Látható és láthatatlan szövedékeink 2.

Mindamellett, hogy vártam, kicsit féltem is ettől a naptól, illetve volt bennem egy aprócska drukk, hogy ott leszünk ketten, egész nap, ismeretlenül, milyen érzés lesz, megtaláljuk-e egymással a hangot, miről fogunk beszélgetni, egyáltalán fogunk-e, de egyrészt már egy ideje tudatosan viszem magam olyan helyzetekbe, ami túllóg a komfortzónámon, ami az emberekkel való kommunikációt, együtt időtöltést illeti, másrészt mindig arra gondolok mostmár ilyenkor, hogy nincs mitől félnem, mert mi történhet? Lehet jó, és akkor milyen jó, hogy belementem, és lehet rossz, de nekem akkor is jó, mert legalább megpróbáltam és akkor ott az a feladatom, hogy elfogadjam, hogy nem lehet mindig mindenkivel jó... 

Judit esetében kár volt félnem bármitől is. Köszönhetően talán annak, hogy van egy másik érdeklődése?, munkája?, szíve csücske? (nem tudom, ő hogyan definiálná azt, amivel még a szövés mellett szívesen foglalkozik) a szövésen kívül, vagy az élete szövetének az alakulása miatt, szerintem ő mindenkivel megtalálja azt a hangot, amire a hozzá betérőnek szüksége van. Talán másképp nem is lehet ezt csinálni, hiszen olyan intim az egész: csend van és nyugalom, óhatatlanul közel kerültök egymáshoz, egymásra hangolódtok és ő nagyon tud rád figyelni. Elmondása szerint tudatosan nem is vállal 3-nál több emberrel való foglalkozást egyszerre, mert bár helye lenne rá, hogy több szövőszéket is beállítson, nem tartaná korrektnek, ha nagyobb számú tanítványa lenne, mert a figyelme, a törődése ennyi embernek elegendő egyszerre.

Először készítetek egy próbaszövést, ahol megmutatja a fogásokat, amikből összeáll maga a szövési folyamat, majd te ülsz be a szövőszékbe, s megpróbálod leutánozni a mozdulatait. Ha már egy kicsit begyakoroltad ezeket, elindulhat a tényleges alkotás, de még nem tudsz teljesen önállóan dolgozni: együtt számoljátok a sorokat a kitalált mintázatnak megfelelően, segít fonalat váltani, ha kell, megméri, hogy már mennyit haladtál és még hány sort szőjj, vagy épp segít visszafejteni a szövést, ha túlmentél. Ő húzza meg a már leszőtt anyagot, hogy ismét könnyen tudj a csónakkal a láncok közé hatolni a vetülékfonaladdal - rá sem kell néznie a szövésedre, mert már a szövőszék hangjából kitalálja, ha feszesíteni, tekerni kell. Gondoskodik róla, hogy egyél, igyál bizonyos időközönként, mert pontosan tudja, hogy mennyire fárasztó lehet, főleg elsőre, ez a munka (a kávéd isteni Judit, köszönöm, de a tea is nagyon finom volt :)).

Ahogy telik a nap, egyre több sor és sor szövődik. Judit is foglalatoskodik közben valamivel és beszélgetünk. Nem hittem volna, hogy sok olyan dolgot is elmondok majd neki, amikről szinte soha, senkivel nem beszélek. Ő is megosztja velem kalandos élete egy-egy szeletét. Azt hiszem, az arányok kissé megfordultak most: ő beszélt többet, de én sejtettem, sőt, próbáltam is előzetesen felkészíteni őt arra, hogy így lesz, mert nem tudom megtagadni teljesen önmagam - nekem még mindig sokkal jobban megy mások hallgatása, mint az, hogy én beszéljek - bár, mint most is, adódott rá alkalom, hallgatóság, hogy én is meghallgattassak és ezt mindenképpen köszönöm, mert néha kell ez a szokatlan élmény nekem is.

Azon gondolkodtam, amit többször érintettünk Judittal is: a szavakon, a kifejezéseken, amiket használunk. A szövéssel kapcsolatban például; Judit mesélte, hogy a szövés szó eredete talán a sövényből jöhet. Ágak-bogak, ha összeszövetkeznek, belőlük készül a szövevény, mely elkerít minket a külvilágtól és fordítva is, a külvilágot tőlünk. Hálót sző a pók, cselszövéseket követünk el, terveket szövögetünk, sorsunkat a sors istennői szövik. Az eredmény, egy új valami, egy új szövet, egy átalakítást követően. Az egymás után rakott szavaink is egy új szövetet, azaz szöveget alkotnak. A nyelvünk gyönyörű, plasztikusan kifejező...

A mű ma elkészült. A nyersen levágott kendő egy napot pihent, majd rojtoltam, beavattam, megszáradt, most pedig jó erős gőzzel átvasaltam. Képet később tudok róla készíteni, a jelen fényviszonyok nem teszik lehetővé, hogy jó fotót tudjak csinálni róla.

Judit, egy Einstein idézetet választottam a végére, mert nagyon tetszett a tiéd, és mert semmi nem történik véletlenül: ma Einstein hitvallását küldte el nekem valaki az üzenetében... 

"Érzelem és vágyakozás a motiváló erő minden emberi igyekezet és alkotás mögött." (Albert Einstein)

Itt még a nyers állapotában, frissen a szövőszékről

A bejegyzés első része: http://magikuspillanat.blogspot.de/2015/02/lathato-es-lathatatlan-szovedekeink-1.html

A végeredmény: http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/02/lathato-es-lathatatlan-szovedekeink-3.html

Látható és láthatatlan szövedékeink 1.

A tavalyi Asszonyműhely óta kerestem a lehetőséget, hogy valamivel közelebb a térben szőhessek újra. Erre a célra a csillaghegyi közösségi házat ajánlotta annak idején Zsuzsa, de oda nem jutottam el még eddig, ellenben az fb továbbra is ugyanolyan szerepet tölt be nálam, amit már korábban is: ismeri az érdeklődésemet és felajánl figyelmemre méltóságokat, melyekre csak le kell csapni. Így találtam rá Juditra, és a kézzel szövött sálakra, kendőkre, melyek a műhelyében készíthetők.

Hihetetlennek tűnt, hogy egy nap alatt megszőhető egy ilyen csoda, muszáj volt hát kipróbálnom, utánajárnom, hogy hogyan is van ez. Az elsőre megbeszélt időpontban sajnos nem tudtunk találkozni szomorú események miatt, most szombaton reggel viszont ott sétáltam egy kis csendes utcában, hogy megérkezve a műhelybe az egész napot Judittal és a fonalak, szövőszék társaságában töltsem. 
Első meglepődésünk akkor volt, mikor én nem készültem, valami miatt nem gondoltam és nem is kérdeztem rá előzetesen, hogy itt szövőszék lesz a munkaeszköz, nem pedig keret, és nemcsak kézzel, hanem lábbal is dolgozunk. Így aztán megjelentem kis hosszú szoknyácskámban, amit rögtön lecseréltem egy kölcsönkapott bemcsire, hogy a lábítóhoz kényelmesen hozzáférhessek - természetesen mezítláb, úgyhogy még egy zoknit is kaptam a játszóruha mellé.
A munka azzal kezdődött, hogy eldöntöttük, hogy melyik szövőszéken, milyen fonalból, milyen nagyságú és mintájú kendő készüljön. A két kisebb szék közül választottam az egyiket, a fonalak közül a fonalclub Debbie Bliss Rialto Lace fonalát, halványzöld-halványlila párosításban.

A hossza a kendőnek a mindenféle utómunkálatok után 190 cm lett legvégül + a rojtok (~5 cm), amit azért fontos előre megtervezni, mert ezzel már lesz egy elképzelésünk arról, hogy a kendő viselésekor hogyan fog majd mutatni a nyakunkban. Négy fő részből áll, egy-egy rész a zöld, egy-egy rész a lila, váltakozóan, melyek között átmenetet képez a csíkozás. Ez így egy elég egyszerű mintázatot ad, én szeretem az egyszerűséget, de természetesen lehet készíteni plusz technikák (pl. az ún. csáncsálás) megtanulásával/bevetésével bonyolultabb mintázatú kendőt is. 
A szövés, mint minden kézzel végzett munka, elmélyülést, lecsendesülést kíván.  A függőleges fonalfelvetés, a lánc jelenti az állandóságot, a vízszintes a változatosságot, az esetlegességet, a kreativitásunkat; ez teljes mértékben tőlünk függ, a tudásunktól, hogy mit tudunk megvalósítani, az ízlésünktől, hogy mi az, ami tetszik nekünk. Ha nagyon tanácstalanok vagyunk, számíthatunk Juditra, aki biztosan segít majd eldönteni, hogy mit válasszunk. Finom eleganciája és kifinomult stílusa, mely a műhelyébe belépve azonnal érződik, garancia erre. 

A bejegyzés második része: http://magikuspillanat.blogspot.de/2015/02/lathato-es-lathatatlan-szovedekeink-2.html 

A végeredmény: http://magikuspillanat.blogspot.hu/2015/02/lathato-es-lathatatlan-szovedekeink-3.html

Ezek olyan jó dolgok

A szokásos év végi hajrá van, nem érek rá lazulni és blogot írni, de azért történnek ám jó dolgok közben. 

Egy titkos ügylet folytán, amit most még nem árulhatok el, kapcsolatba kerültem M-mel, aki valami hihetetlenül jót tett: lefordította az Arment magyarra. Ami még jobb, hogy meg is osztotta velem a fordítást, úgyhogy, amint egy kis időm lesz, már olvasom is, köszönöm M. Blogodat ezer éve olvasom, nagyon szeretem, most még nem hívom fel a figyelmet az új projektedre a titokból kifolyólag, de majd utána mutatlak Téged is! :)

Aztán nézzétek és csodáljátok Bottheka-t (http://bottheka.com), mert csodálatos dolgai vannak, minden alkotása csodaszép szerintem. Őt az Asszonyműhelyben ismertem meg, maximalista és kifinomult egyszerre, nagyon tetszenek a munkái. Vele sokat "beszélgettünk" az utóbbi időben fonalakról és vele is volt egy titkos kis dolgom, amit megintcsak nem írhatok le most még...

Útközben horgolok legfőképp, s ismét megdicsérte valaki a buszon, amit csinálok, búcsúzásképpen pedig Szép alkotásokat!-tal köszönt el, ez is olyan jó érzés. Fotózni egyre nehezebb, mert hétközben nem érek haza világosban, és ellenben olyan korán indulok el otthonról, hogy még nincs elég fény, a vakut meg nem szeretem használni, de majd lassan mutatom, hogy mik készültek mostanság, én még mindig nem unom őket, ennyit elárulok. :) Jó, mostmár tényleg csinálok majd mást is, ígérem...

Vezetek is, illetve tanulok, ma volt az utolsó oktatós órám, jajmilesz, mostmár majd egyedül kell boldogulnom. CASCO-t nem kötnek már sajna az autóra, mert öregecske szegény, úgyhogy jó lenne nem összetörni se magamat, se másokat, kéretik drukkolni, hogy ügyes legyek majd. Viszont az életbiztosítást megkötöttem, bár nem tervezem, hogy bajom lesz, de ijesztő, ami az utakon folyik, mazsolaként jobb ez így.

És még egy utolsó jóság: az ATI-ban egy nagyon kedves adminisztrációs hölggyel hozott össze a jósorsom, földim, és említettem neki, hogy lehet, hogy motorjogsiban is gondolkodnék, mit tanácsol, s elintézte, hogy kimehessek csak úgy még az idén egy tanpályára, ahol ott vannak a különféle méretű mocik, meg az oktató, s próbáljam kiválasztani, hogy melyik kategóriájú lenne nekem a legmegfelelőbb. Úgyhogy valamelyik közeli szombaton kinézek majd, ha még az idő is olyan lesz, hogy nem állnak le a gyakorlati motoros oktatással. 

 

Asszonyműhely - 5. nap

Immár csak az alkotások befejezése volt hátra. Gyorsan megcsináltam a pompomot a cipőcske orrára, leszedtük a keretről a terítőt (a felvetőszálak eldolgozása itt még várat magára), a horgolőtűtartóra rávarrtam a gombot, a virágot és eldolgoztam a felvetőfonalat. A táskán körbeöltögettem a tulipánt, ráfért volna még egy vasalás a fotózás előtt, de ez elmaradt.

Mivel nekem délben el kellett jönnöm, 11 körül fotóztuk a tárgyainkat, így a táskákat a kerítésen, a szőtteseinket:

 

A többiek, amíg én szőttem, Waldorf-babákat és egyéb apró figurákat varrtak:

 És megszáradtak a kis nemeztárgyak is:

Köszönöm az egész hetet a fehérvári kézművesháznak, Szenczi Jánosné Zsuzsának és Tóthné Albrecht Anikónak, akik végig támogattak bennünket abban, hogy alkothassunk, asszonytársaimnak az együttes alkotásért, és a meghívott kézműveseknek, akik bevezettek bennünket alkotó folyamataikba: Füzesi Zsuzsának, a gyapjú, Bodáné Fenyves Zsuzsának, a varrás, és Bálint Zsuzsának, aki a nemez szerelmese. 

http://www.fehervarikezmuvesek.hu/

  4. nap:  

http://magikuspillanat.blogspot.hu/2014/07/asszonymuhely-4-nap.html

3. nap:

http://magikuspillanat.blogspot.hu/2014/07/asszonymuhely-3-nap.html

2. nap:

http://magikuspillanat.blogspot.hu/2014/07/asszonymuhely-2-nap.html

1. nap:

http://magikuspillanat.blogspot.hu/2014/07/asszonymuhely-1-nap.html

Asszonyműhely - 4. nap

Utolsó előtti napunkon bele kellett húznom, mert lassan mindent be kellett fejeznünk, amit csináltunk. Úgyhogy gyorsabban "dobáltam" a vetélőt, amivel keresztirányban átvisszük a fonalat a felvetésen, mert várt még az első napi kis tarisznyának való befejezése is, ami végül nekem nem az lesz, hanem horgolótűtartó. A szövéssel el is készültem, a belsejét kell még kialakítani úgy, hogy a tűk fogadására alkalmas felület legyen benne. Egészen elképesztettem a többieket, hogy gyorsan horgoltam rá egy kis virágot is, meg varrtam a közepére Botthéka bolhapiacos gombgyűjteményéből egy gombot, s külsőre így már egész kis pofás lett a szövedmény, ehol e:

Délután látogatónk érkezett, a nyolcvanon túli Sereg Mátyásné személyében, aki egy gyönyörű szőnyeget hozott az egyesületnek, ha jól értettem, csak "szimplán" azért, hogy az egyesületi ház falát díszítse (!), ez egy ekkora méret esetén egészen elképesztő, tekintve, hogy én a 40*50 centiskémet két napig bűvöltem, mire meglettem vele, jó, mondjuk a néni nyilván gyorsabb, ügyesebb egy cseppet, mint én, de akkor is.

Másrészt elhozott nekünk többek között egy 1881-ből való vászonszőttest, ill. a családi textilörökség egy részét, női inget, buggyos gatyát, amit anno bugyi helyett viseltek a lédik. 

Hihetetlen élmény volt a nénit hallgatni, látni, erősen, alkotósan és érzékenyen, ugyanis elhozta még a végzős anyukájának is a bizonyítványát is, a fényképét, s megkérte Anikót, a másik táborvezetőt, hogy olvassa fel a kis csoportunknak ezt itt; szabadkozott, hogy ő nem tudja, mert elsírja magát rajta, ahányszor csak olvassa:

Megható pillanat volt, csendben hallgattuk...

Asszonyműhely - 3. nap

Egészen véletlenül úgy alakult, hogy a meghívott alkotók mind a Zsuzsa nevet viselik, így a harmadik napon nemezes Zsuzsa érkezett közénk. Én azonban úgy voltam vele, hogy mivel azt már próbáltam egyszer, ugyan nagyon régen, olyan '94 táján, még Arlón, a Suvadás táborban, most kihagytam és megkértem Szenczi Zsuzsát, hogy inkább vessünk fel nekem fonalat és én szőni szeretnék. Szerencsére Zsuzsa támogatott ebben, gyorsan neki is fogtunk, mert ő már csak ezen a napon volt velünk. 

Egy ő már megkezdett munkájának a felvetésére dolgoztam rá végül és tulképpen ezt csináltam két napig. Közben jöttek az újságtól, közben figyelgettem a többieket, ahogy kipróbálják a szappanos nemezelést, szóval röpült a nap. Botthéka fedőnevű résztvevőnk meg is jegyezte, hogy nem lehetne, hogy most már egész életünkben így legyen, hogy csak műhelyezünk és műhelyezünk és mindig "csak" ügyködünk valamin? Jaj, de jó lenne...

A szövés nekem a Riviéra. Jó nyüstölni a fonalat, egyik sort a másik után, látni, ahogy szépen szaporodnak, főleg, ha még minta is kerül bele, hát, gyönyör. Mivel most is az egyszerűségre törekedtem, ahogy általában szoktam, ill. mert tudtam, hogy akire segítségként számíthatok, csak aznap lesz ott, nem is kértem Zsuzsától, hogy valami bonyolult mintát találjunk ki, így lett ez az egyszerű hullámos, ami ráadásul teljesen egyszerű ütem szerint is ismétlődik.  

Asszonyműhely - 2. nap

Második napomon a reggelt egy kis belvárosi csámborgással kezdem. Kedvencem ez a néni, ami nem egy ezeréves látványosság ugyan, de nekem aranyos. Figyeltem a járókelőket, elhaladtukban meg-meg érintették a kofaasszonyság orrát, hátha szerencsét hoz, attól olyan fényes. :) (Amúgy mindenki tudja, mi az a "fertály", ugye? Nekem meg kellett néznem.)

Aztán persze száguldottam a kézművesház felé, mert várt egyrészt a felvetett szövőkeret (amihez ezen a napon végül nem jutottam hozzá), másrészt varrás volt előirányozva erre a napra.

Elsőként egy kis kulcstartót csináltunk, kaptunk előre összekészített egységcsomagot, filcanyaggal, szabásmintával, ezek segítségével kiszabtuk a kis bohóccipőcske-szerűséget, majd pelenkaöltéssel összevarrtuk a részeket. Szerencsére, ez nem volt új, elég sokat gyakoroltuk bő egy évvel ezelőtt az E-nek készített lovak, szívek, házak, madarak témakörben. :)

Ezután egy kis tárcát varrtunk, itt már előkerültek a varrógépek is. Többen itt próbálhatták ki először ezeket a gépeket, szerencsére, mivel visszajöttek a régi nagymamai mozdulatok a lelki szemeim elé, könnyebben ment a gépkezelés, mint azoknak, akik most használták őket először. 

A tárca mintadarabja

Közben az oktató által készített alkotásokat is megcsodálhattuk (mindenki hozott mutiba a munkáiból, tátottuk is rendesen a szánkat, hogy mik kerültek ki a kezeik közül), a varrós Zsuzsáéi közül nekem legjobban az ún. crazy quilting technikával készült táska tetszett, ami egyfajta patchwork technika, hímzéssel megbolondítva; így nézett ki (egy éves munka eredménye):

Harmadikként pedig nekiestünk egy kétrétegű, ki-be fordítható textiltáskának, amit egyrészt megvarrtunk géppel (szintén kaptunk előre méretre vágott anyagdarabokat), illetve mindenki kitalálhatott rá egy mintát, amit ún. ragasztófátyol segítségével applikáltunk rá a vászonra. Mivel én rajzolni nem tudok, nem cifráztam, egy faék egyszerűségű tulipánminta került a tasunkómra, amit még körbeöltögettem, hogy egy kis plusz karaktert adjak neki. Ilyen messziről ugyan nem látszik, de a minták körbe vannak varrva szintén pelenkaöltéssel, nemcsak a ragasztófelület tartja ott őket a vásznon.

A kész táska-művek :)

Asszonyműhely - 1. nap

Takarítottam az "egyszer majd elolvasom, egyszer majd megnézem" könyvjelzőim között, mikor rátaláltam az egyszer régen kirakott honlapoknál a fehérvári kézművesekére, ahol ott figyelt a felhívás erre a hétre. Elkezdtem osztani-szorozni a szabijaim számát, s ki tudtam szorítani ezt az 5 napot, így döntöttem el, hogy ott a helyem. Jól tettem, jól éreztem magam, s nem utolsósorban újból bejártam az országnak egy kis szegletét részlegesen, amely még ismeretlen volt előttem. 

A múlt hét hétfő reggel tehát az egykori koronázó városban talált. Mindig nehéz új, ismeretlen emberekkel találkoznom, így kicsit izgultam, hogy hová érkezek. Amit sejtettem is, hogy én leszek az egyetlen, aki messzebbről jön, a legtöbben nyilván helyiek, s ők azért nem lesznek ismeretlenek egymás számára, vagy legalábbis lesznek, akik többen együtt jönnek, s így is lett, közülük általában eleve kiszorul a gyüttment. A másik jellemzője volt az egy hétre összeverődött csoportnak, hogy a legtöbben pedagógusok. Eléggé kilógtam tehát a sorból, több okból kifolyólag is. 

Mindig meg kell küzdenem a szótlanságom miatti emberi reakciókkal, itt is így történt, de nem tudok kilépni sajnos a bőrömből, egyszerűen nem tudom hogyan kell, de azt is megértem, ha az emberek nem tudják mit gondoljanak rólam, mert nem szólok, vagy csak keveset. Fura ez nagyon, asszem évek kellenek hozzá, mire tudok fesztelenül viselkedni a már ismerős emberek körében, ki tudom mondani a gondolataimat értelmesen, és nem hiszik azt rólam, hogy egy béna kis retardált vagyok, aki két szót sem tud kinyögni. Irigylem a kezdettől fogva nyílt, barátságos embereket, akik ügyesen teremtenek kapcsolatokat, mindig tudják, mit kell mondani, oldottan kommunikálnak másokkal. Én képtelen vagyok fecsegni, csacsogni semmiségekről, csak azért beszélni, hogy ne legyen csend. Nem szeretem, ha nem figyelnek rám, nem szeretem, ha kérdezek, érdeklődöm és nem kérdeznek vissza, zavar, ha nem érdeklődnek a mondandóm iránt, mert minek dumáljak, ha senkit nem érdekel? Szeretek beszélgetni, de úgy, ha megtöltjük tartalommal, hogy kölcsönösen érdeklődünk egymás iránt. De teljesen értem, hogy csapódik, csapódhat le ez a másik oldalon: nagyképű, fenn hordja az orrát, túl sokat gondol magáról, nem áll szóba velünk csak úgy, nem ereszkedik le hozzánk, vagy valami ilyesmi. Nyilván nehéz lehet mit kezdeni elsőre egy olyan emberrel, akinek a gondolatai (egyáltalán van neki?) nem hallatszanak ki a nagyvilágba rögtön, hanem el kell telnie egy kis időnek, míg ki tudja mondani azokat és nagyon könnyű ezt a viselkedést a fentiek szerint félreértelmezni. Főleg azok viselnek el nehezen, vagyok nekik unszimpatikus (legalábbis én ezt érzem), akik pont az ellentéteim: többnyire nagyszájú, kitárulkozó személyiségek. Ők a legtöbbször vagy abszolút közömbösek az iránt a kis távolságtartó, zárkózott valaki iránt, aki vagyok, vagy borzasztó idegesítő nekik, hogy "mér' nem szól egy szót se, úgy kell belőle mindent kihúzni harapófogóval, a francokat fogok vele bajlódni..."

Na, mindegy, ezeket most is eljátszottuk, én voltam a két szót se szóló, távolságtartó izé, aki olyan fura. A másik rákfenéje ennek, hogy miután mondjuk felbátorodva valamitől mégis szólnék, akkor úgy néznek rám, mint a véres rongyra, hogy mit akar ez, eddig szavát se hallottuk, most meg egyszerűen azt gondolja, hogy majd jól meghallgatjuk, hát mégis ezt hogy, mikor már beskatulyáztuk a szótlan penészvirág kategóriába? Not so easy.

Szóval az első nap. Maga a kézművesház, a foglalkozások helye elég bizarr: az előre megnézett fotókon láttam, hogy régi parasztház, ahogy az is, de képzeljük el, hogy van egyetlen utca, ami megmaradt a régi állapotában, tornácos, hosszú parasztházakkal és egy templommal, de körülötte tízemeletes panelházak sorakoznak, és odaköltözött a közelbe napjaink jellegzetes épülete is, a szupermarketé (tesco, media markt).

Megkérdeztem a ház vezetőjét, s ő úgy mesélte, úgy tudja, hogy volt valami nagyhatalmú pártember a szocializmusban, aki ezt a pár házacskát már nem engedte eldózerolni... furcsa ország, furcsa idők... Manapság egyrészt magánemberek lakják őket, másrészt valamilyen egyesületéi, szervezetéi. A kézművesház egyik oldalán jelenleg a nagycsaládosoké az épület, a másik oldali pedig Böjte Csaba alapítványáé.

Szerb templom

 

A műhelymunkát illetően az első napon fonalat festettünk növényekkel (diólevél, vérehulló fecskefű, hagymahéj, vadgesztenye levele és termése, többek között), illetve ezzel párhuzamosan a Harmatcseppek blog szerzője volt a nap szakmai vendége, aki megmutatta a kéziorsó és a rokka működését, de kipróbálhattuk a kártolást is. Ez az utóbbi az a folyamat, amikor a már mosott gyapjút (eredetileg a kezeletlen, csak levágott gyapjút nemes egyszerűséggel 'szaros gyapjúnak' nevezik :)) bolyhos szálakká szedik szét, kiszedve a gyapjúból a szennyeződéseket, illetve elvékonyítva annyira a szálakat, hogy aztán kéziorsóval, rokkával fonalat lehessen készíteni belőlük.

Az udvaron már száradnak az eredetileg nyers színű, timsóval, ill. rézgáliccal kezelt fonalkötegek.

Felvetettük a szövőkereteket is a nap végére, s elkezdtünk szőni.  

A nyers színű a felvetőfonal, aközé kerül be a mintafonal, a fésűszerűen kinéző célszerszámmal ütögetjük a fonalsorokat egymásra.

Asszonyműhely - "In the future everyone will be famous for 15 minutes." - Andy Warhol

A Kisalföld után - amelynek a fotóján egy fősulis aulabeli kiállítást tekintünk meg fiatalosan, érdeklődőn kitekintve a fejünkből, ezer évvel ezelőtt - újabb lap hasábjaira kerültem fel asszonypajtásaimmal együtt, szóval, képpel, úgyhogy szerintem akkor ez a 15 perc részemről pipa. :)

Asszonyműhely - szerepelünk a tévében :)

A héten itt vagyok, izgi. Majd mesélek, most csak egy kis mozgókép rólunk. :)

http://www.fehervartv.hu/video/index/11363