A mesés Zemplénben

A nyarat lélekben az augusztus 20-i hosszú hétvégén a Zemplénben búcsúztattam el magamban.

Úgy beszéltük meg a többiekkel, hogy a szálláson találkozunk össze. Mi korán indultunk, mert egyrészt messzebbről mentünk, másrészt megálltunk Boldogkőváralján, hogy megnézzük a várat, aztán pedig Vizsolyon, ahol pont elkaptam a kis templomi idegenvezetést. 

Kilátás a várból a falura, a váraljára

A vár jól karbantartott, a palotaszárnyban numizmatikai (pénzérmék) és címer- illetve zászló-, valamint ólomkatona kiállítás is van többek között. Első említése az 1200-as évekből való, története bonyolult és nehezen követhető. Persze, ahogy itt a környéken majd mindegyik vár, volt a Rákócziaké is (sajnos nem írtam még meg, ha egyáltalán valaha megfogom, ki tudja, de voltam egy négyes metró bejáráson, ahol a Rákóczi téri megállóban azt a kérdést tette fel a séta vezetője, hogy, na, vajon mik ezek a helységnevek a megállóhelyen? Hát, be nem ugrott volna soha, hogy Rákóczi birtokokról van szó, pedig igen.)

Belefutottunk egy kis örömzenélésbe is, nem néztünk utána tüzetesen, de talán 20-a alkalmából volt egy kis dzsembori a várban, épp ottjártunkkor.

Vizsolyon a reformátusoké már egy jó ideje a templom, amely román stílusban épült. A falain megmentett és feltárt freskók különböző korokból (a legrégebbi a 13. századból való), de van egy kis felirat a szószékkel szembeni falon, ami valami nagyon világi, oda nem illő szöveg, amire már nem emlékszem pontosan és sajnos nem lehetett bent fényképezni és a neten sem találom sehol. Szeretem, mikor van egy kis huncutság egy oda nem illő helyen és szép, hogy az utódok pedig nem festették le, merthogy nem illik isten házába és milyenmár, hanem a néni büszkén mondta, hogy nézzük csak meg. Eszembe jutott róla a székelyderzsi templom, ugyanis nagyon hasonló a belseje hozzá, a Szent László legenda jelenik meg a fénnyel bejárt falon itt ugyanúgy, mint ott. A templom, mint a legtöbb ezekből az időkből, keletre néző tájolású, csak a déli oldalán van ablak, melyen a bejövő fény megvilágítja a szemben lévő falon lévő festményeket. (Ennek jó példája a Veleméri templom, ahová szeretnék még egyszer eljutni, bár most elbizonytalanodtam, hogy voltunk-e ott, mikor osztálykiránduláson arra jártunk: Szombathely-Kőszeg-Vép - ezekre a helységekre biztosan emlékszem.)

Pálháza határában

Ezek után indultunk Pálháza felé, ahol szállásunk vagyon és ahová a többiek már megérkeztek, mire mi befutottunk. Aznap már csak a faluban jártunk egyet, hosszabb kirándulásra nem lett volna már idő. Vacsorát főztünk, ettünk és mentünk aludni. 
Másnap nagy tanakodások után az lett, hogy felkisvasutaztunk Kőkapura, majd onnan gyalog jöttünk vissza Pálházára, ezzel gyakorlatilag el is ment a péntek.  Az út egyetlen baja az, hogy majdnem végig a kövesúton vezet a turistaút is.

Kőkapu

Szombaton mi hazaindultunk, a többiek még maradtak és majd csak vasárnap tértek haza.  42. szülinapi ajándékaim is jöttek velem, egy szoknya kivételével, amit J készített nekem, de sajnos próba után az derült ki, hogy nem jön rám és cipzárassá kell tenni. A többi ajándék viszont azonnal birtokba vehető volt és gyönyörű, a levendula jegyében születtek. Egy részük ehető és iható volt, azokat már régen elpusztítottam, ill. a levendulaszörpből még mindig van egy kicsike. :)

A teásdoboz és a kis szütyő 42 darab s.k. készített gyógynövénykeveréket tartalmazó teafiltert rejtett, a filtereken egyenként pedig Fodor Ákos versek és más idézetek: