Nem titok, hogy szeretek vasutazni. Szeretem az úton levés minden formáját, de ezt nagyon sokat gyakoroltam már az évek során, és még mindig a legjobb érzés felülni egy vonatra, kibámulni az ablakon, nézni az elsuhanó tájat, érezni a súlyos vas, acél, talpfa, széngáz és dízelolaj szagot, amelyek számomra otthonos illatok (ugyanúgy, mint a '70-es évek végén közlekedő teherautók kipufogógázának szaga, amire még óvodáskoromból emlékszem, amikor anyu vitt az üzemi oviba a biciklijén, s mindig érezni lehetett, mert azon a környéken sok járt, lévén, hogy akkor még létezett ipari termelés a szülővárosomban - tudom, durva, de ezek is a gyerekkorom emlékei és szinte hiányzik az a szag, hiába tudom mostani fejjel, hogy isten tudja, milyen káros anyagokat pöfögtek ki azok a monstrumok). Tudni, ismerni, hogy hogyan működnek bizonyos dolgok, amiknek egy része már kiveszett, és nem jön vissza soha többé: pl. volt egyfajta vasúti kocsi, amiből pár éve még elég sok futott, ma már kevésbé látom őket, és az ajtaja még nem automatikusan nyílt, vagy logikusan befelé, hanem kifelé kellett tolni (és sokan, akik keveset utaztak, vagy nem figyeltek rá, mindig befelé húzva akarták kinyitni). Vagy, hogy régen voltak még olyan alkalmazottak (idősebb bácsira emlékszem a környékünkről), akik mentek végig a sínek mentén és összeszedték a szemetet; volt egy speciális botjuk, végén egy hegyes fém szúrófejjel, és azzal szurkálták fel a cuccot, hogy ne kelljen hajolgatni állandóan...Vagy tudni azt, hogy különféle nyomtávok vannak és Záhonynál fogják, és a komplett vasúti kocsit, úgy ahogy van, leemelik a forgóvázról (akkor még nem tudtam, hogy hivatalosan ez a neve :)) és átteszik a Szovjetunióban (mostmár Oroszországban ill. Ukrajnában) használatos szélesebb nyomtávúra (bár már régen jártam arrafelé, gondolom, ez még most is így van; csak nem cserélték le az ukránok a teljes hálózatukat???).
Csak egy rövid ideig volt autója a családunknak, mert egyébként ahová vasúttal el lehetett jutni, oda mindenhová csihuhuval mentünk. Így aztán még ma sem értem igazán azokat, akik pedig mindenhová autóval közlekednek, mert azt szokták meg (bár ahogy öregszem, azért látom, hogy bizonyos szempontból kényelmesebb, de a mai napig ódzkodom a saját fenntartásútól, és nincs is jelenleg sem, és nem tudom, hogy lesz-e valaha, pedig 1997 óta van jogsim, de egy percet sem vezettem, valahogy meg bírtam állni, ne kérdezzük, hogyan :)). Nem alakult ki bennem belső, lelki függés aziránt, hogy mindig 4 kerék legyen alattam, örömöt okoz még most is menetrendet böngészni, útitervet összeállítani és csak menni és menni... Az valahogy túl egyszerűnek tűnik, hogy beszállok itt az autóba és a végcélnál meg kiszállok...beteg, tudom, én kérek elnézést. :) Persze, nem kizárt, hogy ahogy még jobban öregedek, változik majd ez is, nemtom...
Csak egy rövid ideig volt autója a családunknak, mert egyébként ahová vasúttal el lehetett jutni, oda mindenhová csihuhuval mentünk. Így aztán még ma sem értem igazán azokat, akik pedig mindenhová autóval közlekednek, mert azt szokták meg (bár ahogy öregszem, azért látom, hogy bizonyos szempontból kényelmesebb, de a mai napig ódzkodom a saját fenntartásútól, és nincs is jelenleg sem, és nem tudom, hogy lesz-e valaha, pedig 1997 óta van jogsim, de egy percet sem vezettem, valahogy meg bírtam állni, ne kérdezzük, hogyan :)). Nem alakult ki bennem belső, lelki függés aziránt, hogy mindig 4 kerék legyen alattam, örömöt okoz még most is menetrendet böngészni, útitervet összeállítani és csak menni és menni... Az valahogy túl egyszerűnek tűnik, hogy beszállok itt az autóba és a végcélnál meg kiszállok...beteg, tudom, én kérek elnézést. :) Persze, nem kizárt, hogy ahogy még jobban öregedek, változik majd ez is, nemtom...
Tehát, van egyrészt ez a megmagyarázhatatlan érzelmi kötődés, ami jó, ami pozitív. Másrészt viszont sok bosszúságot, idegeskedést is okoz, okozott már ez a még ma is szinte félkatonai szervezetként működő valami. Cégnek, vállalatnak nem mondanám, mert egy egység volt régen, aztán feldarabolták, aztán most megint zajlik valami egybetömörítési folyamat, de igazából a benne élők sem tudják egész pontosan szerintem, hogy mikor melyik cég alkalmazottai, kik a vezetők, kinek mi a feladata, hatásköre, stb...
Bármilyenek is az éppen aktuális keretek, az végül is az utast nem nagyon kéne, hogy érdekelje, azonban a baj az, hogy az, ami már hosszú ideje van, az nem működik rendesen, és ez kihat sajnos az utazás minőségére is. Számtalan példa van/lenne az elmúlt évekből, amiknek már egy részét ugyan elfelejtettem, több viszont élénken él bennem. A legutóbbi e hétvégén esett meg szegény szüleimmel, ill. öcsémmel, és megint a teljes szervezetlenség, káosz uralkodott csak, semmi más.
A legdurvább a mentalitás és a hozzáállás, mert sokszor nem azon múlnak, múltak a dolgok, hogy nincs pénz erre, nincs pénz arra, hanem a gondolkodásmód, ami uralkodik. Sokszor a józan ész teljes hiánya, ragaszkodás ezeréves szabályzatokhoz, amiket nem aktualizálnak az új időknek megfelelően, a bebetonozott kapcsolati tőke, az adminisztráció burjánzása a dolgok hatékony és gyors elintézése helyett, a felelősség hárítása, a lesz.rom tabletta erőteljes fogyasztása, stb., stb. Ami szomorú, hogy úgy hallom, hogy az odakerülő fiatalok nagy részénél is hiába reménykednénk abban, hogy a változást meghozzák, hát nem. Ha ott maradnak, bedarálja őket a rendszer, vagy kis idő múltán, miután átlátják, mi a szitu, otthagyják az egészet, gondolom személyiségtől, szakmai kvalitástól, más lehetőségektől függően.
Sajnos, bár sokaknak fájna, valószínűleg akkor lenne csak változás, ha üzleti alapokra helyeznék a működését. Ha jönne egy ilyen profitorientált izé és jól megvásárolná és átszervezné, akkor asszem többen megtapasztalnák, hogy milyen az, amikor - igaz ugyan, hogy valószínűleg jóval több utaspénzért - nem az utas van a vasútért, hanem fordítva; ahol fontos az, hogy velem utazzanak és mindent megtegyek azért, hogy engem válasszon az a nyomorult utazó és ne a közutas közlekedést; ahol nem hagynák, hogy üljek egy elefántcsonttoronyban a nyugdíjas éveimig, és ne csináljak semmit, csak az emaileket küldözgessem, meg netezzek egész nap, na meg a pasziánsz; ahol lenne korrekt utastájékoztatás, és nem csak a sunnyogás, meg a mellébeszélés, meg a kávézgatás, mert 'nekem ez úgyis a munkaidőmből van, az meg kit érdekel, hogy a szerencsétlenek rendszeresen elkésnek a munkahelyükről, vizsgáról, iskolából, induljanak el duplán korábban, vagy ha nem tetszik, menjenek busszal, én lesz.rom'; meg jegyet, azt nem adok, viszont hepciáskodok, ha valakinek nincs; ahol figyelmet fordítanak arra, hogy a hangosbemondót, azt mindenhonnan lehessen ám hallani, mert az nem elég, ha a szép hangú kisasszony, vagy ippeg úriember saját magát hallja (ugye, hogy ez nem pénzkérdés, ugye?); ahol a személyzet minden tagja megkapta a kiképzést arra vonatkozóan, hogy hogyan működnek a berendezések a vonaton (hangosítás, internet, klíma, avagy télen a fűtés), és ha valaki ki meri nyitni a száját, hogy mégis hogy van ez vagy az, az utasok közül, vagy mondja, hogy nem műkszik, akkor nem leordítom, hogy kussoljál, és üljél csendben a helyeden, barátom, hanem készségesen mindent megteszek azért, hogy az utas jól érezze magát, és ha én nem tudom megoldani a problémát, akkor tudom, hogy kit kell felhívnom ahhoz, hogy megoldjam a segítségével, de legalább az igyekezet látszódjék, hogy próbálok mindent megtenni, hogy az utasnak jobb legyen; ésatöbbi, ésatöbbi.
Dehát kinek kell egy ilyesmi a nyakába? Meg hát, amúgy is elég hihetetlennek tűnik, hogy eladnák... bár láttunk mi már karonülő varnyút, úgyhogy bármi lehetséges, meg annak az ellenkezője is.
Szóval, így ez van ezzel. Úgyhogy most töröm a fejem, hogy a szülinapi angyalkától kérjek-e egy robogót, hogy legalább a napi rutinban tudjak elszakadni egy kicsit ettől. (Ma busszal jöttem haza, az amúgy dettó ugyanez. Késik, kvaterkázik-jópofizik a sofőr, mégis beér a megadott időre a célállomásra. Hát mégis, akkor mekkora plusz van az ő menetrendjében is, basszus, ha így is teljesíteni tudja???)
A legdurvább a mentalitás és a hozzáállás, mert sokszor nem azon múlnak, múltak a dolgok, hogy nincs pénz erre, nincs pénz arra, hanem a gondolkodásmód, ami uralkodik. Sokszor a józan ész teljes hiánya, ragaszkodás ezeréves szabályzatokhoz, amiket nem aktualizálnak az új időknek megfelelően, a bebetonozott kapcsolati tőke, az adminisztráció burjánzása a dolgok hatékony és gyors elintézése helyett, a felelősség hárítása, a lesz.rom tabletta erőteljes fogyasztása, stb., stb. Ami szomorú, hogy úgy hallom, hogy az odakerülő fiatalok nagy részénél is hiába reménykednénk abban, hogy a változást meghozzák, hát nem. Ha ott maradnak, bedarálja őket a rendszer, vagy kis idő múltán, miután átlátják, mi a szitu, otthagyják az egészet, gondolom személyiségtől, szakmai kvalitástól, más lehetőségektől függően.
Sajnos, bár sokaknak fájna, valószínűleg akkor lenne csak változás, ha üzleti alapokra helyeznék a működését. Ha jönne egy ilyen profitorientált izé és jól megvásárolná és átszervezné, akkor asszem többen megtapasztalnák, hogy milyen az, amikor - igaz ugyan, hogy valószínűleg jóval több utaspénzért - nem az utas van a vasútért, hanem fordítva; ahol fontos az, hogy velem utazzanak és mindent megtegyek azért, hogy engem válasszon az a nyomorult utazó és ne a közutas közlekedést; ahol nem hagynák, hogy üljek egy elefántcsonttoronyban a nyugdíjas éveimig, és ne csináljak semmit, csak az emaileket küldözgessem, meg netezzek egész nap, na meg a pasziánsz; ahol lenne korrekt utastájékoztatás, és nem csak a sunnyogás, meg a mellébeszélés, meg a kávézgatás, mert 'nekem ez úgyis a munkaidőmből van, az meg kit érdekel, hogy a szerencsétlenek rendszeresen elkésnek a munkahelyükről, vizsgáról, iskolából, induljanak el duplán korábban, vagy ha nem tetszik, menjenek busszal, én lesz.rom'; meg jegyet, azt nem adok, viszont hepciáskodok, ha valakinek nincs; ahol figyelmet fordítanak arra, hogy a hangosbemondót, azt mindenhonnan lehessen ám hallani, mert az nem elég, ha a szép hangú kisasszony, vagy ippeg úriember saját magát hallja (ugye, hogy ez nem pénzkérdés, ugye?); ahol a személyzet minden tagja megkapta a kiképzést arra vonatkozóan, hogy hogyan működnek a berendezések a vonaton (hangosítás, internet, klíma, avagy télen a fűtés), és ha valaki ki meri nyitni a száját, hogy mégis hogy van ez vagy az, az utasok közül, vagy mondja, hogy nem műkszik, akkor nem leordítom, hogy kussoljál, és üljél csendben a helyeden, barátom, hanem készségesen mindent megteszek azért, hogy az utas jól érezze magát, és ha én nem tudom megoldani a problémát, akkor tudom, hogy kit kell felhívnom ahhoz, hogy megoldjam a segítségével, de legalább az igyekezet látszódjék, hogy próbálok mindent megtenni, hogy az utasnak jobb legyen; ésatöbbi, ésatöbbi.
Dehát kinek kell egy ilyesmi a nyakába? Meg hát, amúgy is elég hihetetlennek tűnik, hogy eladnák... bár láttunk mi már karonülő varnyút, úgyhogy bármi lehetséges, meg annak az ellenkezője is.
Szóval, így ez van ezzel. Úgyhogy most töröm a fejem, hogy a szülinapi angyalkától kérjek-e egy robogót, hogy legalább a napi rutinban tudjak elszakadni egy kicsit ettől. (Ma busszal jöttem haza, az amúgy dettó ugyanez. Késik, kvaterkázik-jópofizik a sofőr, mégis beér a megadott időre a célállomásra. Hát mégis, akkor mekkora plusz van az ő menetrendjében is, basszus, ha így is teljesíteni tudja???)
 |
| Ukrajna (forrás: toochee) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése