2015. augusztus 13., csütörtök

Ahol leanderből van a kerítés - Provence, 3. nap

Harmadik napunkon is korán indulunk, mert hosszú napnak nézünk elébe. Először a Sénanque-i apátságba van időpontunk, ahová nagyon pontosan kell érkeznünk, mert sűrűn látogatott és nem engednek be, ha késünk. Az erőteljes látogatottságot mi sem jelzi jobban, minthogy csoportvezetőnk mesélte, hogy februárban foglalt vezetést nekünk... na, meg, az ázsiaiak jelenléte...
Az épületcsoport levendulamezővel (végre, levendula! :)) körülvett kis völgyben van, mindentől távol (a ciszterci kolostorok mind a világ végére épültek, Magyarországon a zirci apátság (ahol most sörfőzésbe fogtak: http://zircimanufaktura.hu/) a legsűrűbb bakonyi erdőségben kapott helyet anno), egy nagyon szűk, kanyargós úton megközelíthető csak. A provence-i 'három nővérek' egyike (a másik két kolostor a kevésbé ismert Thoronet és a Sylvacane, ez a legjobb állapotú és legépebben megmaradt közülük).
Sénanque

Az 1100-as évek vége felé építették, a ciszterci rend filozófiájának és spiritualitásának megfelelően: semmi túldíszítettség, ellenben egyszerűség, ugyanakkor a vallási szimbólumok használatát megengedő, de azokat meglehetősen puritán módon ábrázoló stílus jellemző az épületekre. Jelenleg öt szerzetes lakja az apátságot, ők a kolostorban és kolostor körüli földeken dolgoznak, illetve a rend szabályai szerint, szoros időbeosztásban élik életüket. Önmaguk megismerése, aszkézis, minél nagyobb mértékű megtisztulás a bűnöktől, valamint mértéktartás, alázatosság, szerénység, túlzásoktól való mentesség jellemzi lelkiségüket, mely Szent Benedektől származtatható, aki a 6. században állította össze az ún. Regulát, a szerzetesek szabálykönyvét. A három pillér, amire támaszkodnak: közösen elmondott imádságok, a közösség és az egyház érdekében végzett munka és az egyéni lelki és szellemi művelődés.
Egy kis hölgy vezetett végig minket a látogatható épületrészeken (oda, ahol a szerzetesek jelenleg élnek, ahol mindennapjaikat töltik, nem mehettünk be), ahol régen aludtak, a templomba, ahol imádkoznak, a kerengőbe, ahol elmélkedhetnek, és a közös térbe, ahol összegyűlhettek és -nek jelenleg is.
Sénanque
El nem tudom képzelni, hogy tudnék úgy élni, ahogy a szerzetesek, valahol meg mégis irigylem őket, ha tényleg és igazán el tudják engedni a kolostoron túli világot, annak minden csábításával együtt. Ugyanakkor meg, egy kicsit menekülésnek is érzem, olyan, mintha nem lennének képesek, vagy nem akarnának megbirkózni azokkal a kihívásokkal, amiket a mindenkori kor mindennapi problémái jelentenek. Régen ők, a szerzetesek képviselték a tudást, a szellemet, ők tudtak csak írni-olvasni, de ma már ez teljesen másképp van. Mindenki, aki akar, hozzájuthat legalább egy alapszintű ismerethez, így valahogy már túlságosan archaikus ez az életforma a mai körülmények között. Főleg úgy, hogy azzal, hogy rengeteg turistát fogadnak, itt konkrétan, hogy világi alkalmazottakat foglalkoztatnak, hogy ügyeik intézéséhez autót, netet használnak (térerő, az mondjuk nem volt a völgyben, de ki tudja, lehet, hogy hiperszuper szélessáv hasít a kolostoron belül), mégiscsak ebbe a mostani, modern világba ékelődnek bele, használják annak vívmányait - nekem ez így ellentmond annak, hogy egy 6. századból származó könyv az életük alapja...

Kijöttünk, majd mindenki megrohamozta a levendulasorokat és őrült fényképezésbe kezdett, vicces volt. Ennek az ázsiai utazók a nagy mesterei, ők tényleg minden látványosságnál ott vannak, s néha borzasztóan hangos sáskahadnak tűnnek - nem tehetek róla és ők sem, de számomra néha fülsértőek, a nyelvük hangzása pedig idegesítő.
Sénanque
A kis szabadidő elteltével irány Gordes! A sziklák tetejébe épült falucska megkapta Franciaország legszebb falva címét, és tényleg, pofás kis hely. Az oda vezető úton feltűnnek kis sziklaépítmények a földeken, ezek a "bori"-k, amelyek kötőanyag nélküli kőépítmények, eredetük a Krisztus előtt itt élt ligurokig vezethető vissza.  A kő és tégla uralta Gordes-t körülvevő földek elválasztására is alacsony, habarcs nélküli falakat építettek az itt élők.
Gordes-i hangulat
Élt itt Marc Chagall, a magyar származású Victor Vasarely, de az egykori miniszterelnök, Mitterand is, egy kis ékszerdoboz. Itt van a tér, ahol a filmbéli Max, az arrogáns angol befektetési tanácsadó kering körbe-körbe a kis dudujával, a kávézó, ahol a francia tűzrőlpattant Fanny-ja dolgozik, a szökőkút, ahol Russel Crowe borozik a lányra várva. A filmbéli 'satou'-ban (Château la Canorgue), amit megörököl a pénzügyi guru, illetve a birtokon, úgy tűnik, hogy a valóságban is folyik bortermelés és a film idején állítólag át is címkézték a saját boraikat Coin Perdu-ra.
Kilátás Gordes-ból
Élvezve a falu hangulatát, lassan visszasétálunk a buszhoz, majd megyünk tovább az okker városba, Roussillon-ba. A vas-oxid az oka mindennek, ez a vegyület uralkodik itt mindenfelé. Akit interreszál a festészet, az megtalál minden színárnyalatot, a narancssárgától a lilásvörösig. A helyiek is használták bőséggel, elnézve a falu látképét látszik, hogy nemcsak a festővásznon mutat jól ez a szín, hanem a házak falain is.

Egy rövidebb és egy hosszabb ösvényt alakítottak ki a már kibányászott területen a látogatók számára (ma már tilos innen okkert vinni, csak vásárolni lehet - aki szemfüles, vihet célszerszámot, kiszacskót, kiskanalat és szedhet fel belőle valamennyit, de persze senki ne csináljon ilyet :). Célszerű olyan lábbelit felvenni, amit nem sajnál az ember, mert akármennyire vigyáz, a lába a séta végére biztosan felvesz valamennyit a jórészt narancsos színárnyalatú porból.
Roussillon-t és a "provence-i Colorado"-t elhagyva a délután hátralévő részét Coustellet-ben, a levendulamúzeumban töltjük. 
Én még eddig csak két levendulásban jártam, Pannonhalmán és a Flóra farmon, a 'fellegvárban', Tihanyban sajna még nem. Pannonhalmán úgy voltam, hogy afféle nyílt nap volt, amikor bemutatták a lepárlás folyamatát is, azon túl, hogy sétálhattunk a levendulásban és elmesélték a bencések történetét e téren, így a feldolgozás mikéntje már nem volt annyira újdonság, viszont az az infó igen, hogy van a lavender, meg a lavandin. Az előző az igazi, a "true", ami régen vadon termett itt mindenfelé, egy ideje pedig már erőteljesen termesztett, az utóbbi pedig egy hibrid. Különböznek a szaporodásban (az előző magról, utóbbi tőosztással), életkörülményeikben (800 méter tengerszinti magasság felett vagy alatt), alakjukban (az igazi egy ágú a virágját tekintve, a hibrid 3 ágú) majd learatásuk után hatóanyagtartalomban, minőségben  és mennyiségben is, továbbá felhasználási céljukat tekintve is (előbbit a gyógyászatban, parfümiparban és a kozmetikai készítményekben, utóbbit inkább a háztartási termékekben (pl. szobaillatosítók) találni meg). Az itteni lakosság állítólag annyira büszke a francia levendulapiac többségét kitevő itteni termelésre, hogy még baráti társaságot is alapítottak a megfelelő minőség védelmére. A rend tagjai mályvaszínű köpenyt és háromszögletű kalapot hordanak és egy sor ünnepséget tartanak a növény tiszteletére, az egyiket pl. Sault-ban, Nagyboldogasszony napján (aug. 15., a mi hagyományunkban is nagy ünnep), ahová majd negyedik napunkon megyünk. 
A levendulamúzeumban levetítenek nekünk egy kb. tízperces filmet a levendula termesztéséről és feldolgozásáról, utána még a csoportkísérőnek kijelölt hostess is mesél, illetve lehet tőle kérdezni, majd átsétálunk az üzletbe, ami természetesen tele van mindenféle levendulás termékkel, főként kozmetikummal, de kapható bödönnyi méretű levendula ill. lavandinvirág is.
Előző és következő napjaink:
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-5.html 
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-4.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-2.html
http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/08/ahol-leanderbol-van-kerites-provence-1.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése