2016. május 25., szerda

Itália csókja(i) 2/1. - Velence & Padova & Murano & Burano & Aquileia

Alighogy lekászálódtam a garda-tavi buszról, kicsivel később már indultunk is vissza Taljánföldre, Velencébe és környékére. Ez már egy tervezettebb út volt: ha nem is száz, de olyan húsz éve jártam már ott, ahogy J is arra keveredett már egyszer egy korábbi időpillanatában, és más-más okokból ugyan, de most mentünk egy kicsit megszépíteni ezeket a kissé már poros, kissé keserű emlékeket. 
Mindig elámulok Szlovénia szépségén, de úgy, hogy mégsem marad meg bennem maradandóként, talán mert mindig csak átrobogunk rajta. Csodaszép hegyoldalai vannak, tanyákkal, erdői négyzetkilométer arányosan az egyik legkiterjedtebbnek mondhatóak Európában, folyói suhannak a tenger felé, szóval minden adott lenne a szerelemhez és mégsem. Talán egyszer több időt kellene szánni rá, mert még egy nyomorult fényképet sem tudtam egyik részéről sem csinálni, pedig ott vannak a Júliai-Alpok nyúlványai a Triglav-val, a tengerpartja is biztosan szép, Ljubljana is megérne egy misét, és biztos lehetne még látnivalókat találni, ha az ember szeretne.   
Szlovéniát elhagyva egyszercsak hipp-hopp, és már Taljánországban is vagyunk, közelebbről a Trieszt és Velence között fekvő Aquileia-ban.
Világörökségi listás a ókori kikötői romjai és bazilikája szépen megmaradt mozaikpadlója miatt. Egykor jelentős szerepet töltött be, zsinatot is tartottak itt, üvegipara is fejlettebb volt a muránóinál, fürdői a legelegánsabbak lehettek fénykorukban, de aztán egy kicsit a mi őseink is erősen befolyásolták a lakói életét és lehanyatlott szegény: előbb Attila és hunok pusztítottak arrafelé 452-ben, majd a kalandozó magyarok is, a 9-10. században. Persze nem csak mi nem bírtunk magunkkal, ott voltak pl. a longobárdok is, akik hadakoztak ezért a földért.
Ilyenféle gyűrűhöz kötötték ki anno a hajókat Aquileia-ban
A hely amúgy eléggé az álmát alussza, bár elvileg aktív régészeti terület lenne, mert még nem tárták fel teljesen, ottjártunkkor mégis már elég rendesen nőtte befelé a fű, állítólag évek óta nem halad a munka, idegenvezetőnk sem látott még soha senkit ott dolgozni.
Miután megkerüljük a romokat, betérünk a bazilikába is, majd kis szabadidőt tekintve indulunk a szállodába, ami még olyan 150 km-nyi autópályázást jelent erre a napra.

A szállás Padova-hoz esik közel, kívül csupa üveg (kísértenek ezek a borzalmas építmények, pfff), belülről meg egy giccsparádé: falfestmények, padlóváza, kristálycsillárok, érdekes. Ez még nem is zavarna annyira, ízlések és pofonok, de a szobában és az épületben is büdi van és hát nem az a kimondott kristálytiszta patyolat a hely. Egyszerűen nem értem, hogy ha van egy négy csillagos szálloda, akkor a szobáiba miért kellenek a gusztustalan, valamiben kibolyhosodott, de soha ki nem mosottnak tűnő plédek például - ahelyett, hogy fizettek egy magát Michelangelo-nak képzelő festőnek, normális ágyneműre költöttek volna inkább... Na, mindegy, nekem ez magas, de valahogy elviseltem, kicsire nem adunk.

J mondta, hogy kérjek vega menüt, mert tavaly sem bírták megenni az én adag húsaimat is pluszban az asztaltársak Provence-ben. Bár korrektül jelezték előre, hogy nem biztos, hogy tudják biztosítani (váza sztornó, helyette költsünk már inkább a jó kajára - ez lett volna az én tanácsom, dehát mit értek én ehhez?), nem vagyok erre háklis, ha nincs, hát nincs, elvagyok a körettel meg egy salátával, azért első este szóltam. A néni, aki felszolgált, visszakérdezett, hogy akkor hal jó lesz helyette? Nem mentem bele, hogy bizonyos eretnek felfogások szerint az is hús, csak simán mondtam, hogy azt nem kérek inkább. Nem vagyok szigorúan vega, csak van egy olyan kényszerképzetem, hogy a húsnak soha nem a finom felét szolgálják fel az ilyen ismeretlen vendéglátós helyeken, vagy legalábbis lehetnek vele visszaélések szakács ismerős beszámolója alapján, és a V-nyakkivágáson és a telitalpú cipőn kívül rühellem azt is, ha valami mócsingos, zsíros húst kell akaratom ellenére lenyelnem nyilvános helyen, mert ki még sem köphetem :)). A halat is csak ritkán eszem meg, mert ott meg félek a szálkától (előző életeim egyikében tuti, hogy vízbe fulladtam, egy másikban pedig szálka akadhatott a torkomon, ezért a para a víztől meg a haltól). Ekkor nagyon aranyos volt a néni, mert mondta, hogy jó, megoldjuk máshogy, és tényleg: hozott nekem egy jó nagy adag mozzarellát, amit alig bírtam legyűrni, akkora volt, ellenben jéghideg, ami  kicsit nem passzolt a sült krumplihoz, de nem baj, kicsire nem adunk 2.0.
Aquileia padlózata 1.
A második napon nem ő szolgált fel, akkor hagytam a fenébe a dolgot, harmadnap ismét ő volt, ekkor megint kérdeztem, hogy nem lehetne-e valamit virítaniuk, akkor pedig rántottát kaptam az ugyancsak sült krumplihoz; ez volt a vegetáriánus menü olasz módra, nem spilázták túl, de a rántotta legalább meleg volt.
Aquileia padlózata 2.

2. és 3. és 4. rész:

2016. május 7., szombat

Egy hangulat


"Mit is szeretnék?...
Azt szeretném, ha Magyarországnak tengere lenne, s én e tenger partján ülhetnék reggel négykor, ciprusok és gömbakácok alatt, Verlaine-nel és Vörösmartyval, badacsonyi bortól mámorosan, bámulva a hajnalt és a tengert." (Sóhaj, reggel négykor - A négy évszak - Márai Sándor)

***

Ha nem is Verlaine-nel és Vörösmarty-val, de valahogy így, én is, ezt szeretném.

***

Meg szeretnék például egy ilyet is, egyszer. Majd. Parton hasunkat süttetés két hétig, ilyet még mindig nem tudnék, talán most már azt is meg tudom fogalmazni, hogy miért nem: mert egész évben csak ülök és ülök. De a tenger, az igen, az kell. A szabadságom alatt még jó, hogy csak mennék és mennék, nem? - Így lesz meg a balansz, így lesz meg a kiegyenlítődés az 'ülve' és az 'állva' között... valamelyest, nem teljesen, persze. 

***

Dalmát körút - Világörökségek nyomában Horvátországban


1. nap: Indulás reggel valahonnan Magyarországról. Érkezés Mostarba a késő délutáni órákban. A város mind vallási, mind pedig nemzetiségi szempontból különös értéket képvisel Bosznia-Hercegovina területén belül. Óvárosi sétánk kiindulópontja az újjáépített Öreghíd, amely a Világörökség része. Tovább barangolva a városban, a szerteágazó kultúrával ismerkedünk: Török fürdő, Karađoz bég dzsámija, Rézművesek utcája. 

2. nap: Reggeli után utazás Dubrovnikba, mely egykor Európa legnagyobb városa címet viselte, napjainkban pedig gyönyörű házacskái, és kristálytiszta, mélykék tengere, a középkori városfalak között megbúvó számos látnivaló rabul ejti az ide érkezőket. Dubrovnikot az Adria gyöngyének is nevezik, méltán került fel a Világörökségi listára. Városnéző sétát teszünk a Stradun-on, érintjük az Orlando-oszlopot, a Városfalat, az Onofrio kutat és a Ferences kolostort.

 3. nap: Egész napos szabadprogram vagy ebéddel és fürdőzéssel egybekötött fakultatív hajókirándulás Hvar és Brač szigetére. Reggeli után elhajózunk Makarska kikötőjéből. Az első megálló a Hvar szigetén található Jelsa városa, ahol lehetőség nyílik egyet sétálni, közben vásárolni a helyi borokból vagy kézműves levendula termékekből. Ezt követően továbbhajózunk Brač szigetére, ahol Bol városában teszünk egy sétát. Ezt követően az Adriai tenger egyik legszebb strandján élvezhetjük a kellemes napsütést, fürödhetünk a kristálytiszta tengerben. Itt található a híres Zlatni Rat, vagyis Aranyszarv. Ennek a tengerbe nyúló földnyelvnek a formáját a tengeri áramlások hónapról hónapra változtatják.

4. nap: Reggeli után ellátogatunk a horvát tengerpart legnagyobb városába, Splitbe, melyet Közép-Dalmácia szíveként is említenek. Sétánk során bejárjuk a város hangulatos, szűk utcácskáit, az Óvárost, mely Diocletianus császár egykori hatalmas méretű palotájának falai között található. Ezt követően szabadidőre nyílik lehetőség a pálmafákkal és kávézókkal teli tengerparti sétányon. Programunk további részeként Trogirba, Horvátország „kis Velencéjébe" látogatunk. A Világörökség részét képező kisváros elbűvölő hangulatával ejti ámulatba az idelátogatókat. A római kori város egy kis szigetre épült az öbölben, rengeteg ókori és középkori emlékkel, hangulatos mediterrán óvárosával, templomaival, fehérmárványköves sétáló utcáival és tereivel. Napunk utolsó programjaként a Krka-folyó csaknem teljes egészét magába foglaló Krka Nemzeti Parkot keressük fel, melynek vízesései, sziklái lélegzetelállítóak. Különleges állat- és növényvilága figyelemre méltó, valamint régi építészeti műemlékek is megtalálhatók a területen. A Nemzeti Park fő attrakciója a 37 m magas nagy vízesés, amelyet a 25 m magasból alázúduló Roski Slap vízesés követ. 

5. nap: Reggeli után utazás Šibenik városába, mely attól különleges, hogy nem a tengerpartra épült - ahogy a legtöbb adriai, középkori város - hanem a Krka folyó partjára. Sétánk során felkeressük a város első számú látnivalóját, a monumentális Szent Jakab Katedrálist, mely az UNESCO Világörökségének védelmét élvezi. A katedrálistól egy meredek út visz fel a Szent Mihály erődbe, melyet velenceiek építettek a XVI. században. Fentről szép kilátás nyílik az óvárosra, a Šibenik csatornára és a tengerre (a szabadidő alatt nyílik rá lehetőség). Közös sétánk után rövid szabadidő következik, majd továbbutazás. Útközben még rövid pihenőt tartunk Varasd városánál. A város egyik legnagyobb vonzereje impozánsan felújított vára, melyet a 14. században kezdtek építeni. Rendkívül fontos erődítménynek számított a törökök ellen. A török veszedelem idején, a jobban védhető várnak köszönhetően Zágráb helyett Varasd volt Horvátország fővárosa. Az óvárosban, a váron kívül, hangulatos utcácskák, és paloták találhatóak.

Shibori kendőm: kék, mint a tenger, amely néha fehér tajtékokat vet.





2016. április 24., vasárnap

Itália csókja*(i) 1/2. - Verona & Garda-tó + ráadás puszi: Bled (Szlovénia)

Második napunkat a tó közelében töltjük, elég kényelmesen (nekem kicsit szokatlan ez a nagymamis tempó, nem ehhez vagyok szokva, de bizti így szokták máskor is, én még csak tanulom ezt a fajta utazást, így alkalmazkodom és beleengedem magam én is ebbe az álmoskás andalgásba). 

Először a közeli Malcesine-be hajtunk, ahol egy kicsit megy a tanakodás, hogy felvonózzunk-e először a Monte Baldo-ra, vagy a helyi Scaligeri-várat nézzük-e meg. A hegyről sokszor nem jó a kilátás, felhők jönnek-mennek, ködbe, párába burkolózhat a táj, ezért nem mindegy, hogy hogyan döntünk.
Az idő mindenesetre, lenn a parton, kellemes, ideális kiránduláshoz. Elcammogunk a tó mellett közvetlenül futó ösvényen a parkolótól a várig és először ide megyünk be. A vár egyik alsóbb épületében természettudományi múzeum van, ahol bemutatják a tavat és környékét kialakulásától kezdve, a milyen állatok és milyen növények találhatók meg benne részig, hangokkal, multimédiával megspékelve. 
A várban esküvőket is tartanak, ezt onnan tudom, hogy miközben nézelődöm, fényképezgetek már odafentebb, ékes angolsággal mesél egy hölgy egy párnak mellettem, hogy hogy s mint lesz a szertartás, igen, fogja mondani olaszul is a dolgokat, nemcsak angolul, de ha a pár nem akarja ezt, akkor nem, it depends on you. Nem mondom, szépnek szép lehet kimondani itt a boldogító igent, már aki ilyen nagyon romantikus helyszínen elrebegettet szeretne magának emlékül:

A Monte Baldo-ra való feljutás kicsit az Alpok-beli tolongást juttatja eszembe, mikor az Aiguille de Midi-re vonóztunk fel, hasonló a tömeg felfelé itt is, és egyszer át kell szállni, ahogy ott is. A második adag fülkézés egyébként nagyon baró: menet közben megfordul a fülke velünk, szóval hol a hegyet, hol a tavat látni a gyomorforgató libegés közben.
Felérve megcsap a pár fokkal hidegebb levegő, itt-ott hófoltok, a kevésbé szélvédett helyeken pedig csípős szél fúj. Gyönyörű a kilátás, szépen látszanak a közeli hegyláncok, a tó, csodaszép a táj, s van valami szőrös állat is, amit látunk, valami rágcsáló, de nem tudom, mi az, talán mormota? Lefotóztam ugyan, de beleolvad a környezetébe és elég messze is van...


Malcesine után átvágtatunk Riva del Garda-ba, a tó északi csücskébe, amely Sirmione északi ellenpontjának is tekinthető. Meg lehetne keresni a Strade del Ponale-t, ezt a szép ösvényt, de annyi idő nem lett volna, hogy végigjárjuk és vissza, így csak a városban sétálgatva, kávézgatva telt el a késő délutáni szabadidőnk, ami után ismét csak ránk esteledett, így vissza a kis szállodánkba Lorenzo-hoz.


Ő egyébként valami ex-focista, állítólag nagyon pazar csávó, nekem annyira nem jön át, de ez nem újdonság, sosem az tetszik, ami másoknak, pedig tószerte ismerik, amolyan nők bálványa. Nagyon sikeres volt a fociban, dehát ellinkeskedte, a rossznyelvek szerint a kokócska is több volt egy picit kelleténél, ezért a híresnek induló, felívelő futballkarrierből ez a szállodácska maradt, amit a tesójával együtt visznek és ami amúgy pazar. Tartoznak a házhoz cicmákok is (egy fekete és egy tigriscirmos méltóztattak közénk fáradni, míg ott voltunk) és egy kutyus is.

Másnap indulunk haza, kora délután érkezünk Bled-be. Bepletnázunk a tóban lévő szigetre (a pletna kézi hajtású hajóféleség, s volt egy kis micsoda izgalom, mert pár nappal előttünk még sztrájkoltak a pletnások, ugyanis a helyi pap el akarta venni az üzletüket egy elektromos hajtású pletna munkába állításával, de lenyomták, így visszaállt a régi rend, s mire mi odaértünk, hálaistennek, lehiggadtak a pletnás kedélyek). Megnézzük a szigeten lévő templomot (6 euró körüli összegért lehet bemenni Isten házába, hmmm, de azért viszont már jár egy harangozás is, tud valami marketinget a bácsi), a kilátást, kis szabadidő és utána szinte egyhuzamban tépünk haza, éjfél körül megérkezve a Délihez.










2016. április 22., péntek

Itália csókja*(i) 1/1. - Verona & Garda-tó + ráadás puszi: Bled (Szlovénia)


Az idei év első külföldi útja váratlan volt, és egyrészt a szerelmi tragédia sújtotta városba, másrészt a gleccservájta tópartra vezetett...

Az történt, hogy egyik nap felbukkant fb hirdetésként, hogy van még pár szabad hely egy hosszú hétvégés kiruccanásra Shakespeare drámájának helyszínére és a közeli tó mentén történő csalingázásra, megspékelve a végén egy kis szlovéniai letérővel az autópályáról, Bledbe; úgy döntök, hogy jelentkezem rá, a jelentkezést vissza is igazolja az iroda, hurrá. Majd másnap megpillantom M veronai emlékét megosztva a közösségi oldalon. Ilyen van? M, szerintem nincs...

Soha nem utaztam még ilyen utsó pillanatosként, ki kellett próbálni ezt is. Munkailag pont belefért, igaz, hogy a szombati tanfolyamon kaptam egy igazolatlan hiányzást, de B tartotta a frontot, úgyhogy reméljük, tudom pótolni a vásárolt készletes/immateriális javas anyagot. :)

Egész éjszakás buszon való ide-oda forgolódást és zsibbadást követően (eufemisztikusan szokták nevezni alvásnak is az ilyesmit) érkezünk Veronába péntek reggel. Egy gyors cicamosdás a város előtti egyik utolsó benzinkúton, az első olasz eszpresszó, s máris támadjuk Rómeó és Júlia könnyes-bús városát. 
Először teszünk egy kört az Adige folyó mentén, hangolódunk, majd leparkolunk a ciprusokkal övezett temető mellett, hogy gyalogosan is körülnézzünk a Montecchi és Capuletti családok torzsalkodásának helyszínén.
Korán van még, kevesen mozgolódnak az utcákon, éppen hogy csak nyitnak az üzletek a sétálóutcán és a sátras árusok az Aréna melletti téren. Felsétálunk a Via Mazzinin a Piazza delle Erbe hosszú, keskeny terére, ahol már javában tart a piaci forgatag. A környező házak falain évszázados freskók, az ernyők alatt pár eurós, teljesen újkori portékák, kicsit kontrasztos az egész, korok, ha találkoznak.

Bekukkantunk a Piazza dei Signori térre, Dante szobra álldogál a közepén, majd tovább Rómeó házához, amit csak úgy kineveztek a veronaiak annak, hogy ne legyen féloldalas a történet a turisták részére, de ez nem az igazi háza neki amúgy, csak a "detto Romeo". 
Júliáé viszont, úgy tartják, az, amennyiben valódinak tekintjük magát a Shakespeare dráma alapját képező történetet is. Állítólag tényleg éltek itt Montecchi és Capuletti nevű családok, de a viszálykodásukról nem tudni többet, a szerelmes fiatalokkal kapcsolatos eseményeket már az angol drámaíró költötte tovább (ő is úgy hallotta a sztorit). 
A Júlia-erkélyre elég jópénzért lehet felmenni, ahhoz képest, hogy semmi nincs ott fent, úgyhogy ezt kihagytam és inkább csak mosolyogtam, mikor a sok ázsiai turista boldogan integetett lefelé a sok ismeretlen másikoknak (ebben mi a jó, nemtom), illetve vártam, hogy épp ne jöjjön ki senki, amikor fotózok. 

Az erkély alatt áll Júlia szobra, na, őt nem tudtam egész alakosan úgy lekapni, hogy ne legyen a közelében senki, s a mellét se fogdossák épp szegénynek...
A kis udvarra vezető kapualjszerűség, ami az erkélyhez visz, telis-tele van szerelmes falfirkákkal, cetlikkel, s újabban közösen megrágott rágógumival is, guszta... Állítólag néha letakarítják a falakat, s indulhat a móka újból...

Gyomortartalmamat visszatuszkolva sétálok vissza az Arénához, ahol már mindenki kipakolta a fincsi sajtokat, kenyereket, sonkákat, kolbikat, hmmm, ez már bizalomgerjesztőbb nekem is és a fényképezőgép lencséjének is.
Az Arénába, mely az egyik legépebben megmaradt a másik kettő mellett (a római Colosseum és a horvátországi pulai), végül nem mentem be, állítólag pompás az akusztikája, de amúgy, ha éppen nincsenek előadások benne, semmi extra belülről. (Végül is, a Colosseum is inkább csak egy kötelező pipa volt, ha már Rómában járt az ember, de tényleg nincs ott se semmi különösebb látnivaló...) 
A buszra visszaszállva indulunk tovább és Sirmione-ban töltjük a kora délutánt. Lehetett volna motorcsónakkal száguldozva körbehajózni a Garda-tóba benyúló félszigetet, de mivel én próbáltam már az ilyesmit itthon a Dunán, és nem fogott meg túlságosan, annyira nem volt vonzó a program, helyette sétáltam inkább ott, amit a többiek a tóról nézve láttak. 
Színes házak, a tó kézzel fogható közelsége teszi hangulatossá a Garda-tó déli "fővárosát". Elnyalom az idei első fagyit (karamell, brutális adag, alig bírom legyűrni, még jó, hogy csak egy gombócot kértem), eszek egy szendvicset és csak élvezem a nyugodt, még nem annyira zsúfolt városkában töltött perceket. 

Sirmioneban is van Scaligeri-vár, ahogy még több is található errefelé. Ők voltak a helyi, állítólag a nép által választott kiskirályok itt a középkorban, akik felhúztak pár erődítményt az olyan 130 éves uralmuk alatt.  

A félsziget végében vannak Catullus grottái, azaz a római termákhoz hasonló fürdőpalota maradványai. Az ókorban a tó már kedvelt üdülőhelynek számított, a régészek ástak itt is ki római villa mozaikokat, melyek vadász- és halászjeleneteket ábrázolnak.

Sirmione-t elhagyva a társaság egyik fele degusztációs programon vesz részt, magyarul borkóstolón, de ezt - a tavalyi, nem annyira interreszálós provence-i eset után, bor, bor, nekem ugyan édesmindegy - kihagyom, helyette a kis közeli városkában, Bardolino-ban múlatjuk az időt a többi nemivóssal, ekkor már kicsit megborultan a fáradtságtól. Nem mondom, hogy nem voltak pillanatok a tóparton, amikbe szépen belebóbiskoltam...

Nagyjából ezzel el is telt a nap, ahogy közeledtünk szállásunk felé, teljes szépségében kezdett feltárulni a hegyektől körülölelt gleccsertó, a Lago di Garda. Már csak egy utolsó sétát tettem lefekvés előtt a kis Brenzone-ban, hotelünk falucskájában, s kb 9-re ki is dőltem, nagyon vonzott a vízszintességet, kinyújtózást megengedő ágy...
(*S hogy miért a cím? Van egy ilyen című film, keresem az alapjául szolgáló könyvet, de mintha nem fordították volna le magyarra, így kénytelen leszek angolul elolvasni. H. E. Bates a szerző, a cím: A Month By The Lake. Kb. mióta a filmet láttam Vanessa Redgrave-vel az egyik főszerepben (nem most volt, de újra elővettem), akit szeretek (olyan szépen viseli a magasságát - 180 cm! - és a nagydarabságát...), azóta szeretnék elmenni a Como-i tóhoz, ahol a film forgatókönyv szerint játszódik. Namost, látod M, ez is milyen érdekes, hogy említetted, hogy gyönyörű ez a tó is, micsoda újabb összecsengés... Nos, Como még hátra van, de egy kicsit kárpótolt azért a Garda, nekem ez a tó is nagyon tetszett.)
 

2016. március 31., csütörtök

Agyő, március!


"Ibolyaszagú, langyos leheletedet érzem már a levegőben. Zöld szőnyegeidet látom már kiterítve a halmokon. Itt-ott fehérlenek az árnyékos mélyedésekben a tovavonult télkirálynak elhagyogatott rongyai, de a napot már te emeled az égre, s a földön már a te lábad jár. És a te lábad nyomán kizöldül a fű, és előkéklik az ibolya." 
Gárdonyi Géza


Zene, végtelenítve, ezerszer is meghallgatva: 
Lamb: Gabriel
https://www.youtube.com/watch?v=l28Ksllbn48&feature=share

2016. március 27., vasárnap