"Irtó furcsa lény az ember..."

"Mindaz, ami az életben rám várt, számomra ismeretlen, felfoghatatlan dolog volt. Nem ismertem ki magam, s nemcsak a "sűrűjében", hanem a "ritkásban" sem. Irtó furcsa lény az ember, annyi rétege van! De van agyvelőm is, ami úgy működik, mint egy zseblámpa. Ezzel megtanultam a világ dolgait, ahogy az ember szinte gépiesen megtanulja, mit tudom én, hogy mielőtt repülőgépre száll, be kell mutatnia az útlevelét, stb., stb. Absztrakt módon, mechanikusan, az agyvelőm segítségével teljesítem a felnőttek előírásait. De a lelkem, a szemem ma is a gyermeké, aki mindent felfedez, minden tapasztalatért megszenved, és módfelett elképed azon, hogy rossz dolgok is vannak a földön. Hogy az eszményi mögött is csalások és csalódások bujkálnak. Aki nem érti meg, hogy valójában miért kell az embernek kettéhasadnia." Pilinszky János

Nekem pl. mindig a csoda tárgyát képezi, hogy ha az emberek felszállnak egy olyan vonatra, amire helyjegyet is váltottak, akkor az esetek nagy százalékában miért okoz nehézséget a megfelelő helyre leülniük. Ez nekik egy tudatos tevékenységük volt, nem? Mit gondolnak? Hogy a megváltott helyjegy semmiféle jelentőséggel nem bír, egy szükséges rossz, a rendszer sátáni bosszúja, de a rajta lévő írás nem jelent semmit? Rendszeresen belefutok abba, hogy a./ utasként nem a megfelelő vonaton vannak a delikvensek, inkább az eggyel korábbin, eggyel későbbin, vagy netán még másik napra is szól az a nyomorult helyjegyük b./ ha netán sikerül eltalálni a megfelelő szerelvényt, akkor jön az, hogy nem a megfelelő kocsiban keresgél a drága utas c./ vagy tojik az egészre, leül oda, ami a legszimpatikusabb, és ártatlanul tágra nyílt szemekkel néz, mikor miatta fél kocsinyi utas keresgéli a helyét, mert már mindenki helyén ül - kényszerűségből - valaki más d./ a finomabb változat, ha elkezd magyarázkodni, hogy 'jaj, hát nem is figyeltem, hogy hova ülök le' (benne van a nevében, hogy helyre szóló jegy, csak szólok...) és átül a helyére (ha át tud, mert oda nem ült le más), vagy szépen pillogva megkérdezi, hogy nem-e lenne jó neked az ő helye, mert ők többen vannak, de nem egymás mellé adták nekik a jegyeket vagy nem szeret háttal ülni, ülnél-e te (senki se, de 2-3 órát kibír az ember) e./ ha a legdurvább esetet vesszük, akkor vörös fejjel, habzó szájjal kikéri magának, hogy őt itt senki ne vegzálja, 'odaülök, ahova akarok, maga meg egy hisztis hülye picsa, mér' akar pont ide ülni, nem jó magának az a másik hely?'

De a legámulatraméltóbb, hogy nem tudnak a zemberek piktogramokat olvasni. Rendszeresen látok homlokráncolva nézelődőket, hogy vajon melyik számú hely van az ablak mellett, és melyik az a hely, amely a közlekedő folyosóhoz közelebb eső külső, vagy ha más szemszögből nézzük, akkor belső, vagyis NEM ablak melletti hely. Elismerem, nem túl logikusan ugyan, de ez úgy van, hogyha a szám mellett - amely szám megegyezik a helyjegyünkön szereplő számmal - van egy kis ablakocska, akkor bámészkodhatunk ki az ablakból, mert olyan szerencse ért minket, hogy közvetlenül mellette ülhetünk. De ha nem, akkor így jártunk, akkor sajna nem, szomorkodhatunk belül (kívül). Az már más lapra tartozik, hogy szívesen megtudakolnám attól a jóembertől, aki kitalálja a számozást a kocsikban, hogy az mér' van, hogy mondjuk van egy négyes ülés, és akkor az nem úgy számozódik ám, hogy megy fölötte folyamatosan a sorszám, hogy teszem azt 50, 51, 52, 53, hanem pl. 50, 52, 55 és 57? Túl egyszerű lenne az első változat, vagy?

Tényleg nem tudom ilyenkor eldönteni, hogy én vagyok túl kocka? túl szabálykövető? túl okos, amennyiben felismerem az ablakot a rajzon? egyszerű, mint egy faék, a számozás tekintetében? Múltkor a kollégákkal éppen erről beszélgettünk, hogy a magyarok egy olyan lázadó népek, semmit se úgy csinálnak, ahogy az mondva, írva vagyon nékik; a szlovák régiós megmondóember egyszerűen nem érti, hogy ami náluk megy és bevált, az a magyar leánynál miért nem bír működni? Jó, ide most be lehetne keverni a történelmi dolgainkat, de nyűglődtünk mi már más nemzet által működőképesnek mondott vackán is, hogy csakazértse nem akarjuk úgy csinálni, ahogy kéne. De itt, a helyeknél, itt mi ellen lázadunk vajon, már ha egyáltalán azt tesszük? Pusztán a dafke-nem vezet, vagy tényleg ennyire lesz.rjuk, mert nem tökmindegy? Bennem a hiba, ha utálom, hogy najó, engedek, mert jófej vagyok és leülök oda, ami a kiosztás szerint nem az enyém, és utána - jogosan - fel akarnak állítani onnan, pedig én már olyan jól elhelyezkedtem, kipakoltam az  enni-, inni-, olvasnivalót, bekuckóztam oda, arra a szent helyre, s akkor fogjam a sátorfámat és kotródjak arrébb? Ilyenkor borul ki általában a kávém, söröm, vizem, esik le a szendvicsem, hullik a fejemre a már egyszer a csomagtartóra fellogisztikázott csomagom; utálom. Vagy, ha ragaszkodom a helyemhez, érezzem rosszul magam, mert egy bunkó paraszt vagyok, hogy mondom, hogy ide szól, lécci, hadd tegyem le ide magam? Nem értelek titeket, emberek...