelé fordítottam a mennyezet felé. A bal felső sarokhoz közel esően, fejjel lefelé az "ujjas" kép többek között (Isten megteremti Ádámot), melyet Michelangelo a mennyezet alatt fekve festett meg állítólag:
Ezt a termet úgy kell elképzelni, hogy nagyon nagy a belmagassága, lent állnak, csoszognak fürtökben az emberek, köztük őrök, akik folyton rájuk szólnak, hogy "no photo please" illetve néha elkurjantják magukat, hogy "silence" vagy "silentio" és csitítják a jónépet a szájukkal, miszerint "ssssssss", amitől úgy érzed magad, mintha egy renitens óvodáscsoport tagja lennél. A csoportunkat bejuttató lány magyarázott valamit, mielőtt szélnek eresztett bennünket, hogy a Sixtus-kápolnában két lehetőség van: vagy tovább mész az egyik ajtón és haladsz tovább a múzeumban, vagy a másik ajtón mész ki, s akkor átjuthatsz könnyen és gyorsan a székesegyházba, de ezt nem nagyon értettük. Ha egyszer kimész a múzeumból, vissza nem mehetsz, s akkor nem láthatod a múzeum többi, még hátralévő részét, miért hagynád el a helyet hamarabb? Csak arra tudok gondolni, hogy van, akinek annyi már elég a múzeumból (a kápolnához eljutni kb. a múzeumban töltött idő fele lehet, ha előtte minden részét megnézed a múzeumnak), ezért adott a lehetőség, hogy el lehet hamarabb hagyni. Csak az a fura, hogy ezt a lány kb. úgy mondta el nekünk, mint valami szupertitkos dolgot, épp csak ránk nem szólt, hogy de ne mondjuk el senkinek ezt a lehetőséget, és ha el is mondanánk, akkor sem tőle tudjuk...
Mi továbbhaladtunk mindenesetre, de már kezdtünk telítődni a látnivalókkal. Ilyenkor kezd minden bajom lenni, enni, inni szeretnék, leülni és csak nézni ki a fejemből, de próbáltam tartani magam. Az útikönyv azt írja, hogy végig lehet szaladni 90 perc alatt is, de ha nagyon elvetemült vagy, akár 5 órát is el lehet tölteni bent. Szerintem még többet is, mert mi valahol a kettő között voltunk, kb 10-től 2-ig, fél háromig lehettünk bent és nem is láttunk mindent és amit láttunk, azt sem részleteztük ki. Amire vágytam, hogy csak leülni egy kicsit végre, és bambulni a semmibe, az a Rafaello utolsó festményét, az Úr színeváltozását tartalmazó teremben következett el:
A modern, XX. századi egyházi művészet alkotásait már elég fáradtan néztük meg és nem is annyira szerettük őket, itt sem vettük észre magunktól az itteni Piétát (az eredetije a székesegyházban van), ami egy sarokban áll, csak az útikönyv és az ott kapott gájd alapján jöttünk rá, hogy hol keressük:
A képtárban (Pinacoteca) megnéztük még többek között Leonardo da Vinci befejezetlen művét, a Szent Jeromost:
 ... és visszaszaladtunk a Laokoónhoz:
Tettünk egy kísérletet arra is, hogy visszatérjünk a Sixtus-kápolnába, s a másik ajtón átslisszoljunk a székesegyházba, de az őrök itt nem engedtek visszafelé haladni, ezért megkerestük a sima kijáratot és azon jöttünk ki. A kombinált jeggyel be lehet menni a kertekbe is, de mi az egyszerűbb jegyet választottuk végül, így a kertet csak másnap fentről, a székesegyház kupolájából láttuk, és aznap a mosdó ablakából :):
Egy fagyi után átsétáltunk az Angyalvárhoz. Onnan kapta a nevét, hogy Nagy Szent Gergely pápának ezen a helyen jelent meg Mihály arkangyal:
139-ben Hadrianus császár mauzóleumaként épült eredetileg, volt középkori fellegvár és válságok idején pápák lakhelye is. 13. századi folyosó köti össze a vatikáni palotával, veszély esetére. Fentről, az angyal lábánál kialakított teraszról csodás a kilátás:
Kimenvén üldögéltünk még egy kicsit a vár előtti-melletti téren, a folyóparton, egy utcazenészt hallgatva, majd lassan ránk esteledett, ezért egy Termini melletti kajáldában megvacsoráztunk s hazatértünk.

2015. április 18., szombat

"...arkangyalok bolyongnak boldog hajadonokkal..." (Dsida Jenő) - Róma 1. nap - hangolódás a hely színén

Ferihegyen egész gyorsan ment minden, feladtam a csomagot, utána át a biztonsági ellenőrző kapun, kis várakozás az erősen parfümszagú várócsarnokban, vérlázítóan drága kajákkal és piákkal (kávé, ásványvíz ötszá', legpronyóbb szendvics ezer körül, elképesztő rablás, ezen mindig megütközöm), majd másfél óra repülés után ott is teremtünk Fiumicino repterén. Tömegnyomor, keresése a megfelelő csomagos futószalagnak, bőrönd megvan, keresése a transzfernek, hogy a prériről bejussunk a városba. Mi a kettes terminálra érkeztünk, át kellett dzsalni a hármasra (3 perc ez hivatalosan, ki volt írva, onnan tudom), meglett ez is. Kisebb vitába keveredtem a buszra felengedő leányzóval, de aztán engedtem neki és hátramentem, ahogy utasított, mert nem akartam még másnap is ott szobrozni a parkolóban miatta, pedig nem volt jogos a pattogása, mert mi már ott álltunk, mikor egy másik, véletlenül épp magyar társaság megjött... Eddig nekem nem igazán állt rá a szemem, de mostmár én is figyelek az ilyesmire és a magyar csapat fiútagjai is végigkommentálták az utat: tényleg elképesztő, ahogy az olaszok vezetnek, ezt megtapasztalhattuk már itt is. 
A busz a Terminire vitt, úgyhogy egyből kereshettük is a szállást a közelében. Megtaláltuk a kapualjat, a kapucsengőt, megnyomtuk és nem történt semmi. Nálunk tapasztaltabbak biztosan tudták volna egyből, hogy ez egy lakás, amiben vannak a kiadó szobák, de egyébként nincs ott senki napközben, hanem a kapucsengőre nem véletlenül van ráírva egy telefonszám, amit fel kell hívni és akkor jön valahonnan Giuseppe és beenged. Mi azért elálldogáltunk egy kicsit ott az utcán rémülten nézve, mielőtt ezt így összeraktuk logikailag, de aztán telefon elő, hívás, mondom, hogy én vagyok az én, megérkeztünk, a vonal túloldalán van valami szöveg, amit nem értek, de nem baj, vonal bont. Állunk tovább, tanácstalanul. Már épp újra tárcsázom a számot, hogy bocsi, mit is mondtál, amikor ránk köszön a hullámos hosszú lobogó hajával, karján bukósisakkal Giuseppe és végre bejutunk a házba. Fel az ötödikre, a miniatűr liftbe nem is férünk be hárman, így B majd jön utánunk külön. Lobogó Haj megmutatja a szobánkat, elintézzük az anyagiakat (az idegenforgalmi adót cash-ben fizettük 3,50 EUR/fő/éj, a szoba árát sikerült leemelni a számlámról, végül 380 EUR kettőnknek a négy éjszakára), kipakolunk. 
Első napunkra nem terveztünk túl sok mindent, Trevi-kút és Spanyol lépcső, a két nagy látványosság, és ami útba esik, mert ekkor még gyalogolunk, ugyanis a péntek-szombat-vasárnap a három teljes nap, amikor a Róma Pass nyújtotta lehetőséget ki akarjuk használni. 
A hozzánk legközelebbi látnivaló, Róma négy nagy bazilikája közül az egyik, a Santa Maria Maggiore zárva van, nem tudunk bemenni. Ötvözi a Rómában fellelhető majd' összes építészeti stílust: román kori harangtorony, reneszánsz kazettás mennyezet, barokk ikerkupola. Előtte a sok-sok római obeliszk közül az egyik, V. Sixtus pápa állíttatta 1587-ben, és egy kevésbé történelmi hangulatú zsibvásár, ahonnan később az 5 EUR-s kendőm származik majd. :)
Útközben találjuk ezt a kis parkot, vagy kertet, amelyek városszerte vannak itt-ott, ahogy később tapasztaljuk és egészen csendesek, ahhoz képest, hogy a nagyváros közepén leledzenek. 
A kert melletti utcában látunk IGAZI, mandarinfát talán, ezt nagyon egzotikusnak találjuk, ezért lefényképezem :): 
Keresztülmegyünk azon a kereszteződésen, ahol ezek a falba ágyazott művek vannak, olasz nevükön a Le Quattro Fontane. Ez a négy kút is V. Sixtus idejéből való, mint a fentebb említett obeliszk, és a kereszteződés négy sarkán helyezkednek el a házak falához préselve. Mindegyik egy-egy istenség szobra, talán Tiberis és Arno, a nőalakok pedig Júnó és Diana, az erő és a hűség jelképei. Fotósoknak nagy kihívás, ha előtte állsz, nem feltétlenül fér bele az egész kompozíció egy képbe, ha átmész a kereszteződés másik sarkára, akkor autók, gyalogosok lógnak bele folyton.

E szobros kereszteződéshez közel van a Sant'Andrea al Quirinale, az 1658 és 1670 között épült "barokk gyöngyszem", sok-sok angyalkával.

A Trevi-kút picit csalódás, egy kis térre, praktikusan a Piazza di Trevire van bezsúfolva az egész, tömeg, ráadásul felújítják, ezért a fele lefóliázva, illetve felállványozva. Van egy kis ideiglenes palló a kút felett, amin közelebb lehet menni a már letisztított-restaurált szobrokhoz, de elég gyorsan menekülünk onnan, mert egy tűt nem lehet leejteni, annyian vannak, fényképezni szinte lehetetlen, legfeljebb, ha a tömeget szeretnéd lekapni, mert akkor nyert ügyed van; beállításokkal bíbelődni sem tudsz, mert fellöknek. Nem is olyan régi alkotás, mint azt hiszik róla, "csak" 1762-ben fejezték be.

Tovább a lépcsőhöz, hát, itt is monumentálisabbra számítottam, "a késő barokk Róma egyik csodája" az útikönyv szerint, óriás virágcserepek még nincsenek, mint a marketingfogásos képeken, lehet, hogy túl korán érkeztünk a városba, és csak később teszik ki őket, nem tudom, de persze szép, meg minden, főleg így a lemenő nap fényében:
Hazafelé elmegyünk a Barberini palota mellett, de már zárva van, és végül nem jövünk vissza, bár ekkor még terveztük, hogy megnézzük belülről is.

2015. április 16., csütörtök

"...arkangyalok bolyongnak boldog hajadonokkal..." (Dsida Jenő) - Róma 1. nap - utazás és még mindig az előkészületek

Elindultunk hát egy csütörtöki nap délelőttjén az örök városba. Mivel ez volt az első olyan út, ahová csak ketten mentünk, semmi csoportos utazás, semmi 'más majd megszervezi helyettünk', ezért nem igazán bíztunk semmit a véletlenre, meg aztán jó tippeket is kaptunk az ismerősöktől, amelyek sokat segítettek a felkészülésben.
I kolléganőm megadta a blogjuk címét, ahol írtak a férjével római útjaikról is, ezt tanulmányoztam. Elküldte azt a szálláscímet is, ahol annak idején ők laktak egyszer, de addigra én már lefoglaltam Giuseppe Termini pályaudvarhoz közel eső kiadó szobáját a booking.com-on keresztül. Ez volt az első foglalásom az oldalon, utolsó pillanatban volt egy kis kavarodás, ugyanis bár a foglalás megtörtént már februárban, amikor kitaláltuk az utat, közben ellopták a bankkártyám adatait, ezért olyan minimálisra csökkentettem a kártyalimitet, hogy a rendszer azt jelezte vissza a szállásadónak, hogy nincs elég fedezet a számlán, ezért kaptam egy emailt az utazás előtt egy nappal, hogy akár törölheti is foglalást. Ekkor egy kicsit megijedtem, de aztán próbáltam problémát megoldani kéztördelés helyett, ezért felemeltem a limitet, majd felhívtam a booking.com oldalon szereplő ügyfélszolgálati telszámot, hogy így már rendben lesz-e. Ők állítólag akkor kitelefonáltak Giuseppe-nek, hogy látja-e már a változtatást, a hölgy mosolyogva mondta, hogy igen, azt mondta neki, hogy már látja, de azért majd még holnap reggel (amikor már repültünk, köszi) rákérdez és jelez, hogy tényleg okés-e, merthogy az olaszoknál nem lehet tudni... Túlkontrollált énem még ekkor sem nyugodott meg, ezért írtam a szállásnál megadott .it végű emailcímre is, hogy dear sir/madam, mizujs-van. Erre válaszul bejelentkezett egész gyorsan Giuseppe, aki halál lazán nyugtatgatott, félig olaszul, félig angolul, hogy no problem - na, itt engedtem el, hogy csak meglesz ez, és nem a sínek mellett héderelünk majd napokig, vagy esetleg keresgélhetünk újra valami helyet, ami persze iszonyat drága lesz, ilyen későn foglalva. G továbbra is nagyon készséges volt, majd mesélem, mik voltak még a szállással kapcsolatban.
B is elcsacsogta fűnek-fának, hogy hová készülünk, ezért ő is kapta a tippeket, hogy mit hogy. Így szereztünk tudomást a városkártyákról (www.varoskartyak.hu), azon belül a Roma Pass-ról, ami szerintünk egy tök jó dolog. Cirka 15 eFt-ért (~50 EUR) 3 napig használtuk korlátlanul a tömegközlekedést, két látnivalóra nem kellett belépőjegyet fizetnünk, és külön kezeltek minket, így sokkal rövidebb idő alatt jutottunk be, mint a sima turisták. Mi ezt a lehetőséget a Colosseum-Forum Romanum kettősére használtuk fel (közös belépő, 12 EUR volt, ha jól emlékszem) és az Angyalvárra (8,50 EUR). Többen mondták, hogy nem éri meg szerintük, túl drága, de nekünk sokat számított, hogy nem kell elálldogálnunk a kinn töltött értékes időt a sorokban. A két látnivalón túl pedig még kedvezményes bejutásra is lett volna lehetőség a szép kis hosszú listán szereplő helyek esetében, de az egyébként is ingyenes látnivalókkal mi már eléggé telítődtünk ahhoz, hogy egyéb fizetős helyekre már ne akarjunk bemenni, a kedvezményeket kihasználva.
A repjegy beszerzés is izgi volt, ott se működött az én bankkártyám, úgyhogy a fizetési lebonyolítást át kellett passzolnom B-nek (állítólag azért, mert vannak olyan honlapok, amelyek csak bizonyos típusú bankkártyákat fogadnak el, amivel nincs baj, csak legalább értelmes lenne a hibaüzenet, amit kapsz, de nem, én egy kolléganőmtől hallottam már utána, hogy ő is így járt, ő az övével nem tudott fizetni, de a bátyja már igen... Jellemző egyébként, hogy se a kolléganőm, se én nem az OTP-nél vezettetünk számlát, ellenben akik tudtak fizetni, ők meg ott...) Továbbá tudta-e ön, hogy ez úgy működik, hogy a repjegyes oldalak droidjai figyelik, hogy mely desztinációkra keresnek rá legsűrűbben, és amelyik népszerűbb, ott emelik az árakat az újabb és újabb rákereséseknél? Így fordulhat elő, hogy éjjel rácuppanva Kukutyinra sokkal olcsóbb árat köp ki a gép, mint napközben, ill. hogy ha ötször keresel rá egymás után ugyanarra a célra. Azt is népszerűbbnek érzékeli, mintha csak egyszer keresel rá valamire és rögtön foglalsz. De ezt is csak utólag tudtam meg, Travellinát olvasva. 
Volt még más is ezzel a nyomorult repülősdivel kapcsolatban: a bravofly (ami ilyen közvetítő cég-féle) horribilis összeget hozott ki a feladható poggyászra, vagy pedig választhattuk ingyenesen a kisméretű, nem feladható, hanem utastérbe felvihető minipoggyászkát, amibe kb. a fogkeféd fér bele, semmi több. E kettőn túl nem engedett más lehetőséget választani. Mi beleugrottunk a csapdába úgy, hogy megbeszéltük, hogy egyikünk neve mellé bepipáljuk a feladhatót és a másikunk is majd belepakolja ebbe jól, ami a kis minijébe már nem fér bele és így egy csomag árát megspóroljuk. B-t nem hagyta nyugodni a dolog, s elolvasta - miután persze már lefoglaltuk a jegyet - a wizzair poggyászokra vonatkozó leírását, ahol kiderült, hogy létezik még egy harmadik kategória is a fenti kettőn túl: a nem feladott, hanem utastérbe felvihető, ámde fizetős kis méretű poggyász, ami mégse kerül annyiba, mint a feladós, viszont négy-öt napra elegendő cuccot simán bele tudsz pakolni (most, hogy így írom, eszembe juthatott volna, hogy hiányoljam ezt a megoldást, hiszen már Párizsba menet is valami ilyesmi volt az egyik választható lehetőség). Úgyhogy végül amikor megcsináltuk az online becsekkolást (merthogy minden pénzbe kerül ezeknél a fapadoséknál, az is, ha majd csak a reptéren akarnál), akkor már, a wizzair honlapján, ezt a plusz opciót tudta B választani, így úgy utaztunk, hogy én feladtam az ugyanolyan méretű bőröndöt, mint amilyet B hozott (mert ekkor már nem kellett a nagyobb méretűben gondolkodni, mert B-nek is volt elég helye a sajátjában), amit ő feltuszkolt az utastérbe, így nem kellett várni rá, míg az enyémre meg igen. És ne feledjük, hogy a feladott csomag vagy megérkezik veled együtt, vagy nem, vagy kirámolják a csomagos emberek, vagy nem, vagy úgy eldobálják, hogy széjjel-, le-, eltörik valami rajta, vagy nem. Úgyhogy jobb az, ha veled van az utastérben, mondjuk ide-oda mozgatni kényelmetlenebb, az igaz, mint egy kis hátizsákot mondjuk, akár a reptéren, akár a gépen kell ide-oda pakolgatni. Ja, és amellett, hogy szabványméretű kell legyen, csak 10 kg-t szabad nyomnia, különben ismét csak büntibe mész...


 

2015. április 5., vasárnap

Kettő kész! :)

Négy párnát vettem egyszerre, kettőre elkészültek a huzatok! :)



Húsvét

Nem vagyok nagy musical rajongó, de ezt és a Rocky Horror Picture Show-t különösen szeretem. Tudom, hogy nem ez a legklasszikusabb húsvéti üdvözlet, de én ezzel kívánok mindenkinek békés ünnepet!

2015. április 4., szombat

Nyugodj békében, F

Még ma sem hiszem el, hogy nincs többé, hogy valaki ilyen hirtelen hogyan tud távozni erről a világról. Nem ismertük jól egymást, de E bátyja volt, és az ő vesztesége, a fájdalma az enyém is. 
F még külföldön dolgozott, amikor telefonszámokat kértem el tőle az fb-n keresztül E szülinapjának szervezéséhez, s akkor "beszéltünk" pár szót. Írta, hogy emlékszik rám, pedig van annak már huszonéve is, hogy találkoztunk, utoljára talán középiskolásak lehettünk, amikor vele is összefuthattam E-éknél. Kedvesen azt írta, ha újra itthon lesz, biztosan látjuk majd egymást.
A sors közbeszólt és ő elment, anélkül, hogy ez teljesülhetett volna. Felfoghatatlan...

Ez a vers álljon itt az ő emlékére.

Ha menni kell, magammal sokat vinnék,
Az egész édes, megszokott világot,
Rámástul sok, sok kedves drága képet
És egy pár szál préselt virágot,
Vinnék sok írást, magamét, meg másét,
Sok holt betűbe zárt eleven lelket,
S hogy mindenütt nyomomba szálljanak:
Megüzenném a hulló leveleknek.
Vinném az erdőt, hol örökké jártam,
Hintám, amelyen legelőször szálltam,
A keszkenőm, mivel rossz másba sírni,
A tollam, mert nem tudok mással írni,
Vinném a házunk, mely hátamra nőtt
Az utca kövét küszöbünk előtt!
Vinném... én Istenem, mi mindent vinnék!
Én Istenem, mi minden futna át
Gyötrődő lelkem alagútjain -
Olvasgatnám az ablakok sorát,
Simogatnám a fecskefészkeket,
S magamba színék minden verkliszót,
Mint bűbájos, mennyei éneket...
Utánam honvággyal tekintenének
Az ajtók mind, és mind a pitvarok,
Szeretnék mindent, mindent magammal vinni -
És mindent itt hagyok.
(Reményik Sándor)