Állami Földtani Intézet bejárás - séta a Szecessziós magazin felhívására

Egy meleg délutáni napon került sor erre az épületre, felüdülés volt bemenni a hűvös intézetbe a kinti hőség után. 

Miközben próbáltam odatalálni, elmúlt Depeche Mode koncertek jutottak eszembe (az Intézet a Stefánia úton van, a most Puskás Ferencnek hívott stadion mellett, ami már legalább kétszer volt DM koncert helyszíne), aztán már bent, míg arra vártunk, hogy megkezdődjön a vezetés, sétálgattam egy kicsit a folyosókon, amelyek tele vannak térképekkel (jaj, de szeretem őket), a vitrinekben mindenféle kövekkel, ásványokkal, fosszíliákkal, ekkor meg a szegedi egyetemi évek ugrottak be (akárha az ottani geo tanszékek egyikén jártam volna). Olyan jó érzés volt itt lenni, mert valami teljesen más világ, mint ami nap mint nap körülvesz egyébként. Az egyetemet is ezért szerettem, mert egyrészt csodálatos és nagyszerű, hogy okleveles környezetkutató lettem hivatalosan és papírilag, de nagyon úgy tűnik, hogy soha nem fogok ezen a területen két szalmaszálat sem keresztbe tenni, ugyanakkor nem adnám semmi pénzért azt az öt évet, mert annyira más volt, mint amiben egyébként élek s dolgozom. Felüdített, kimozgatott a megszokott kis zónámból, egy csomó mindent tanultam, láttam saját tudományterületükbe teljesen belefeledkező, elhivatott embereket, hálás vagyok a sorsnak, hogy oda járhattam; a közgarázdák valahogy mások, mint a természettudományok valamely ágában tevékenykedők. 
Valahol sajnálom persze, hogy nem lett ebből semmi, mert biztosan szuper lenne valami laborban szép, színes, de gyanús tartalmú löttyökkel hülyéskedni, vagy kinn lenni a természetben naphosszat; egy csomó mindent, tudást leginkább, elfelejtek így, amit anno a fejembe vertem, de már menet közben rájöttem, hogy utópisztikus elképzeléseim vannak a környezetvédelemről és nem én fogom megváltani a világot, főleg, ha a világ, s benne az emberek jó része nagy ívben tesz arra, hogy az a vesztébe rohan, már ami az élhető földi létet illeti. Sajnos totálisan Konrad Lorenz-cel értek egyet ez ügyben, aki ezt írta, többek között:
"Amikor a civilizált emberiség az őt körülvevő és éltető élő természetet elvakult és vandál módon pusztítja, ökológiai összeomlással fenyegeti önmagát. Amikor ezt majd gazdaságilag is megérzi, valószínűleg felismeri hibáját, de megeshet, hogy akkor már késő lesz."
Nade, elkalandoztam, visszatérek az épületre. 
A Semsey Andor által anyagilag jelentősen támogatott intézet a lechner-i életmű legeredetibb állapotában fennmaradt műve, valahol félúton helyezkedik el az Iparművészeti Múzeum és a Postatakarékpénztár között. Tervezése időben a kőbányai Szent László templom és az IMM befejezése körül történt, az IMM kedvezőtlen fogadtatása (a korabeli népnyelv egyszerűen csak a "cigánycsászár palotája" gúnynévvel illette - nagyon szokatlan volt ez a színes-szagos épület az akkoriban épült historizáló, visszafogott házak mellett) arra késztette Lechnert, hogy ennek a tervezésénél már visszafogottabban fogalmazzon. Ami nem látszik, de újítás volt, az pl. a szegecselt acélváz+gerendázat, ami tartja az építményt, és amit belülről stukkó, kívülről pedig majolika ornamentika borít. Több, az épület funkciójára utaló jelet is elhelyeztek rajta: a földgömb a tetején, a piramisformák alkalmazása, amely utal az ásványok, kristályok alakzataira, belül a falfestés, ahol a világoskék az eget, a sötétkék a vizeket hivatott szimbolizálni, másrészt pedig a barna szín a barlangokra, cseppkövekre utal; a csillárok a függő cseppkövek szimbólumai, de a falakon megtalálhatók az álló cseppkövekéi is. A falakon ezenkívül még apró őslények, az ammoniteszek mintázata is látható. Az igazi, ide tervezett csillárok egyébként sohasem készültek el, azok a kontinenseket mintázták volna. Kár...

A női mosdó

Álló cseppkövek (sztalagmitok)

A magyar szecessziós motívumok, azaz a magyar népművészeti elemek is jelen vannak: a tulipán a női, az életfa a férfi principíum megjelenítője.
Lechner nemcsak építész, hanem mai szóval élve belsőépítész/lakberendező is volt szinte, pl. vitrineket is tervezett a folyosókra (amiket eltüzeltek(!), 1969-ben készültek az újak, amikor egy jelentősebb felújításon esett keresztül az épület), sőt, olyan apróságokra is gondolt, hogy a folyosón lévő ajtók a geológusok, földtanászok számára a lehető legkényelmesebbek legyenek: elképzelte, hogy jön az ember, kezében egy láda kővel, hát hogy jut be az ajtón a legkönnyebben? Úgy, hogy az ajtó lengőajtó, amit csak megbök a testével, s már benn is van, de visszafelé csukódva se vágódjon ám be, hanem építsünk bele egy kis csillapítót, ami nem engedi, hogy becsapódjon... Nekem nagyon tetszik ez a gyakorlatias látásmód, amely ötvöződik a szépséges megoldásokkal, egyformán fontos a funkció és a látvány, az ízlés, nem megy az egyik a másik rovására.

Falfestés

Bányászfejek a díszteremben

A kis őslények

Jegyzetelek, tehát vagyok :)

A II. világháborút és az azt követő szovjet pusztítást az épület nagyjából megúszta, állítólag azért nem lett belőle se magtár, se istálló (ezeket a nagy épületeket előszeretettel használták az oroszok ilyen célokra), mert Vorosilov, szovjet hadvezér, marsall, ott lakott valahol az épület közelében, valamelyik villában, s volt benne egy kis érdeklődés a geotudományok iránt, így nem hagyta, hogy elpusztítsák. A díszterem mennyezeti festése sajnos nem maradt meg, egy beázás tönkretette, s a felújításkor nem rekonstruálták, egyszerű fehér ma is. A sétát itt fejeztük be, aki szerette volna, még megnézhette a kis ásványkiállítást, ahol az Amerikába kivándorolt magyar bányászok által gyűjtött fluoreszkáló köveket lehetett megnézni háromfajta fényben.

Egy kiadvány az épületről

Egy nap a múzeumban - A szecesszió világnapja, II. rész - délutáni program

A Bigot-kiállítás után ebédszünet következett, amelyet számomra egy szendvics, egy kávé és egy limonádé jelentett a múzeum kis büféjében (mostanában rá vagyok kattanva a limonádéra, vajon miért?). Mellém telepedett az asztalhoz két hölgy, egyikük Müller Éva, akiről kiderült, hogy dolgozott az IBUSZ-ban is (ahogy én is), egy kicsit beszélgettünk. Ő az épületbejárást választotta délelőtt, írt egy könyvet Titkárnő ABC címmel és van egy honlapja is (http://muleva.hu/), ahol elérhetőek a fotói is (baloldali menüben, "fotók" címszó alatt), amiket itt is készített többek között:

https://plus.google.com/photos/110086178228188569880/albums/6022864738353175553

Utána még volt egy kis időm nézelődni a múzeum boltjában, ekkor akadt meg a szemem a már korábban mutatott kékeszöld kendőn, de nagyon szép könyveik, iparművészek által készített tárgyak is vannak; meg bírtam állni, és semmit sem vettem (ekkor még), egy hős voltam. :)

A nap - ami borzasztó gyorsan elszaladt, mire feleszméltem, már be is esteledett - az előadásokkal folytatódott. Kicsit bolyongtam az épületben, mire megtaláltam a könyvtárat, már el is kezdődött Rozsnyai József előadása, ami a Erzsébet nőiskolát mutatta be (ma Teleki Blanka Gimnázium). Az épület a Vakok Intézete mellett áll az Ajtósi Dürer soron, ami egészen közel van a munkahelyemhez, úgyhogy kívülről már elég sokat láttam. Egy pici zavar van bennem, mert most rákeresve az épületre nem Lechner Ödönt jelölik meg a források tervező építészként, hanem Baumgarten Sándort és Herczeg Zsigmondot, lehet, hogy ha odaérek az elejére, megvilágosodik, hogy hogyan is van ez tulképpen, de mindenesetre, több helyen is azt olvasom most róla, hogy Lechner Postatakarékpénztára volt a minta, annak stílusával szoros rokonságot mutat az épület. 

http://www.zugloilapok.hu/web/guest//hirmegjelenito?view_article_3s2C=noiiskola

A francia reneszánsz-barokk építészetből átvett pavilonozás jellemző rá, többek között (amikor a különböző funkciójú épületrészek külön-külön tetőzetet kapnak az épület tetejének tömbjén belül), a ma is látható, szinte csak egyedüli stílusjegyként megmaradt téglaszalagos ornamentika. Csúcsdísze valószínűleg a II. világháborúban dőlhetett le, nem maradt fenn róla jó állapotú kép, de valószínűsítik, hogy a nagyszentmiklósi kincs inspirálhatta a készítőit. A homlokzati keretdíszben egykor a magyar címer volt látható. A kupola homorú, nincsenek benne belső tagolóelemek.

A következő előadás tárgya a Bírák és ügyészek lakótelepe volt a XII. kerületben, amelynek lakóházait Árkay Aladár tervezte. A csodálatos villákról láthattunk egykori és mai fotókat, illetve az egykori építészeti terveket; érdekes volt látni, ahogy a későbbi lakók, tulajdonosok hogyan alakítgatták át, újították fel ezeket a házakat. Engem még az is meglepett, hogy mennyi hatás érte Árkay-t, akit kora egyik legkísérletezőbb alakjának tartanak az utódok, ezeket is végigvette az előadó:

- Arts and Crafts mozgalom (Anglia, William Morris, Philipp Webb, Baillie Scott)

http://s0.geograph.org.uk/photos/00/75/007579_db071cf7.jpg

- Tudor stílus (Amerika, pl. Buena Park Chicago - 1897):

http://uptownhistory.compassrose.org/2011/08/greenlee-residence-sheridan-at-windsor.html

- az amerikai modern építészet(Frank Lloyd Wright)

- a finn nemzeti romantika (Eliel Saarinen)

- az angol kertvárosok építészete (Norman Shaw: Bedford Park, London)

http://en.wikipedia.org/wiki/Bedford_Park,_London#mediaviewer/File:Bedford_Park,_London_in_2005.jpg

- a magyar, főleg az erdélyi népművészet motívumai.  

A 'to do' listámon rajta van, hogy egyszer sétálok majd arra, s készítek képeket, most egyelőre álljon itt egy a netről:

http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=-8318

 ill. egy kis összefoglaló másnak a tollából:

http://hg.hu/cikkek/design/15539-101-eves-budapest-egyik-legszebb-villanegyede

Ennek a szekciónak a 3. előadása a kecskeméti Iparos Otthon volt, itt van róla egy rövid leírás és képek:

http://muemlekem.hu/muemlek?id=2272

Illetve a Szecessziós Magazinban itt szerepel az épület:

http://www.szecessziosmagazin.com/magazina/kecskemetiparosotthon.php

A kis szünet utáni második szekcióban két előadásra került sor, melyből én már csak az elsőn tudtam részt venni, ez Nikelszky Gézáról, a Zsolnay gyár tervezőjének munkásságáról szólt. Egészen elképesztő, amit Zsolnay Vilmos és családja alkotott, különleges életük lehetett, amelyről Nikelszky is írt (a Zsolnay gyár művészete címmel), aki iparművész, festő és író is volt egyben. 52 éven át dolgozott a gyárban, szecessziós stílusú kerámiái mellett készített faliszőnyegeket, bútorokat és kályhákat is, de illusztrált Petőfi-kötetet is.

Ezután sajnos el kellett jönnöm, így Puha Titusz előadásán már nem tudtam részt venni, ez a kiírás szerint Budapest századfordulós épületeinek térképét mutatta be.

Az épklubos blogon épp ma láttam, hogy megjelent a kinti, ferencvárosi sétáról a bejegyzés, az itt található:

http://epklub.blogspot.hu/2014/06/az-ideal-utjarol-leterni-tudni-en-soha_15.html

Iparművészeti Múzeum, 1896

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=326799850803186&set=gm.497558043707672&type=1&theater

Itt pedig egy friss bejegyzés a Kép-tér blogról, az épületről:

http://kep-ter.blogspot.hu/2014/06/az-iparmuveszeti-muzeum.html

Egy nap a múzeumban - A szecesszió világnapja, I. rész - a délelőtti program

Az IMM 2. alkalommal vett részt idén a Szecesszió világnapja rendezvénysorozatában. A délelőtti programban lehetett választani az alábbiak közül: a múzeum épületének bejárása, a Bigot-pavilon és a Szecesszió mesterei kiállítások tárlatvezetése, illetve kinti programként bejárhatták az érdeklődők a szecessziós építésznek, Lechner Ödönnek az épületeit a Ferencvárosban.
Én a Bigot-pavilont választottam, délelőtt 11 órakor gyűltünk össze a párizsi szecessziós épületkerámiákat bemutató terem előtt, mely egybenyílik a Szecesszió mesterei az IMM gyűjteményében című kiállítással. Kurátori tárlatvezetést kaptunk, ugyanis Balla Gabriella művészettörténész, a Bigot-kiállítás kurátora vezetett végig minket mindkét kiállításon. 
30 éve vágyik a múzeum arra, hogy felújítsák végre az épületet, illetve, hogy egy új szárny is épüljön, de addig is meg szerették volna mutatni, hogy mi lapul a látogatóktól elzártan még az épületben. Többek között ez a 12 ezer kilónyi anyag is ott leledzett valahol az alagsorban bezsákolva, most szerencsére előkerültek és tényleg szépek, kívánom, hogy sok látogatója legyen a kiállításnak. Talán az sejtet valamit, hogy a plakát szerint már be kellett volna zárnia, ám meghosszabbították szerencsére azt az időt, ami alatt még meg lehet nézni.

Gabriella elmesélte, hogy a terem közepén elhelyezett dobogó alatt vasúti talpfarendszer vezeti el statikailag a súlyát a rajta lévő nehéz épületkerámiáknak. 
A kerámiák mellett egy-két tábla tájékoztatja a látogatókat a kerámiák történetéről, készítéséről, idekerüléséről:

Felmerült a kérdés, hogy van-e rokonság a Zsolnay gyár által használt és Bigot égetési technikája között és nem, nem igazán. Bigot-é egy sokkal drágább gyártási mechanizmus, mondjuk ennek következtében elég ritka is, csak kevesen engedhették meg, hogy az épületeikre a Bigot gyárban készült kerámiát tegyenek. A gyári jelzés is, ezeken a kerámiákon - tornyos bástya - a szilárdságot, erősséget volt hivatott hirdetni, nagyon időtálló, masszív darabok ezek. Nem is élt sokáig a gyár, 20 évig működött csupán. Zsolnay épületkerámiái nem bírnak annyit, az ott használt eozin technikával készült tárgyak kevésbé időtállóak, de így is rengeteg épületet díszítettek velük, és persze nem kevésbé szépek. Mondjuk egy textilhez képest például még mindig sokkal könnyebb megőrizni az utókor számára a kerámiát, az idő kegyeltjei ők, a másik teremben, a szecessziós tárgyak között véletlenül elsült egy vaku egy falikárpit előtt, hát szegény Gabriella, majdnem szívszélhűdést kapott, és kikelt magából, mint egy dúvad, hogy úristen, ezt nem, ilyet nem lehet csinálni (utána bocsánatot kért, de nagyon felindult tőle, pedig, ha jól értettem, a kiállított kép már "csak" másolat volt, az eredeti alapján készítette a múzeum egyik munkatársa).
Néhány épületkerámia a kiállításról:

Kerékpárosok - fríz, kék és barna mázzal

A virágok ábrázolása távol-keleti hatás (kevéssé ismerték még ebben az időben ezeknek a távoli tájaknak a művészetét, egzotikusnak számított Európában alkalmazva), a növényeket asszimetrikus elrendezésben, a maguk múlandó szépségében ábrázolják

 

Gyakoriak a méltóságteljes, nagytermetű állatábrázolások

Kisméretű színes mázas padlóburkoló lapok, ez volt letéve a pavilonban, a világkiállításon

Ablakszemöldök szélfúvó maszkkal

Attika dísz épület tetejéről

 

Ezután átsétáltunk a Szecesszió mesterei kiállítási terébe, itt annyi gyönyörűséget láttam, hogy borzasztó nehéz közülük választani.
A szecessziót két ágra szokás bontani, a florálisra és a geometrikusra. Előbbi inkább Franciaországban terjedt el, utóbbi inkább Németországban, Ausztriában.
A francia művészek között Émile Gallé a húzónév, Amerikában Louis Comfort Tiffany alkotott nagyot, itthon pedig főként a Zsolnay kerámiák, használati tárgyak e művészeti stílus jeles képviselői.

Zsolnay épületkerámia

Zsolnay váza

Asztali lámpa vízparti táj képével (különlegessége, hogy a talpában is van izzó)

Váza, edénytest és foglalat: Maurice Dufréne, Párizs, zománcdísz: Rapaport (Rappaport) Jakab, Budapest

Tiffany piperekészlet

Egy nap a múzeumban - A szecesszió világnapja - találkozásom a stílussal

Messzebbről indul a mese, vissza kell ugyanis térnem az Ybl200 sétákhoz. 
Nemcsak Ybl Miklós születésének bicentenáriuma van ebben az évben, hanem Lechner Ödön halálának 100. évfordulója is, akit a legnagyobb magyar szecessziós építésznek tartanak. Sajnos az Építészettörténészek Klubjának Lechner-i témájú sétáiról olyan értelemben lemaradtam, hogy mire jelentkeztem volna, addigra mindegyik sétájuk betelt, és még az Ybl-lel kapcsolatos két sétát - a Várkert Bazár & budavári építkezéseket és a Palotanegyed-et - sem dolgoztam fel; túl sok a élmény. :) Viszont találkoztam valakivel a fóti sétán, aki elindította bennem a szecesszióval kapcsolatos tudatos érdeklődést és elhatároztam, hogy amennyire a szabadidőm engedi, kicsit jobban beleásom magam ebbe az irányzatba. Az úr, akivel együtt a fóti templomot bejártuk, a séta után jött oda hozzám, hogy hol lesznek láthatóak a fényképeim. Miután tisztáztuk, hogy egyik ismert blogger sem vagyok, akik mostanában építészettel, várostörténettel foglalkoznak a neten, megígértem neki, hogy elküldöm majd a blog címét, ha megírtam a sétát, ott lesznek a képek is. Így is történt, pár szót váltottunk emailben, s az úr olyan kedves volt, hogy kitette a Szecessziós magazin megfelelő oldalára annak a blogbejegyzésemnek a címét, mely a templom bejárásáról szól. 
Kicsit gondolkodtam erről. Nagy megtiszteltetés ez nekem, hogy kinn lehetek a Magazin oldalán (egyébként itt: http://www.szecessziosmagazin.com/magazina/epiteszettorteneszekklubja_ybl200_lechner100.php a "beszámoló itt olvasható" linkre mutatva nyílik meg a blogbejegyzés), főleg úgy, hogy nem vagyok szakértő, nem vagyok építész, nem vagyok művészettörténész, csak egy laikus érdeklődő, aki szereti le is fényképezni, amerre jár. Van-e tehát létjogosultságom ott lenni egy szakmailag hiteles magazinban? Még most is zavarban vagyok, ha erre gondolok, mert nem biztos, hogy igen. De aztán úgy határoztam, hogy nem nekem kell ezt megítélni, ha már így történt, akkor legyen az, hogy aki beleolvas, majd eldönti. 
Ugyanezen okból kértem azt is, hogy az fb-re se kerüljek fel a beszámolóimmal, pedig a ép. klubos séták egyik kedves szervezője is felajánlotta, hogy kitesznek az oldalra, de őt még sikerült lebeszélnem erről. :)
A lényeg azonban az, hogy azóta figyelmemnek jobban a középpontjába került a szecesszió. Találkoztam én már érintőlegesen vele itt-ott a városi sétáim során, a teljesség igénye nélkül:
- Imagine Budapest épületdíszes séta - Az Iparművészeti múzeumtól indultunk, mely Lechner Ödön és Pártos Gyula munkája, és mindig is rácsodálkoztam az épületre, ha arra jártam, egyébként is, előtte is, elsősorban a csodás színekben játszó zöld-sárga tetőzetére, amely a pécsi Zsolnay gyárban készült,
- ugyanezen a sétán a Gutenberg otthon, mely Vágó József és László munkája,
- szintén az IB szervezésű Együtt változunk című sétán hallottam a stílusról elég sokat (többek között megjegyeztem Árkay Aladár nevét, és láttam a lakóházát is, ill. megemlítésre került a Bírák és ügyészek lakótelepe, amelynek házait ugyan ekkor nem néztük meg, de most, a világnapon, hallhattam róluk egy vetített képes előadást).
Vagy, ha még felelevenítem az emlékeimet, beugrik a Reök-palota és a városháza a szegedi éveimből, még régebbről a kecskeméti Cifra palota, de mint kiderült, vannak a szülővárosomban is képviselői az irányzatnak, csak eddig nem tudtam, hogy ők azok. :)
Ha külföld, akkor Gaudí Barcelonából, ahol eddig háromszor jártam, és negyedjére is simán elmennék, mert nagyon szeretem a várost és benne G. alkotásait, vagy Bécs, amihez nekem elég fura a viszonyom, mint városhoz, már ha lehet ilyet egyáltalán mondani, de mondjuk, ha kilépünk az építészeten túlra, Klimt, mint a szecessziós festészet osztrák képviselője, bejön. Ha már festészet, illetve grafika, litográfia, volt szerencsém megnézni a Szépművészeti Múzeumban a Toulouse-Lautrec kiállítást (http://www.szepmuveszeti.hu/kiallitasok/toulouse-lautrec-vilaga-1254), ami szintén a szecesszió maga, menjetek, nézzétek meg. Ha már franciák, sajnos Párizsban nem jutottam el a Guimard-házakhoz,  de most olvasom, hogy ő, azaz Hector Guimard tervezte a metrót, hát ezért lehet látni ilyet egy-egy lejárónál...:

...de a III. Sándor hídon is csodaszépek a  szecessziós lámpák, ahogy azt már korábban írtam.
És végül, beugrik egy régi beszélgetés-töredék az egyik kollégámmal, aki karácsonyra Frey Wille ékszerrel tervezte meglepni kedvesét, és valahonnan tudtuk, hogy az Mucha-ihletésű is lehet, és tényleg:

http://frey-wille.com/#Jewellery/AlphonseMucha/SarahBernhardtBurgundy

... pedig ő maga állítólag nem vallotta magát a szecesszió követőjének, művei meg mégis tisztára olyanok, mintha azok lennének, itt van egy pl.:

forrás: wiki, Négy évszak, 1895

Szóval, minden mindennel összefügg, és az élet sodorja a dolgokat elénk, csak nem mindig érzékeljük őket a tudatunkkal, vagy csak később nyernek értelmet a számunkra; így van ez a szecivel is. :)