2016. augusztus 30., kedd

Írország, 0. nap

Monasterboice, Írország
"May the road rise to meet you.
May the wind be always at your back.
May the sun shine warm upon your face,
the rain fall soft upon your fields
until we meet again,
may God hold you
in the hollow of his hand."
(An Irish Blessing)

"Legyen előtted mindig út,
Fújjon mindig hátad mögül a szél,
Az eső puhán essen földjeidre,
A nap melegen süsse arcodat,
S míg újra találkozunk,
Hordozzon tenyerén az Isten."
(ír áldás)

Még a blog előtti időkben, 2004-ben voltunk J-vel Skóciában. Nem sok minden maradt meg emlékileg abból az útból, de annyi biztosan, hogy nekem bejön az esős, ködös, borultas táj nyáridőben, sok, sötét kastéllyal, várral, várrommal, mohával, mohás fákkal, nagyon zöld fűvel, vad vízpartokkal, imádom. Mondjuk, fából, erdőből lehetne több a brit és az ír szigeten is, akkor lennének csak igazán a mennyország, dehát kivágták őket még anno-anno, és nem tudom, hogy próbálkoztak-e újratelepítéssel, csak nem maradtak meg szegények, vagy nekik jó'van így is, cseppecskét kopáran.
Ez még egy ősi erdő és vízesés Glendalough-ban (Írország)
Ez a vonzódás
beteges tudom, én kérek elnézést. Gondolkodtam is ezen egy sort, hogy tudnék-e élni is egy ilyen feelingben napok-hónapok-évek hosszat (miután látom a lakbertévéken, hogy az echte brit szigetlakók legalábbis szeretnek  és olykor el is tudnak nyugdíjaskorukra a Mediterraneumba költözni, mondván, hogy elegük van az esőből, szélből, ködből, és ami még hátravan, azt szeretnék egy kicsit melegebb, naposabb helyen eltölteni; illetve, hogy lassan a fél ország kivándorolt már a szigetre, és a magyarok hogy viselik vajon az óceáni időjárási állapotokat), s arra jutottam, hogy valameddig biztosan, de hogy milyen jól bírnám-e hosszabb távon, azt nem igazán tudom, puding-próbája-az-evés hiányában. Ahogy most kinéz, ezt nem igazán fogom megtudni, de mindenesetre kipróbálnám, asszem.
Addig is, pár napot egy hasonló, keltának hívott kultúrkörben eltölteni bőven nem okozott gondot, még ha csak turista jelleggel is, így Írországra esett a választás, hogy hova is menjünk az idén, mint hasonló kisugárzású aurával rendelkezőnek gondolt hely. (Nem elhanyagolható körülmény volt az sem, hogy időben is ez felelt meg a legjobban, jelen állapotban egy hónapot tekintve az 5-től 15-ig és a 21-től 27-ig napok azok, amikor a leginkább el tudok szabadulni a melóhelyről szabadság céljából.) 
Az írek szigete éghajlat tekintetében talán nagy százalékban hozza a britekét*: többnyire borult volt az időnk, ha mégis elő tudott bújni a nap a felhők mögül, akkor már-már bántóan élesen, sarkosan szórta az áldott fényt (amit a fényképezéskor annyira nem éreztem áldottnak), és valami kis szél mindig lengedez, ami a tenger- és óceán partokon erősebb azért; talán a napsugarak élessége a széltől átfújt tisztának tűnő levegőnek is köszönhető
Első öt napunkon alig esett az eső, ez kuriózum volt asszem, csak az egyik tengerparti kedvelt kirándulóhelyen, a Cliffs of Moher-nél (Moher sziklák) áztunk meg egy kicsit kellemetlenül, de abszolút túlélhetően és tulképpen utána sem volt vészes a dolog.
Cliffs of Moher, a látogatóközpont büféjének melegéből (Írország)
Az még az érdekes, hogy a kis permetelő, szöszmötölő izéke is olyan sötéten és vészjóslóan tud jőni és maradni, mintha valami égszakadás, földindulás készülne, pedig nem, csak így egy kicsit eseget a nagy zivatarfelhőknek kinézőből ez-az, aztán csókolom, és ha nem figyelsz, a következő pillanatban már kiég a szemed a naptól és alárohadsz a széldzsekinek, esőkabátnak.
  
Talán leszögezhetjük, hogyha nem oda születtél, akkor nem biztos, hogy jó kiindulópont a napi felöltözéshez, ha kinézel reggel az ablakból az utcára, hogy na, mit viseltek ma emberek, mert akkor én is valami hasonló outfitet öltök magamra, mert a mi (vagy csak az én?) fogalmaim szerinti rendesen felöltözést valahogy nem viszik túlzásba ott a népek. Flip-flop, top, fázósabbak esetén egy szál póló a 15-20 fokban – sokuknál ez az alap, elvégre nyár van. Állítólag télen meg nincs is tél, úgyhogy általában véve nincsen nekik egy fia télikabátjuk sem, meg ilyen más hasonló téli úri huncutságaik (nem is tudom hova tenni a látogatóközpontokban kapható sapikat, kesztyűket, vastag kötött pulcsikat, csak a turisták lehetnek nagy fogyasztói ezeknek a termékeknek).
Amikor pár évvel ezelőtt olyan nagyon nagy hó esett, amire még az öregek sem emlékeztek, hogy volt valaha ilyen esemény az életükben, és még ráadásul meg is maradt, totál leállt 3-4 napra az élet, merthogy nincsenek hókotrói az országnak, amivel a havat kicsit lehetett volna ide-oda tologatni. Elfagytak a házak falon kívül futó csupasz vezetékei is, így volt egy kis csatornázási hujujuj, mikor beindult az olvadás… Persze, ez az extremitás kategória, na de akkor is, inkább csak olyan 0-5 fok körül van a téli hőmérséklet és nincsenek mínuszaik a krónikák szerint.
Az idő járásáról ennyit, nem vagyunk mi angolok, hogy csak erről beszéljünk :) (kéne még sokat olvasnom a sztereotípiákról is...), inkább jöjjön utunk első állomása Dublin és egy kis dél: a Wicklow hegység, Glendalough, Powerscourt.
Tipikus ír táj - kopár tudom, (ha nálunk lenne, akkor ott fenn a hegyen még talán erdő lenne) de nekem mégis lélegzetelállító volt körbetekinteni innen... (Grianan of Aileach, Észak-Írország)
*Nem biztos, hogy jól tudom, de mindenesetre britek alatt én egy összefoglaló nevet értek, amibe beletartoznak a skótok, az angolok és a walesiek, de ha egy lebritezett valaki olvasna (amit nem tartok valószínűnek), és ezen a meghatározáson vérig sértődne, akkor tőle elnézést kérek.
  forrás: fb

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése