Lö Tour dö Fransz 1. rész - "Nekilódultunk"

Egyik túravezetőnk kedvenc szavajárása szerint nekilódultunk hát a több mint két hétnek vasárnap este, az éjszakát a buszon töltve, ahogy az ilyen utaknál szokás, s másnap délután már pakolóztunk is lefelé a francia Alpok egy Chamonix-tól - ami afféle nyáron hegymászós, paplanernyőzős, télen síelős turistaközpontja a régiónak - nem messze eső kis üdülőfalujának kempingjében. Az út kifelé eseménytelenül telt, végig autópályán, 4 óránkénti megállással a benzinkutakon, ilyenkor még könnyű, de legalábbis könnyebb, mint hazafelé, akkor állani látszék az idő, s mintha nem haladnál sehová, pedig már nagyon otthon lennél...

A montroc-i kemping egy kis völgyben van, körülötte pár alpesi ház, bár jó régóta lakott a terület, ahogy a kulipintyók falán az évszámokat nézegetem:

1770

1700-as évek ez is

1764

Esni hála az égnek nem esik, az előző évi csoportnak nem volt ilyen szerencséje az időjárással, mint nekünk, nekik havazás, s olyan nulla fok körüli hőmérsékletek jutottak állítólag. Mármint most se gondoljunk gatyarohasztó, 30 fok melegre, inkább csak olyan 20-25-re napközben, éjjel azért inkább 10-15-re, de ez túrázáshoz elég is, sőt. 

Az egész völgy egyébként gyönyörű, körülölelik a hegyek, a Mont Blanc ugyan innen nem látszik, de egyik látnivalónk, a 3842 méter magas Aiguille du Midi igen, már ha oly tiszta az ég, hogy nem takargatják el  őt a felhők. Első fél napunkon azonban még csak átsétálunk Argentiere-be, a boltba, és ismerkedünk  a környékkel. Ebben a kempingben van egyedül afféle közös helyiség, ami olyan pajtaféle, a négy oldalából egyik irányban nyitott, ott főzünk, ott tartjuk az ismerkedési estet (ja, és még az utolsóban találunk egy gyerekjátszó részt is, elkülönítve, ott lesz majd a búcsúest). A túravezetők jóvoltából rögtön kapunk egy kis kóstolót borokból, asszem 3 fajtából, de nekem már ez is túl sokféle ahhoz, hogy igazán érzékelhessem a különbséget, vörös, rozé, mindegyik ízlik, avagy mindegyik egyforma nagyjából. :)

A felhők csak jönnek és mennek, sosincs két egyforma fotó a csúcsokról, a tájról (középen egy felvonó tartóoszlopa látható...)

Lö Tour dö Fransz 0. rész - "Én így szoktam leszállni"

Hazaérkeztem a 16 napos gall körútról 19-én délután, majd a 20-át már munkával is töltöttem (és erről valamiért a klasszik vicc jutott eszembe, mikor az agresszív kismalac biciklizni tanul és elesik). Mit nekem Új kenyér és/vagy Alkotmány ünnepe, a most éppen 21-én esedékes bevallásokat akkor is be kellett ma küldeni időben, ha nyár van, az ember lánya meg pihen(ne), NAV never sleeps. S még csak hallgassak, akadt egy szuperjó részhelyettesítőm a több mint két hétre, míg nem voltam, de mindent nem tudott átvenni nyilván, hogy nekem már csak a küldés gombot kelljen megnyomnom. Ne menjetek számviteli területre dolgozni, soha, de soha...

Amúgy ez úgy van, hogy 1996 óta, mióta ilyen munkakörben dolgozom, még soha nem voltam két hetet egyfolytában szabin (munkaügyi ellenőrök most ne figyeljenek ide). Nem azért, mert nem szerettem volna, hanem mert nem lehet. Illetve lehet, mint az ábra mutatja, most kiharcoltam, de olyan fokú szervezést igényelt, hogy egyszerűen nem éri meg a macerát, a jövőben kétszer meggondolom, hogy lesz-e még ilyen. Sorolom a tényeket: 2 ember emiatt szombaton (aug. 2.) is be kellett, hogy jöjjön, velem együtt, dolgozni, mielőtt elutaztam 3-án. Egy harmadiknak is be kellett volna, ha nincs otthoni hozzáférése.  Mivel a folyamatok egymásra épülnek, 4 másik embernek hamarabb be kellett fejeznie a július hó zárását, hogy mi szombaton tudjunk továbbhaladni a hétfő (aug. 4.) helyett, amikor én már a francia Alpok hegyvidéki levegőjét szívtam. A hivatalos helyettesítőmön kívül három másik ember vett át tőlem részfeladatokat a szabi idejére - közben ők is szabin voltak nálam rövidebb időkre, akkor a helyettesítő helyettesítője kellett, hogy melózzon. Beáldoztam - igaz, ezt már csak egyedül - a 20-i ünnepnapot.
Nem vagyok pótolhatatlan, csak nem jó senkit sem megkérni és errefelé nem is szokás...

Szóval, míg mások esetleg meg tudják toldani a szabijukat egy-két plusz nappal, amikor - igaz, számomra kissé paradox módon, hát hisz éppen nyaraltál, vagyis pihentél, nem? - a nyaralás fáradalmait pihenik ki, addig én erre csak a szememet meresztem, hogy jé, ezt így is lehet? Én még eddig mindig rohantam vissza a gyárba, és ezzel a "jó" szokásommal most sem szakíthattam. Na, majd ezután másképp lesz. Vagy nem.
Az a baj, hogy öregedek. Imádok úton lenni, utazni, de már szeretem a kényelmet is. Szeretem a megszokottat, az ismerőst. Szeretem látni, hogy mennek máshol a dolgok, és szomorú vagyok, mikor hazajövök és látom, hogy itthon is mehetnének úgy, de mégsem úgy mennek, de már kell, mégis, hogy itthon lehessek újra (jobb lenne-e, ha nem látnám, és nem idegesíteném magam rajta?). Szeretem a szelet, az esőt, a hűvöset, az ősziest, de már kényelmetlen a sátrazás a nedves időben és megfájdul a fejem az állandóan fújó széltől. (A tenger- és óceánpartokon soha nincsen szélcsend? Mert ez így elég őrjítő akkor, s nem bizti, hogy odaköltöznék egy mellé majd valamikor az öregkoromban - ennek persze eddig is rendkívül nagy volt a realitása, de soha nem mondjuk, hogy soha). 
Az első napokban még el is voltam bagetten és croissant-on, az utolsókban már rájuk sem bírtam nézni és ölni tudtam volna egy vizes kifliért, egy normális tésztájú és normális méretű, másnap is ehető kenyérért (a reggel vásárolt bagettel már aznap este agyon lehetne ütni valakit, olyan keménnyé szárad a héja pár óra alatt), az itthoni péksüteményekért (úgy tűnt, ők csak ezt a zsiradékban tocsogó leveles tésztaizét ismerik, bár voltak korlátaim a gasztronómia élvezete terén és lehet, hogy változatosabbak ők annál tésztaügyben is, mint ahogy én gondolom). Az elején még próbálkoztam az angollal, a végén már torkig voltam vele, hogy én nem értek semmit, hogy ők nem értenek engem, és nem tudok kommunikálni normálisan a madámok, madmazellek és möszjők földjén. A tömeget sosem szerettem, a végére meg tudtam őrülni attól, hogy mindenütt rengetegen vannak, turista, helyiek, jaj, még ennyi embert, sok volt, na, azt hittem Párizs után, hogy a vidék majd más lesz, de nem. Üdítő volt, hogy ismét rendesen, folyamatosan folyik a víz a csapokból, nem kell újra és újra megnyomni/tekerni/mozgásérzékeltetni valami gombot 10 másodpercenként a tusoláskor, kézmosáskor, mosogatáskor. Hogy ég a villany folyamatosan, de legalábbis megtalálom a kapcsolót és fel- és le tudom kapcsolni magamnak szükség szerint, és nem kell a sötétben botorkálni hideg haj- és egyéb szőrzettel teli zuhanyzókba, mosdókba, wc-k-be, brrr. Hogy a meleg víz, az tényleg meleg és nem csak langyos, vagy éppen már hidegbe hajló, s nem megy át helybenfutásosba a feredőzés. Hogy akkor látogatom meg a mellékhelyiséget, amikor a természet szól, hogy menni kell, és nem pedig programozottan ürítjük a katétert, mert ki tudja, hol, mikor lesz lehetőség rá, ha értjük, mire gondolok. Hogy vadászni kell az áramra, a mindenféle kütyütöltési lehetőségekre, a wifire, s a drága 3G-re, ha már nagyon netelvonási tüneteid vannak. Hogy életemben először használok szárítógépet, erre a ruhák nedvesek maradnak benne és kint is olyan az idő, hogy nem száradnak meg, és nem vittem kötelet sem, amire felakaszthattam volna magam ilyen esetben, amire kiteregethettem volna, így maradt a szívességkérés, vagy faágra pakolás, már ha volt a közelben alkalmas fa (inkább kevesebbszer, mint többször). Mondjuk vehettem volna (kötelet, nem fát), de egy háztartási boltot se láttam (vagy nem tudtam, hogy az az, mert a felirat, a logó nem volt ismerős, csak úgy meg nem nyithattam be mindenhová, hogy csókolom, szárítókötél van?), ugye milyen jó, hogy nálunk meg van ilyen? Vagy legalábbis el tudom magyarázni valakinek, hogy ezt és ezt keresem, de most kint hogyan mutogattam volna el a melyik boltosnak? Meg kell tanulni franciául, ha még vissza szeretnék térni...

De amúgy jó volt, szép volt minden, vagy ha nem, hát úgy is csak a szépre, jóra emlékezünk most is, ahogy általában. Szerintem nincs nagy baj, kicsit regenerálódok, s pikk-pakk visszanyerem a régi utazós formám, s, már ha kellene, bízom benne, útra tudnék kelni hamarosan  újra. :) Mert minden kényelmetlenséget leszámítva azért láttam szépet és jót is, például éreztem az óceán sós páráját a bőrömön, kóstoltam finom bort (bár állandóan a sört kívántam, én se vagyok normális, a bor és a sajtok hazájában), rácsodálkoztam önnön kicsinységemre az Alpok és a Pireneusok fenséges vonulatai között; majd mesélem szép sorjában.

A vadvirágos bröton tengerpart például igen szép volt...

41

https://www.youtube.com/watch?v=HBSd272VwLw

(Far L'Amore -La Granda Bellazza - Jep Gambardella's Party)

Szürreális, de így is lehet szülinapot ünnepelni :)
(Mondjuk, az enyém - tartok tőle - nem ilyen lesz, bár a 65.-ről nem igazán tudnék most még nyilatkozni :)) 

(A szerk. megj.:Szépen sorban tűnnek el a jútyúbról az anyagok, így mostmár csak az official trailer-t tudom beszúrni ide a régi klip helyett, ami sajnos már nem adja vissza a hangulatot... kár. Ellenben mostmár tudjuk, miről szól a film, és nem csak az "ereszd el a hajam" van, ez is valami...)

Helló augusztus!

Elmentem, majd jövök, aki még nem pihent az idén és megteheti, menjen, mert itt a nyár utolsó hónapja...
(képek forrása: tumblr)

Mai édes-kis-egyem-meg...

(tumblr)

Mai szép

Összeszámoltam...

T kérdezte legutóbb, mégis mondjam már meg, hány Édes November kendőm van már?  Nyilván úgy értette, hogy eddig. :) Jelentem, hat. 

Mindegyiket szeretem valamiért, alulról felfelé haladva:

- a lilát azért, mert ő volt az első, ráadásul ajándék, köszönöm J, látod, mit indítottál el? :)

- a türkizes kéket, mert az első munkám, ill. a színéért, meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, és mert ezen vannak a kis gyöngyök, amiket bírok, ahogy csilingelnek, ahogy összeütődnek és mert jóleső húzásuk van lefelé, súlyt adnak a kendőnek,

- a zöldet szintén a színéért, nagyon szeretem ezt az árnyalatot,

- a rozsdaszínűt a puhaságáért, a jóleső vastagságáért, amiért gyorsan haladós volt, imádom a Drops Paris fonalát (is),

- a színárnyalatos kéket, mert első fecske, az első átmenetes fonal, amivel dolgoztam,

- a lazac, vagy mályva, vagy nem is tudom milyen színűt, mert különleges (a lógós része sem olyan már, mint a többieknek, hanem horgoltam azt is), eszméletlenül puha és könnyű, szintén első látásra bele, egészen :)