Eltelt fél év a munkahely elköltözését követően. Vártam az e témájú poszt megírásával, mert nem szerettem volna első látásra ítélni, sokáig tarthat, míg az ember lánya megszokja az új helyet, kialakulnak az új szokásai, hozzáidomul a megváltozott környezethez, nem szabad türelmetlennek lenni - gondoltam. Persze, ha abban hiszünk, hogy szerelem (vagy netán gyűlölet) első látásra lehet egy ilyen szituban is, akkor már rég megírhattam volna, hogy ha rajtam múlt volna, soha, de soha nem választom munkám helyszínének ezt a borzalmat...
Először, ha új helyre megyek, szeretem annak az új szagát. Tisztább szárazabb, biztonságosabb érzés, a frissen festett falak üdesége, az új bútorok, a számítógépek, bár a régiek, de kifújva a portól, lehet dekorálni a még csupasz felületeket, valamelyest tologatni a tereptárgyakat, elhelyezni a növényeket az új térben és imádkozni, hogy szeressék az új helyüket; ez izgi, kihívás még egy iroda esetén is. Legalábbis nekem, láthatóan másokat nem izgat ennyire, hogy hol töltik napközbenjük nagy részét, de nekem fontos, hogy komfortos legyen, nemcsak az otthon, hanem az iroda is. Ám ahogy az újdonság érzése lassacskán megkopik az emberben, jönnek azok a fránya hétköznapok...
A kilátás egy vizuális orgazmus, de tényleg, jó szana- és széjjel nézegetni innen... de könyörgöm, nem azért fizetnek, hogy az ablakon bámulásszak kifelé egész álló nap, ugye nem? Akkor megegyezhetünk abban, hogy ez hosszú távon nem lehet új iroda választási szempont, ugye nem? Munkavállalóként rohadtul nem érdekel a kilátás, ha minden más rossz, nem jó, fúj...(bizti vannak olyan munkahelyek, ahol az is fontos, hogy a jómunkásembereknek is jó legyen és ne csak a reprezentálás, mint cél, érvényesüljön...)
Az van, hogy a kilátás elmegy, de más pozitív dologról továbbra sem tudok beszámolni ezzel kapcsolatban, hiába is forgatgatom magamban. Nekem személy szerint ugyan valamivel közelebb van közlekedésileg is, de inkább újra gyalogolnék minden nap 15 percet oda és vissza a régi helyre, mint ezt itt elviselni nap mint nap...(Akik kocsiznak, azoknak attól függ, hogy honnan jönnek, meg hogy hol jut hely parkolni - míg a régi helyen nem kellett az utcán fizetni a parkolásért, illetve be lehetett menni autóval az irodaépület területére, ami félig-meddig még zárt is volt, ez már egy olyan környék, ahol bizony kell csengetni rendesen a lóvét, ha az ember meg akar állni huzamosabb időre. Van ugyan mélygarázs az épület alatt, de a helyek száma limitált, és azt is nehezebb leszervezni, ha vendég jön autóval.)
Az épület bejáratánál büszke plakát hirdeti, hogy ez egy ilyen akármilyen díjat nyert cucc, de azért tudjuk, hogy ezeket a plecsniket soha nem azok osztogatják, akik benne és vele élnek és dolgoznak, ugye?
Csupa üveg az egész - ha voltunk már melegházban, el tudjuk képzelni, hogy mennyire "természetes" a közege egy ilyennek... Szóval, ha kint hideg van, bent is hideg van, ha meg kisüt a nap, azt jól felerősíti, s rohadsz meg a melegben... De nem esünk kétségbe, mert ez utóbbit kompenzálandó van a "csodatalálmány", a légkondicionáló berendezés - ez majd mindent megold. Jah, persze.
Az van, hogy ezt képtelenség, úgy tűnik most legalábbis, úgy beállítani, hogy az épületben tartózkodó x száz embernek jó legyen a hőérzete. Sokszor két emberét is nehéz összehangolni, nemhogy ennyiét, szóval szívás az egész és bár vannak próbálkozások, nem fog jó lenni, most megmondom. Utálom, hogy nem én döntök erről, az ezzel az egésszel a bajom. Az alap ugyanis az, és ez a baj, hogy ránk akarnak húzni egy átlaghőmérsékletet, ami mindenkinek jó, de senki sem mindenki. Öltözhetek alul vagy felül ehhez az átlaghoz képest, lehetek hőhullámos klimaxos, akinek mindenhol melege van, lehetek alapból fázékony, aki még 25 fokban is didereg, úgyhogy ne akarja senki megmondani központilag, hogy hány fok nekem a komfortos, jó? A légkondik a mennyezetbe vannak beépítve, onnan fújják a levegőt, közvetlenül alatta üldögélünk napi 8 órát - el tudjuk képzelni, hogy napról-napra egy szélgép alatt toljuk a melót és ez jó nekünk? Nem, nem jó, ne legyen illúziónk erről.
Hab a tortámon, hogy van szép kilátásom, ellenben nincs nyitható ablakom. Ettől rosszabb helyzetben csak az van, aki olyan helyen ül, ahol természetes fény sincs, de ilyen is van sajnos... Hogy lehet így munkahelyeket tervezni, de most komolyan? Milyen belsőépítészeti megoldás már az ilyen? Hát a szégyentől elsüllyednék, ha ilyet akarnék lenyomni a majdani ott dolgozó ismeretlen embertársam torkán... (Na és persze, aki elfogadta így a tervet, szintén megérne egy misét...) Az is hozzátartozik, hogy ahol ablak van, ott sem lehet ám csak úgy nyitogatni, ha friss ájerre vágyna bárki is, mert jön a köremail az üzemeltetéstől, hogy a ház szerkezetileg nem bírja, ha szél van, úgyhogy csukogassunk be mindent jól. Halálos...
Komolyan, olyan az egész, mintha robotokra tervezték volna ezt az egész elcseszett valamit - kb. azoknak lenne mindegy egyedül, hogy milyenek a munkakörülményeik.
Kicsit tanácstalan vagyok, hogyan kezeljem ezt az egészet. Mikor nagyon elkeseredek, akkor mindenféle megfordul a fejemben, máskor meg azzal vigasztalom magam, hogy mindenhez hozzá lehet szokni, ehhez is sikerülni fog, meg hogy másoknak ezerszer rosszabbak a munkahelyi körülményeik, mit sipákolok. Mindenesetre, amennyire tudtam próbáltam otthonossá tenni ezt a förmedvényt, s meglátjuk mi lesz...
A kilátás egy vizuális orgazmus, de tényleg, jó szana- és széjjel nézegetni innen... de könyörgöm, nem azért fizetnek, hogy az ablakon bámulásszak kifelé egész álló nap, ugye nem? Akkor megegyezhetünk abban, hogy ez hosszú távon nem lehet új iroda választási szempont, ugye nem? Munkavállalóként rohadtul nem érdekel a kilátás, ha minden más rossz, nem jó, fúj...(bizti vannak olyan munkahelyek, ahol az is fontos, hogy a jómunkásembereknek is jó legyen és ne csak a reprezentálás, mint cél, érvényesüljön...)
 |
| Nem akármilyen kilátás, hanem a Kilátás |
Az épület bejáratánál büszke plakát hirdeti, hogy ez egy ilyen akármilyen díjat nyert cucc, de azért tudjuk, hogy ezeket a plecsniket soha nem azok osztogatják, akik benne és vele élnek és dolgoznak, ugye?
Csupa üveg az egész - ha voltunk már melegházban, el tudjuk képzelni, hogy mennyire "természetes" a közege egy ilyennek... Szóval, ha kint hideg van, bent is hideg van, ha meg kisüt a nap, azt jól felerősíti, s rohadsz meg a melegben... De nem esünk kétségbe, mert ez utóbbit kompenzálandó van a "csodatalálmány", a légkondicionáló berendezés - ez majd mindent megold. Jah, persze.
Az van, hogy ezt képtelenség, úgy tűnik most legalábbis, úgy beállítani, hogy az épületben tartózkodó x száz embernek jó legyen a hőérzete. Sokszor két emberét is nehéz összehangolni, nemhogy ennyiét, szóval szívás az egész és bár vannak próbálkozások, nem fog jó lenni, most megmondom. Utálom, hogy nem én döntök erről, az ezzel az egésszel a bajom. Az alap ugyanis az, és ez a baj, hogy ránk akarnak húzni egy átlaghőmérsékletet, ami mindenkinek jó, de senki sem mindenki. Öltözhetek alul vagy felül ehhez az átlaghoz képest, lehetek hőhullámos klimaxos, akinek mindenhol melege van, lehetek alapból fázékony, aki még 25 fokban is didereg, úgyhogy ne akarja senki megmondani központilag, hogy hány fok nekem a komfortos, jó? A légkondik a mennyezetbe vannak beépítve, onnan fújják a levegőt, közvetlenül alatta üldögélünk napi 8 órát - el tudjuk képzelni, hogy napról-napra egy szélgép alatt toljuk a melót és ez jó nekünk? Nem, nem jó, ne legyen illúziónk erről.
 |
Komolyan, olyan az egész, mintha robotokra tervezték volna ezt az egész elcseszett valamit - kb. azoknak lenne mindegy egyedül, hogy milyenek a munkakörülményeik.
 |
| Egy másik kilátásban gyönyörködő - székpárnát is horgoltam - virágok |
Kicsit tanácstalan vagyok, hogyan kezeljem ezt az egészet. Mikor nagyon elkeseredek, akkor mindenféle megfordul a fejemben, máskor meg azzal vigasztalom magam, hogy mindenhez hozzá lehet szokni, ehhez is sikerülni fog, meg hogy másoknak ezerszer rosszabbak a munkahelyi körülményeik, mit sipákolok. Mindenesetre, amennyire tudtam próbáltam otthonossá tenni ezt a förmedvényt, s meglátjuk mi lesz...
 |
| Megáll az idő - világítótorony "gyűjteményem" |
