Imádom a fonalakat, mondtam már?

Hipp-hopp, s ím, majdnem eltelt az új évből egy hónap, jaj. Bár nem az idő múlása főként a témája ennek a pár sornak, azért mégiscsak érzek kapcsolódást, hallga' csak:

"Azt a beszédmódot gondolom roncsolónak, ami a nacionalizmus és a romantika összeolvadásából jött létre, és rendszereken, rezsimeken átvonulva sajnos, a mai napig uralja a magyar közbeszédet. Azt a fals emelkedettséget, ami tetszik, nem tetszik, hat a mindennapi nyelvünkre is. Persze nem önmagában a romantikával, s még csak nem is a pátosszal van baj, hanem a leegyszerűsített továbbélésükkel, s a mögöttük generációk óta halmozódó hiánnyal. Azzal, ahogy az indulatos beszéd jóra és rosszra, igazra és nem igazra osztja a nemzeti hétköznapokat és a családi sorskérdéseket, így megelégszik a csillogó vagy éppen gyászszalagos felszínnel. Csakhogy a hétköznapjaink nem a történelemben zakatolnak, és nem sorsfordítással foglalkozunk a nap túlnyomó részében..." (Kőrösi Zoltán / HVG)

Ami ebben az idézetben megfogott, az főként az, hogy "...nem sorsfordítással foglalkozunk a nap túlnyomó részében...", mert ezt annyira igaznak érzem. Hogy néha csak úgy telnek a napok, ugyanazokat a dolgokat csináljuk nap mint nap, de szerintem ez nem baj. Mármint, hogy nem minden nap azzal vagyunk elfoglalva, hogy hogyan fordítsuk ki sarkaiból a világot, hanem csak úgy áramlunk estéből reggelbe, reggelből estébe. Lefekszünk, felkelünk, s közben megpróbáljuk valami értelmessel kitölteni az életünket és ennyi.  (Kőrösitől egyébként csak a Szerelmes éveket olvastam, de nem ragadott magával túlságosan...)

Ami engem mostanában áramlásban tart, az egyértelműen a horgolás. Ja, és a vezetés tanulás, szokás. Ez utóbbinál úgy érzem, egyre bátrabb és bátrabb vagyok, könnyebben kezelem az autót, de még sokat kell tapasztalnom. És az emberek viselkedése, ami még mindig megdöbbent, ahogy vezetnek, ahogy bánnak a másik autóssal; továbbra is az a meggyőződésem, hogy teljesen átviszik az egyéb társas viselkedésüket az autóvezetésre is, ami szerintem nem túl jó... Ha ezt veszem alapul, túl agresszívek vagyunk, túl gyorsan hajtunk, túlságosan is azt hisszük, hogy mi vagyunk a király, s a többiek mind hülyék, és egyáltalán nem úgy vezetünk, hogy tudatában lennénk annak, hogy mennyire hamar/hirtelen vége lehet egy emberi életnek, legyen az akár a sajátunk, vagy, ami még rosszabb, a másoké, általunk elveszejtve...

Ma végre tudtam fényképezni, mert engedték a fényviszonyok, és számomra minden kép egy csoda. Nem tudok betelni a fonalakkal, a látványukkal, a tapintásukkal, szeretem őket. 

Ez az egyik gyönyörűség, készül az "Elise shawl" a ravelry-ről, MADELINETOSH fonalból: