... ennek a párbeszédnek az egyik résztvevője, találjuk ki, jellemzőbben melyik...
Kolléga 1: Mi újság van, Béla?
Kolléga 2: Ööö... igen...
Kolléga 1: Ööö... akkor jó...persze... értem...
... és mentek tovább a folyosón, ki erre, ki arra.
Egy csomó tervem és dolgom lenne, de nem haladok semmivel, állani látszék az a bizonyos idő.
Szeretnék elmenni moziba, egy igazán jó filmre, amelyik majd igazán tetszeni fog, de melyikre?
Most nagyon utálom, hogy ingázok, hogy hiába váltogatom az útvonalakat, már mindegyiket unom.
Hogy egykaptafa íze van a fornettis termékeknek, és sarki pékségben árult cuccoknak egyaránt...
Unom, hogy a buszok végtelen hosszan zötykölődnek velem ide-oda, minden nap kétszer, hogy úgy érzem, soha nem érek már oda a munkahelyemre és soha nem érek már haza...
Nem szeretek együtt lenni most a gondolataimmal, de az utca nem kínál annyi ingert, amennyi lefoglalna, ezért mindig visszafordulok magamba...
Hogy mindenhonnan ömlik a rossz, hogy a görögök, hogy a menekültek, hogy a hülye kormány, meg már megint a haverok, hogy úúúúristen, 35 fok lesz a hétvégén, jaj-mi-lesz...
Hogy mindenhonnan ömlik a rossz, hogy a görögök, hogy a menekültek, hogy a hülye kormány, meg már megint a haverok, hogy úúúúristen, 35 fok lesz a hétvégén, jaj-mi-lesz...
Ezerszer elhatározom, hogy listát írok, és kihúzkodom, ha valamivel elkészültem, hogy legyen valami látszatja is annak, hogy célirányosan létezem és nemcsak lebegek és néha megcsinálok ezt-azt, amit elterveztem és mégsem teszem meg soha...
Utálom, hogy bár várom a nyaralást, de mivel nagyon kevés az infó, fogalmam sincs milyen lesz az út, nem ismerem a szervezőket, tartok tőle, hogy elvirágzik a levendula, mire odaérünk, de közben meg egy kis hang azt mondja, ha tavaly is jártak már ott, szerveztek már oda utat, csak tudják, hogy meddig érdemes menni...utálom ezt az oda-vissza csapkolódó párbeszédet magamban, a kételkedést, a józanságot...
Na, jó, igyekszem összeszedni magam, több zöldség, több gyümölcs, biztos megint a béka feneke alatt van a vasszintem, azért kornyadozok össze-vissza és nincs semmi energiám...
Mert hát megvolt a Szövőmaraton is, szőttem fonalaim, szépen, szövedékké, közben pedig még jó társaságban is voltam, de ott is túlzottan elfáradtam, a már nem egészséges mértékben fájt esténként a vállam és a hátam... nem vagyok jó passzban, na.
Volt még egy rácsodálkozásom a világra: a minap a buszon a velem szemben ülő néni az ablakon kimutatva egyszercsak megkérdezte: mondja, a tanács építi ezeket a szép új házakat (egy-két emeletes kisebb háztömbök, társasházak a város határában, ahol egykor barackos volt, ahogy néni felvilágosított később)? Oké, hogy az idősebb generációnak az önkormányzat még mindig a tanács, de valahogy az volt az érzésem, hogy az is benne volt a kérdésben, hogyha tanács, akkor tanácsi a lakás és akkor azt csak úgy hozzávágják az emberhez, szinte ingyen, ahogy régen ez természetes volt, hogy a tanács adta az ilyesmit... Szóval úgy elgondolkodtam, hogy te jó ég, hányan lehetnek még az országban, hogy valami ilyesmit hisznek, hogy még mindig úgy működik a világ, ahogy a hetvenes, nyolcvanas években működött?
Egyébként ma van Sarlós Boldogasszony napja a hagyományban:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése