"...arkangyalok bolyongnak boldog hajadonokkal..." (Dsida Jenő) - Róma 2. nap - a Vatikán

Az első nap estéjén, ahogy visszaértünk a lakásba, két dolgot realizáltunk, hogy rohadt hideg van a szobában és hogy az éjszaka sem lesz egy fáklyás menet, mert nincs takaró az ágyakon. Elmorfondíroztam magamban rajta, hogy én vagyok-e a hülye, hogy ilyen elvárásom van, egyrészt azért, mert nem emlékszem, hogy a foglalásnál felmerült volna-e bármikor, bárhol, hogy ágyneműt kell hozzunk, másrészt, hogy lehet, hogy itt mindig annyira meleg van, hogy nem takaróznak a népek, de akkor én nagyon el vagyok tájolva, ami az időjárást illeti, bár letöltöttem egy alkalmazást az út előtt, s az is azt mutatta, hogy 7-10 fok reggel, 15-20 napközben; ez azért éjszakára még elég combos. 

Mit volt mit tenni, körülnéztünk, hogy van-e mégis céleszköz valahol, amit a fagyás ellen bevethetünk. Találtunk a szekrény aljában két már enyhén kiszöszösödött, nem túl gusztusos plédet. Ekkor arra gondoltam, hogy hátha van eldugva valahol egy ágyneműhuzat, és nekünk kell felhúzni ezekre a plédekre esetleg, ami furcsa lenne, de hát ez egy idegen ország, isten se tudja, mik a szokások. De nem volt semmi ilyesmi sehol. Ami fura volt még, hogy párna párnacihában viszont volt az ágyakon... Nézelődtünk tovább, kiderült, hogy a csicsás ágytakaró alatt van egy lepedő, meg még egy. Gondolom, akkor az egyik alattad van, a másikkal takarózol, na de 15 fokban nekem ez kevés. Ekkor bevetettem a modern technikát, s küldtem egy emailt Giuseppe-nek (utálok telefonálni, inkább százszor írok, mint egyszer beszélek, még ilyen helyzetben is), hogy helló, mi itt fogvacogunk, tudna-e segíteni. Email el, közben hangok a közlekedőből, kinézek, hogy hátha nem-e ott van valamelyik szekrényben a takaróhalom. Kint Giuseppébe ütközöm, aki egy újabb beköltözőt kalauzol éppen, mondom neki, hogy cidri van. Közben B felfedezte, hogy van ám fűtőtest is a szobában az ablak alatt, csak a függöny eltakarta, úgyhogy Giuseppének már csak arrafelé kellett mutogatnia, hogy mindjárt beindul a fűtés, ne izguljunk, melegebb lesz. És lőn, de azért így is kellett még az a pléd...

Hát, ez volt még a szállásadóval, ráadásul utána még az emailre is válaszolt viccesen, hogy beszéltünk korábban, hamarosan jobb idő lesz a szobában; rend a lelke mindennek. :) Volt még egy felajánlása az elején, hogy majd hétfőn, ha elmegyünk, jön, "to say goodbye", csak írjak neki emailt vasárnap este, mert különben elfelejti (ő is szeret ezek szerint levelezni :)). Írtam neki vasárnap, de csak megköszöntem benne, hogy ilyen gyorsan reagált minden felvetésre, és ne fáradjon másnap reggel, mert nagyon korán indulunk, köszi mindent. Szerintem örült neki, hogy nem kellett hajnali hétkor ott lennie, gudbájt mondva. :)

Második napunk egyébként szinte teljesen a Vatikán jegyében telt. Itthon megvettük a jegyet az adott napra, 9.30-kor volt a gyülekező egy megadott helyen, a Vatikáni Múzeumok bejárata közelében. Ezt szintén ajánlatos mindenkinek meglépni, aki nem akar hosszú, tömött sorokban várakozni a bejutásra. Az előrevételnél csak annyi a kitétel, hogy ne késs el, mert akkor buktad, hogy külön bevisznek.

Ez az épületegyüttes Rómának tulképpen egy külön kerülete, azon túl, hogy állam az államban 1929 óta, a katolikus világ hatalmi központja, saját postahivatallal, üzletekkel, rádióval, napilap kiadóval. Itt található a Szent Péter-székesegyház, a Piazza San Pietro, amely a székesegyház előtti tér, ahol a zarándokok gyűlnek össze, a Vatikáni Múzeumok nagy kerttel, villával, és kicsit távolabb az Angyalvár.

Korán mentünk, de azért ahhoz nem eléggé korán, hogy a székesegyházat is megnézzük még a múzeumok előtt, ezért azt áttettük a harmadik nap reggelére. 

Készülvén az útra, megnéztük az Uránia mozi 3D-s filmjét a múzeumról, ami tulképpen sok-sok múzeum együtt, témájukat-tematikájukat tekintve különülnek el. A film sokkal monumentálisabbnak, nagyobbnak mutat mindent, mint a valóság. Az olyan nagy formátumú művek, mint a Biga, a Piéta, vagy a Laokoón-csoport, sokkal kisebbnek tűnnek az életben. Az i.sz. 1. századi márvány szoborcsoport mellett, amely a kígyókkal küzdő trójai papot, Laokoónt és fiait ábrázolja, konkrétan elmentünk első körben, s úgy tértünk vissza később délután a megfelelő múzeumrészbe, ahol mondjuk feltünhetett volna, hogy többen csoportosulnak, de mivel próbáltuk kerülni a tömeget, ezért ekkor még kimaradt.   

Nem emlékeztünk pontosan, mi hangzott el a filmben, mindenesetre a világ 10 nagy múzeuma közül az egyik ez, olyanok előzik meg, mint Szentpéterváron az Ermitázs, vagy a Prado Madridban (sajnos még egyikben sem jártam, úgyhogy ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom). A belépő jelenleg 16 EUR, fura, hogy kiemelik, hogy ez a Sixtus-kápolnába is érvényes, érdekes lenne, ha valaki kitalálná egyszer, hogy oda külön belépőt kelljen fizetni, mikor az "csak" egy óriási terem a múzeumon belül (semmiben nem hasonlít egy kápolnára, vagy legalábbis ahogy én elképzelem a kápolnákat, amit láttam eddig, azok inkább kicsik voltak és egyszerűek), a falán és a mennyezetén festményekkel és freskókkal, a múzeum számos más, bár kisebb méretű terméhez hasonlóan. Oké, az biztosan nagy szó, hogy itt tanácskoznak akkor, ha új pápát választanak, de akkor is...

Elképesztő mennyiségű műkincs van tehát itt felhalmozva, szobrok, festmények, görög, római és etruszk emlékek, külön egyiptomi gyűjtemény:

 

Falikárpitok, amik már Skóciában is megbabonáztak anno:

  Nekem nagyon tetszett a térképtár, mert szeretem a térképeket; így néz ki a Térképtár folyosójának a mennyezete, elképesztően részletgazdag, színes-szagos:

A fényképészeti szempontból tiltott hely, a Sixtus-kápolna. Ezt a képet úgy készítettem, hogy az ölemben tartottam a gépet és felfelé fordítottam a mennyezet felé. A bal felső sarokhoz közel esően, fejjel lefelé az "ujjas" kép többek között (Isten megteremti Ádámot), melyet Michelangelo a mennyezet alatt fekve festett meg állítólag:

Ezt a termet úgy kell elképzelni, hogy nagyon nagy a belmagassága, lent állnak, csoszognak fürtökben az emberek, köztük őrök, akik folyton rájuk szólnak, hogy "no photo please" illetve néha elkurjantják magukat, hogy "silence" vagy "silentio" és csitítják a jónépet a szájukkal, miszerint "ssssssss", amitől úgy érzed magad, mintha egy renitens óvodáscsoport tagja lennél. A csoportunkat bejuttató lány magyarázott valamit, mielőtt szélnek eresztett bennünket, hogy a Sixtus-kápolnában két lehetőség van: vagy tovább mész az egyik ajtón és haladsz tovább a múzeumban, vagy a másik ajtón mész ki, s akkor átjuthatsz könnyen és gyorsan a székesegyházba, de ezt nem nagyon értettük. Ha egyszer kimész a múzeumból, vissza nem mehetsz, s akkor nem láthatod a múzeum többi, még hátralévő részét, miért hagynád el a helyet hamarabb? Csak arra tudok gondolni, hogy van, akinek annyi már elég a múzeumból (a kápolnához eljutni kb. a múzeumban töltött idő fele lehet, ha előtte minden részét megnézed a múzeumnak), ezért adott a lehetőség, hogy el lehet hamarabb hagyni. Csak az a fura, hogy ezt a lány kb. úgy mondta el nekünk, mint valami szupertitkos dolgot, épp csak ránk nem szólt, hogy de ne mondjuk el senkinek ezt a lehetőséget, és ha el is mondanánk, akkor sem tőle tudjuk...
Mi továbbhaladtunk mindenesetre, de már kezdtünk telítődni a látnivalókkal. Ilyenkor kezd minden bajom lenni, enni, inni szeretnék, leülni és csak nézni ki a fejemből, de próbáltam tartani magam. Az útikönyv azt írja, hogy végig lehet szaladni 90 perc alatt is, de ha nagyon elvetemült vagy, akár 5 órát is el lehet tölteni bent. Szerintem még többet is, mert mi valahol a kettő között voltunk, kb 10-től 2-ig, fél háromig lehettünk bent és nem is láttunk mindent és amit láttunk, azt sem részleteztük ki. Amire vágytam, hogy csak leülni egy kicsit végre, és bambulni a semmibe, az a Rafaello utolsó festményét, az Úr színeváltozását tartalmazó teremben következett el:

A modern, XX. századi egyházi művészet alkotásait már elég fáradtan néztük meg és nem is annyira szerettük őket, itt sem vettük észre magunktól az itteni Piétát (az eredetije a székesegyházban van), ami egy sarokban áll, csak az útikönyv és az ott kapott gájd alapján jöttünk rá, hogy hol keressük:

A képtárban (Pinacoteca) megnéztük még többek között Leonardo da Vinci befejezetlen művét, a Szent Jeromost:

 ... és visszaszaladtunk a Laokoónhoz:

 

Tettünk egy kísérletet arra is, hogy visszatérjünk a Sixtus-kápolnába, s a másik ajtón átslisszoljunk a székesegyházba, de az őrök itt nem engedtek visszafelé haladni, ezért megkerestük a sima kijáratot és azon jöttünk ki. A kombinált jeggyel be lehet menni a kertekbe is, de mi az egyszerűbb jegyet választottuk végül, így a kertet csak másnap fentről, a székesegyház kupolájából láttuk, és aznap a mosdó ablakából :):

Egy fagyi után átsétáltunk az Angyalvárhoz. Onnan kapta a nevét, hogy Nagy Szent Gergely pápának ezen a helyen jelent meg Mihály arkangyal:

139-ben Hadrianus császár mauzóleumaként épült eredetileg, volt középkori fellegvár és válságok idején pápák lakhelye is. 13. századi folyosó köti össze a vatikáni palotával, veszély esetére. Fentről, az angyal lábánál kialakított teraszról csodás a kilátás:

Kimenvén üldögéltünk még egy kicsit a vár előtti-melletti téren, a folyóparton, egy utcazenészt hallgatva, majd lassan ránk esteledett, ezért egy Termini melletti kajáldában megvacsoráztunk s hazatértünk.