Utolsó reggelünkön ismét lementünk reggelizni, állva, mint a lovak, a már jól ismert kávézóba:
... majd átküzdöttük magunkat a Termini túloldalára, hogy kitranszfereljünk Fiumicino-ra. Miután befelé megtapasztalhattuk, hogy a pontosság, khm, hát az nem igazán jön össze, én egy kicsit aggódtam, hogy kifelé vajon mi lesz, hétfő reggeli csúcsforgalom, hajaj. B hozta a nyugodtságot, ne izgulj, elérjük a gépet, direkt a korábbi időpontra iratkoztunk fel, relax.
Mikor már a második Ciampino-ra (Róma másik reptere) menő Terravision-os busz jött, hogy kivigye az embereket, ámde Fiumicino-s egy sem, kezdtem ideges lenni, de aztán csak megérkezett a miénk is, akkor már nagyon tűkön álltam. 20 perc késéssel indultunk el és kezdtünk el kivergődni az autópályára. Az egyik kereszteződésben elromolhatott a lámpa, mert folyamatosan pirosat mutatott a mi irányunkból érkezőknek, a többiek bezzeg jöttek-mentek; érdekes módon egyszercsak valaki úgy döntött, hogy ő elindul, lesz, ami lesz, és akkor követtük és ezután kezdtük el a már haladósabb szakaszt, majd végül sikerült kiérnünk szerintem a tervezetthez képest legalább fél-háromnegyed órával később.
A Terravision, ahogy jött, oda érkezett, azaz a Terminal 3-ra, úgyhogy ismét át a kettesre, már lehetett becsekkolni. Előttünk egy iskoláscsoport, nagydumás, nagyhangú olasz tini fiúk, jaj1. Közvetlenül előttünk 3 olasz pasi, akik végigdumálták az iszonyatosan hosszú időnek tűnő sorbanállást, jaj2. Az idegeimen táncoltak a folyamatos szájalásukkal, pedig nekik így biztosan gyorsabban telt a gyűlölt várakozás. (Feldmár Andrásnál olvastam, hogy "ha egy mód van rá, ne várjatok", hát, nagyon egyetértek, kerülje mindenki, főleg, ha három csávó mögött áll, akik nem bírják egy percre sem befogni.)
Végül csak sikerült túljutni ezen is, futás a vetkőzőbe, lecucc, ez-az visszavesz, tovább a kapukhoz, mert a nőci mondta a csomagfelvételnél, hogy figyelmezzünk, tíz perccel hamarabb csukják a gate-et a tervezettnél, azaz 12.10 helyett 12-kor. Odaérünk a tájékoztató táblához, a budapesti gép a kiírás szerint a 8-tól a 22-es kapuig bármelyikről indulhat. Vagyis még totál nem tudják, hogy honnan. De legalább már bent vagyunk, csak várni kell, már megint. :(
Végül olyan fél 1-kor nyitották meg a már nem emlékszem hanyas számű kaput, akkor ott elkezdtek azon rancogni, hogy de előbb az elsőbbségi ülésesek jöjjenek ám, na akkor már nagyon elegem volt az egészből, alig vártam, hogy landoljunk Ferihegyen.
A Terravision, ahogy jött, oda érkezett, azaz a Terminal 3-ra, úgyhogy ismét át a kettesre, már lehetett becsekkolni. Előttünk egy iskoláscsoport, nagydumás, nagyhangú olasz tini fiúk, jaj1. Közvetlenül előttünk 3 olasz pasi, akik végigdumálták az iszonyatosan hosszú időnek tűnő sorbanállást, jaj2. Az idegeimen táncoltak a folyamatos szájalásukkal, pedig nekik így biztosan gyorsabban telt a gyűlölt várakozás. (Feldmár Andrásnál olvastam, hogy "ha egy mód van rá, ne várjatok", hát, nagyon egyetértek, kerülje mindenki, főleg, ha három csávó mögött áll, akik nem bírják egy percre sem befogni.)
Végül csak sikerült túljutni ezen is, futás a vetkőzőbe, lecucc, ez-az visszavesz, tovább a kapukhoz, mert a nőci mondta a csomagfelvételnél, hogy figyelmezzünk, tíz perccel hamarabb csukják a gate-et a tervezettnél, azaz 12.10 helyett 12-kor. Odaérünk a tájékoztató táblához, a budapesti gép a kiírás szerint a 8-tól a 22-es kapuig bármelyikről indulhat. Vagyis még totál nem tudják, hogy honnan. De legalább már bent vagyunk, csak várni kell, már megint. :(
Végül olyan fél 1-kor nyitották meg a már nem emlékszem hanyas számű kaput, akkor ott elkezdtek azon rancogni, hogy de előbb az elsőbbségi ülésesek jöjjenek ám, na akkor már nagyon elegem volt az egészből, alig vártam, hogy landoljunk Ferihegyen.
Hazaértünk, a leszállást a tini fiúk megtapsolták, megéljenezték. :) Egy felüdülés volt Ferihegy kies kis ügyfélforgalmába csöppenni, csak egy északi országból jövő gép és mi várakoztunk az össz-vissz kb. öt futószalagnál, fellélegzés, halleluja. Jó volt ott lenni, de most nagyon éreztem azt is párhuzamosan, hogy nagyon jó haza is jönni. Vissza kell mennem Londonba, mert mostmár két nagyvárosból hazajutva érzem azt, hogy Budapest egészen elviselhető mellettük. Számbavéve még, hogy hol jártam korábban, Barcelonát sem éreztem annyira zsúfoltnak, mint most ezt a kettőt. Hollandia úgy ahogy van, országként túl sok az ember benne, Amszterdam már csak hab a tortán.
Rómát mondjuk Párizzsal összehasonlítva az volt az érzésem, hogy provinciálisabb, vidékiesebb. Pedig most megnéztem, nagyjából 2 milliós város mindkettő, mindkettőben nagy a forgalom, sok az ember, valahogy mégis élhetőbbnek tűnt. Egyszer Velencéről (az olaszról) olvastam, hogy az egész évben ott élők, a tősgyökeresek, gyűlölik a turistákat, dehát mit lehet tenni, ha belőlük él a város; lehet, hogy a rómaiak is kicsit ezt érzik. Ha választanom kéne a két város, Párizs és Róma között, most Rómát választanám, de mindkét városlátogatás nagyon felületes volt, ha többet látnék-tapasztalnék belőlük, lehet, hogy ez is változna bennem.
Rómát mondjuk Párizzsal összehasonlítva az volt az érzésem, hogy provinciálisabb, vidékiesebb. Pedig most megnéztem, nagyjából 2 milliós város mindkettő, mindkettőben nagy a forgalom, sok az ember, valahogy mégis élhetőbbnek tűnt. Egyszer Velencéről (az olaszról) olvastam, hogy az egész évben ott élők, a tősgyökeresek, gyűlölik a turistákat, dehát mit lehet tenni, ha belőlük él a város; lehet, hogy a rómaiak is kicsit ezt érzik. Ha választanom kéne a két város, Párizs és Róma között, most Rómát választanám, de mindkét városlátogatás nagyon felületes volt, ha többet látnék-tapasztalnék belőlük, lehet, hogy ez is változna bennem.
 |
| Arrivederci! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése