Azt hiszem, Polcz Alaine-nel kezdődött minden...

..., mióta a könyveit olvastam, élete történetét valamelyest az írásai által megismertem, azóta ott motoszkál bennem a gondolat, hogy ezzel majd nekem is foglalkoznom kell. Még nem tudom, mikor szedem össze magam annyira, hogy a tettek útjára is lépjek, remélem, még nem lesz késő... IKL is felhívja most a figyelmet erre, hallgassunk rá:

http://kenyerlepeny.blogspot.hu/2014/11/aki-teheti.html

Sok gondolatom van a témában, de képtelen vagyok összeszedni őket. Gyertyát gyújtok majd este, a szövegelés meg majd egyszer jön...

"Mindennek rendelt ideje van és ideje van az ég alatt minden akaratnak.
Ideje van a születésnek és ideje van a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának a mi ültettetett.
Ideje van a megölésnek és ideje van a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Ideje van a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Ideje van a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
Ideje van a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Ideje van a szaggatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Ideje van a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek."

Prédikátor könyve 3. fejezet 1. vers*

*A kolléganőmmel beszélgettünk mostanában a Bibliáról, egyházról és vallásról, hú, ez is egy mekkora téma és én olyan keveset tudok róla...

Teszek-veszek, rakosgatok...

... most ezt határoztam el. Elsőként végre felvarrtam a napmandalát a tasunkóra, amit a csajoktól kaptam, észrevettem egy hibát is rajta, azt is kijavítottam, és mivel volt még fonal, a kis nesszeszerre is horgoltam egy kistesvért neki, hogy ne legyen egyedül és őt is felapplikáltam, sőt még egy pici virág is kikerült a horgolótűm alól, próbából. :)

Rég fel- és megvarrandó dolgokat szedek elő, de pl. számba veszem a könyveimet/ruháimat is, hogy mi hol van, mi van meg és mi nincs. Mindig elhatározom, hogy végre listát írok a dolgaimról, mit szeretnék, mi az, ami már megvan, mitől válnék meg (ilyenből bevallom kevés van, kötődöm a tárgyakhoz, ó én bűnös lélek), de végül sosem írok le semmit, minden csak a fejemben van. Bizti jön az év vége, azért viselkedem így. Jövő héten kiveszek még két nap szabit is, remélem, nem egész nap a gép előtt fogok ücsörögni, hanem értelmesebben töltöm el ezeket a napokat...

Könyvekből asszem már van elég, és ehhez jön még a net kimeríthetetlensége is...

Édes November...

...megjöttél hát!

Update!

Megvan a megoldás a Szelíd vadakra! Köszönöm www.bottheka.com, hogy utánakerestél: egy novella az előzménye a Találj rám-nak, megvásárolható a bookline-on e-book formájában:

http://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Jodi_Picoult_Szelid_vadak&id=13044&type=250

Hahó, valaki ott a postánál...

...segítség! Van valakinek ötlete arra, hogy miért nem kapom meg mostmár a második küldeményét M-nek, Németországból? Már két különböző címmel próbálkoztunk, az egyik már olyan régen volt, itthonra küldve, hogy arról le is mondtam, hogy nem fog már soha megérkezni, na de, hogy a második se érkezzen meg a munkahelyi címemre, ilyen van? Mit lehet ilyenkor tenni? Már több mint egy hete, hogy a másodikat is feladta M, lehetetlen, hogy egy hét alatt ne jöjjön meg, még ha közben volt egy négy napos ünnep, akkor is. Teljes szomorúságban vagyunk, M-et is zavarja, engem is...s tehetetlennek érezzük magunkat, mert ha "simán" küldi az ember, még csak kerestetni sem lehet, ugye? 

BRÉKING NYÚZ! Megérkezett a munkahelyes!!! :) Az első adaggal pedig kívánom, hogy legyen boldog az, aki megkaparintotta, okozzon neki örömet az, ami nekünk szomorúságot...

Olvasós

Megjelent Jodi Picoult új könyve, fú, hátborzongató... a vége mindenképp...de jól megírt könyv, tetszik, nála nem érzem azt, mint Joanne Harris-nál, hogy egyre inkább nem tetszenek a könyvei, ahogy egyre többet olvasok tőle. Mondjuk, azt nem értjük, mi ez, hogy "A szelíd vadak folytatódik", kérdeztem a könyvesboltost is, de ők sem tudják. Mi az, hogy folytatódik, hol van(nak) az előző rész(ek)?

Aztán elolvastam ezt is, a borítója nagyon tetszik, a sztori pedig valahol ijesztő, nem is tudom ezek után, szeretnék-e nyerni a lottón, érdekes:

Kendők még, koncert, meg az egykori gyár

Itt a folytatás, ez volt hárommal ezelőtt:

Alize Cotton Gold

Néggyel:

Drops Paris

És végül öttel:

Voltam koncerten is, B-nek köszönhetően, az Olasz Intézetben. Valószínű, hogy összes itt tartózkodó japán ember megjelent a fellépő vendéghölgy tiszteletére, aki egy 82 éves anyóka, félig japán, félig svéd származású zongoraművész, aki jelenleg Párizsban él - jó kis multikulti. :) A megjelenteket japánul is köszöntötték, érdekes hangzású nyelv. A nénit a koncert második felében a szolnoki Szimfónikus zenekar kísérte, Mozartot játszottak, ami azért érdekes, mivel épp pár nappal korábban adták a tövöben a róla készült filmet, de csak belenéztem (korábban már végigszenvedtem), mert idegesített a zeneszerzői karakter bemutatása: egy összevissza vihogó alak, akinek lételeme az összes társadalmi konvenció felrúgása - ezzel a mentalitással az életben sem tudok mit kezdeni, de nyilván ez a zseniség velejárója, én meg túl földhözragadt vagyok.

Szintén B meghívására kerültünk közelebb a hajdanvolt Csepel Művek letűnt világához is. Levente, aki a kis csoportunkat bevezette a rejtelmekbe, ahogy a Lánchíd-túránál, itt is széleskörű tájékozottságról tett tanúbizonyságot és a százhuszonhatodik három órás bejárást is ugyanolyan lelkesedéssel vezette le, mint, gondolom, az elsőt. A túra a hajdani üzem területén lévő bunkerek történetére van kihegyezve, de sokat megtudhatunk a gyárról, a gyárosokról, az akkori világról is. A hatalmas terület város volt a városban, ma is létező, kifejező nevű utcákkal, a gyártóüzemek mellett a dolgozókat kiszolgáló mindenféle kereskedelmi és szolgáltató egységekkel, és a bunkerekkel persze. Levente megkapta a komplexum üzemeltetőitől az egyik bunker épületét, ahová odavihette és elhelyezhette az összes olyan tárgyát, aminek jó részét ő gyűjtötte össze (egy része pedig eleve ott maradt még régről), és ami ezt világot mutatja be. Interjúkat készített egykori dolgozókkal (akik még élnek és képesek is voltak nyilatkozni, mert azért ezek szörnyű emlékek azoknak, akik átélték, nem szívesen beszélnek róla), amelyeket lejátszik egy ügyes kis szerkezettel a látogatóknak, levéltárban talált kincseket, fotókat, korabeli dokumentumokat vetít a dohos kis bunkerszoba falára és mesél - én konkrétan szájtátva tudom őt hallgatni. Ami pedig a legmegrázóbb volt, legalábbis a számomra: szimulál egy bombatámadást. Ott ülsz benn egy ilyen betonkockában, bezárva, tök sötétben, elképzeled, hogy még sok félő, rettegő ember körülötted és hallgatod. Először a távoli sivítást, egy furcsa, vékony, de ijesztő hangot, ami egyre közeledik, erősödik. Utána pedig a bombabecsapódások iszonyú dörejét, amiknek olyan ereje volt állítólag, hogy akik a bunkerben a fal mellett ültek, nem szabadott nekitámaszkodniuk, mert agyrázkódást, hát- és gerincsérülést szenvedhettek attól, ahogy a többméteres falak beleremegtek a robajba. Félelmetes. Szeretkezz, ne háborúzz, én csak ezt mondom, soha ne legyen szükség az óvóhelyekre, amelyekről mellesleg megtudhattuk, hogy számra sok van belőlük ma is (több ezer, gyakorlatilag az összes pincehelyiség a városban és gondolom a metró is idetartozik), azonban a lakosság töredéke tudna csak odahúzódni egy esetleges háború esetén fő/négyzetméter arányosan. És hát ott nem élet az élet, pszichikailag nagyon erősnek kell lenni, hogy az emberek többsége ne roppanjon bele a bezártságba, a félelembe, az aggódásba a kintmaradtak iránt. Mert az egyik legnagyobb problémájuk nem az volt a csepeli munkásoknak sem, hogy bombáznak, és jaj, velük mi lesz, hanem a családjukért való aggodalom, akik a közelben voltak, de ki tudja hol találtak menedéket, hová tudtak elbújni a bombázás alatt; ők nem mehettek be a gyári bunkerekbe természetesen.
Itt vannak pl. több képek, videó, és jelentkezni is lehet a túrára, de ott van a társaság az fb-n is természetesen:

http://budapest-szinterei.blog.hu/

https://hu-hu.facebook.com/budapestscenes