Annyira irigylem az olyan típusú embereket, akik ilyet ki tudnak találni. A héten most már többször olvastam, láttam, s annyira rövid, ámde frappáns, annyira találó, hogy nagyon sajnálom, hogy az én agyam már soha nem fog így működni. Tuti, hogy ez adottság, vagy van valakinek, vagy nincs, mint a viccek megjegyzése és azok mesélése: az se ment soha. Naponta többször is eszembe jut, s ha beugrik, mindig mosolygok rajta. Azt figurázza ki (legalábbis szerintem), hogy napjainkban elég sokszor használják ezt a szófordulatot: 'ilyen-olyan tudósok kimutatták, hogy...'
Élek a gyanúval, hogy ezeknek az úgynevezett tudós-kimutatásoknak nagy százaléka annyit takarhat, hogy mondjuk felhívtak egy-két embert, s a válaszaikból próbáltak leszűrni valamiféle következtetést. Ami aztán vagy igaz, vagy nem, de abból a néhány emberből is csak lehet, hogy egy párra. Valójában ki megy utána a különféle ilyen kutatásoknak, hogy mi is volt ott? Senki.
A tudósok - amennyire én láttam - azért nem adnak ki csak úgy a kezükből mindenféle kutatási eredményeket. Egyrészt, ha már publikálnak valamit, azt többnyire nem a bulvársajtóban teszik, másrészt szeretik a nevüket adni ahhoz az adott kutatáshoz, ami az övék. Miért nem azt írják hát az újságírók, hogy Mr. Smith, az Oxfordi Egyetem ilyen és ilyen tanszékének egyetemi tanára, kollégáival, Mr. Jones-szal és Mrs. Taylor-ral azt állítják, hogy...?
Persze, egy ok lehet, hogy azt gondolják, hogy ez a nagyközönség számára talán érdektelen információ. Vagy díjat kellene fizetni a közlésért, így meg, névtelenül, lehet, hogy mentesülnek alóla. Vagy a szerző nem járul hozzá, hogy közöljék. Vagy nem járul hozzá, hogy úgy közöljék. Vagy akármi. Csak így meg olyan súlytalanok, majdhogynem hiteltelenek nekem ezek a dolgok. Vagy néha túl triviálisak, nehéz elképzelni, hogy majd beleszakadt valaki ebbe vagy abba, hogy ezt vagy azt a nagyon is egyértelmű valamit lélekszakadva kimutathassa. Tisztelet a kivételnek, amikor tényleg komolyan foglalkoztak az adott üggyel, s teljesen megalapozott az egész és a Nature-ben vezető cikk volt 10 hétig, és cikkcakkban pisiltek tőle a tudóstársak is, vagy mittomén, hát csak átvette már a média többi része is.
Élek a gyanúval, hogy ezeknek az úgynevezett tudós-kimutatásoknak nagy százaléka annyit takarhat, hogy mondjuk felhívtak egy-két embert, s a válaszaikból próbáltak leszűrni valamiféle következtetést. Ami aztán vagy igaz, vagy nem, de abból a néhány emberből is csak lehet, hogy egy párra. Valójában ki megy utána a különféle ilyen kutatásoknak, hogy mi is volt ott? Senki.
A tudósok - amennyire én láttam - azért nem adnak ki csak úgy a kezükből mindenféle kutatási eredményeket. Egyrészt, ha már publikálnak valamit, azt többnyire nem a bulvársajtóban teszik, másrészt szeretik a nevüket adni ahhoz az adott kutatáshoz, ami az övék. Miért nem azt írják hát az újságírók, hogy Mr. Smith, az Oxfordi Egyetem ilyen és ilyen tanszékének egyetemi tanára, kollégáival, Mr. Jones-szal és Mrs. Taylor-ral azt állítják, hogy...?
Persze, egy ok lehet, hogy azt gondolják, hogy ez a nagyközönség számára talán érdektelen információ. Vagy díjat kellene fizetni a közlésért, így meg, névtelenül, lehet, hogy mentesülnek alóla. Vagy a szerző nem járul hozzá, hogy közöljék. Vagy nem járul hozzá, hogy úgy közöljék. Vagy akármi. Csak így meg olyan súlytalanok, majdhogynem hiteltelenek nekem ezek a dolgok. Vagy néha túl triviálisak, nehéz elképzelni, hogy majd beleszakadt valaki ebbe vagy abba, hogy ezt vagy azt a nagyon is egyértelmű valamit lélekszakadva kimutathassa. Tisztelet a kivételnek, amikor tényleg komolyan foglalkoztak az adott üggyel, s teljesen megalapozott az egész és a Nature-ben vezető cikk volt 10 hétig, és cikkcakkban pisiltek tőle a tudóstársak is, vagy mittomén, hát csak átvette már a média többi része is.
Na, mindegy, valójában nem tudom, hogy megy ez, egy a lényeg, ez nagyon ott van:
"Brit tudósok kimutatták, hogy tíz emberből négy, az hat."
A nap bunkó viselkedésére egy hölgy pályázott ma reggel, mikor álltunk a sorban a pénztárnál, s van az úgy tényleg, hogy nem ér ki az ember időben az állomásra, s "jaj, nem engedne maga elé, mert öt perc múlva megy a vonatom", persze menjen csak. Viszont ezt egy tőlem kettővel hátrébb álló úriember kérdezte meg, de az előtte álló kis hölgy úgy értelmezte a szitut, hogy akkor ő is mehet, mert ő meg az úr előtt állt - vagyis kettőnk között. Érted, ilyen se szó, se beszéd nélkül ő eldöntötte, hogy ő is megy, és ment. Mi van? És ami a halálom, hogy amikor szóvá teszem, hogy tőle nem hallottam a kérdést, hogy ő is mehet-e, akkor néz ki a fejéből előre, a messzeségbe, rám se bagózik, mintha ott se lennék, mintha nem tudná nagyon jól, hogy pontosan hozzá beszélek, aki éppen sunnyog. Mit gondolt, hogyha nem néz oda, nem néz rám, akkor majd jól nem veszem észre, hogy elém áll, vagy mi?
A helyzetből látszólag ő jött ki győztesen, mert otthagytam az egészet, hogy akkor megrendelem inkább neten a jegyet, ott nem kér előttem mindenki számlát, nem reklamál semmi miatt, stb. Én voltam a hülye, hogy próbálkoztam, a neten 5 perc alatt megvolt az egész...
A helyzetből látszólag ő jött ki győztesen, mert otthagytam az egészet, hogy akkor megrendelem inkább neten a jegyet, ott nem kér előttem mindenki számlát, nem reklamál semmi miatt, stb. Én voltam a hülye, hogy próbálkoztam, a neten 5 perc alatt megvolt az egész...
Szerencsére a sors rögtön ellenpontozta az esetet: állok szintén sorban a boltban, egy pár időpillanattal később, hátulról jön megint egy néni. Már halljuk, hogy a dolgozó pénztáros csenget a kollégának, hogy jöjjön a másik kasszához. A mamika az első, aki résen van, hogy odaugorhasson, látszik a viselkedésén, a testbeszédén a fokozott izgalom. A nyakamat mertem volna tenni rá, hogy a mámuska szépen ott terem a frissen kinyitó kasszánál, ámde megtörténik a csoda: megkérdezi tőlem, hogy az egy szem tejfölömmel nem akarok-e beállni elé. Mit is mondhatnék, köszi sors, köszi néni! Tanulság: nem érdemes bosszankodni semmin sem.
Egyébként erről az 1-1-ről jutnak az eszembe szerencsétlen brazilok, hát róluk is mennyi mém született már így hirtelen? Tele lett velük a zinternet seperc alatt, szegények. Ezeket is, akik kitalálják, eszméletlen egyik-másik...
forrás: gugli, képek, keresőbe: "brazil mémek" (sajnos ezt sem én találtam ki)
