Mozimaraton

"Mivel nem tudjuk, mikor halunk meg, azt hisszük, elapadhatatlan forrás az élet. Pedig minden csak néhányszor esik meg velünk. Az élményeink csak ritkán ismétlődnek. Hányszor emlékezhet még vissza az ember egy gyerekkori délutánra, egy délutánra, mely úgy belénk vésődött, hogy nem tudjuk elképzelni nélküle az életünket..., talán még négyszer, ötször vagy annyiszor sem. Hányszor látjuk még fölkelni a teliholdat? Talán még hússzor. És mégis végtelennek tűnik minden."

(Paul Bowles: Oltalmazó ég) 

Ez a film és ez a könyv jutott eszembe most: tegnap kivettem egy napot csak úgy, és saját, külön bejáratú filmnapot tartottam, mondjuk 10 évente egyszer szerintem belefér ez a lazaság. Mit 10 évente, ha jól emlékszem, utoljára valamikor középiskolás korunkban E-vel néztünk meg egymás után két filmet a vidéki nagyváros akkor még létező kis mozijában, aminek ciki, de a nevére már nem emlékszem (na, majd utánakeresek, talán Hungária?). Akkor az egyik film ez a fenti Bertolucci mű volt, a másikban nem vagyok biztos, talán a Jézus Krisztus Szupersztár-nak ez a változata. Szóval érdekes ez, mert tegnap gondoltam erre a régi élményre, ma meg szembe jött velem ez az idézet az fb-n, hát hogy van ez, kérem?

Tegnap 3 film fért bele a napba. Elsőként a béna magyar című Words and Pictures volt soron, ki találta ki ennek az Apropó, szerelmet? Az angol tükörfordítása teljesen passzolt volna a sztorihoz. A férfi képviseli a szavakat, a nő képeket, s a végén persze kiderül, hogy mindkettő hasznos, mindkettő jó, mindkettő kifejező, és még a szerelem is szárbaszökkenhet általuk. Az az apró jelenet tetszett a legjobban, amikor a hangok is a korpa közé keveredtek, mert igen, a zene is nagyon fontos: a férfi egy zenei felvételt küld a nőnek, akit ezzel is próbál kiengesztelni a hülyeségei miatt. Nem ezt, de nekem ez közvetíti legjobban a film hangulatát:

Buáááá....

De az a rész is nagyon jó, mikor az italokkal jó barátságot ápoló pasi szétveri egy teniszütővel, meg pár labdával a lakásberendezést; ez alá talán egy zúzós kis David Bowie-t tettek a filmkészítők, s milyen jól is illett a jelenethez. Juliette Binoche az egyik legszebb színésznő nekem, hamvas és tiszta, mint egy szép barack, bármiben játszik, mindenben szeretem. És a filmbéli háza, ami egy átalakított csűr jelleg, vagy nem is tudom, mi, de jó nagy belmagasságú, valamilyen vízparton van, fehérre festett, színes üvegekkel az ablakban, színes festékek és festőkellékek összevisszaságban - imádtam.

Valami ilyesmi, www.pinterest.com

Maguk a párbeszédek, a szövegek nekem kicsit érthetetlennek tűntek, művészieskedőnek, állandóan az értelmét kerestem annak, amit beszéltek, és ez idegesített, de ezek a fentiek összességében mégis nézhetővé tették a filmet. Megértem, hogy miért kapott hideget-meleget egyaránt, ami a kritikákat illeti, nem mondanám egyértelműen jó filmnek, de én elvoltam alatta, mert elfogult vagyok és mert elég egy-két szép jelenet, vagy nem szép, de valamiért megfog, s az már nekem úgy oké.

http://geeknewsnetwork.net/2014/06/06/words-and-pictures-movie-review/