Hat gyermeket nem egyszerű dolog ám abba az irányba terelni, hogy kerekedjünk fel és menjünk. :) Végül csak sikerült, Lillafüred felé indultunk el olyan 11 óra magasságában.
A gyerekek világa egyébként érdekes: felmerült bennem, hogy vajon meddig szeretnének még velünk jönni ezekre a pár napokra. A legnagyobb már gimnazista, a legkisebb pedig alsós általános iskolás, öt fiú és egy lány. Természetesen egyedi személyiség mindegyik, saját vágyakkal, saját érdeklődési körrel. Hozzák koruk jellegzetességeit, pl. amikor egy kis szabadidejük van, rögtön beindul valaminek a nyomkodása: telefon, tablet, bekapcsolódik a tévé, de van, akit mostanában legyintett meg az olvasás szele, még könyv formájában is, de már ott az ebook olvasó is:
A gyerekek világa egyébként érdekes: felmerült bennem, hogy vajon meddig szeretnének még velünk jönni ezekre a pár napokra. A legnagyobb már gimnazista, a legkisebb pedig alsós általános iskolás, öt fiú és egy lány. Természetesen egyedi személyiség mindegyik, saját vágyakkal, saját érdeklődési körrel. Hozzák koruk jellegzetességeit, pl. amikor egy kis szabadidejük van, rögtön beindul valaminek a nyomkodása: telefon, tablet, bekapcsolódik a tévé, de van, akit mostanában legyintett meg az olvasás szele, még könyv formájában is, de már ott az ebook olvasó is:
Mindegyikük aktívan sportol, de túrázni, erdőt-mezőt járni talán kevésbé szeret. Talán kevésbé köti le őket a dolog, nem túl ingergazdag a számukra, legalábbis nekem ez az érzésem, de lehet, hogy tévedek. Jó lenne visszaemlékezni arra, hogy mi mit csináltunk gyerekkorunkban, amikor még nem voltak számítógépes játékok, nem volt fészbuk, nem volt jútyub. Mivel töltöttük el azokat a köztes időket, amikor nem valami konkrét dologgal foglalatoskodtunk?
A faluból alig kiérve, megcsináltuk azt a fotót, ami az 1990-es osztálykirándulásunk pillanatát kívánta rekonstruálni, asszem, egészen jól sikerült elkapnunk. Én azt hittem, hogy mindenki emlékszik erre a kirándulásra és a többire is, de az útról való előzetes beszélgetések során kiderült, hogy első körben csak nekem rémlett, hogy jártunk itt, mint utólag kiderült, negyedikes korunkban. Először borzasztó bizonytalanok voltunk, de aztán előkerültek a fotók, és már mindenkinek megvolt az aha-érzése. :) A legbizonytalanabb még mindig az elsős kirándulásunk a Duna-kanyarban, de én úgy emlékszem, hogy ott Verőcemaroson volt a szállásunk. Találtam egy 1988-as májusi fényképet, ami egy vasúti kocsiban készült rólunk, nekem gyanús, hogy a hazafelé úton. Amire mindenki jobban emlékszik, az a harmadikos év végi, amikor Kőszeg, Szombathely, Sopron, Fertőd, Pannonhalma volt az úticél, és Vépen, az ottani iskola kollégiumában aludtunk. (Másodikban valamiért nem mentünk sehová, talán az osztályfőnök-váltás miatt.)
A választott túraútvonal szinte folyamatos ereszkedést jelentett lefelé a csodás, főként bükkerdőben, de voltak másfajta fatársulások is. A legszebb számomra mégis a bükkös, van valami földöntúli sugárzása ezeknek a hatalmas fáknak, ahogy a szürke színű törzseik derengenek a koronáik által szűrt napfényben, az valami meseszép.
Lillafüredre érve megnéztük a Hámori-tavat (itt készül majd el a negyedik napon hazafelé menet E újrafotózott képe 23 év távlatából, megtaláltuk ugyanis az ominózus fát, amire E annak idején felmászott), fagyiztunk, majd hazabuszoztunk, mert már lassan sötétedett és hosszú lett volna az út felfelé gyalog.
A nap szalonnasütéssel zárult, jófajta mangalica szalonnából, sok zöldséggel, puha kenyérrel, nyam-nyam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése