Ferihegyen egész gyorsan ment minden, feladtam a csomagot, utána át a biztonsági ellenőrző kapun, kis várakozás az erősen parfümszagú várócsarnokban, vérlázítóan drága kajákkal és piákkal (kávé, ásványvíz ötszá', legpronyóbb szendvics ezer körül, elképesztő rablás, ezen mindig megütközöm), majd másfél óra repülés után ott is teremtünk Fiumicino repterén. Tömegnyomor, keresése a megfelelő csomagos futószalagnak, bőrönd megvan, keresése a transzfernek, hogy a prériről bejussunk a városba. Mi a kettes terminálra érkeztünk, át kellett dzsalni a hármasra (3 perc ez hivatalosan, ki volt írva, onnan tudom), meglett ez is. Kisebb vitába keveredtem a buszra felengedő leányzóval, de aztán engedtem neki és hátramentem, ahogy utasított, mert nem akartam még másnap is ott szobrozni a parkolóban miatta, pedig nem volt jogos a pattogása, mert mi már ott álltunk, mikor egy másik, véletlenül épp magyar társaság megjött... Eddig nekem nem igazán állt rá a szemem, de mostmár én is figyelek az ilyesmire és a magyar csapat fiútagjai is végigkommentálták az utat: tényleg elképesztő, ahogy az olaszok vezetnek, ezt megtapasztalhattuk már itt is.
A busz a Terminire vitt, úgyhogy egyből kereshettük is a szállást a közelében. Megtaláltuk a kapualjat, a kapucsengőt, megnyomtuk és nem történt semmi. Nálunk tapasztaltabbak biztosan tudták volna egyből, hogy ez egy lakás, amiben vannak a kiadó szobák, de egyébként nincs ott senki napközben, hanem a kapucsengőre nem véletlenül van ráírva egy telefonszám, amit fel kell hívni és akkor jön valahonnan Giuseppe és beenged. Mi azért elálldogáltunk egy kicsit ott az utcán rémülten nézve, mielőtt ezt így összeraktuk logikailag, de aztán telefon elő, hívás, mondom, hogy én vagyok az én, megérkeztünk, a vonal túloldalán van valami szöveg, amit nem értek, de nem baj, vonal bont. Állunk tovább, tanácstalanul. Már épp újra tárcsázom a számot, hogy bocsi, mit is mondtál, amikor ránk köszön a hullámos hosszú lobogó hajával, karján bukósisakkal Giuseppe és végre bejutunk a házba. Fel az ötödikre, a miniatűr liftbe nem is férünk be hárman, így B majd jön utánunk külön. Lobogó Haj megmutatja a szobánkat, elintézzük az anyagiakat (az idegenforgalmi adót cash-ben fizettük 3,50 EUR/fő/éj, a szoba árát sikerült leemelni a számlámról, végül 380 EUR kettőnknek a négy éjszakára), kipakolunk.
Első napunkra nem terveztünk túl sok mindent, Trevi-kút és Spanyol lépcső, a két nagy látványosság, és ami útba esik, mert ekkor még gyalogolunk, ugyanis a péntek-szombat-vasárnap a három teljes nap, amikor a Róma Pass nyújtotta lehetőséget ki akarjuk használni.
A hozzánk legközelebbi látnivaló, Róma négy nagy bazilikája közül az egyik, a Santa Maria Maggiore zárva van, nem tudunk bemenni. Ötvözi a Rómában fellelhető majd' összes építészeti stílust: román kori harangtorony, reneszánsz kazettás mennyezet, barokk ikerkupola. Előtte a sok-sok római obeliszk közül az egyik, V. Sixtus pápa állíttatta 1587-ben, és egy kevésbé történelmi hangulatú zsibvásár, ahonnan később az 5 EUR-s kendőm származik majd. :)
Útközben találjuk ezt a kis parkot, vagy kertet, amelyek városszerte vannak itt-ott, ahogy később tapasztaljuk és egészen csendesek, ahhoz képest, hogy a nagyváros közepén leledzenek.
A kert melletti utcában látunk IGAZI, mandarinfát talán, ezt nagyon egzotikusnak találjuk, ezért lefényképezem :):
Keresztülmegyünk azon a kereszteződésen, ahol ezek a falba ágyazott művek vannak, olasz nevükön a Le Quattro Fontane. Ez a négy kút is V. Sixtus idejéből való, mint a fentebb említett obeliszk, és a kereszteződés négy sarkán helyezkednek el a házak falához préselve. Mindegyik egy-egy istenség szobra, talán Tiberis és Arno, a nőalakok pedig Júnó és Diana, az erő és a hűség jelképei. Fotósoknak nagy kihívás, ha előtte állsz, nem feltétlenül fér bele az egész kompozíció egy képbe, ha átmész a kereszteződés másik sarkára, akkor autók, gyalogosok lógnak bele folyton.
E szobros kereszteződéshez közel van a Sant'Andrea al Quirinale, az 1658 és 1670 között épült "barokk gyöngyszem", sok-sok angyalkával.
A Trevi-kút picit csalódás, egy kis térre, praktikusan a Piazza di Trevire van bezsúfolva az egész, tömeg, ráadásul felújítják, ezért a fele lefóliázva, illetve felállványozva. Van egy kis ideiglenes
palló a kút felett, amin közelebb lehet menni a már letisztított-restaurált
szobrokhoz, de elég gyorsan menekülünk onnan, mert egy tűt nem lehet
leejteni, annyian vannak, fényképezni szinte lehetetlen, legfeljebb, ha a tömeget szeretnéd lekapni, mert akkor nyert ügyed van; beállításokkal bíbelődni sem tudsz, mert fellöknek. Nem is olyan régi alkotás, mint azt hiszik róla, "csak" 1762-ben fejezték be.
Tovább a lépcsőhöz, hát, itt is monumentálisabbra számítottam, "a késő barokk Róma egyik csodája" az útikönyv szerint, óriás virágcserepek még nincsenek, mint a marketingfogásos képeken, lehet, hogy túl korán érkeztünk a városba, és csak később teszik ki őket, nem tudom, de persze szép, meg minden, főleg így a lemenő nap fényében:
Hazafelé elmegyünk a Barberini palota mellett, de már zárva van, és végül nem jövünk vissza, bár ekkor még terveztük, hogy megnézzük belülről is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése