Egy kedves barát küldte át, hogy mit szólok hozzá. Ahogy most az egyik könyvben olvastam, "ezek többet gondolkodtak reggel kilenc előtt, mint a legtöbb ember egész hónapban" (Gillian Flynn: Holtodiglan), hát, valahol én is efelé tendálok sokszor gondolkodásmennyiségben, legyen ez bármennyire is egy nem túl hízelgő megjegyzés, attól még túlzásba tudom én is vinni.
Tehát, már miután elolvastam cikket, rögtön beindultak a csikorgó fogaskerekek: miért éppen ez a cikk jött át, úgy, hogy heteken át semmi hír a cikk küldőjéről? Nem vagyunk napi kapcsolatban, fogalmam sincs, mit mást olvas az illető, szóval innen semmi támpontom nincs. Utána próbálom elképzelni a daily routine-os életét, hogy vajon hogy kapcsolódik ahhoz, de rájövök, hogy gőzöm sincs arról sem (még az egyetemen ismertük meg egymást, de sosem volt szorosabb kapcsolatunk - felmerül a kérdés, hogy így nevezhetem-e barátnak, de ez egy újabb hatalmas téma, nem megyek bele). Zsákutca mindenhonnan: nem tudok róla semmit, hogy miért fogta meg (mert valamiért csak elkapta, ha már átküldte, nem?). Alapjában véve ezzel nem megyek sokra, úgyhogy lapozok is tovább a cikkre. (Ami benne van a pakliban, hogy ő már rég el is felejtette a cikket mindenestül és soha a büdös életben nem olvassa majd ezt. Volt már ilyen, hogy én még pörögtem valamin ezerrel, aki meg felvetette, már rég túllépett rajta, ez ezzel jár.)
A cikkel se volt egyszerű dolgom. Nem tudom, jól értem-e a blogolót, hogy biztosan ironizál-e? Először kifejti ennek az igen-attitűdnek a lényegét, amiről a szóban forgó könyv szól, látszólag komolyan, majd utána betesz manipulált filmes fotókat, ahol a fegyvereket az ég felé fordított hüvelykujjak helyettesítik, ami nemzetközileg használt jelzés arra, hogy minden oké, minden rendben van, azzal a szöveggel, hogy a kemény csávóknak nincs szükségük fegyverekre, csak erre az igen-attitűdre.
Mitől függ, hogy ki mit gondol erről?
Nekem mindenképpen ironikus a dolog, ugyanis kicsit úgy vagyok ezzel, mint a csapatépítő tréningekkel: nem látom be, hogy attól, hogy mondjuk a sárban kúszunk-mászunk egymás mellett valami isten háta mögötti helyen, és más, fura feladatokat oldunk meg együtt és utána nem szabad róla beszélnünk, mert ez olyan Übertitkos dolog, az mennyiben segíti majd a kollégákkal való későbbi munkakapcsolatomat. Én abban hiszek, hogy a kollégák is csak egyszerű emberek, vagy szimpatikusak vagyunk egymásnak, vagy nem. Ha igen, tudunk anélkül is együtt dolgozni, hogy egy külső ember majd jól megmondja tudományosan állvakargatva, hogy hm, ti jól tudtok együttműködni, ha pedig nem, akkor nincs az a tréning, ami után én majd országos haverja leszek az egyébként ki nem állt, vagy szimplán közömbös kollégának, és viszont; legfeljebb csak megtűrjük egymást, ahogy előtte is. Bár lehet, hogy túlságosan leegyszerűsítem ezt a dolgot, de valahogy ez a tapasztalatom. Egyszerűen maradnak a régi klikkek, akik szeretnek együtt lenni, azok továbbra is együtt lesznek, akik meg nem, azok továbbra sem, és kész. Vagy szétmennek kapcsolatok, vagy újak születnek, de ezek alakulnak maguktól, ezt az emberek többsége nem egy tréningen tanulja meg.
Mindenesetre ez az igen-attitűd ugyanúgy egy kicsit erőltetettnek hangzik-tűnik, mint a tréningek szuperjósága. (Bár mostanában mintha kevesebb lenne belőlük, lehet, hogy a belefeccölt sok-sok lóvé ellenére se épültek extrahiperszuper munkahelyi csapatok?) Most rákerestem a könyv szerzőjére, és meg mertem volna rá esküdni, hogy valami amerikai cucc lesz ez, és tényleg, így lenne lottó ötösöm. Arra gondolok, hogy ez ilyen kulturális különbség lehet, hogy van valami bennünk európaiakban, vagy csak így a magyarokban akár, nem tudom, hogy nem úgy működünk, ahogy ők, így szükségszerűen nálunk soha nem fognak olyan nagy százalékban beválni ezek a módszerek, amilyenekről pedig már annyi könyv született. Elolvashatok belőlük százat, ha én magam nem tudok úgy viselkedni, ahogy ezekben a könyvekben le van írva, ha nem olyan a környezetem, vagy bármi, akkor cseszhetem. Mondok egy példát: ha az van, hogy van egy nagy munka/projekt valahol a Közel-Keleten, amibe bedolgoznak lengyelek, közel-keletiek, de a fej, az irányítás Amerikában van, az hótt tuti, hogy a problémákat mindenki a saját kultúrája, identitása szerint próbálja majd megoldani. A lengyel európai mentalitást visz bele (már ha létezik ilyen általános kategória egyáltalán), az ázsiaiak is egy másikat, de az USA-ban akkor is az lesz, hogy felemelt mutatóujj, és kész? Ugyan semmi nincs rendben, de mutassuk akkor is csak azt, abból baj nem lehet, fő a pozitív hozzáállás? Vagy mondhatnám a direkt értesítésnek nevezett dolgot: addig, amíg tíz emberből kilenc úgy éli meg, hogy már megint valami sz.rt akarnak nekem eladni, addig halálbiztos, hogy nálunk ez nem lesz egy általánosan bevett, jól működő mechanizmus, mint ahogy én az Újvilágban képzelem (persze, tévedhetek is).
Amit viszont tapasztaltam még, az kicsit ellentmondani látszik ennek az egész fenti hablatynak, vagyis, hogy mosolyogj sokat és a világ visszamosolyog rád. Ez, ha nem is minden esetben, de sokszor tényleg működik. Nem azt mondod vele, hogy 1000 %-ban hurráoptimista vagyok, ettől még továbbra is lehetnek negatív dolgaid, de valahogy javul tőle a kommunikáció, főleg, ha valami indulóban van. A zemberek szívesebben szóba elegyednek veled, máshogy fordulnak hozzád, ha nem vagy savanyúubi. És nem tartom kizártnak, hogy ezzel változol te is, sőt mi több, általánosságban majd pozitívabban állsz a dolgokhoz szép lassan, de attól még nem árt a realitások talaján maradni néha, ahol meg sajna vannak szomorú, negatív dolgok is, ha azt mantrázom, hogy denemis, denemis, akkor is.
Ami még nem világos, hogy milyen félelemről beszélhet a könyv írója, ami miatt az van, hogy csak a negatív dolgok ragadnak meg bennünket, az meg nem, hogy a tehén ötöt fialt? :) Ezt még esetleg jó lenne tudni. Lehet, hogy nem ártana beleolvasni a könyvbe?
De valójában persze S, szerintem nem tudom. :) Már ha olvasod. :) (Arról meg nem is beszélve, hogy te mit szólsz hozzá??? :))
Itt a cikk: http://manzardcafe.blog.hu/2013/03/27/az_igen_attitud_real_tough_guys_don_t_need_guns_they_just_need_a_positive_can-do_attitude?fb_action_ids=10151521573878256&fb_action_types=og.likes&fb_source=aggregation&fb_aggregation_id=288381481237582
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése