„Ha igazán szereted a természetet, mindenütt megtalálod a szépséget.” - Van Gogh kiállítások

B vetette fel a legutóbbi talinkkor, hogy szeretné megnézni a Van Gogh kiállítást, mintha nálam is látta volna az fb-n valahol. Akkor nem emlékeztem már, hogy valamiképpen megjelöltem magamnak a dolgot, de aztán utánakerestem és a lassan közel 400, kedvencként megjelölt oldalam között meg is találtam nagy nehezen. (Mondtam már, hogy rájöttem, én leginkább információszerzésre használom az fb-t? Az ismerősök hírei alig jutnak el hozzám a felületen, mert kiszorítják őket a kedvelt oldalak megosztásai. Illetve úgy képzelem, hogy akinek nincs ennyi kedvence, annak inkább az ismerősei tevékenysége, jelenléte lesz az erősebb, vagy nem? Milyen lenne, ha törölném ezeket az oldalakat, nyilván akkor tudnám megtapasztalni a legjobban.) Aztán realizáltam, hogy kettő kiállítás is fut éppen a városban, mert a másiknak az oldalán épp ment a figyelemfelhívás, hogy mi nem azok vagyunk, hanem emezek, figyelmezzetek. Így aztán lehetett volna nagy kavarodás, hogy mi merre, de végül kisakkoztam, hogy a 3D-s a VAM Design Centerben van, a másik pedig a Váci utca sarkán, a volt Tőzsdepalotában. Még a bemutatásukra szolgáló weboldalakban is alig van különbség: a Váci utcaié a www.vangoghkiallitas.com, míg a VAM-é a www.vangoghkiallitas.hu. Mondjuk, számunkra már nincs jelentősége, mert mindkettőt megnéztük. :)

Az elsőként megjárt 3D-snél úgy nyitottunk, hogy nem működött az első bemutató, hiába skubiztuk a kivetítőt, vagy csak egy kicsit, bár nem tudom, létezik-e olyan, hogy mintha majdnem 3D-ben lett volna, vagy csak képzeltem. Ez úgy derült ki, hogy jártak körbe az őrök és az egyik szólt, hogy ez nem működik, majd jönnek megcsinálni. :) Utána realizáltam, hogy ja, tényleg, akkor olyan fura a kép, ha nincs rajtad a szemüveg, utána meg egyszercsak olyan lesz, mintha a térben látnád, azaz HÁROM DIMENZIÓBAN, érted, de azért viccesek lehettünk kívülről, ahogy ott próbálkoztunk. Aztán, volt még olyan is, hogy jóravaló gyermekként össze akartam hajtogatni a 3D-s szemüveget. Hát nem, ti ne akarjátok, el fog törni, nem kell, csak úgy hányjátok le magatokról. :) Ja, és az a legjobb, mikor nem a szárát fogják meg a kedves népek, és csak nem látod, csak nem látod, miután rájössz, hogy ja, azért nem, mert annyira össze van fogdosva a lencse - akkor bizony törölgesd meg egy kicsit. Mondjuk, akik az ilyesmire hiperérzékenyek, hogy melyik testnedvüket kivel osztják meg, azoknak lehet, hogy nem árt saját szemüveggel készülni, bár nem tudom, hogy azok a szemüvegek, amik esetleg egy 3D-s moziban használatosak és megmaradtak, jók-e itt is. 

Ez a kiállítás egyébként két dologra fókuszál: egyrészt ezekre a 3D-s bemutatókra, másrészt vannak rendes, 2D-s képek is a falakon. Ezek végigvonulnak szépen a festő munkásságának szakaszain, ahogy kell, és attól izgalmasak, hogy az eredeti festmények színei folyamatosan fakulnak, míg ezek a képek vissza vannak turbózva olyan állapotra, ahogy a festő akkor láthatta, mikor megfestette őket, tehát sokkal élénkebben, mint most mondjuk az amszterdami Van Gogh Múzeumban, ahová egyébként sajnos ottlétemkor nem jutottam be, hogy mindezt hitelt érdemlően igazolhassam is, legalább a saját magam számára. Ja, és ami nekem külön tetszett, hogy egy kis teremrészben megmutatták azokat a képeket, amelyekről van tudomás, hogy léteztek, ámde megsemmisültek az idők viharában, vagy ellopták őket, vagy csak szimplán ismeretlen a helyük a világban (épp mostanság volt hír, hogy egy svéd ház padlásáról került elő állítólag most egy festmény...).

Fotózni bent a kiállítótérben nem lehet, csak külön megváltott fotójeggyel, ellenben az előtérben vannak kis szuvenyírek, ilyen nagyon aprócska pólócska pl. (a kép csal, tényleg kb. mint két tenyér, akkorkák voltak, csak nagyon közelről fotóztam):

Vagy festményes esernyő:

A másik helyen a bazi nagy felületre kivetített festmények képein, képrészleteken és VvG mondásain volt a hangsúly, engem kicsit zavart pont az a hatás, amit a pozitívumaként és a szenzációjaként hirdettek meg, hogy belehelyezkedhetsz a képbe, mert egyszerre nem egy képet vetítettek ki, mondjuk jellemzően egy tájképet, és hogy abba beleállhatsz és milyen jó neked, hanem mondjuk 4 kivetítőn 1 képet, csak felszabdalva, és más-más részletet megmutatva belőle, vagy több képet egyszerre. Túl sok volt így a hatás, ami ért egyszerre, nem tudtam egybe belemerülni, és ez levont az élvezeti értékből. Volt viszont zenei aláfestés, itt a lista: 

Szerintem egyébként nem ártott volna a szervezőknek valahogyan jobban tájékoztatni a látogatókat, hogy van ebből a vetítős részből két teremnyi és van még egy normál kiállításos része ennek is, tudnivalókkal, ismertetőkkel a festőről, a legvégén pedig itt is van lehetőség fittyenfüttyök vásárlására; kicsit elveszettnek éreztük magunkat a rendelkezésünkre álló térben így. (Bár, most hogy így végiggondolom, lehet, hogy volt valami a belépéskor, ami a mi figyelmünket biztosan elkerülte, mert nagyon rohantunk, hogy egész órára odaérjünk, és nem nézelődtünk a bejáratnál, ugyanis valakinek az élményelmeséléséből azt következtettem ki, hogy óránként engedik be az embereket, de nem, bármikor be lehet menni.)
Alapjában véve nem bántam meg, hogy mindkét kiállítást megnéztük, mondjuk az árak elég húzósak voltak, két heti ebédpénzemet vertem el röpke pár óra alatt a belépőjegyekre, ha így nézzük, de inkább vegyük úgy, hogy megint megláthattam valami kis, ismeretlen szeletét a világnak, hurrá.