2013. június 9., vasárnap

"Kések, kések, hatalmas kések" :)

Aggódásra semmi ok, nem horrorsztori következik, csak sokszor van, hogy beugrik egy-egy dalszövegrészlet, egy-egy bejegyzés kapcsán, általában a '80-as évek alternatív zenei világából. (Erről jut eszembe, aki tudja, hogy hova dugtam a Bajonett Bisztró felvételeit tartalmazó kazettámat, az lécci szóljon, mert hiányzik és felbecsülhetetlen eszmei értékkel rendelkezik, még ha zeneivel nem is :))
Véget ért sajna a fotós tanfolyam, aminek a megkoronázása az volt, hogy elmentünk Zitához, a műtermébe. Zita a tárgy- és ételfotózás területén jeleskedik, több könyvben, folyóiratban is láthatóak a képei. 
Az öreg házban, ahol a fotók készülnek, a kellékek igazi tárháza található meg, nagyon jó kis műhelyhangulat fogadott. Azt szerettem benne, hogy volt sok professzionális kütyü is, de ha árnyékolni akartunk, akkor lehet, hogy tapétagurigával tettük meg, ami a célnak ugyanúgy megfelelt, mintha drága pénzért beszerzett stuffot használtunk volna. Ugyanakkor a fényképezőgép össze van kötve a számítógéppel, így egyből látható a fotózás eredménye, ami azt jelenti, hogy azonnal korrigálhatóak is a beállítások, a kompozíciók. Márpedig óriási változásokat lehet elérni egy-egy guriga megfelelő elhelyezésével. :)
Fotóztunk kis és nagyobb tárgyakat, tárgyakat a tárggyal hasonló színű háttérrel, gyertyalángot, megfigyelhettük a fények, árnyékok játékát (egy hungarocell tábla csodákat tud tenni :)), és egy csomó, apró kis finomságot megtudhattunk mindeközben. Kaptam Zitától pár képet a stúdióról, de persze van saját honlapja is, ott is lehet nézelődni. (S most látom csak, kések pedig, főleg hatalmasak, nem is nagyon vannak az evőeszközök között, ennyit a szabad asszociációról :)):
http://www.csigofotostudio.com/
És persze, nem ismerhettem volna őt meg, ha nincs a Magnóliák Műhelye, aki a tanfolyamot szervezte. Szerintem jó kis programjaik vannak, érdemes hozzájuk menni, nemcsak fotózni tanulni.
http://www.magnoliak.hu/

2013. június 8., szombat

Zsákbanfutás szerencsére nem volt :)

Idén is megtartotta a cég, ahogy mindig, az évzárást követő sportnapot. Kevéssé szoktam részt venni ezeken, többek között a már említett fixa ideám miatt: helyzetemből adódóan nem vagyok a kollektíva igazi tagja, így nem tartozom egyik klikkhez, csoporthoz sem, és nem hiszek abban, hogy ezek az egy-egy napok majd változtatnak ezen a szitun. A munkatársaim jó része nem tudja, hogy ki vagyok, és én sem ismerem őket, csak a régi motorosokat, akikkel azért valamennyi időt dolgoztunk együtt korábban, mielőtt én végleg ki nem lettem outsource-olva, így szép magyarosan megmondva. Velük mindenképpen jó együtt lenni és találkozni, de velük szoktunk külön, munkaidő után is összefutni, úgyhogy ezzel kapcsolatban nincs hiányérzetem.

Az örökké hálás téma, a virág, mindenhol ott van :)
Ebben az évben is egy külső helyszínt kerestünk fel, a csapatépítést megvalósítandó. Az idő tulképpen kegyes volt hozzánk, esett kicsit az elején, aztán ebédezés alatt, majd amikor már majdnem úgy volt, hogy hazamegyünk, akkor elállt és így még maradtunk egészen estig, hogy a hazaút alatt még elkaphasson bennünket egy felhőszakadás, de a buszban már ez annyira nem volt zavaró.

A csoportok forgó rendszerben az alábbiakat próbálhatták ki az idén:
Softball
Kalandparkozás 1. (felszerelés 1.)
Kalandparkozás 2. (felszerelés 2.)
Kalandparkozás 3. (a pálya egy része)

Segway, azaz ilyen önegyensúlyozó célszerszám, "közlekedem, tehát vagyok" jeligére a kiadóba








Vívás 1.

Vívás 2.
Freestyle frizbi



Légpuskalövészet
Pazar ebéd várt minket, többek között:

Grillezett zöldségek




Joghurtos citromos pite, rozéboros epervelővel
És a végén, a megérdemelt pihenős-kiülős délutáni szabadprogram



Fellegajtó, nyitogató

Sötét felhők, szinte egész nap, fotózáshoz igazi kihívás

2013. június 4., kedd

Csak dumálnak és dumálnak...

Elnézve a részleteket a filmből, én csak egyet kértem volna: egy hairstylist cserét Ethan-nél, lécci-lécci. Olyan izé a frizurája, nem tetszik. És a félig kilógó ingje, hát az is milyen már (erre mondják mifelénk tájszólásosan, hogy olyan 'pacuha' :)), felöltöztethették volna a felvételre rendesen. Lehet, hogy ez ilyen direkt dolog, hogy a gyermeki lelkét hangsúlyozzák vagy valami...Julie Delpy viszont nem tudom hogy' csinálja, de egy angyal még mindig, ahogy az első részben jellemezte őt E.
Viszont az angyali külső mögött megbújik a kis sárkány is :):

2013. június 3., hétfő

Ő Maja

Látásból már régebbről ismerjük egymást, de a hétvégén szaglóközelbe is kerültünk, meg hasvakarászósba is. :) 
Az egyik legeslegkedvencebb kutyafajtám az erdélyi kopó, akiről Winkler Robi is - a Kutyaszorítóban - ódákat zeng. De tényleg, az egyik legszebb kutyus, számomra legalábbis mindenképp. 
Maja pedig épp egy ilyen fajta, csak olyan kis rövidebb lábú, éppen ezért nem is gondoltam rá, hogy az lenne, pedig de. Az arcformája gyanús lehetett volna, de termetre nem egy magas, elegáns lovag, na, így megtévesztett.
Maja olyan, hogy kitúrja a vele azonos háztartásban élő anyamacsekot az alomból, hogy majd ő szoptatja a kisnyivákokat helyette. Meg olyan, hogy kíséri a gazdáját a dolgozóba. Amikor nem utazhatott el vele a nagyvárosba, akkor egész nap (!) az állomáson várta haza őt (itt láttuk meg egymást először). Póráz nélkül jön-megy, nagyon fegyelmezett. Szeret szaglászni, de hát ez el is várható tőle, hiszen vadászvére hajtja. Fotózkodni nem szeret, szemlélődés közben sikerült csak lekapni egyelőre (de majd még próbálom becserkészni, talán a kapcsolatunk nem elég bensőséges még ahhoz, hogy percekig pózoljon nekem...:))
Vigyázz magadra nagyon, kuty-kuty, itt a nagy jövésmenésben, remélem senkinek és semminek nem leszel útjában!
 

"Amikor a neten látok egy klassz fotót...

... és megpróbálom utánozni" - címmel láttam ezt az összeállítást, ilyenek vannak benne például:

Vagy ilyen:
Vagy ez:

Akkor íme, hogy én mire jutottam. Az eredeti kép, hiper-szuper, nagyon ügyes, tud valamit a pali, wooowwww:
photoblog.hu
És a mi próbálkozásunk E-vel:
Ööö, szerintem van még hova fejlődnöm. :) (De vigasztal a tudat, hogy a fenti összeállításnak már én is a részese lehetnék...)

2013. június 1., szombat

Fúúúú...

...ez mekkora munka lehetett...és idő és pénz...de kétségtelenül egyedi...mondjuk nekem hiányzik egy, a fürdőszobai részt leválasztó valami alkalmatosság...na meg, ha rajtam múlott volna, nem lett volna ennyire keleti cuccos a háló...

Hello June!

JÚNIUS – SZENT IVÁN HAVA – NYÁRELŐ HAVA – NAPISTEN HAVA
"A hónap csillagászati eseménye a nyári napforduló, amiről számos tévhit kering a köztudatban. Sokan gondolják, hogy ez egybeesik Szent Iván napjával (június 24.), aminek ésszerű magyarázata van. A naphoz kötődő szokások, az előző esti tűzgyújtás; bizonyos értelmezések szerint a Napnak próbáltak segíteni, hiszen mostantól már egyre rövidebbek lesznek a nappalok, hosszabbak az éjszakák, a tűz a fénynek segít, a sötétséget próbálja távol tartani. A nyári napforduló valójában valamivel Szent Iván előtt van: akkor, amikor a Föld forgástengelye a legkisebb szögben hajlik el a Nap sugaraitól – vagy azt is mondhatjuk: amikor a Nap sugarai éppen a Ráktérítőre esnek merőlegesen. Ez június 21-ére vagy 22-ére esik." (elonepmuveszet.hu)
Fájl:Earth-lighting-summer-solstice HU.png
Earth-lighting-summer-solstice (wiki)