2014. december 24., szerda

"Karácsonykor...

... könnyű szeretni, de mi van azzal a sok hétfő reggellel?"(P.N.L.)

Szeressünk akkor is...
Békéset, boldogságosat kívánok mindenkinek!

A kis egyem-meg ajándékainak egy része...

2014. december 13., szombat

Karácsonyi vacsorák

Míg máshol még csak ezután lesznek az éves karácsonyi céges vacsorák, mi már megejtettük mindkettőt.
Elsőként az "örökbefogadóm" partijára érkezünk, meglepetésként vacsoraszínházban van részünk. Számomra ez teljesen új műfaj, nem voltam még ilyenen. Itt lehet róluk olvasni, nagyon jók és ügyesek voltak, tényleg mintha egy színházi előadást láttunk volna, csak itt a szünetben volt kaja :):


Ugyanakkor egyfajta csapatépítés is ez, a szónak nem annak hülye, "ugráljunk együtt zsákban" értelmében, hanem úgy, hogy az egyes asztaloknál ülők alkotnak egy-egy csapatot, és együtt oldják meg a feladatokat, amibe a vacsoraszínház tagjai bevonják őket. Nincs erőltetés, hogy de akkor is másszál fel a kötélre, ha semmi kedved nincs hozzá és tudod, hogy mindig tök béna voltál kötélremászásból, és hagyjanak már békén. Szerintem ezt ők nagyon jól érezték, tudták, hogy egy ismeretlen emberekből álló nagy halmazban ki az, aki vevő arra, hogy esetleg a középpontba kerüljön és ki az, aki nem, és le kell róla akadni, mert nincs benne a buliban. Megmutatkozott az is, hogy mennyire nem ismerjük egymást, mert a munka okozta hivatalos keret nem engedi, hogy lazuljunk, hogy megmutassuk a magánarcunkat is. Én konkrétan sokat nevettem, jó volt, gyorsan telt az idő és az általában olyankor van, amikor jól érzed magad...

Ennek kapcsán hívták fel a figyelmemet egy hasonló rendezvényre, érdekes lehet ez is, filmrajongók előnyben:


Persze, felmerülhet a kérdés, hogy mennyire emeli egy Agatha Christie-szerű történet az advent fényét - leginkább semennyire. De a céges karácsonyozás igazából nem is egy meghitt pillanatsorozat legalábbis a számomra - inkább egyfajta évzárás, évbúcsúztatás.
 
A második alkalom tegnap volt és ennek kapcsán inkább a nosztalgia jellemezte a hangulatomat. 14 éve vagyok ennél a cégnél, a negyedik munkahelyem, mióta dolgozom egyáltalán. Mostanában eszembe jutottak a kezdetek, amikor elhívtak magukhoz dolgozni, én pedig mentem, bár nagyon nem akartam egy újabb kis vállalkozáshoz csatlakozni, viszont el szerettem volna onnan jönni, ahol voltam. A kis egyszobás cég, ami a legelején egy bérelt irodaházi szobában kezdte, ahol annyi szék sem volt, hogy az összes tulajdonos és alkalmazott le tudjon egyszerre ülni, mára egy százfős nagy monstrum lett. Díjat kap a tevékenységéért, több nemzetközi szervezet felveszi a tagjai közé, saját belső újságja van és még ki tudja mi minden, ami a 16 éve alatt megtörtént vele...

2014. december 7., vasárnap

Hétvége otthon...vagy itthon?

Az úgy van valahogy mindenkinél, akivel eddig csak beszéltem, hogy van az itthon, meg az otthon. Hogy melyik melyik, az mindig attól függ, merről-merre tart az ember. Ha otthon vagyok, a szüleimnél, a szülővárosomban, akkor otthon vagyok. De majd jövök haza, ide, itthonra, ahol a mindennapjaimat töltöm, távol az otthontól. De ez simán meg is fordulhat: ha valaki keres, amikor D-ben vagyok, azt mondom neki: itthon vagyok. Itthon a tizennyolc évig megszokottal, az ismerős arcokkal, az ismerős helyekkel, az első tizennyolc év emlékeivel. A rácsodálkozással, hogy jé, itt már valami más van, de valaha ez volt, a megnyugtató érzéssel, hogy de jó, ezt meghagyták, ez megmaradt a múltból, viszont az ott, tök jó, hogy felújították, jót tett neki. Van valami melengető érzés abban, hogy hazatérhetek két helyre is: ide is és oda is.
Találkoztam a kis unokahúgommal, aki mindig készít, rajzol nekem valamit, fejben tartja, mikor jövök, mikor megyek, miért nem maradok, miért megyek már, de mikor jövök legközelebb. Emlékszik egy vagy több látogatásnyi idővel korábban történt, beszélt dolgokra, és kőkeményen szembesít azzal, ha te elfelejtesz bármit, amit ő megjegyzett. Őrületesen jól el tud csacsogni T férjével, aki megjavít, lefest egy radiátort, miközben mi látogatóban vagyunk náluk, pedig most tölt vele el hosszabb időt először. Huncutkodik a kamasz nagyfiúval, bújócskázik vele, amit az csak a bajsza alatti dörmögéssel nyugtáz és sztoikusan mosolyogva eltűr. :) 
Hangosan kacag, amikor a felnőttek "cicáznak vele", úgy tesznek, mintha megijesztenék, de közben látja rajtuk, hogy csak játszanak. Óriási, hangos sziasztok-kal köszön el, mikor már kisírt még egy órácskát, hogy maradjunk még. Érthetetlen módon cirkuszol, amikor kérjük, hogy vegyen fel egy papucsot, mert hideg a burkolat és még jobban meg fog fázni, mint ahogy már megvan. Nem hagyom annyiban, beszélgetek vele, mondom neki, hogy akkor eldöntheti, hogy vagy le se száll a kanapéról, és akkor lehet mezítláb, vagy felhúzza a csizmáját, de abból meg hullik a kosz, nem jó ötlet, de akkor is szeretnénk, ha lenne valami a lábán. Jó. Először ül a kanapén, nyilvánvaló, hogy nem fogja kibírni mozgás nélkül. Látja, hogy tényleg koszol a csizmája, feladja ezt az ideát is. Telik-múlik az idő, egyszercsak odasompolyog, látszik rajta, hogy mondani szeretne valamit. Közli, hogy naaaaa jóóóóó, akkor felveszi a papucsot. Ééés a vége a legjobb: önfeledten, vigyorogva csúszkál a papucsban a kövön. :) Ki érti a gyerekeket, hogy mit, miért és hogyan gondolnak? 
Napsugárba ojtott fenyőfák - ablakmatrica tőle, nekem :)

Megcsináltuk T-vel ezt itt, köszönöm a segítséget: http://www.moksha.hu/konyha/szaloncukor-helyett-porkolt-dios-rumos-hazi-csokikocka/ 

Jó lett, csak kicsit morzsálódós:


2014. november 24., hétfő

Játsszunk! :)

...mert az jó, még akkor is, ha nekem sajnos nincs sok sikerélményem ezen a területen. Emlékszünk gyerekkorunk rengeteg tombolájára? Na, én voltam az a kis boldogtalan, aki soha nem nyert semmit... Ámde felnőttem, s megadom az esélyt újra, hogy nekem kedvezzen a szerencse - megveszem azt a viccbeli lottószelvényt és fel is adom!
Itt a két lehetőség, játsszatok ti is, én az egyiknél már meg is tettem, amit megkövetelt a haza :):





2014. november 22., szombat

Mozizzunk!

Olyan régen voltam moziban, csináltam hát egy listát, hogy mi az, ami az idei itthon bemutatott filmekből érdekelne. A listák baja viszont az, hogy az ember ragaszkodna hozzá, hogy akkor végig is pipálja, ha egyszer már összerakta, viszont ezek között kapásból van olyan, ami év eleji premier volt, s már nem adják. És akkor csak frusztrálom magam feleslegesen vele, hogy nem láthatom... Na, mindegy, ennyi bajom legyen csak, és nem több, hogy egy-kettőről lemaradok nagy valószínűséggel. 
Az egész egyébként múlt hétvégén történt, mikor megnéztem Mike Leigh Még egy év c. filmjét. Tőle először nagyon régen a Mezítelenül-t láttam, aztán a Két angol lányt. Mindig elcsodálkozom, hogy hogyan lehetett Katrin Cartlidge-nak belehalnia a tüdőgyulladásba, vagy annak szövődményébe, dehát nem értek az orvosláshoz (sem). Ő nem csak M.L. filmjeiben játszott, hanem a kedvenc filmjeim között szereplő Eső előttben is, felfoghatatlan a halála azóta is.
A Még egy év... hmmm. M.L. nem egy csili-vili rendező, nincs katartikus vég, nincsenek a megfelelő időpillanatban hajszálpontosan belépő és rázendítő zenei betétek, csak zajlik bennük egyszerűen a zélet. Egy középkoron picit túl lévő házaspár, egy köveket, talajt felforgató férj (geológus) és egy pszichomóki mama. A néni túlmozgásos, végtelenül magányos kolléganője, a fiuk, akinél felmerül halványan a gondolat, hogy talán a fiúkat szereti, de aztán becsajozik végül, de nekem túl harsány ő is és nem természetes (a szülőknek tetszik). 
A házaspárnál egyfolytában azt vártam, hogy na, most biztosan előhozakodik valamelyikük valamivel, hogy ez vagy az nem felel meg neki, hogy boldogtalan, vagy bármi, de nem, összeszokottan végzik a dolgukat, élik az életüket, elégedettek, nem kívánnak mást, nem akarnak mást, mint ami van, nincsenek rejtett, titkos vágyaik, gondolataik. A végén a hölgy picit berág a kolléganőre, aki már túlmegy egy határon és már nem beszélget vele, és már nem hívja meg magukhoz, mint azelőtt, szánván, hogy olyan egyedül van szegény, ami valahol nem csoda, mert a 40-es nő az ő 30-as fiukat gondolja a megfelelő partnernek, ami nyilván fura lenne, és sehogy nem venné jól ki magát, de a fiú nem is hajlik erre a kapcsolatra, inkább csak eltűri a nő tolongását - de ezt sem hangosan, nagy veszekedve teszi, csak olyan hidegvérrel, angolosan.
A film úgy ér véget, ahogy folyamatában is zajlik: csendesen, különösebb dráma nélkül. A kolléganő fel lesz világosítva, hogy ez itt egy család, ámde nem az övé, úgyhogy ehhez tartsa magát, csá, helló, vége a barizásnak. Sajnáltam szegényt, tapintani lehetett a kirekesztettségét, az ijesztő magányát, amit az erőltetett harsányságával próbált leplezni, nem túl sikeresen. Mondjuk a film egy pontján lett volna lehetősége összekavarodni a mintacsalád másik barátjával, egy szintén boldogtalan, piás, elhízott fickóval, de abból nem kért, túl lealacsonyítónak találta asszem. 
M.L. valahogy nagyon meg tudja ragadni a boldogtalanságot, nagyon erősen tudja ábrázolni, hogy annyira gyengék tudunk lenni és szánalomraméltók. Hogy borzasztómód szét tudunk esni, hogy csoda, hogy mint toljuk magunkat előre nap mint nap akkor is, ha semmi motivációnk nincs arra, hogy egyáltalán felkeljünk aznap. 
Ami az érdekes, hogy van ám Mike barátunknak egy életigenlő, pozitív és optimista filmje is, ez itt az, erre is kíváncsi lennék, de már régi ez is:

http://www.port.hu/hajra_boldogsag!_happy-go-lucky/pls/fi/films.film_page?i_film_id=92546&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=2

És akkor jöjjenek a frissek és már nem annyira frissek 2014-ből:

http://www.port.hu/egy_szerelem_tortenete:_a_no_the_disappearance_of_eleanor_rigby:_her/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=151525&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=0

http://www.port.hu/egy_szerelem_tortenete:_a_ferfi_the_disappearance_of_eleanor_rigby:_him/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=156496&i_city_id=3372&i_county_id=1

http://www.port.hu/kaprazatos_holdvilag_magic_in_the_moonlight/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=152238&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=0

http://www.port.hu/holtodiglan_gone_girl/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=147564&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=0

http://www.port.hu/az_elet_izei_the_hundred-foot_journey/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=148303&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=0

http://www.port.hu/csillagainkban_a_hiba_the_fault_in_our_stars/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=149474&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=0

http://www.port.hu/hosszu_ut_lefele_a_long_way_down/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=149761&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=0

http://www.port.hu/szerelmem_new_york_nous_york/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=149065&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=0

http://www.port.hu/nyaruto_labor_day/pls/fi/films.film_page?i_where=2&i_film_id=146330&i_city_id=3372&i_county_id=1&i_topic_id=0

És egy kis zene sosem árt, szeretem (Kate Havnenik: Mouth 2 Mouth):



2014. november 9., vasárnap

Az enyészet hava

"Szeretem a ködöt, amely eltakar és egyedül lehetek benne. Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, melynek lakója a magány, királya pedig az álom.
Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak. Olyan kevesen szeretik a ködöt és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük. 
Járom a ködöt. Eleinte szinte fázom letérni a gyalogútról, melynek tíz lépésre már vége van - a többit takarja a köd -, de aztán csak belelépek a gazosba, és amikor már negyedórája settenkedem benne, úgy érzem, nem is olyan hideg.
Helyenként megállok, és hallgatózom. Csak a harmatcseppek hullanak a levelekről... Magasan felettem, valahol a köd tetején, varjak kiáltoznak reggeli üzeneteket. Hangjuk ősi, mint maga a föld. Kint háltak a tó mellett és most mennek a rétre, hova lila csillagokat rakott a kikerics. Később vadlibák diskurálnak a ködben... A sárga leveleken ragyogott a harmattá vált dér, mert - amint mondom - akkor már november volt, amikor az elárvult határban csak a pipiske sírdogál, és a vadlibák kiáltanak a mezőknek távoli üzeneteket." (Fekete István)

2014. november 7., péntek

A csuklóm már biztosan nem fog fázni...

... ugyanis elkészültem a második mintájú fél párjával is tegnap! Annyira szép ez a fonal, pedig nem mondanám magam annyira túlzottan pasztellkedvelőnek, de ez nagyon tetszik.
A minta, az olyan, hogy csak képen láttam a delikvenst, de hozzá egy fia ábrát, vagy leírást sem, úgyhogy leolvastam a képről, s csináltam, amit beleláttam, a többit, amit nem, azt pedig "hozzáköltöttem".
Ez volt a kiinduló kép, asszem fonalvásárláskor szerettem bele, ez a fedőképe a Nako Comfort Stretch fonalaknak itt:
Az enyém ilyen lett:


2014. november 6., csütörtök

Napok óta...

...keresem a mintát a csukló- ill. kézmelegítőhöz, vagy ahogy M hívja, zongorakesztyűhöz. Végül egy angol nyelvű leírású mellett döntöttem első körben. Az Édes november kendők megvannak másfél gombolyagból az Alize Cotton Gold fonalak esetében (tehát kb. 15 dkg-ból), így az 5 dkg-nyi maradékokból ügyesen ki kell valamit találnom, bár ez édes kötelesség és cseppet sem bánom. :)
A melegítők előtt azonban a Pinteresten bámészkodva megtaláltam ezt a horgolt fejpántot, úgyhogy előbb nekiugrottam ennek:

  
Többé-kevésbé a leírás szerint haladtam, de eltértem annyiban, hogy csak 3,5 cm széles lett a 4 helyett, illetve a virágot kisméretben készítettem, mivel az unokahúgomnak szánom, egy kis gyerekfejen pedig, nekem legalábbis, nem tetszik, ha egy bazi nagy virág van, arról mindig a gyerekkorom orosz kislányainak hatalmas masnijai jutnak eszembe. :) Ja, és nem megkötős lett, hanem gombos, szerintem egy gyerek számára ez kezelhetőbb, mint kötögetni, elég a bajlódás a cipőfűzőkkel talán. :)
Párhuzamosan a fejpánttal elkezdtem a kesztyűt is, ez már nehezebb volt annyiban, hogy csak angolul van meg (egyelőre) a leírás az oldalon, de szerintem jól érthető és jól is sikerült, már ahhoz képest, hogy próbadarab (főleg, amit másodikként abszolváltam). 


Egyébként felmerülhet a kérdés, hogy mire jó a kesztyű, ha az ember nem fog zongorázni benne, főleg nem egy hideg szobában, de ahogy M is írta itt, jó autóvezetéshez, kinti fotózáshoz:


... ahonnan vásároljatok bátran, mert nagy örömet szereztek ezzel M-nek, aki igazán lelkiismeretes és odaadó eladókisasszony! 
(Ami nekem még eszembe jutott, hogy a kesztyű jó az okostelefonhoz, tablethez is, ahol a közvetlen ujj érintéssel működtethetőek a kütyük.)

Update: Hmmm. Most találtam ezt itt, a hírleveleim között jött az Overlandtól is, ezt találtam benne:
Igaz, hogy utoljára tavaly télen próbáltam, de az én ujjaimat nem érzékelte a telefon kesztyűn keresztül...

2014. november 2., vasárnap

Csővár

A régi malmok, a világítótornyok és még sok más épület mellett szeretem a várakat, várromokat is. Az autóban az a jó, hogy eljuthatunk vele kis, eldugott helyekre is, ahová már nincs, vagy csak ritkán vezet tömegközlekedés, vagy egy csomó idő elmenne a csatlakozás várására, átszállásra. Mert egyébként nem akarom én az autót használni majd, ha kell, ha nem, továbbra is szívesen vonatozok, sőt. 
Csővár romjai tipikusan a már ilyen tömegsporttal kevésbé megközelíthető helyen fekszenek. Megindulsz Vác felé, elkanyarodsz Rádnak, majd jön Penc, és a következő kis falucska már Csővár. Az autót letesszük a községháza-kocsma-templom szentháromsága közelében, egy kis utcában és séta.
Egy ideig még a faluban bandukolunk, szeretem nézni ezeket a régi házakat, már ahol persze megmaradtak, benézni a kertekbe, az udvarokba. Jó látni azt, ahol rendben van a porta, de persze sok az elhanyagolt is, talán tükrözi az ország állapotát is kicsiben, nemtom. Vagy ennyire mások vagyunk: van, akinek a kint, mint a bent, aki rendben tartja a saját lelkét, az a házát és háza környékét is, van, ahol pedig se kint, se bent nincs rend. Vessenek bár a malacok elé, én akkor is szeretem, ha kicsit élére állnak a dolgok, biztos egy picit autista is vagyok ebből a szempontból... :)*
Kiérünk a faluból, sár van, jön a vadászház, ott kell balra fordulni, de kinn van a turistatábla is. Megindul az ösvény felfelé, de félóra alatt kényelmesen fel lehet mászni a nem túl magas várdombra. Csönd van, béke és nyugalom, csak lent, a faluban nyihog egy ló, lefelé látjuk közelről is a pacit, gyerekek lovagolnak éppen rajta. :)
Nagyon sok cickafark van fenn, hoztam is egy adag teára valót, és vannak egyéb, általam nem ismert és nem meghatározott fajok is; és a kilátás se elhanyagolható, bár egy kicsit pára és/vagy köd van:

*Kis kiegészítés: Este még beleolvastam Polcz Alaine Rend és rendetlenségébe, őrületes dolgokat ír le. Elég sok benne az ilyen "O.I., 54 éves tanárnő, a következőképpen fogalmazza a renddel kapcsolatos gondolatait" esettanulmányszerűség, ahol O.I. elmondja, hogy náluk hogy néz ki a lakás, melyik családtagja miket csinál, mik a szokások, hogyan viselkednek egymással ("a nagyobbik fiam állandóan használja nemcsak a saját, hanem a mi törölközőinket is és 10 darabbal megemeltettem a fürdőszobában a csempeszintet, mert még a plafon is vizes, ahogy fürdik"), hát kemény. Mindemellett persze foglalkozik a rend meghatározásával, tudományos szempontból, meg minden, elképesztően relatív egyébként, hogy kinek mi a rend, dehát ez az életben sok mindennel kapcsolatban így van...

2014. november 1., szombat

Azt hiszem, Polcz Alaine-nel kezdődött minden...

..., mióta a könyveit olvastam, élete történetét valamelyest az írásai által megismertem, azóta ott motoszkál bennem a gondolat, hogy ezzel majd nekem is foglalkoznom kell. Még nem tudom, mikor szedem össze magam annyira, hogy a tettek útjára is lépjek, remélem, még nem lesz késő... IKL is felhívja most a figyelmet erre, hallgassunk rá:


Sok gondolatom van a témában, de képtelen vagyok összeszedni őket. Gyertyát gyújtok majd este, a szövegelés meg majd egyszer jön...

"Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
Ideje van a születésnek és ideje van a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának a mi ültettetett.
Ideje van a megölésnek és ideje van a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek."

Prédikátor könyve 3. fejezet 1. vers*
*A kolléganőmmel beszélgettünk mostanában a Bibliáról, egyházról és vallásról, hú, ez is egy mekkora téma és én olyan keveset tudok róla...

Teszek-veszek, rakosgatok...

... most ezt határoztam el. Elsőként végre felvarrtam a napmandalát a tasunkóra, amit a csajoktól kaptam, észrevettem egy hibát is rajta, azt is kijavítottam, és mivel volt még fonal, a kis nesszeszerre is horgoltam egy kistesvért neki, hogy ne legyen egyedül és őt is felapplikáltam, sőt még egy pici virág is kikerült a horgolótűm alól, próbából. :)

Rég fel- és megvarrandó dolgokat szedek elő, de pl. számba veszem a könyveimet/ruháimat is, hogy mi hol van, mi van meg és mi nincs. Mindig elhatározom, hogy végre listát írok a dolgaimról, mit szeretnék, mi az, ami már megvan, mitől válnék meg (ilyenből bevallom kevés van, kötődöm a tárgyakhoz, ó én bűnös lélek), de végül sosem írok le semmit, minden csak a fejemben van. Bizti jön az év vége, azért viselkedem így. Jövő héten kiveszek még két nap szabit is, remélem, nem egész nap a gép előtt fogok ücsörögni, hanem értelmesebben töltöm el ezeket a napokat...


Könyvekből asszem már van elég, és ehhez jön még a net kimeríthetetlensége is...

Édes November...

...megjöttél hát!

2014. október 30., csütörtök

Update!

Megvan a megoldás a Szelíd vadakra! Köszönöm www.bottheka.com, hogy utánakerestél: egy novella az előzménye a Találj rám-nak, megvásárolható a bookline-on e-book formájában:




2014. október 28., kedd

Hahó, valaki ott a postánál...

...segítség! Van valakinek ötlete arra, hogy miért nem kapom meg mostmár a második küldeményét M-nek, Németországból? Már két különböző címmel próbálkoztunk, az egyik már olyan régen volt, itthonra küldve, hogy arról le is mondtam, hogy nem fog már soha megérkezni, na de, hogy a második se érkezzen meg a munkahelyi címemre, ilyen van? Mit lehet ilyenkor tenni? Már több mint egy hete, hogy a másodikat is feladta M, lehetetlen, hogy egy hét alatt ne jöjjön meg, még ha közben volt egy négy napos ünnep, akkor is. Teljes szomorúságban vagyunk, M-et is zavarja, engem is...s tehetetlennek érezzük magunkat, mert ha "simán" küldi az ember, még csak kerestetni sem lehet, ugye? 

BRÉKING NYÚZ! Megérkezett a munkahelyes!!! :) Az első adaggal pedig kívánom, hogy legyen boldog az, aki megkaparintotta, okozzon neki örömet az, ami nekünk szomorúságot...

2014. október 26., vasárnap

Olvasós

Megjelent Jodi Picoult új könyve, fú, hátborzongató... a vége mindenképp...de jól megírt könyv, tetszik, nála nem érzem azt, mint Joanne Harris-nál, hogy egyre inkább nem tetszenek a könyvei, ahogy egyre többet olvasok tőle. Mondjuk, azt nem értjük, mi ez, hogy "A szelíd vadak folytatódik", kérdeztem a könyvesboltost is, de ők sem tudják. Mi az, hogy folytatódik, hol van(nak) az előző rész(ek)?
Aztán elolvastam ezt is, a borítója nagyon tetszik, a sztori pedig valahol ijesztő, nem is tudom ezek után, szeretnék-e nyerni a lottón, érdekes:

2014. október 23., csütörtök

Kendők még, koncert, meg az egykori gyár

Itt a folytatás, ez volt hárommal ezelőtt:
Alize Cotton Gold
Néggyel:
Drops Paris
És végül öttel:
Voltam koncerten is, B-nek köszönhetően, az Olasz Intézetben. Valószínű, hogy összes itt tartózkodó japán ember megjelent a fellépő vendéghölgy tiszteletére, aki egy 82 éves anyóka, félig japán, félig svéd származású zongoraművész, aki jelenleg Párizsban él - jó kis multikulti. :) A megjelenteket japánul is köszöntötték, érdekes hangzású nyelv. A nénit a koncert második felében a szolnoki Szimfónikus zenekar kísérte, Mozartot játszottak, ami azért érdekes, mivel épp pár nappal korábban adták a tövöben a róla készült filmet, de csak belenéztem (korábban már végigszenvedtem), mert idegesített a zeneszerzői karakter bemutatása: egy összevissza vihogó alak, akinek lételeme az összes társadalmi konvenció felrúgása - ezzel a mentalitással az életben sem tudok mit kezdeni, de nyilván ez a zseniség velejárója, én meg túl földhözragadt vagyok.

Szintén B meghívására kerültünk közelebb a hajdanvolt Csepel Művek letűnt világához is. Levente, aki a kis csoportunkat bevezette a rejtelmekbe, ahogy a Lánchíd-túránál, itt is széleskörű tájékozottságról tett tanúbizonyságot és a százhuszonhatodik három órás bejárást is ugyanolyan lelkesedéssel vezette le, mint, gondolom, az elsőt. A túra a hajdani üzem területén lévő bunkerek történetére van kihegyezve, de sokat megtudhatunk a gyárról, a gyárosokról, az akkori világról is. A hatalmas terület város volt a városban, ma is létező, kifejező nevű utcákkal, a gyártóüzemek mellett a dolgozókat kiszolgáló mindenféle kereskedelmi és szolgáltató egységekkel, és a bunkerekkel persze. Levente megkapta a komplexum üzemeltetőitől az egyik bunker épületét, ahová odavihette és elhelyezhette az összes olyan tárgyát, aminek jó részét ő gyűjtötte össze (egy része pedig eleve ott maradt még régről), és ami ezt világot mutatja be. Interjúkat készített egykori dolgozókkal (akik még élnek és képesek is voltak nyilatkozni, mert azért ezek szörnyű emlékek azoknak, akik átélték, nem szívesen beszélnek róla), amelyeket lejátszik egy ügyes kis szerkezettel a látogatóknak, levéltárban talált kincseket, fotókat, korabeli dokumentumokat vetít a dohos kis bunkerszoba falára és mesél - én konkrétan szájtátva tudom őt hallgatni. Ami pedig a legmegrázóbb volt, legalábbis a számomra: szimulál egy bombatámadást. Ott ülsz benn egy ilyen betonkockában, bezárva, tök sötétben, elképzeled, hogy még sok félő, rettegő ember körülötted és hallgatod. Először a távoli sivítást, egy furcsa, vékony, de ijesztő hangot, ami egyre közeledik, erősödik. Utána pedig a bombabecsapódások iszonyú dörejét, amiknek olyan ereje volt állítólag, hogy akik a bunkerben a fal mellett ültek, nem szabadott nekitámaszkodniuk, mert agyrázkódást, hát- és gerincsérülést szenvedhettek attól, ahogy a többméteres falak beleremegtek a robajba. Félelmetes. Szeretkezz, ne háborúzz, én csak ezt mondom, soha ne legyen szükség az óvóhelyekre, amelyekről mellesleg megtudhattuk, hogy számra sok van belőlük ma is (több ezer, gyakorlatilag az összes pincehelyiség a városban és gondolom a metró is idetartozik), azonban a lakosság töredéke tudna csak odahúzódni egy esetleges háború esetén fő/négyzetméter arányosan. És hát ott nem élet az élet, pszichikailag nagyon erősnek kell lenni, hogy az emberek többsége ne roppanjon bele a bezártságba, a félelembe, az aggódásba a kintmaradtak iránt. Mert az egyik legnagyobb problémájuk nem az volt a csepeli munkásoknak sem, hogy bombáznak, és jaj, velük mi lesz, hanem a családjukért való aggodalom, akik a közelben voltak, de ki tudja hol találtak menedéket, hová tudtak elbújni a bombázás alatt; ők nem mehettek be a gyári bunkerekbe természetesen.
Itt vannak pl. több képek, videó, és jelentkezni is lehet a túrára, de ott van a társaság az fb-n is természetesen:


 



2014. október 19., vasárnap

Nincs sok időm...

... mert kellenek a napfényes órák egy kis takarításra is (akkora por van mindenütt, hogy csak úgy szégyellem magam...), de egy kicsit fényképeztem most kincseket, legtöbbjük ajándék, már karácsonyra, de nem árulom el, hogy kiéi lesznek... :)
Mostanában szinte állandóan az Ózon Network-ön lógok, már ha televíziózásról van szó, van a mindenféle tájak a magasból (Kanada, Amerika, a Baltikum) c. műsoruk, ezzel utazom látványilag. Lelkileg pedig Lisa Gerrard-al, megjelent új lemeze, itt lehet belehallgatni, királyság, hogy stílusos legyek:


Ezen dolgozom most (Alize Cotton Gold)



Ezen eggyel korábban (Alize Cotton Gold)
 

2014. október 9., csütörtök

Ezek olyan jó dolgok

A szokásos év végi hajrá van, nem érek rá lazulni és blogot írni, de azért történnek ám jó dolgok közben. 
Egy titkos ügylet folytán, amit most még nem árulhatok el, kapcsolatba kerültem M-mel, aki valami hihetetlenül jót tett: lefordította az Arment magyarra. Ami még jobb, hogy meg is osztotta velem a fordítást, úgyhogy, amint egy kis időm lesz, már olvasom is, köszönöm M. Blogodat ezer éve olvasom, nagyon szeretem, most még nem hívom fel a figyelmet az új projektedre a titokból kifolyólag, de majd utána mutatlak Téged is! :)
Aztán nézzétek és csodáljátok Bottheka-t (http://bottheka.com), mert csodálatos dolgai vannak, minden alkotása csodaszép szerintem. Őt az Asszonyműhelyben ismertem meg, maximalista és kifinomult egyszerre, nagyon tetszenek a munkái. Vele sokat "beszélgettünk" az utóbbi időben fonalakról és vele is volt egy titkos kis dolgom, amit megintcsak nem írhatok le most még...
Útközben horgolok legfőképp, s ismét megdicsérte valaki a buszon, amit csinálok, búcsúzásképpen pedig Szép alkotásokat!-tal köszönt el, ez is olyan jó érzés. Fotózni egyre nehezebb, mert hétközben nem érek haza világosban, és ellenben olyan korán indulok el otthonról, hogy még nincs elég fény, a vakut meg nem szeretem használni, de majd lassan mutatom, hogy mik készültek mostanság, én még mindig nem unom őket, ennyit elárulok. :) Jó, mostmár tényleg csinálok majd mást is, ígérem...
Vezetek is, illetve tanulok, ma volt az utolsó oktatós órám, jajmilesz, mostmár majd egyedül kell boldogulnom. CASCO-t nem kötnek már sajna az autóra, mert öregecske szegény, úgyhogy jó lenne nem összetörni se magamat, se másokat, kéretik drukkolni, hogy ügyes legyek majd. Viszont az életbiztosítást megkötöttem, bár nem tervezem, hogy bajom lesz, de ijesztő, ami az utakon folyik, mazsolaként jobb ez így.
És még egy utolsó jóság: az ATI-ban egy nagyon kedves adminisztrációs hölggyel hozott össze a jósorsom, földim, és említettem neki, hogy lehet, hogy motorjogsiban is gondolkodnék, mit tanácsol, s elintézte, hogy kimehessek csak úgy még az idén egy tanpályára, ahol ott vannak a különféle méretű mocik, meg az oktató, s próbáljam kiválasztani, hogy melyik kategóriájú lenne nekem a legmegfelelőbb. Úgyhogy valamelyik közeli szombaton kinézek majd, ha még az idő is olyan lesz, hogy nem állnak le a gyakorlati motoros oktatással. 

 

2014. október 1., szerda

Akkor most ezzel megvan a válasz egy kínzó kérdésre?

"Angliában a vízrendszer 2 körön fut. A hidegvíz egy zárt rendszer, ami egyenesen a vízműtől jön. Ivásra általában alkalmas. A lakásba beérkező víz egy része be van vezetve a bojlerbe, azon kapod a melegvizet. Mivel biztonsági előírás van a nyomás alatti melegvízre, ezért a bojler tetején, vagy a padláson kell lennie egy nyitott (!) túlfolyótartálynak. Ami innentől nem higiénikus, mivel kosz, por, egér, patkány, csótány, mikulásbácsi, trollok, tündék, stb. simán beleeshetnek. Szóval a legegyszerűbb az, ha külön csapon jön..."

Most találtam ezt a blogrészletet, Ramon megírta a tutit. Írt érdekeset a baloldali közlekedés kialakulásáról is, de azt a wikiről szedte, úgyhogy azt bárki elolvashatja ott. E fenti információ hitelességéről nincsenek megbízható adatok, lehet, hogy Ramon kiszakadt hazánkfiaként vízvezetéket is szerelt, nemtom, de ez is lehet egy magyarázat a jelenségre. Így viszont magadnak alakíthatod az ideológiát, hogy milyen vízben is feredőzöl meg: egeres-patkányos-csótányosban, vagy tündésben...

Hello október!


2014. szeptember 27., szombat

14-15. nap







... de meggyógyítottam egy kicsikét, bár most sem teljesen simul, de nekem így is tetszik...
 

2014. szeptember 25., csütörtök

13. nap

 






... most kicsit hullámzik szegény, pálcatúltengésben szenved...












És ez a film mikor jön már, mikor érkezik? Várom, szeretném, köszönöm. (A zene hozzá: Ane Brun, live: Daring to love)

http://vimeo.com/105690658 






2014. szeptember 21., vasárnap

Nyárutó autóban

Közben, az őrült horgolás mellett, zajlik ám az élet más frontokon is. Soha ne mondd, hogy soha, ugye? Na, hát ez közhely, de így van, merthogy autó, vezetés, én. Ez a három szó így nem jöhetett volna össze soha, és most meg mégiscsak úgy tűnik, hogy van, lesz kapcsolódás. A sztori az, hogy van nekem jogsim 100 évvel ezelőttről, merthogy meg kell azt csinálni, jó lesz az még valamire. Persze, jó helye volt a fiókban. Egyszer eszembe jutott, hogy talán már lejárt,  és tényleg, akkor ügyesen meghosszabbíttattam, hátha majd, ki tudja, talán, s vissza szépen az a fiók mélyibe.
S most kibújt rejtekéből. Autó van, járok Tibi bácsihoz hetente kétszer órát venni, hogy valamicske tudás is legyen, s jövő héten már a forgalomba is kimerészkedünk, riogatni a többi autóst (eddig a Szigeten tanulgattam csak, ott minimális a forgalom). Vagy majd ők ijesztgetnek engem, mert azért most, hogy már jobban rááll a szemem a forgalomra, meg jobban figyelek, azért vannak emberek, vannak szituk, amiket nem igazán értek. Néha az az érzésem, hogy mindenki meg akar halni. Vagy minimum megsérülni. De ha azt nem, legalább az autóját jól összetörni, lehetőleg a másokéval együtt. Mikor erre gondolok, akkor mindig elbizonytalanodom, hogy kell-e ez nekem, ősz hajszálaim amúgy sem csekély számát még ezzel is növelnem? Nemtom. Egyelőre próbálkozom, aztán meglátjuk. T-éknek üzenem, hogy fotó az autóról még mindig nincs, talán ma lesz.
Ez tényleg elég borzasztó, a zene fogalmát csak nagyon a periférián súrolja, de ez ugrott be az autóvezetésről most :):
(Tudósok: Apa kocsit hajt)


 Az egész bejegyzés pedig nem jött volna létre, ha nem olvasom ezt a verset:

Nyárutó autóban

"Vasszínű, vad lobogói közül
nyugtalanul gomolyog ki a nap,
gőzei dőlnek, az ellebegő fény
hulló ködbe harap.
Borzas a felleg, az ég tükörét már
fodrozza a szél, a kék tovaszáll.
Felsikító betűt ír alacsony röpüléssel
s készül a fecskemadár.
Nyugtalan őszül, emelkedik,
süllyed a lombon a rozsda,
hűvös az égi lehellet:
nem melegít, csak füstöl az ég,
csak sóhaja van ma a napnak.
Gyík surran a nagy temetők fala mellett
s húsraboló dühe dong,
Izzik az őszi nyalánk darazsaknak.
Férfiak ülnek az árkok partjain és a halál
mély tüzeit figyelik,
szálldos a vastag avar szaga már.
Szálldos az úton a láng
s lebben! fele fény, fele vér!
lebben a szélben az égő
barna levél.
és súlyos a fürt, a kacsok zsugorodnak,
zörren a sárga virágok
szára, a mag kipereg.
Úszik az alkonyi ködben a rét
s a távoli, vad szekerek
zörgése lerázza a fák
maradék levelét.
Aludni tér a vidék,
száll a halál fehér,
szép suhanással, az ég
dajkálja a kertet.
Hajadban nézd! arany őszi levél,
ág sírt feletted.
Ó, de te lobbanj föl az ősz, a halál fölé,
s emelj föl engem is Édes:
légy szerelemre okos ma,
csókra okos, álomra is éhes.
Szeress vidáman, ne hagyj el, az álom
sötét egébe is zuhanj velem.
Aludjunk. Alszik már odakinn a rigó,
avarra hull le ma már a dió,
nem koppan. S bomlik az értelem."

(Radnóti Miklós: Nyugtalan őszül)

8-9. nap

 




 

... a prés alatt, csak nem tudom idő hiányában folyamatosan publikálni az eredményt. :)
 Egyébként pedig, mint látható, összeszorítottam a fogam, és vágtam!

7. nap

 








... mint púpos gyerek...