This is England - "Miami Beach, csak az, ami nincs"

Nem annyira fájó szívvel, de elhagyjuk első kempingünket és Portsmouth felé vesszük az irányt. Útközben megállunk Rottingdeannél, ahol egy, már használaton kívüli, fekete, fából készült szélmalmot látunk a parton.  

Folytatjuk utunkat Portsmouthba. A parton állítjuk le az autót, s én ledöbbenek azon, amit látok: a parkolókban álló autóikban ülnek a családok, és rejtvényt fejtenek, olvasnak, fagyiznak, esznek, piknikeznek, természetesen a kutyáikkal együtt. Vasárnap van, tehát ez a kikapcsolódás egy módja errefelé? Fura. 

A Spinnaker torony üvegablakából

Mi azért kiszállunk és nyakunkba vesszük a várost. Pont lemaradunk a légpárnás hajó (hovercraft) megérkezéséről, ami a Wight sziget és Portsmouth között jár, egyedülálló látványosság pedig. Végigsétálunk a parton, a kikötőben ott áll a város jelképe, a Spinnaker Tower, amibe fel is megyünk. Szép kilátás nyílik fentről a hajókra, de ide fut be a vasút is. Megnézzük a Napoleon korabeli sorhajót, a HMS Warriort, és a HMS Victoryt is.

HMS Warrior

Visszafelé természetesen egy Wetherspoonban eszünk, ebben vannak a könyvespolcok a könyvekkel, talán azért, mert a pub az egyetemi épületek közelében van. 

Autónkhoz visszaérve továbbindulunk nyugat felé, és este elfoglaljuk a 2. kempinget utunk során. Ez a campsite mérföldekkel jobb kiépítettségű, mint az első volt, a vizesblokk szuper, a körülményekhez képest, van egy kis bolt (ahol többünknek sikerül bevásárolni üdítő helyett szörpből, ráadásul diabetikusból, ami hígítva is borzalmas ízű; előfordul a legjobb családban is, de olyan folyós volt, hogy azt hittük üdítő, a feliratot nem is nagyon néztük :)). A kényelmet fokozandó van egy kis étterem is, igazi asztalokkal (a kempingezésben az a rossz, hogy nincs mire és mi mellé leülni, ha csak ilyen pronyóan vagy felkészült, és/vagy súlyhatárod van a repülőre :)), ezek mellé az itt töltött két estén le is telepedünk, valamint villamos áram, úgyhogy töltődhetnek a telefonok, fényképezőgépaksik, tabletek és laptopok. Nekem is elvonási tüneteim vannak, pedig hát nem maradunk le semmiről, de azért zavar, hogy nem vagyok netközelben immár 3 napja. A W-ben megy az ingyenwifi, de regisztrálni kell, ahhoz meg nincs kedvem, úgyhogy ami keveset netezek, azt a 3G-n keresztül teszem, az meg drága mulatság, úgyhogy nem erőltetem.  Hála a jó égnek, menetközben a térerővel is vannak gondok, úgyhogy eggyel több ok, hogy próbáljak meg függetlenedni (nem megy).

Amilyen jó a kemping felszereltsége (plusz itt találom a szép fehér köveket, amikből felépül a következő wish-towerem és a tengerpart is gyönyörű), annyira zavaróak a madarak. Nagyon hangosak, csapatostul fészkelnek felettünk a fákon, aki kényes az alvásra, az szenved itt, de még a jó alvók is panaszkodnak. Kicsire nem adunk, nagy meg nem számít, ez legyen a legnagyobb bajunk, majd aluszunk nagymami/nagypapi korunkban. (A főiskola közelében volt egy nyugdíjasház, előtte skandálták hajnalban, a buliból hazatérő részeg fiatalok: "Nyugdíjasok aludjatok, megmarad a nyugdíjatok...")

Megérkezésünk és a sátor felállítása után megyünk a tengerhez, nagyon szép a naplemente. A part itt is bele-beleszakadozik a nagy vízbe, látunk is egy lezárt lépcsős részt, ahol sajnos meg is halt egy lány, emlékét fényképe és pár baráti sor őrzi a helyszínen. :(

A kép baloldalán is egy falomlás látható a lemenő nap fényében

Eközben Izlandon...

This is England - Még mindig esik, fúj, de a hajunk tart

A 2. nap kora délelőttjén Hastingsbe érkezvén bejárjuk a várost, kimegyünk a kikötőbe, mire az autóhoz visszaérünk, már zuhog. 

Hastingsi anzix

Innentől fogva a nagyobb étkezéseket a Wetherspoon hálózatának tagjaiban ejtjük meg, én legtöbbször kidsmenüt eszem, az az adag is bőven elég, bab meg abban is van. :) (Volt egyszer egy native angol tanárom, ő mesélte, hogy kedvence a konzerv bab, azon nőtt fel. Most realizálhattam, hogy a traditional English breakfast tényleg felmelegített paradicsomos konzerv babot tartalmaz. Babot egészben, nem összetörve, pürésítve, vagy ilyesmi. :)) A W. az étteremjeit, vagy inkább talán pubjait változatos helyszíneken alakította ki, egy korábbi banképületben, vagy volt olyan, ami mintha egy könyvtár lett volna azelőtt, de ott vannak a Viktória pályaudvaron is, Londonban, szóval nagyon sok helyen. A női wc sokszor egy bálteremre hajaz, szófa, pamlag, kanapé, fotőj, süppedős szőnyeg, barokkos, aranyozott képkeretben egész alakos nagytükör, wow, de minek is? A kiszolgálás általában gyors, egy helyen vártunk nagyon sokat, de egyébként a rendelés leadása után szinte rögtön érkezett a kaja. A leves, na olyat senki se látott, mert mindig csak annyi volt kiírva, hogy "soup of the day", de hogy konkrétan mikor milyenfajta volt kapható, az sosem derült ki. Úgy van egyébként, hogy megnézed a menüt, odamész a pulthoz, leadod az étel- és italrendelést, megmondod, hogy melyik asztal a tiéd, és a piát azonnal megkapod, a kaját pedig kihozzák a bediktált asztalszámhoz, ha elkészült. A menü mindenütt ugyanaz, de pl. Cornwallban láttuk rajta a helyi sajátosságot is, ezt: 

http://www.bbc.co.uk/food/recipes/classic_cornish_pasty_67037

A hastingsi W.

Nemtom, hogy ez mennyire számít jó vagy rossz kajáldázóhelynek, ez a hálózat, de szeretném nekik javasolni, hogy kissé kevesebb olajat használjanak, plíz, mert kell a kenés, én nem mondom, a legjobb motornak is, de attól még ne tocsogjon már minden a zsiradékban, jó? Amúgy minden kaja félkész nagyjából, ez is tök érdekes, hogy azt gondoltam volna, hogy itt egy fejlett, gazdag, jól prosperáló ország, és emiatt majd egészségesen táplálkoznak az emberek jól, mert megengedhetik maguknak, hogy odafigyeljenek az étkezésükre, de valahogy nem az jött át, hogy ez így működne. Mirelit mirelit hátán, a rántotta is - állítólag - tojásporból készül...Hát hol van ilyenkor Jamie Oliver, Gordon Ramsay, Nigella Lawson, Hugh Fearnley-Whittingstall, alias River Cottage és a konyhaművészetük? (By the way, Axminsterben láttuk Hugh boltját, de csak kívülről.) Az angolok ebben is furák...
Inni viszont isznak rendesen. Sokat. Reggelire is sört. Láttam. Többször is. :)

Hastings után irány az Eastbourne közelében fekvő Beachy Head. A partszirt itt az egyik legmagasabb Angliában, van ott egy csodás, klasszikus világítótorony és a Belle Tout épülete, ami magántulajdonban van és a tulajdonosok pár éve fogták és arrébb rakatták, mivel azzal fenyegetett a helyzet, hogy beleszakad szépen a tengerbe a cucc. Nekem ez a hely tetszett a legjobban, a tengerpart gyönyörű, bár a becslések szerint 90-100 km/órás szél fújhatott, eszembe is jutott a "bedőltél, pedig nem is kanyarodunk" dalszövegrészlet, mert szinte rá kellett feküdni a szélre, úgy lehetett csak haladni előre. Jó kis túra volt.

Beachy Head

Ezután ismét autóba pattantunk és East Dean felé vettük az irányt, ide vonult vissza Sherlock Holmes idősebb éveire a Baker streetről. (Tudjuk, hogy egy irodalmi kitalált személyről beszélünk, ugye? :) Mindenesetre, a ház ott van, és igazi.)

East Dean

Este "otthon" bejártuk a falut, meglátogatott a sátrainknál a kempinges fickó (előző este is összefutottunk vele, nem veti meg a szép, zöld füvecskét, ha értjük, mire gondolok :)), aki rejtélyes okoknál fogva piros szigetelőszalaggal jelölte meg a territóriumát sátrainkat, én pl. hármat is kaptam belőle; kicsit mintha szét lett volna hullva a pali...
A falucska édes, itt van Anglia legkisebb banképülete (most már nem működik), egy jó kis kocsma, ahol az előző este az ismerkedési estet tartottuk, most pedig megvacsiztunk, mert még üzemelt a konyha. Egyesek veszélyesen éltek és megkóstolták a birkaételt (real, magyaros pörköltnek nem nevezném a kinézete alapján, meg nem is olyan volt az íze, mint az itthoninak, a tesztelők szerint), megörökítettem az utókornak, íme:

"Birkapöri", vajh, minek hozzá a kis vaj?

A 2. éjszaka a kempingben már nyugodtabban telt, a szél kicsit mérséklődött, a kemping csendjét sem verte fel már annyira a sátorlapok heves csapkolódása, ellenben továbbra is bundabugyiban alvásos volt a történet, mert 8-10 fok között lehetett az éjjeli hőmérséklet...

This is England - Na, persze...

Egy angol ember magyarázata az egymástól kilométerekre pakolt hideg-meleg vizes csapokra: ahol nem külön van a kettő, ott a másikat ellopták...Hát, lehet, de akkor is kényelmetlen ez így, már bocsi.

This is England - Animals

Rengeteg van belőlük! Nagyon sokan tartanak kutyát, hozták őket be például a kempingekbe, simán. A boltokban, vendéglátóhelyeken kiraknak nekik egy tálkában vizet, sokszor nemcsak a bejáratnál, hanem bent is megtalálhatóak ezek az edények. A fajta többnyire meghatározhatatlan, inkább olyan keveréknek néztem őket, de nem értek hozzá, így nem tudom, csak az általam ismerteket nem igazán fedeztem fel közöttük. Mivel sok a juh, megkérdeztem, hogy van-e nekik olyan, mint nekünk a puli; állítólag van, láttunk is talán, de olyan keverékszerű ő is kinézetre (már ha az volt).

Mindenfelé sok a sirály a tengerparti részeken, vijjogásuk jellegzetes (egy helyen láttuk is, ahogy marcangolt éppen egy galambot szét az egyik). Londonban, egy 12 milliós nagyváros közepén, a Hyde Parkban teljesen természetes a mókus, hattyú látványa, de vannak kacsák, sőt láttunk szürkegémet is. Van olyan parkja a városnak, ahol szarvasok is vannak (képzeljük el pölö a Városligetet az agancsosokkal...). Dartmoorban pónilovak sétálgatnak át a közúton, nagyon szelídek, simogathatóak. Macskuszokat nem láttam sokat, érdekes módon. A második kempingben, ahol laktunk, ki volt írva, hogy figyeljünk oda a madarakra a területen - hát, nehéz is lett volna nem odafigyelni rájuk, a hangjuktól egyszerűen képtelenség volt aludni. Valamiféle fekete madár volt, nem varjú, hanem csóka, vagy valami, de nagyon durván nyomták a károgást. Hitchcock-ot egész biztosan megihlette volna a hely. :)

Az angolok furák (ezt még asszem többször le fogom írni :)). Ha minden igaz, hamarabb volt állatvédő szervezetük, mint gyermekeket segítő; nagyon szerethetik őket...
(„Az első állatvédő szervezet Londonban alakult „Társaság az állatokkal szemben elkövetett kegyetlenkedések ellen” néven, azonban eladósodott és bezárt az irodájuk egészen 1835-ig, amikor a „kofás ügy” hatására Viktória hercegnő lett a fővédnöke. Ezután, amikor királynővé koronázták, a társaság felvehette a királyi nevet és így jött létre a „Royal Society for the Prevention of Cruelty to Animals (RSPCA)”, ami mára a világ legnagyobb nemzetközi állatvédő szervezete.” - Részlet a Szent István Egyetem egyik állatvédelemmel foglalkozó pdf dokumentumjából.)
A gyerekekre vonatkozóan nem találtam semmit, csak annyit, hogy az 1800-as évek vége felé hoztak gyári törvényeket, amelyek a gyermekfoglalkoztatást szabályozzák...

This is England - Houses, cottages

This is England - Utazás és megérkezés

Furcsán indultunk neki ennek az útnak. A jelentkezéskor egyfolytában olyan érzésem volt, mintha nem szeretnék, hogy én ezen részt vegyek. Eleve nyűglődtem rajta én is, hogy de visszaérünk-e időben, mert nem volt biztos még az elején a repülőgép érkezés, indulás, nekem hétfőn már mindenképpen dolgoznom kell, egy napot sem pihenhetek a kettő között, jajmilesz, belealszok-e szépen a kialvatlanságtól a zárásba, vagy sem. 

Az iroda is érdekesen közelítette meg a dolgot, két kisbusszal képzelték el az utat a kiírás szerint, de aztán menet közben rájöttek, hogy mégis elég lenne csak egy busznyi ember, merthogy kísérleti az út, most indul először, ha valami gikszer van, elég 8 embert lenyugtatni, nem kell több. Először közölték is, hogy mivel már csak a 2. buszra lett volna hely, ezért köszönik a jelentkezésemet, de inkább maradjak itthon, majd utána mégis írtak, hogy valaki visszamondta az 1. buszból, ha gondolom, akkor menjek mégis, de akkor márjelleggel, de rögtön fizessem is a minden-mindent... Az volt fura, hogy ezt nem közölték ám szemtől-szemben, hanem inkább nem mondtak semmit - az egész akkor állt össze, amikor a túravezetővel még az út előtt összejöttünk és megismerkedtünk, és ő elmondta, mi a szitu. Korrektebb lett volna, ha feltárják, hogy mi van, mint így, na de mindegy, a lényeg, hogy eljött az indulás napja, nincs mese, repülünk. :)

A másik, ami érthetetlen, hogy miért kellett amszterdami átszállással, a holland királyi légitársasággal utazni, miért nem volt jó egy jóval olcsóbb, közvetlen fapados járat? (Szervezhettem volna magamnak külön azt, de szerintem hülyeség, ha csoportosan utazunk, akkor utazzunk csoportban, különben megszervezem magamnak az egész mindenséget, de pont az a lényeg ilyenkor, hogy nem akarsz külön szervezkedni, nem? De.) Nincs válasz, jó pénzért végül is megtapasztalhattam, hogy milyen a normál menetrendszerinti járat (a charter és a fapados járatok mellett), szendviccsel, különféle italokkal, kis kekszecskékkel, valamint jártam Schipholon, Amszterdamban (jó nagy, majdnem lekéstük a londoni csatlakozást, mire átrohantunk egyik terminálról a másikra) és Heathrow-n is (szintén jó nagy, az egyik legforgalmasabb légikikötő Európában, a leírás szerint).  

A reptéren összeszedtük egymást a túravezetővel (ő egyik túráról átesett a másikba, nem velünk utazott ki), és máris robogtunk dél felé a bérelt busszal Alfristonba, egy cuki kis falu kempingjébe.

Felvertük a sátrakat. Sajna velünk együtt megérkezett az eső is, mely aztán két napig el se állt nagyjából, jó kis viharos, hideg széllel megspékelve. A sátrak viszonylag jól bírták az egész út alatt, egynek a merevítőpálcája tört csak el a széltől. :( 

Az időjárás, azt hiszem, okozott pár meglepetést. Nekem nem annyira, én a 2004-es skóciai sátrazás emlékétől kísérve lélekben és fizikailag is felkészülten vártam a jó kis elázásokat napközben, ami után nincs az, hogy hazatérsz, felveszel egy száraz, meleg ruhát, veszel kényelmesen egy forró fürdőt (ezt mondjuk felcserélt sorrendben érdemes inkább megtenni :)), letelepszel a fotőjbe és pihened a napi fáradalmakat. Nem, itt egy szintén nedves sátor vár téged haza, ha szerencséd van, a ruháid nagyjából szárazak, mert nem ázott át az a kis szörnyeteg ideiglenes "házad", caplathatsz egy jó eséllyel távol eső vizes helyiségbe, ha megpróbálkoznál egy forróvizes zuhannyal. Én nemtom miért, de az összes ilyen helyiségből kispórolják azt az alkalmatosságot, ahová leteheted a levetett cuccaidat, meg a majd felveendőt, állandóan azon kell rinyálni, hogy mikor esik le az egész kupac ruha, törölköző a kétes tisztaságú padlóra; nekem ettől mindig kitör egy kicsinykét az idegzsábám. Hát kérdem én, olyan nehéz lenne legalább egy pár stokit berakni ezekre a helyekre? 

Na szóval, a guide-unk itt kezdte el mondogatni, hogy semmi gond, tűrjünk türelemmel, ahogy majd elindulunk nyugat felé, egyre jobb lesz az idő (vagy nem, nem tudhatta előre, de szerencsére igaza lett :)) A többiek kicsit felhúzták a szemöldöküket, összébb húzták magukon a dzsekiket, és titokban szandiban, sortban és pólóban képzelték el magukat (elvégre nyár van, vagy mi), nem hitték el ugyanis szerintem, hogy a nyár, az itt ilyen, mint nálunk itthon ősszel, kb. A későbbiekben, ha olyan helyre ültünk be eszegetni, ahol mondjuk volt egy tévé, és időjárást jelentettek benne éppen, akkor megfigyelhettük, hogy ez mit jelent: egy kicsit esni fog, de aztán majd kisüt a nap, de utána újabb felhők jönnek és esetleg megint előfordulhat eső. Feltámadhat esetleg a szél, 13 és 23 fok közötti hőmérséklet várható. Na, most akkor, ahol te éppen vagy, ott éppen mennyi? Mert 10 fok azért elég nagy különbség tud lenni ám. És ami a vicces, hogy ami honlapokat előzőleg megnéztem, szinte mindegyik olyan forecast-ot adott, hogy hány fok várható effektíve, és hány foknak érezhető az majd kb, szóval ez úgy nem ugyanaz, persze, de hogy erre is figyelmet fordítanak már, mik vannak. 

Megesett hát az első sokk, de persze a film forgott tovább, másnap nekiindultunk a vidéknek, mit nekünk időjárási viszontagságok, végül is nyaralunk. :)

Kilátás a kocsiablakból :)

Hastings, a bííícsen :)

A járgányunk egy hétig