Ahol leanderből van a kerítés - Provence, 5. nap

Utolsó előtti napunkon, de a látnivalókat tekintve tulképpen az utolsón, elhagyjuk a provence-i tájat, és visszafelé, a Riviérára tartunk, hogy este már ismét a francia-olasz határ túloldalán, San Remo-ban térjünk nyugovóra. A hatodik napon már csak a hosszú út vár minket, haza...

Az előzetes program szerint jelenésünk lett volna egy olívaolaj sajtolóban, Callasban, illetve sétálhattunk volna egyet Seillans falucskájában, mielőtt Monaco-ba nem érünk, de az élet máshogy hozta, módosítanunk kellett a terven. Alapjában véve ezen nem igazán lepődtem meg, ugyanis a tavalyi körutunk során is többször belefutottunk a problémába: autópályán utazás=kiszámíthatatlanság. Az volt a szerencsénk, hogy korábban nem történt velünk ilyesmi; ez az előnye annak, ha az ember kis, eldugott utakon közlekedik, ott ritkán szalad bele effélébe (ellenben, itt Franciaországban, az a nagy mák érheti, hogy a lehető legtöbb körforgalmon haladhat át életében, rövid időn belül :)).

Azt hiszem, hogy nem is lehetett volna jobban B tervet összeütni, köszönet érte csoportunk vezetőjének, Vikinek és a köréje szerveződő "válságstábnak", aki megpróbálta mindenki érdekét figyelembe venni a programváltozásnál és maximálisan odafigyelt arra, hogy hasonlóan töltsük a napot, mint ahogy eredetileg számíthattunk rá a kiírás alapján. 

Szóval, elindultunk reggel olyan 8 óra tájban a szállásról, haladtunk is szépen sorjában, ahogy kell, mígnem egyszer csak minden autós halála utol nem ért minket: dugóba kerültünk. Már most pontosan nem emlékszem, mennyi ideig araszoltunk a végeláthatatlan sorban torlódó személyautók és kamionok között, ahonnan nincs menekvés, de ahogy telt az idő, egyre inkább az látszott, hogy nagyot csúszhatunk, így nem volt mese, valahogy át kellett szervezni a napot. 

A vége az lett, hogy fájdalom, de kimarad az időpontra menős és nagyobb letérőt jelentő Callas és Seillans, helyette megyünk a nem kevésbé bájos, ámde az autópályához közelebb eső Saint Paul de Vence-be, ami jellegét tekintve hasonló Seillanshoz, majd utána Monaco. Az utasok egy része vásárolni is szeretett volna még, így az lett, hogy a csapat kettévált: egy része a teljes időt tölthette Sant Pau-ban, másik részük pedig mehetett shoppingolni, majd összefutás a parkolóban. 

Mi a maradást választottuk, volt két-három óránk, éppen ebédidő, így hát itt esett meg, hogy beültünk egy vendéglátóipari egységbe és ó jeee, nem bántuk meg! Komótosan kivártuk, míg elkészül a pizzánk, közben nem is be-, hanem kiültünk a két asztal egyikéhez és csak bámultunk ki a fejünkből, élvezve az utolsó nyugodt, mediterrán falu-fílinget. A kiszolgáló pocakos-atlétatrikós bácsi szépen bánt velünk, nemcsak, hogy nem nézett keresztül rajtunk, hanem még társalkodott is, pl. megkérdezte, honnan jöttünk. A pizza is fincsi volt, úgyhogy písz-end-láv, Saint Paul, szerettünk...

Persze, jó turistához illően, az ebéd előtt mentünk egy kört a faluban...

Miután ismét összegyűlünk, kis utazás után már Monaco-ban is vagyunk. Vikinek köszönet azért is, hogy amerre jártunk, ill. amerre csak áthaladtunk, mindenhol osztott meg velünk bőséggel információkat (nemcsak Franciaországról és Provence-ről, hanem pl. ahol menet közben elhaladtunk, azaz Olaszországról ill. Szlovéniáról is). Még ha nem is láttunk, tapasztaltunk meg személyesen mindent, amiről mesélt, sokkal gyorsabban teltek így az utazás percei, hogy közben őt hallgattuk.
Monaco történetét is megismerhettük általa, a kezdetektől napjainkig, onnantól kezdve, hogy a Grimaldiak megtelepedtek itt a XIII. században, egészen addig, hogy megszülettek II. Albert törvényes gyerekei, az ikrek, így - hála istennek :) - megoldott a szabályos utódlás a miniállamban.

Kiugrottunk a buszból a kaszinó magasságában, majd visszasétáltunk a parton a kiszögellésig, ahol a Hercegi palota is van, felbandukoltunk a magaslatra, majd végül elsétáltunk a mélygarázsig, ahová a buszunk értünk jött.

A kaszinó és környéke

Az autócsodákat nem mertem fotózni, nehogy valami luxus-személyiségi jogokat megsértsek... :)

Kilátás a Hercegi palotától a városra, őrség, város-, avagy államháza

Este egy újabb, ránézésre, kis túlzással persze, Monarchia-korabeli szálloda az éjjeli menedékünk, olyan pincérekkel az étteremben, akik mintha csak egy Hrabal regényből léptek volna elő - idős bácsikák, mellénykében, kokettálva a hölgyvendégekkel... Az előtérben álló fűtőtest, úgy is, mint radiátor, szerintem az első szériából való volt, ami valaha a földön készült, sajnos ezt sem fotóztam le, pedig lakbertörténeti műemlékjellege volt már szegénynek... Egyetlen baja volt a szállodának: kicsit nagy volt a közúti forgalom a közelében, a szobánk ezáltal zajosabb a kelleténél.
Másnap reggel a hazaindulás előtt még lementünk a partra, elbúcsúztam a tengertől, ki tudja, mikor látok ismét ilyen nagy vizet, majd fájó szívvel felbattyogtunk, megreggeliztünk és megkezdtük utazásunkat hazafelé.

Leander/part

Szép út volt, mely rövid bepillantást engedett Dél-Franciaországnak ebbe a karakteres szegletébe. Ha sok szabadidőm lenne, biztosan visszatérnék még ide (is), mert sok minden nem fért bele a programba. Nem láttuk a környék nagyobb városainak látnivalóit, lehetett volna több időt tölteni a tengerparton, mert ha már nyaral az ember, az valahogy hozzátartozik, de ez az út nem erről szólt. Sokkal inkább arról, hogy ízelítőt kaphattunk a Peter Mayle-nél olvasottakból, láttuk a levendulamezőket, a különféle műhelyeket, ahol készülnek a finomságok és a szépségek, azaz, ott lehettünk egy kicsit mi is, ahol bor van, mámor és Provence...

Előző napjaink:
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-4.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-3.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-2.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-1.html

Könyvek, amiket forgattam az út előtt és az út után:

Francie Jouanin: Provence, Gasztronómiai kalauz, Vince Kiadó, 2007
Silvana Rizzi: Provence, Gabo Kiadó, 2001 (A világ legszebb helyei sorozat)

Provence-i utak az Eupolisz-nál és a Barakánál:
https://www.baraka.hu/Provence
http://www.eupolisz.hu/provence
 

Ahol leanderből van a kerítés - Provence, 4. nap

Ma piacolunk, nugát- és szappankészítő műhelyben járunk, bort is kóstolunk, valamint újabb levendulamezőkbe gázolunk bele...

Sajtok...

L'Isle-sur-la-Sorgue, ez a 'miniatűr Velence'-nek becézett kisváros bűvöl el minket először. A Sorgue folyó kanyarog erre-arra a régiségkereskedések és használtcikkboltok európai központjának tartott városkában, miközben vasárnaponként beindul a hetipiac, amelyet nem is tudtunk igazán komótosan bejárni a mintegy 2-3 óra alatt, mert szinte az egész belváros tele van árusokkal és egyre több a vásárló is, ahogy a délelőtt telik. A kenyerestől a szappanosig, az ékszerkészítőtől a lenruhaárusig mindenki itt van, aki számít, de a helyi zöldségtermelők is képviseltetik magukat szép számmal.

Olajbogyóhegyek

A piac után buszra szállunk, irány a levendula fővárosának is nevezett Sault. Ahogy közeledtünkben meglátjuk az olaj- és mandulafákkal szegélyezett, száraz klímájú, homok- és mészköves talajú  völgyben a kiterjedt virágmezőket az út mentén, busz leállíttat az út szélén, s már megy is a pózolás levendulával! :)

Sault felé, félúton

Nugát műhely/üzlet

 Sault-ba érve van, aki csak a hely hangulatát élvezi, vagy eszik valamit, mi bemegyünk a nugátkészítő műhelybe, hogy megvilágosodjunk, hogyan is készül ez az édesség. A műhely bejárása után átmegyünk az üzletbe, ami, mint mindenhol, szépen és ízlésesen be- és elrendezett, vásárlásra csábító. Mi J-vel megosztozunk egy közepes méretű fehér nugát táblán (de vannak kekszeik, cukorkáik és pillecukor is), mert egyrészt ügyelünk a vonalainkra, másrészt az épp-csak-hogy-érezzük-az-ízét a cél.

A nyamik

Amúgy fini (nem az a borzalom ízű nugát (csoki), amire a velem kb. egyidősek és nálam idősebbek emlékezhetnek a régmúltból), méz, tojásfehérje, cukor és mandula az alapja. A fekete nugátba nem kerül tojásfehérje, így nem lesz világos a színe, ellenben nem hámozott mandulával készül, mint a fehér, hanem pörkölt, hántolatlannal, ettől markánsabb lesz az íze. A reggel bekevert masszát rizspapírra terítik, állni hagyják, délutánra már szeletelhető és tovább ízesíthető pl. mogyoróval, cukormázas gyümölccsel. Kávéhoz állítólag nagyon passzol, de ezt nem próbáltuk ki, mert a mienkét a buszon majszoltuk el utazás közben, csak úgy magában, mint a vadak. A hagyományos 13 karácsonyi desszert egyike egyébként a franciáknál; azt tartják, hogy Krisztust és a 12 apostolt jelképezi a 13-as szám. A menü fogyasztása során először eszik a lágyabb fehér nugátot, majd a keményebb állagú feketét.

Szabad szappanozni

Édes helyszínünket elhagyva átteperünk a szappankészítő műhelybe a falu másik végébe. Itt nem hostess fogad minket, hanem egy úriember a műhelyből, aki halk szavakkal vezet minket végig a szappankészítés fortélyainak folyamatán. Az üzletben megszámlálhatatlan mennyiségű szappan, szappantartó, egyéb kozmetikumok, szemben a műhellyel, az út túloldalán pedig a bukolikus provence-i táj, levendulával, szénakazlakkal, óh...

Hátravan még azonban mai utolsó programpontunk a borkóstolás, hintónkkal a Pesquie birtokra hajtunk hát, hogy jól berúgjunk.

Á, nem, ez olyan kifinomult dolog, amihez én nem értek, csak csodálom azt, aki igen. Soha nem tudnék olyanokat mondani egy borról, mint amilyeneket a hozzáértők (én mindig mosolygok különben rajta, hogy honnan érzi ki valaki a talajt, meg az ásványt, meg a savtartalmat, gyümölcsösséget, de nyilván ez is egy szakma, amit meg lehet tanulni és több tucat pohár után megy ez könnyen...). Jó, ha tudjuk, hogy még a víz sem mindegy, amit megiszunk a bor mellé; nem ám, hogy bubis, vagy nem bubis és azzal el van intézve... 
A château egyébként nagyon szuper helyen fekszik, a Mont Ventoux lábánál. Ezt a fura kinézetű hegyet sok biciklista mássza meg, a Tour-nak egy-egy szakasza is sokszor vezet erre. Ikonikus hely, bár Petrarca-ról maradt fenn, hogy őt pont nem bűvölte el, mindössze ennyit írt róla 1336-ban, mikor ott járt: "sziklás, vad és majdnem megközelíthetetlen vidék". Tényleg fura, hogy nincs a tetején semmi, csak a nagy fehérség, a lábazata ugyanakkor növényzettel borított.

Kilátás a borászat kertjéből

Minthogy nem tudom a helyén értékelni a kóstolást, elég hamar, az első három üveg után elvesztem a türelmem a nedűk iránt, s felfedező útra indulunk inkább a borászat területén. Remélem, az ott élő családra nem hoztuk rá a frászt, ahogy ott kóboroltunk V-vel a kertjükben, fotózgatva.

A burzsoázia diszkrét bája...

Lemaradok a tapenade-król (többféle ízesítésű olajbogyókrém) is, amelyeket két borfajta között lehet megkóstolni. Hiába, inkább fényképezem a kirakott helyi finomságokat, mint ízlelem őket, elég a látvány...

J-t meg is kell, hogy kérdezzem majd, hogy milyen a bor, amit végül választott, ő bezzeg hősiesen végigcsinálta, amit megkövetelt a haza! Mi meg ilyennel szórakoztattuk magunkat; V-nek jobban sikerült elérni azt a látványt, amit akart, ti. hogy pohár, háttérben az udvarház, az enyémnél csak én tudom, hogy mi van a pohár mögött:

Utolsó éjszakánkra buszozunk vissza Beaucaire-be, ahol elmulasztom lefényképezni a recepción álló fotőjt, pedig annyira jók voltak a színei... :( 
Egy picit lehet, hogy jobban észnél kellett volna lennem a foglalásnál, ugyanis a félpanziónál nem kértem húsmentességet (bár nem vagyok vega, nagyon kevés húst eszem), így elég rosszul jártam a vacsoráknál. Nem vagyok egy háklis erre a témára, elkaristolok egy köret-savanyúság kombóval napokig, ha arról van szó, inkább csak akkor sajnáltam, hogy nem szóltam, mikor az asztaltársaim sem tudtak besegíteni a tányéron lévő húsok eltüntetésébe. A másik gondom az volt, hogy nem szoktam már 6 óra után enni, itt pedig szinte mindig 8-9 óra felé értünk "haza", ekkor már egyszerűen nem bírtam magamba tuszkolni azt a három-négy fogást, amiket felszolgáltak esténként. Ugyanakkor pedig, ha nem kérem a vacsit egyáltalán, napközben kellett volna valami esti ennivalóról gondoskodni, ami elég nehéz lett volna, mert a jórészt turistás helyeken, a kis falvakban, ahol jártunk, nem terem minden sarkon egy élelmiszerüzlet, ahol be lehet vásárolni, és nem is akartam ezzel az időt tölteni, hogy boltot keresgessünk, úgyhogy maradt a vacsorakérés. 

Előző és következő napjaink:

http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-5.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-3.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-2.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-1.html

Ahol leanderből van a kerítés - Provence, 3. nap

Harmadik napunkon is korán indulunk, mert hosszú napnak nézünk elébe. Először a Sénanque-i apátságba van időpontunk, ahová nagyon pontosan kell érkeznünk, mert sűrűn látogatott és nem engednek be, ha késünk. Az erőteljes látogatottságot mi sem jelzi jobban, minthogy csoportvezetőnk mesélte, hogy februárban foglalt vezetést nekünk... na, meg, az ázsiaiak jelenléte...

Az épületcsoport levendulamezővel (végre, levendula! :)) körülvett kis völgyben van, mindentől távol (a ciszterci kolostorok mind a világ végére épültek, Magyarországon a zirci apátság (ahol most sörfőzésbe fogtak: http://zircimanufaktura.hu/) a legsűrűbb bakonyi erdőségben kapott helyet anno), egy nagyon szűk, kanyargós úton megközelíthető csak. A provence-i 'három nővérek' egyike (a másik két kolostor a kevésbé ismert Thoronet és a Sylvacane, ez a legjobb állapotú és legépebben megmaradt közülük).

Sénanque

Az 1100-as évek vége felé építették, a ciszterci rend filozófiájának és spiritualitásának megfelelően: semmi túldíszítettség, ellenben egyszerűség, ugyanakkor a vallási szimbólumok használatát megengedő, de azokat meglehetősen puritán módon ábrázoló stílus jellemző az épületekre. Jelenleg öt szerzetes lakja az apátságot, ők a kolostorban és kolostor körüli földeken dolgoznak, illetve a rend szabályai szerint, szoros időbeosztásban élik életüket. Önmaguk megismerése, aszkézis, minél nagyobb mértékű megtisztulás a bűnöktől, valamint mértéktartás, alázatosság, szerénység, túlzásoktól való mentesség jellemzi lelkiségüket, mely Szent Benedektől származtatható, aki a 6. században állította össze az ún. Regulát, a szerzetesek szabálykönyvét. A három pillér, amire támaszkodnak: közösen elmondott imádságok, a közösség és az egyház érdekében végzett munka és az egyéni lelki és szellemi művelődés.

Egy kis hölgy vezetett végig minket a látogatható épületrészeken (oda, ahol a szerzetesek jelenleg élnek, ahol mindennapjaikat töltik, nem mehettünk be), ahol régen aludtak, a templomba, ahol imádkoznak, a kerengőbe, ahol elmélkedhetnek, és a közös térbe, ahol összegyűlhettek és -nek jelenleg is.

Sénanque

El nem tudom képzelni, hogy tudnék úgy élni, ahogy a szerzetesek, valahol meg mégis irigylem őket, ha tényleg és igazán el tudják engedni a kolostoron túli világot, annak minden csábításával együtt. Ugyanakkor meg, egy kicsit menekülésnek is érzem, olyan, mintha nem lennének képesek, vagy nem akarnának megbirkózni azokkal a kihívásokkal, amiket a mindenkori kor mindennapi problémái jelentenek. Régen ők, a szerzetesek képviselték a tudást, a szellemet, ők tudtak csak írni-olvasni, de ma már ez teljesen másképp van. Mindenki, aki akar, hozzájuthat legalább egy alapszintű ismerethez, így valahogy már túlságosan archaikus ez az életforma a mai körülmények között. Főleg úgy, hogy azzal, hogy rengeteg turistát fogadnak, itt konkrétan, hogy világi alkalmazottakat foglalkoztatnak, hogy ügyeik intézéséhez autót, netet használnak (térerő, az mondjuk nem volt a völgyben, de ki tudja, lehet, hogy hiperszuper szélessáv hasít a kolostoron belül), mégiscsak ebbe a mostani, modern világba ékelődnek bele, használják annak vívmányait - nekem ez így ellentmond annak, hogy egy 6. századból származó könyv az életük alapja...
Kijöttünk, majd mindenki megrohamozta a levendulasorokat és őrült fényképezésbe kezdett, vicces volt. Ennek az ázsiai utazók a nagy mesterei, ők tényleg minden látványosságnál ott vannak, s néha borzasztóan hangos sáskahadnak tűnnek - nem tehetek róla és ők sem, de számomra néha fülsértőek, a nyelvük hangzása pedig idegesítő.

Sénanque

A kis szabadidő elteltével irány Gordes! A sziklák tetejébe épült falucska megkapta Franciaország legszebb falva címét, és tényleg, pofás kis hely. Az oda vezető úton feltűnnek kis sziklaépítmények a földeken, ezek a "bori"-k, amelyek kötőanyag nélküli kőépítmények, eredetük a Krisztus előtt itt élt ligurokig vezethető vissza.  A kő és tégla uralta Gordes-t körülvevő földek elválasztására is alacsony, habarcs nélküli falakat építettek az itt élők.

Gordes-i hangulat

Élt itt Marc Chagall, a magyar származású Victor Vasarely, de az egykori miniszterelnök, Mitterand is, egy kis ékszerdoboz. Itt van a tér, ahol a filmbéli Max, az arrogáns angol befektetési tanácsadó kering körbe-körbe a kis dudujával, a kávézó, ahol a francia tűzrőlpattant Fanny-ja dolgozik, a szökőkút, ahol Russel Crowe borozik a lányra várva. A filmbéli 'satou'-ban (Château la Canorgue), amit megörököl a pénzügyi guru, illetve a birtokon, úgy tűnik, hogy a valóságban is folyik bortermelés és a film idején állítólag át is címkézték a saját boraikat Coin Perdu-ra.

Kilátás Gordes-ból

Élvezve a falu hangulatát, lassan visszasétálunk a buszhoz, majd megyünk tovább az okker városba, Roussillon-ba. A vas-oxid az oka mindennek, ez a vegyület uralkodik itt mindenfelé. Akit interreszál a festészet, az megtalál minden színárnyalatot, a narancssárgától a lilásvörösig. A helyiek is használták bőséggel, elnézve a falu látképét látszik, hogy nemcsak a festővásznon mutat jól ez a szín, hanem a házak falain is.

Egy rövidebb és egy hosszabb ösvényt alakítottak ki a már kibányászott területen a látogatók számára (ma már tilos innen okkert vinni, csak vásárolni lehet - aki szemfüles, vihet célszerszámot, kiszacskót, kiskanalat és szedhet fel belőle valamennyit, de persze senki ne csináljon ilyet :). Célszerű olyan lábbelit felvenni, amit nem sajnál az ember, mert akármennyire vigyáz, a lába a séta végére biztosan felvesz valamennyit a jórészt narancsos színárnyalatú porból.

Roussillon-t és a "provence-i Colorado"-t elhagyva a délután hátralévő részét Coustellet-ben, a levendulamúzeumban töltjük. 
Én még eddig csak két levendulásban jártam, Pannonhalmán és a Flóra farmon, a 'fellegvárban', Tihanyban sajna még nem. Pannonhalmán úgy voltam, hogy afféle nyílt nap volt, amikor bemutatták a lepárlás folyamatát is, azon túl, hogy sétálhattunk a levendulásban és elmesélték a bencések történetét e téren, így a feldolgozás mikéntje már nem volt annyira újdonság, viszont az az infó igen, hogy van a lavender, meg a lavandin. Az előző az igazi, a "true", ami régen vadon termett itt mindenfelé, egy ideje pedig már erőteljesen termesztett, az utóbbi pedig egy hibrid. Különböznek a szaporodásban (az előző magról, utóbbi tőosztással), életkörülményeikben (800 méter tengerszinti magasság felett vagy alatt), alakjukban (az igazi egy ágú a virágját tekintve, a hibrid 3 ágú) majd learatásuk után hatóanyagtartalomban, minőségben  és mennyiségben is, továbbá felhasználási céljukat tekintve is (előbbit a gyógyászatban, parfümiparban és a kozmetikai készítményekben, utóbbit inkább a háztartási termékekben (pl. szobaillatosítók) találni meg). Az itteni lakosság állítólag annyira büszke a francia levendulapiac többségét kitevő itteni termelésre, hogy még baráti társaságot is alapítottak a megfelelő minőség védelmére. A rend tagjai mályvaszínű köpenyt és háromszögletű kalapot hordanak és egy sor ünnepséget tartanak a növény tiszteletére, az egyiket pl. Sault-ban, Nagyboldogasszony napján (aug. 15., a mi hagyományunkban is nagy ünnep), ahová majd negyedik napunkon megyünk. 
A levendulamúzeumban levetítenek nekünk egy kb. tízperces filmet a levendula termesztéséről és feldolgozásáról, utána még a csoportkísérőnek kijelölt hostess is mesél, illetve lehet tőle kérdezni, majd átsétálunk az üzletbe, ami természetesen tele van mindenféle levendulás termékkel, főként kozmetikummal, de kapható bödönnyi méretű levendula ill. lavandinvirág is.

Előző és következő napjaink:
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-5.html 
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-4.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-2.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-1.html

Ahol leanderből van a kerítés - Provence, 2. nap

Második napunk reggelén gyorsan leszaladtam a partra, mielőtt továbbindultunk, nehogy már ne lássam a tengert közelről. Tudtam, hogy hamarosan elhagyjuk és bemegyünk a szárazföldre, legközelebb majd csak utunk végén, Monaco-ban találkozunk újra. 

Az elromlott busz helyett az utazási iroda másnap reggelre pöpecül kiküldött egy másikat, úgyhogy innentől fogva nem volt panaszunk, amikor utaztunk egyik helyről a másikra, mert a buszban elviselhető volt hőmérséklet a kinti 30 pluszok után.

Mielőtt még Grasse-ba, a parfüm fővárosába érkeztünk volna, megálltunk Eze-ben (http://www.eze-tourisme.com/en/decouvrir-visiter-se-divertir-2/visit-eze/village-and-exotic-garden.html), ebben a kis tengerparti gyöngyszemben. Elbűvölő hely...

Eze

A hegyoldalba épült városkának van egy kaktusz- és pozsgáskertje, kecses női szobrokkal és gyönyörű kilátással a tengerre:

Grasse-ba tartunk tovább, ahol már várnak ránk a Fragonard parfümgyárban (http://www.fragonard.com/parfums_grasse/GB/fragonard/grasse/). Kapunk egy kis F matricát a ruhánkra, hogy el ne vesszünk :), s már indulunk is körülnézni. Először egy kis általános tájékoztatás a fogadótérben, majd bemehetünk a boszorkánykonyhába is.

Az előtérben

Alapanyagok

Már folyékony állapotban

A késztermékek

A gyár és a parfümgyártás története mellett megtudhattuk, hogy idén, mint illat, a jázmin van a középpontban náluk. Van egy szuper térképük a falon arról, hogy honnan származnak az alapanyagok, melyek jórészt virágok, de lehet akár a szantálfa is; egy-kettőt ezekből egy-egy zsákban ki is tettek ide. A térképen ott van a kis Hongrie is, a kamillával és ezzel az Immortelle nevű növénnyel, amire senki nem tudta a magyar fordítást. Ahogy utánakutakodtam itthon, talán az lehet, amit mi szalmavirágnak ismerünk, s az egyik honlapon ezt találtam róla (http://www.otvenentul.hu/):

Immortelle: a fiatalság virága
A név franciául annyit jelent, halhatatlan. A magyarul homoki szalmagyopár névre hallgató szalmavirág annak köszönheti ezt az elnevezést, hogy száraz állapotban is megőrzi formáját és színét. A szépségipar legújabb felfedezettjéről mostanra az is kiderült, hogy virágjának olaja valóságos szépségelixír: serkenti a bőr kollagénjének szintézisét, és erősíti a kötőszöveteket. Ezek az adottságai teszik az immortelle-olajat az anti-aging kozmetika igazi favoritjává. 

A L'Occitane-nak is van egy kollekciója ilyen név alatt (http://hu.loccitane.com/immortelle,16,2,14458,0.htm)

A parfüm gyártásának hagyományai egyébként a 16. századra nyúlnak vissza, alapja a bőrcserzés, bőrkikészítés volt. Ebben az időben még nem voltak túl jószagúak a kikészített bőrből készült termékek, ezért kitalálták, hogy illatosítani kellene őket. Közben a bőripar lehanyatlott, a parfümkészítés viszont megmaradt, sőt, új iparággá nőtte ki magát a megnövekedett keresletnek köszönhetően.
A látogatás természetesen a boltban ért véget, ahol először megszaglászhattunk több parfümöt, majd következhetett a vásárlás. Én a modernnek mondott, gyümölcsös illatot választottam: 

 

J-nek egyik sem ízlett a kóstoltakból, de addig keresgélt aztán az üzletben, míg ki nem szúrta kedvenc tonkababját egy másik terméknél :)):

A háromszög és benne a megnevezett illatok azt a hármasságot szimbolizálják, mely szerint a parfümben lévő illatanyagok három szinten szabadulnak fel. 

Utánakerestem az én 'szép kedves'-emnek is, mi az ő három szintje, s jé, nekem is van tonka babom:

"Belle Chérie in its flowery Bag: A bouquet of flowers, fruits, and wood to celebrate this carefree fragrance: A top note of tangerine and star fruit, a middle note of jasmine, heliotrope and lily-of-the-valley and a back note of sandalwood, tonka bean and vanilla."

Itt is egy könyv és a belőle készült film ajánlott erősen, annak ellenére, hogy elég horrorisztikus a sztori, A parfüm: http://partvonal.hu/patrick-suskind-a-parfum---egy-gyilkos-tortenete 

http://www.port.hu/parfum:_egy_gyilkos_tortenete_perfume:_the_story_of_a_murderer/pls/w/films.film_page?i_film_id=80364

Magyarországon is él és alkot egyetlen ún. parfümőr, avagy orr, akinek az a hivatása, hogy parfümöket kreál, Zólyomi Zsolt. Ha jól tudom, egyénileg is el lehet akár menni hozzá és készíttetni saját, egyénre szabott parfümöt: http://www.zolyomiparfums.com/

Az illatokkal eltelve teszünk egy sétát Grasse-ban, eszünk egy fincsi quiche-t, a 'francia pizzát', ami laktató, könnyen hozzá lehet jutni (pékségekben általában), így az ilyen utaknál, ahol általában szűkre szabott a szabadidő és nem fér bele, hogy órákat várjunk az éttermi kiszolgálásra (ezzel tavaly elég rossz tapasztalataink voltak a franszia körút során, ezért is ettünk csak egyszer ilyen beülős helyen az idén, itt ellenben minden szuperül ment, gyorsan, kedvesen), ezért nagyon praktikus is, és nem utolsósorban, nem is annyira drága. Hátránya, hogy adott esetben állva, mint a lovak, kell megenni, mert az árusító helyeken nincs mindig asztal. (Receptek pl. itt: http://www.nosalty.hu/receptek/kategoria/pite/quiche). 

A városnézés után elbuszozunk következő szállásunkra, ahol három éjszakát töltünk egymás után. 

Előző és következő napjaink:
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-5.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-4.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-3.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-1.html

 

Ahol leanderből van a kerítés* - Provence, 1. nap

Mint ahogyan például eljutni Toszkánába egyértelműen a nők vágya szerintem, így az én vágyam is volt látni és megízlelni Provence-t is már egy ideje, mert valahogy az is olyan nőies úticél. Toszkánát még a blog előtti időkben utaztam be, most e dél-franciaországi csücsök került valamennyire bejárásra. Természetesen, ahogy Toszkánát illetően, itt sem láttam mindent, szívesen visszamennék ide is, mert épp csak belekóstoltunk a hangulatába ez alatt a szűk egy hét alatt.

Könyvek és képeslapok a szakadékból

Ez a két tájegység, az olasz és a francia, hasonlítanak abban is, hogy könyvek, filmek teszik őket csábítóvá, amelyeket, ha az ember elolvas, megnéz, ott akar lenni, azon a tájon, ahol - Provence esetében - színesek, legtöbbször világoskékek a spaletták, éles, szikrázó a nap fénye, bolyongósak, girbegurbák a kis mediterrán utcák, kőből épült házak, levendula, olajbogyó, sajtok és bagett mindenütt; a leander, az nem két szál csenevész kis ágacska 5 darab virággal, mint amilyet itthon, általánosságban látni, hanem buja, sűrű bokor, vagy néha faalakú képződmény (*több helyen pedig a kerítést helyettesíti, ahogy J megjegyezte); ahol fess biciklisták száguldoznak fel- és alá a szédítő, kanyargós szerpentines és körforgalmakkal telezsúfolt kis utakon (mert ezt látjuk a Tour de France közvetítéseken), mindenütt platánfák, a kabócák hangja pedig messzire elhallatszik...

Gordes, úgy is mint kőház, kék spaletta, száradó biciklisruha :)

A Levendulamánia fb oldalán fedeztem fel még tavasszal ezt az utat, melyet idén másodjára szerveztek meg az oldal és a Levendulashop üzemeltetői. Amikor először megnéztem az út leírását, az tetszett benne, hogy próbálta mindazt megmutatni Provence-ból, amivel azonosítom magamban ezt a vidéket és tágabban értelmezve egy picit, (dél-)Franciaországot: a levendulát, a parfümöt, a szerzetességet (amihez, mint elvont fogalomhoz, mint életformához vonzódom valamiért), a vásárokat a helyi termékekkel, amiket már a tavalyi körút során is felfedezhettem, a borokat, mert ugye Bor, mámor, Provence. (Aki esetleg nem ismerné: Peter Mayle provence-i témájú könyvei és Ridley Scott filmje, Russell Crowe és Marion Cotillard főszereplésével, angolul: A Good Year.)
Valaki mondta, mikor meséltem, hogy hova készülök, hogy de hát mit vagyok úgy oda az útitervtől, egy csomó utazási iroda visz Provence-ba utat, nem olyan nagy cucc, sőt, ez most amolyan divatdolog. Bevallom töredelmesen, hogy eddig a beszélgetésig eszembe sem jutott a "normál" utazási irodák kínálatát megnézni, eddig csak a Baraka-val és az Eupolisszal utaztam, ők meg ilyen kalandosak, túrázósak, amolyan "réteg" utakat szervezők, nem a mainstream, átlag utazási irodák sorát erősítik; fogalmam sem volt, mik a trendi úticélok mostanság. Nos, most utánanéztem egy picit ennek a kínálatnak és továbbra is el vagyok ájulva a mi itinerünktől, mert ilyen tematikájú utat nem találtam sehol másutt. A legtöbb irodai út, ahogy láttam, a nagyvárosokat preferálja ennél az úticélnál: Avignon, Aix-en-Provence, Marseille, Saint-Tropez, Nizza. Esetleg Monaco, de ott mi is voltunk. :) Némelyiknél láttam csak kisebb helységneveket feltüntetve, de látszik, hogy nem ezeket tartják a fő látványosságnak az út során. Én pont azt szerettem ebben a szervezésben, hogy belementünk a legközepébe a területnek, oda, ahová inkább már csak az egyénileg utazók jutnak el, azaz a kis, eldugott helyekre: vagy kiautóznak odáig, vagy kirepülnek egy nagyobb városba (Nizza, Marseille), autót bérelnek és úgy csalinkáznak ide-oda. Mondjuk, egy csoda is volt néha, ahogy a buszunk, a sofőreink megoldották az el-, bejutást egy-egy helyre, de nagyon ügyesek voltak, nem sérült meg soha senki és semmi a nagy manőverezések során, pedig voltak necces helyzetek!
Első napunkat utazással töltöttük, éjfél után indultunk a fővárosból és Szlovénián keresztül, 12-14 óra utazás után értünk el első szállásunk közelébe, attól olyan 4-5 órányira, Cremona térségébe, ahol sajnálatos módon a busz légkondija megadta magát. Első körben próbáltuk megjavíttatni ott helyben, de mivel még tartott a szieszta (merthogy kevesebben tudják, hogy dél-Franciaországban is tartják, nemcsak Olasz- vagy Spanyolországban), először várnunk kellett azért, hogy egyáltalán legyen nyitvatartó műhely, ahová bevihetik a buszt, utána pedig az intézkedés alatti kényszerű üldögélés várt ránk. Pár órás várakozás az utasok részéről, x db műhellyel való próbálkozás a sofőrök részéről, de végül nem sikerült a javíttatás, ezért nem volt mit tenni, mint továbbmenni. Kint 35 fok, bent a buszban még több és már a hajunk sem tartott... Ahogy a vonatok esetében is, itt is "áldom" a mai, agyonformatervezett, hiperszuper közlekedési eszközöket, amelyeknek a tervezésénél nem gondolnak arra, hogy mi van, ha elromlik a hűtőrendszer: egy nyitható ablak nincsen rajtuk, még mutatóban sem...
Lábdagadások, fejfájás, hőguta közeli állapot (kis túlzással) után olyan este 9 óra körül végre megérkeztünk Ospedalettibe, első szállásunkra, a Hotel Petit Royal-ba. Imádtam a szecessziós stílusban épült szálloda hangulatát - tényleg olyan századeleji (mármint XX. századi), egykor méltósággal teli és elegáns, amely a mai viszonyok között talán egy picit már díszletszerűnek hat.

Ospedaletti (San Remo térségében), a tengerpart, 2. nap kora reggel

Az út, amelyen odajutottunk, egyből felébresztette a hőségtől elkábult társaságot - szegény, elcsigázott sofőreink itt mutathatták meg először, hogy mit tudnak és kiválóan megoldották a feladatot. Egy szerpentines, nagyon szűk úton kanyarogtunk le a tengerpart közeli szállodához az autópályáról letérve, közben feltartva a mögöttünk jövőket és a velünk szemben közlekedőket is. Egy gyors vacsora, isteni zöldséglevessel az elején, s már mentünk is aludni (volt légkondi a szobában), mert másnap kezdődött az utunk csak igazán - hurrá, hajrá, előre, be Provence-ba!

A helyek ismertetői, ahol jártunk, és mániáim, a térképek :)

Következő napjaink:
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-5.html  
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-4.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-3.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-2.html

Helló augusztus!

Kányádi Sándor: Részegen (részlet)

Augusztusban, mikor születtem,
a ködös nyári ég
hullatta ezer csillagát.
Fénylett a vidék.

Mint zsákból a búzát, az ég
öntötte ezer csillagát.
Ahogy hullt, csengve, zúgva
mind a földre szállt.

A küszöb, az ablak, a kerítés
mind csillaggal lett tele,
az ágakra szállt a kéklő égi fák
gyémánt levele.