Nem is tudom, hogy hogyan jött ez nekem, ez a fejlövésem, de egyszercsak rákerestem itt a zinterneten, hogy léböjtkúra, s az egyik első találatra rábökve, egy pár időpillanattal később már zörögtem is a bőröndömmel az autóbuszhoz, mely elvitt a Duna túloldalára, egy kis csöndes sváb falu dombtetején lévő házába, ahol megkezdtük többedmagammal ezt a nem éppen kulináris kalandot, holott az étkezés, vagy éppen annak hiánya állt a bő egy hét középpontjában.
Mint kiderült, éppen szerencsém volt, amely nem nevezhető tisztának abból a szempontból, hogy egy tavaly ősszel bejelentkezett házaspár helyére érkeztünk ketten, mint hirtelen beesők, mert nekik sajnos egészségi okokból le kellett mondaniuk a részvételt, remélem, jobban van az illető hölgy azóta.
A jósorsom egy nagyon kedves, jófej szobatárssal hozott össze, akivel asszem elég jól kijöttünk, ahhoz képest, hogy elég sokat voltunk összezárva, ismeretlenül. Ilyet kaptam a drágától végén (E, mivel féltem, hogy bőgni fogok, inkább visszafogtam az érzelmeim kimutatását, mikor átadtad ezt nekem, de nagyon köszönöm ezt az egy hetet; valahogy könnyűvé tetted azzal, hogy az első perctől fogva nem kellett különösebben alkalmazkodnunk egymáshoz, mert nagyjából egy hullámhosszon működtünk mi ketten):
Mondhatnám, hogy közösen szenvedtünk, egy közös cél érdekében, de így visszagondolva nem kínlódtunk annyit, én legalábbis biztosan drasztikusabb hatásra számítottam, mint amit valójában megéltem. E, mint a legtöbben a csoportunkban, már nem első böjtölő, nekik már nem volt újdonság, mi hárman, akik "böjtszüzek" voltunk, eléggé kapkodtuk az első napokban a fejünket, de utána hozzászoktunk a napirendhez mi is. Amiért pedig külön csodálom őt, az egyrészt az, hogy azon kevesek közé tartozik, akik végigjárták a Camino-t a férjével, közel ötven évesen, másrészt az a szeretet a családja, a munkatársai iránt, ill. a pozitivitás, ami mozgatja és ami sugárzik belőle, az számomra nagyon szimpatikus volt.
Érdekes volt látni, megtapasztalni, hogy bár nagyon kis világtól elszeparált csoport voltunk, ugyanakkor a mindennapi életünket nem tettük le az ajtóban, hanem egy másik, bár jóval szűkebb csatornán folyt az is párhuzamosan. Nehezen tudom megfogalmazni, milyen érzés volt ez konkrétabban. Azt hiszem, mindannyian lelassultunk, vagy éppen egy más ritmusban pörögtünk, ugyanakkor mindenki otthon hagyott férjet, feleséget, gyerekeket, munkát, és azért velük is csak foglalkoztunk, mindamellett, hogy elsősorban mégis magunkra, a testünkre, a lelkünkre figyelhettünk. Volt, aki közben elment egy napra dolgozni, volt, aki elment egy tárgyalásra, de alapvetően elég szigorú rend szerint éltünk, ami odakoncentrált minket abba a nyugalomba, ami ott volt. Akik elhagyták a fent említett okokból a helyet, azoknak kényelmetlen volt visszalépni hirtelen a hétköznapi rutinjukba, nem is érezték magukat jól benne, mert drasztikusan kirántotta őket a lelassultságból, a szigorú napirendből. Talán volt is egy olyan érzés bennünk, hogy azért nem vagyunk már gyerekek, el tudjuk dönteni mi is már, hogy akarjuk-e ezt vagy azt, vagy nem, de másrészről meg jó volt, hogy korlátozva voltunk egy kicsit a mozgásunkban, mert különben, szerintem, nem értünk volna el olyan erős hatást, mint amit sikerült végül.
Alapvetően számomra ez az egész böjt az akaraterőről szólt. Képes vagy-e megállni, hogy egy hétig, illetve 9 napig ne egyél, csak igyál. A tapasztalatom az, hogy igen, bár a normál környezetben, amiben egyébként élsz, nehéz lehet, de még azt sem tartom lehetetlennek, így viszont, hogy egy a célotok többeteknek, így könnyebb. A csoda az, ahogy a szervezet reagál és alkalmazkodik: egyrészt van egy módszer, amivel segíted őt abban, hogy elkezdi a felhalmozódott salakanyagot kimosni magából a sok folyadék hatására. Ez esetünkben a reggeli két teáskanál keserűsó, glaubersó, magnézium-szulfát, ki hogy ismeri, bevétele volt, vízben feloldva. Nem egy nagy dolog egyébként, vannak gyógyvizek, melyeknek szintén ez a vegyület a hatóanyaga. Mindennap bevettük, a hatására elkezdődhetett egy belső tisztulás, a bélfalakról való, évek alatt odarakódott anyag leoldása. Mindemellett pihenni küldtük az emésztőszerveinket (májat, hasnyálmirigyet és tulképpen a vesét is, bár a sok folyadékot neki azért ki kellett választania) azzal, hogy nem adtunk nekik emésztendő feladatot, ezáltal szinte lehetett érezni azt, hogy a fellélegzik, megkönnyebbül a test (ha nem rágsz, már adsz egy jelet a testnek, hogy nincs mit emészteni).
Az elején, amikor a méregtelenítés beindul, vannak nehezebb percek: hányinger, fejfájás; nagyon egyéni módon jelentkezett ez, volt, akinek semmi baja nem volt, rám meg azt mondták, hogy én még a mérgeimet is nehezen engedem el, mert három napig fájt görcsösen a fejem. Ekkor megijedsz, hogy úristen, ez lesz egy hétig, de nem, mert utána tényleg megkönnyebbülsz. Nem hiányzik már a kávé, amiből én pl. sokat iszom, csak az a gondolatnyi ízérzet, amitől a kávét magát szeretjük. Azt nem tudom, hogy aki dohányzik, annak milyen érzés a megvonás, de ha jól tudom, az is elmaradt erre a hétre az egyik társunknál (kérdés, hogy le is tud-e majd szokni róla, és végleg el tudja hagyni). Nem éreztem éhséget egy percig sem, néha korgott a gyomrom, de inkább csak a hang volt zavaró itt is, nem a konkrét érzet. Viszont, hogy mennyire fejben dől el minden: sokat gondoltam az evésre, kajákra, hogy milyen jó lenne most egy mittomén fánk (nemtom miért pont az, lehet, hogy a farsangi időszak miatt... :))
A napirend egyébként puritán volt és egyszerű: reggel és délelőtt csak ez a keserűsós borzalom és csalántea, plusz sok forrásvíz, a méregtelenítés jegyében. Tevékenységnek gyógytorna vagy jóga, masszírozás (arc-, talp-, test), ill. aki kért manikűr, pedikűr, de ez utóbbiak ugye csak egy alkalommal, a masszírozás akár minden nap is, a torna-jóga pedig felváltva. Fél 12 körül az ebédnek csúfolt valami: teljesen szűrt zöldségleves leve, minden nap valami másé: brokkoli, karfiol, krumpli, s utolsó nap paradicsom, na itt már kezdtünk visszatérni az ízekhez, ez különösen mennyei volt, de nekem végül is a többivel sem volt bajom. Ezután csendes pihenő 2-ig, májműködést javítandó meleg iszappárna a hasunkra. 2-től 4-ig, 5-ig, egyéni erőnléttől függően gyaloglás, túra a közeli helyeken. Fél hat, vacsora: a déli leves maradéka + ún. zabnyák, ami állagát tekintve mintha tejbegríz lenne, fahéjjal, mézzel ízesítve, s még valamilyen gyógynövénytea: citromfűre, mentára, hibiszkuszra biztosan emlékszem.
Az első napokban még az is jellemző volt, hogy nem győztük kialudni magunkat, én 10-11 órákat aludtam az elején, amire nem is tudom, hogy a hétköznapi életben mikor volt utoljára példa, de nem most volt, az biztos.
Summa summarum, a végére olyan 3 kg körül ment le nálam, derék és csípőkerület pedig kisebb lett 4-4 cm-el az egy hét alatt. Részemről nem volt cél a fogyás, de örültem neki, hogy visszament 57 kg körülre a súlyom, ill. hogy egy lyukkal beljebb került az övem. :) Emellett szemtanúk szerint látszik az arcomon is a kipihentség, és én láttam a szememben is, ahogy az itthoni, megszokott tükörbe néztem.
 |
Séta a Duna-parton
A bejegyzés második része itt:
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/03/nem-olyan-ijeszto-mint-amilyennek_22.html |
