...azaz a kis unokahúgom. :) Mindig elámulok az okosságán, hogy mikre nem figyel fel, hogy miket tart fontosnak az ő kis világában. Pl. többször elmondta, hogy én vagyok az ő keresztanyukája, pedig maga az egyházi szertartás meg sem történt. Az öröm az arcán, amikor felfedezi, hogy a felolvasott mondókák közül azt az egyet ő is ismeri, és rögtön skandálja velem, és még többször elmondja utána magától is. Hogy képes elpilledni szinte rögtön azután, hogy beültetik az autóba, mert úgy elringatja a monoton mozgás (van új IKEA-s katalógusom, és J-nek is a kért táska, mivel az öcsém felvetette, hogy akkor ők is jönnének, és nem győzött csodálkozni, hogy nem töltöttünk ott egy óránál többet, ilyen még sosem fordult velük elő :)). És van egy vers, amit az anyukája kér többször, hogy mondja el neki, mert olyan megható, és tényleg, el kell kérnem a sógornőmtől a szövegét. Rajzolt:
... meg bohóckodott is a fényképezőgép előtt:
De a legkedvesebb számomra most ez a kép, pedig homályos is, sötét is, de akkor is, mert egyszercsak odajött, és letelepedett a takaróra ott a földön, és engedte, hogy megsimogassam (puszit még mindig nem ad):
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése