Elindultam hát szép hazámbul, hogy megnézzem azt a várost, ami "megér egy misét". Az élmények felemásak, egyrészt nem volt elvárásom magával a programokkal, a szervezéssel kapcsolatban, de voltak befolyásoló tényezők, amelyek alapján nem tudok maximális 10 pontot adni rá, másrészt volt elvárásom a várossal szemben, na, ez egy picikét csalódás, be kell valljam. Kicsit rossz érzés, hogy a mindenki által egy álomnak gondolt, netán megélt valamit néhol lehúzok, dehát ez van, nem fogom megdicsérni, ha nem érzem jogosnak. Ugyanakkor hálás vagyok, hogy megadatott, hogy láthattam a világnak ezt a szegletét is, az útonlevés mindig jó, ha itt-ott rossz a menetközben, még akkor is, az új, friss tapasztalatok, élmények mindig jól jönnek.
Szombat hajnalban indultunk egy fapados járattal Charleroi-ra, Budapestről. Charleroi, az amúgy Brüsszelnek van eladva, mint reptér, aprócska momentum, hogy van köztük cirka 60 km, nekem azért ez elég nagy csúsztatás, mármint, hogy akkor ő maga a brüsszeli reptér, de legyen. Mondjuk biztosan van ott is transzfer a nagyváros meg a 'pusztában a leszállópálya' között, mint nálunk. Azért is érdekes ez a dolog, mert a London-Luton távolság is 33 mérföld a guglitérkép szerint, van köztük vonatközlekedés, ami a napközbeni járatoknál szuper, ahogy itthon is. Viszont, ha hajnali 4.20-ra kell kiérni, mint esetemben, a becsekkoláshoz, akkor, itthon legalábbis, kevésbé igénybevehető a public transport, súlyosbítva egy agglomerációs településről történő érkezéssel, mely sajnálatos módon nem Vecsés, ahonnan csak egy ugrás lenne a sugár. Adódott hát a nagy feladat: fuvart keresni arra a reggelre.
Jó tudni, hogy tavaly szeptemberig létezett olyan, hogy fix taxitarifa Ferihegyre, na, ezt megszüntették, aminek az eredménye az lett, hogy egy sima taxitársaság kb. 14 ezer forintért szállított volna ki, azért ez elég húzós. Sok a km, mondták. Végül rákerestem a neten arra, hogy "reptéri transzfer", s az első találatok egyike a régi Volántaxi-ra mutatott, ami ma már nem az, hanem egy magánfuvarozói cég, ami fixen, 8500 Ft-ért repített ki a rendeltetési helyemre. Nem egészen világos, hogy ők miért tudnak olcsóbban szállítmányozni, próbálta nekem magyarázni a fiatalember, hogy a taxitarifa, az annyi, amennyi, a megtett km függvényében, de ő nem taxi, ezért tudja kihozni kevesebbért. Így viszont a taxitársaságok vesztenek el ügyfeleket, nem, ez így biztosan a jó megoldás? Normál transzferes, azaz direkt erre a célra szakosodott céggel még sosem próbálkoztam, egy blogon azt olvastam, hogy az nem jó megoldás a blogíró szerint, de majd lehet, hogy legközelebb rájuk kérdezek, hogy legyen saját visszajelzésem tőlük is, első kézből.
A becsekkolás simán ment, egy kézipoggyászom volt, a nagyobb méretű, tehát fizetős, de ami még felvihető az utastérbe, s nem kell feladni a csomagtérbe, úgyhogy az iránymutatás szerint egyből mehettem a motozóba, nem kellett a check-in pulthoz fáradnom. Visszafelé nem volt ilyen egyszerű, de arról majd akkor mesélek, ha ott állunk az előtt a híd előtt.
Szóval egy utolsó, aranyárban mért kávé a váróban, szédelgés és ténfergés még a felszállás előtt. Mivel utálom az ilyen üresjáratokat, a várakozást, szuperül kitaláltam, hogy ez idő alatt horgolni fogok. Egy motring fonal nem olyan nehéz, mint a könyv (e-book reader-em még mindig nincs, a tabletre, mint értékre, nem akartam folyton figyelni, elég volt a fényképezőgép), egyedül a horgolótű miatt izgultam, hogy nem minősítik-e majd veszélyes fegyvernek, amivel kikaparhatom a stewardess szemét, ha elborul az agyam valami miatt a gépen, de nem, simán átcsúszott az ellenőrzésen. Sőt, kis gondolkodás után megoldottam azt a problémát is, hogy hogyan vágjam el a fonalat; nem, nem elrágtam :), hanem még itthon kipróbáltam, s a körömcsipesz frankón eltépte, mert persze a kisolló is tiltott tárgy a fedélzeten.
Úgyhogy felvettem a mamópózt, s így tök gyorsan eltelt az idő. A repülés 2 órája is hasonlóképpen pikk-pakk, s már le is szálltunk. Párizs még olyan 300 km a reptértől, de már majdnem átléptük a célvonalat, bon jour Fransziaország, hellósziamegjöttem! :)
Jó tudni, hogy tavaly szeptemberig létezett olyan, hogy fix taxitarifa Ferihegyre, na, ezt megszüntették, aminek az eredménye az lett, hogy egy sima taxitársaság kb. 14 ezer forintért szállított volna ki, azért ez elég húzós. Sok a km, mondták. Végül rákerestem a neten arra, hogy "reptéri transzfer", s az első találatok egyike a régi Volántaxi-ra mutatott, ami ma már nem az, hanem egy magánfuvarozói cég, ami fixen, 8500 Ft-ért repített ki a rendeltetési helyemre. Nem egészen világos, hogy ők miért tudnak olcsóbban szállítmányozni, próbálta nekem magyarázni a fiatalember, hogy a taxitarifa, az annyi, amennyi, a megtett km függvényében, de ő nem taxi, ezért tudja kihozni kevesebbért. Így viszont a taxitársaságok vesztenek el ügyfeleket, nem, ez így biztosan a jó megoldás? Normál transzferes, azaz direkt erre a célra szakosodott céggel még sosem próbálkoztam, egy blogon azt olvastam, hogy az nem jó megoldás a blogíró szerint, de majd lehet, hogy legközelebb rájuk kérdezek, hogy legyen saját visszajelzésem tőlük is, első kézből.
A becsekkolás simán ment, egy kézipoggyászom volt, a nagyobb méretű, tehát fizetős, de ami még felvihető az utastérbe, s nem kell feladni a csomagtérbe, úgyhogy az iránymutatás szerint egyből mehettem a motozóba, nem kellett a check-in pulthoz fáradnom. Visszafelé nem volt ilyen egyszerű, de arról majd akkor mesélek, ha ott állunk az előtt a híd előtt.
Szóval egy utolsó, aranyárban mért kávé a váróban, szédelgés és ténfergés még a felszállás előtt. Mivel utálom az ilyen üresjáratokat, a várakozást, szuperül kitaláltam, hogy ez idő alatt horgolni fogok. Egy motring fonal nem olyan nehéz, mint a könyv (e-book reader-em még mindig nincs, a tabletre, mint értékre, nem akartam folyton figyelni, elég volt a fényképezőgép), egyedül a horgolótű miatt izgultam, hogy nem minősítik-e majd veszélyes fegyvernek, amivel kikaparhatom a stewardess szemét, ha elborul az agyam valami miatt a gépen, de nem, simán átcsúszott az ellenőrzésen. Sőt, kis gondolkodás után megoldottam azt a problémát is, hogy hogyan vágjam el a fonalat; nem, nem elrágtam :), hanem még itthon kipróbáltam, s a körömcsipesz frankón eltépte, mert persze a kisolló is tiltott tárgy a fedélzeten.
Úgyhogy felvettem a mamópózt, s így tök gyorsan eltelt az idő. A repülés 2 órája is hasonlóképpen pikk-pakk, s már le is szálltunk. Párizs még olyan 300 km a reptértől, de már majdnem átléptük a célvonalat, bon jour Fransziaország, hellósziamegjöttem! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése