Karácsony, újév, 2015, 2016

 "...Elmúlt az is, mi távolba lángolt,
emléke hamu, magányos várfok,
nem maradt se tűz, se izzó parázs,
elillant, mint a sosem volt varázs..."

Az idei december, a karácsony és majd az újév szólt, szól sokmindenről. A félelemről, az örömről, a bizonytalanságról...

Bizonytalan minden, ami a munkámat, munkahelyemet illeti. Az egyik nap, még mielőtt el nem vonult mindenki szabira, bevittem a masinát, hogy majd jól lefényképezem a kolléganőimet, akikkel talán utoljára dolgozunk így együtt, de végül nem kattintottam egyetlen portrét, egyetlen csoportképet sem, mert nem akartam ezzel is azt plántálni a sors felé, siettetni netán, hogy valaminek vége lesz, vége lehet (bár nyilvánvalóan lesznek változások mindannyiunk életében, ez nem függ az én félős érzéseimtől; remélem és kívánom, hogy mindenki csak profitál, profitáljon ezekből). Csak részleteket mertem megörökíteni a karácsonyba öltözött irodából:

Szólt az örömről, mert kisbaba érkezett a családba, aki egészséges és gyönyörű, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva:

 A 'nagylányok' is jól vannak, ügyesek és szépek és aranyosak. Egyiküktől ezt kaptam, a kis drága, tűzzománcolta az anyukája segítségével:

Elképesztő egyébként, hogy mennyivel bátrabbak ők, mint mi, vagy amilyen legalábbis én voltam gyereknek, szeretnek szerepelni, kiállni a család elé és simán lenyomni a 'kiskarácsony-nagykarácsony'-t; nem félnek beszélni a vágyaikról, arról, hogy mit szeretnének... nagyon jó, hogy így nevelkedhetnek, és nem csupa korlát, csupa szégyenlősség, csupa befelé fordulás közepette...

Szólt a félelemről is, az ijedtségről, egy rosszindulatú szövettanú anyajegy miatt, aminek a híre karácsony előtt ért minket, de reméljük a legjobbakat, úgy tűnik, bár még nincs meg minden eredmény, nincsenek áttétek a testben...

Vagy két kilót biztos híztam ezektől és társaiktól, na, ez nem jó hír :(

A szupertitkos karácsonyi meglepetésem az ÖTYE-nek, nekik készültek anno a Szövőmaratonon ezek a kendők, mostmár megmutathatom őket teljes valójukban, a nem-szeretem rojtolással is elkészültem végül:

A bögrék a ráadások, annyira megtetszettek, hogy készíttettem egy-egy ránk jellemző mintájút (vagy amiről azt gondolom, hogy jellemeznek minket) Sila Porcellana-val:

B-vel sűrűre sikerült a decemberünk: együtt jártuk meg Salzkammergutot, voltunk egy Pilinszky-esten, moziban (Hajnali láz). Neki készült ez a párna, ez a poháralátét...

... én pedig kaptam tőle a mozijegyet és a könyveket.

D-nek köszönöm, hogy sokat beszélgettünk, illetve főleg írtunk, továbbra is nagyon szeretem az alkotásait, gyönyörűen készíti el a csodásabbnál csodásabb darabjait. Kívánom, hogy a rend, amire törekszik, folyamatosan érkezzen az életébe, valamint boldog, egészséges és elégedett legyen, amennyire ez csak lehetséges. Köszönöm a támogatását, a jószándékát felém, bátorított, amikor úgy érezte, hogy szükségem van rá, és nagyon tudott rám figyelni, ritkán tapasztaltam eddig ilyesmit irányomban; jólesett, hogy kíváncsi volt és érdeklődő, remélem, tudtam valamennyire viszonozni... Nem sikerült már találkoznunk az ünnepek előtt, így ez a fotó az, amin már láttam az ajándékot tőle, ő pedig még így sem az övét, mert választania kell majd, hogy melyik legyen és meglepi lesz mindaddig, míg át nem adom neki (olyan sötét volt az aktuális pillanatban, hogy nem tudtam fotózni őket természetes fényben):

Botthéka fényképe

Köszönöm a körülöttem élőknek, hogy hagytak élni, és hogy azzal foglalkozzam többnyire, amit szeretek, elfogadtak olyan kis izének, amilyen vagyok. 

Utazhattam az idén is, helló Róma, Provence és Ausztria, tele vagyok ezirányú tervekkel a jövőre nézve is, ahogy eddig, ahogy mindig. 

Beindul a mérlegképes tanfolyam, ott minden vizsgát, ami 2016-ra esik, remélem, sikeresen leteszek majd, februártól tanulás, készülés! 

Nem szűnök meg horgolni, titkos vágyam, hogy megtanuljak keresztszemezni is, de nem tudom, hogyan lesz rá idő...

Vezetnem is újra kell majd, többet, nem félni tőle...
Több angoltanulás!!! 
Több mozgás!!! 
Több olyan felismerés, hogy meglássam, kinek mire van szüksége, és azt nyújtsam, ahogyan csak tudom!!!

Nagyjából ezek jutnak eszembe, a többi megy majd, akár a bárányfelhők az égen...

Mindenkinek legyen olyan a 2016-os éve, amilyet a leginkább kíván magának! 
 

UI: Legyen zene is, mert az kell, nekem már napok óta megy a fejemben, nem bírok elszakadni tőle, annyira szép (és a film is jó): 

 Nadal de Luintra

Mindenféle ajándékokról 3.

Ő is kapott ám egy kendőt, mint a nagylányok... :)

Ez pedig az ő ajándéka nekem:

"Karácsonykor...

... könnyű szeretni, de mi van azzal a sok hétfő reggellel?"(P.N.L.)

Szeressünk akkor is...

Békéset, boldogságosat kívánok mindenkinek!

A kis egyem-meg ajándékainak egy része...

Hétvége otthon...vagy itthon?

Az úgy van valahogy mindenkinél, akivel eddig csak beszéltem, hogy van az itthon, meg az otthon. Hogy melyik melyik, az mindig attól függ, merről-merre tart az ember. Ha otthon vagyok, a szüleimnél, a szülővárosomban, akkor otthon vagyok. De majd jövök haza, ide, itthonra, ahol a mindennapjaimat töltöm, távol az otthontól. De ez simán meg is fordulhat: ha valaki keres, amikor D-ben vagyok, azt mondom neki: itthon vagyok. Itthon a tizennyolc évig megszokottal, az ismerős arcokkal, az ismerős helyekkel, az első tizennyolc év emlékeivel. A rácsodálkozással, hogy jé, itt már valami más van, de valaha ez volt, a megnyugtató érzéssel, hogy de jó, ezt meghagyták, ez megmaradt a múltból, viszont az ott, tök jó, hogy felújították, jót tett neki. Van valami melengető érzés abban, hogy hazatérhetek két helyre is: ide is és oda is.

Találkoztam a kis unokahúgommal, aki mindig készít, rajzol nekem valamit, fejben tartja, mikor jövök, mikor megyek, miért nem maradok, miért megyek már, de mikor jövök legközelebb. Emlékszik egy vagy több látogatásnyi idővel korábban történt, beszélt dolgokra, és kőkeményen szembesít azzal, ha te elfelejtesz bármit, amit ő megjegyzett. Őrületesen jól el tud csacsogni T férjével, aki megjavít, lefest egy radiátort, miközben mi látogatóban vagyunk náluk, pedig most tölt vele el hosszabb időt először. Huncutkodik a kamasz nagyfiúval, bújócskázik vele, amit az csak a bajsza alatti dörmögéssel nyugtáz és sztoikusan mosolyogva eltűr. :) 
Hangosan kacag, amikor a felnőttek "cicáznak vele", úgy tesznek, mintha megijesztenék, de közben látja rajtuk, hogy csak játszanak. Óriási, hangos sziasztok-kal köszön el, mikor már kisírt még egy órácskát, hogy maradjunk még. Érthetetlen módon cirkuszol, amikor kérjük, hogy vegyen fel egy papucsot, mert hideg a burkolat és még jobban meg fog fázni, mint ahogy már megvan. Nem hagyom annyiban, beszélgetek vele, mondom neki, hogy akkor eldöntheti, hogy vagy le se száll a kanapéról, és akkor lehet mezítláb, vagy felhúzza a csizmáját, de abból meg hullik a kosz, nem jó ötlet, de akkor is szeretnénk, ha lenne valami a lábán. Jó. Először ül a kanapén, nyilvánvaló, hogy nem fogja kibírni mozgás nélkül. Látja, hogy tényleg koszol a csizmája, feladja ezt az ideát is. Telik-múlik az idő, egyszercsak odasompolyog, látszik rajta, hogy mondani szeretne valamit. Közli, hogy naaaaa jóóóóó, akkor felveszi a papucsot. Ééés a vége a legjobb: önfeledten, vigyorogva csúszkál a papucsban a kövön. :) Ki érti a gyerekeket, hogy mit, miért és hogyan gondolnak? 

Napsugárba ojtott fenyőfák - ablakmatrica tőle, nekem :)

Megcsináltuk T-vel ezt itt, köszönöm a segítséget: http://www.moksha.hu/konyha/szaloncukor-helyett-porkolt-dios-rumos-hazi-csokikocka/ 

Jó lett, csak kicsit morzsálódós:

Próbálkozom...

Betegségedből
gyógyulj ki. Vagy halj bele.
- Csak ne kényeztesd.

(Fodor Ákos)

Oké, igyekszem nem tutujgatni és kigyógyulni. Pedig most megint lázas vagyok, érzem, a torkom fáj, lehetne, hogy most egy ideig ne nyeljek, kéremköszönöm, a fejem lángol, a közérzetem sz@r, az orrom folyik. Az utolsó stádium a köhögés szokott lenni, remélem, ez most kimarad. Alulöltöztem a hétvégi hirtelen jött extra zimankóban? Beköpött valaki valami vírussal? Ki tudja? Mondjuk az utazás alatti légkondi is rohadt hűvös volt, szétfagytam ott is.

Kivettem mára egy napot, javulni, és egész nap kb. arra voltam képes, hogy feltegyek egy képet a falra. Ja, meg megvarrtam egy lyukas zoknit. Pedig annyi, de annyi mindent kéne...

Akartam még mutatni két dolgot. Az egyik, hogy hol tartok a pókhálókendőmmel. Mostmár 25 perc alatt megvan egy kis blokkocska, lassan össze kéne illesztenem őket, s megnézni, mennyit csináljak még:

A másik T munkája, mert annyira szép lett, a ballagására kértem, hogy készítse el, a kicsi lánynak:

Valamint felháborító, hogy az eper kilójáért elkérnek egy ezrest. Jó, ez a nagyobb szemű, mesterségesen felhizlalt, de akkor is, az olcsóbb, kisebb változat is drágább lett. Vettem a 698-osból, mert kell a legyengült szervezetemnek, meg mert idén talán utoljára ettem, pedig imádom, s egész évben tudnám, de azért ez milyen már... :(

És egy kis elérzékenykedős mára még...

Alig hat éve csupán, hogy a kezemben tartottam pár naposan, s mára már betöltötte a hatot, s elballagott az oviból. Szeptembertől suli, maholnap meg már férjhez megy...Vagy orr- és köldökpiercinget lövet magának, s eszébe se lesz majd megállapodni... Ki tudja? Jó lenne most a jövőbe látni: mi lesz veled, macifül? 

Kívánom, hogy boldog és elégedett is legyél, amikor és ahányszor csak tudsz.

"A boldogság egy totális pillanat: a teljesség pillanata. Ez elérhető néha, de akkor is csak egy pillanat, ráadásul a legtöbbször teljesen váratlanul jön. Nem betervezhető, elhatározható. Ami hosszú távon is lehetséges, az az elégedettség." Popper Péter

Ehhez nincs mit hozzáfűzni...

Régen, mikor apró voltam,

csöppnyi, mint egy magocska,

érezted, hogy veled vagyok, becézgettél gyakorta, 

szíved hangja megnyugtatott, ott lüktetett felettem, 

azt meséli, ezer csillag tündökölt a szemedben. 

Itt járt az "egyemmeg-megkellzabálni-kiscukidrágaaranyos"...

...azaz a kis unokahúgom. :) Mindig elámulok az okosságán, hogy mikre nem figyel fel, hogy miket tart fontosnak az ő kis világában. Pl. többször elmondta, hogy én vagyok az ő keresztanyukája, pedig maga az egyházi szertartás meg sem történt. Az öröm az arcán, amikor felfedezi, hogy a felolvasott mondókák közül azt az egyet ő is ismeri, és rögtön skandálja velem, és még többször elmondja utána magától is. Hogy képes elpilledni szinte rögtön azután, hogy beültetik az autóba, mert úgy elringatja a monoton mozgás (van új IKEA-s katalógusom, és J-nek is a kért táska, mivel az öcsém felvetette, hogy akkor ők is jönnének, és nem győzött csodálkozni, hogy nem töltöttünk ott egy óránál többet, ilyen még sosem fordult velük elő :)). És van egy vers, amit az anyukája kér többször, hogy mondja el neki, mert olyan megható, és tényleg, el kell kérnem a sógornőmtől a szövegét. Rajzolt:

... meg bohóckodott is a fényképezőgép előtt:

De a legkedvesebb számomra most ez a kép, pedig homályos is, sötét is, de akkor is, mert egyszercsak odajött, és letelepedett a takaróra ott a földön, és engedte, hogy megsimogassam (puszit még mindig nem ad): 

A kis hellókittys :)

Az unokahúgom egy tünemény. Két hét múlva lesz ötéves. Az öcsém meséli, hogy mennyire a szokásai rabja a kiscsaj. Például nem mindegy, hogy a szoba mely pontján issza meg a reggeli italát: a kis székét egy meghatározott helyre viszi és ott fogyasztja el azt. Ha trónol, most éppen az a heppje, hogy a mama üljön ott a közelben és beszélgessen vele, vagy csak hallgassa, amíg énekelget ("én elmentem a vásárba félpénzzel", csak ezt az egy sort ismételgetve ezerszer :)). Nem ad puszit senkinek az anyján-apján kívül. Nem szeret a másik nagymamánál aludni, akkor sem, ha ott marad vele éjszakára is az anyukája, azt mondja, nem az az otthona. Elkísért a szomszéd utcába egy volt osztálytársamhoz és közben végigdumálta az utat. Szedett nekem virágot és megdicsért, hogy nagyon szép ajándékot vettem neki. (Nem bírtam kivárni és már odaadtam neki most, hülye vagyok, tudom.:)) A tesóm és a sógornőm állítják, hogy hisztis, akaratos, de olyan nehéz elhinni, hogy így van, mert amikor vele vagyok, akkor sosem. Jó-jó, addig mondja, hogy társasozzunk, amíg csak oda nem kucorodom és játszok vele és ez a mindennapokban bizony elég fárasztó lehet, mármint ha minden kívánsága teljesüléséhez ennyire ragaszkodik, de hogy nagy műsort csináljon, ha valami nem úgy történik, ahogy azt elképzelte, ott, mindenki előtt, ezt akkor is nehéz elhinnem. Vagy nem, és lehet, hogy mégis van benne valami? :)

T :)

A virág, amit kaptam és amit alkotott T az ajándékba kapott nyomdázós szettel :)