This is England - 9-10. nap, London bébi

Ez a két nap, ez kemény, mint a kád széle. 
Délelőtt berobogunk Uffingtonból Londonba, az idő szűkös, délig le kell adni az autót a bérbeadó cégnek, kitakarítva szépen, ahogy kell. Az a szerintem nem túl jó megoldás született erre, hogy a túravezetőnk kidob minket egy Wetherspoonban a csomagokkal, ő elmegy a kocsival, takaríttat és lead, addig mi ücsörgünk a vendéglátóipari egységben, tétlenül. Ettől talán jobb lett volna, ha elvisz a szállásra, azonban az a város túlsó végén lett lefoglalva Kingston helyett, pedig gondolom, emitt is akadt volna valami hostel; úgy talán kevesebb stresszel járt volna az elhelyezkedés/lecuccolás a nagyvárosban... Mindegy, dolgavégeztével visszaérkezik, eltömegközlekedjük magunkat a Viktoriára a nehéz csomagokkal, ide beszéli le előzetesen a talit a hostelből valakivel, aki majd elszállít bennünket a dormitoryba. Hangsúlyoznám, hogy még akkor beszélt az illetővel, mikor elindulunk Kingstonból, hogy mire mi odaérünk, addigra ők is ott legyenek. A megbízhatóság újabb példája: másfél-két órát várunk cirka a csávókra (valamiért ketten jöttek végül, az egyik tudott vezetni, a másik meg mondta, hogy merre menjen) egy utcasarkon a bőröndökkel, abban a hiszemben, hogy már mindjárt ideérnek... Egy óra elteltével azért már csak megcsörgetjük őket, hogy hol vannak már: jönnek, jönnek, ne türelmetlenkedjünk. Megérkezésük: négy személynek van hely az autóban, meg esetleg a csomagok. WTF? Kilencen vagyunk... Mit volt mit tenni, négyen beszálltunk, öten jöttek tömegközlekedve, ahogy már rég beértünk volna valszeg, ha elindulunk és nem várunk rájuk... Persze, ehhez jó lett a többieknek tudni, hogy a tömegközlekedős térkép nem méretarányos, tehát semmi köze a valóságban fennálló távolságokhoz. Ezért lehetett az, hogy a dugó ellenére mi sokkal hamarabb megérkeztünk, mint a csapat másik fele, mivel elkövették azt a hibát, hogy kinézték a térképen, hogy arra rövidebb, erre hamarabb, csak éppen a fentiek miatt elég rendesen megtévedtek. 

Végre betámolyognak ők is, mi a hostel társalgószerűségében várjuk őket, ott ül egy csávó, és nézi a tévét, esküszöm, míg ott vártunk, egy mozdulatot nem tett. A fiúk, akik este még lementek egy körre, mondták, hogy a fickó még most is ott ücsörög, mint egy Buddha, moccanatlan, lehet, hogy már nem is él... Fura, lehet, hogy kicsit be volt állva szegény...

Jól elment a napunk az ide-oda logisztikázással, olyan du. 3-4 óra körül indulunk neki a városnak. Kiderül a traffic jam oka: a Pride miatt van (melegfelvonulás). A Piccadilly Circus-ön annyian vannak, mint az oroszok (elnézést, nálunk így szokják ezt mondani, még az átkosból visszamaradott mondás, értsd: nagggyon sokan), de pl. a St. James Parkban sem lehet egy tűt sem leejteni. Elbuszozunk a Towerhez is, de minden látnivalót igazából csak végigrohanunk. Nem tudom, hogy a többiek hogy vannak vele, én halálosan elfáradok a nap végére, arra gondolok, hogy milyen jó lett volna már ma hazarepülni, maradt volna egy napom arra, hogy kipakoljak, és felkészüljek az előttem álló jómunkásember hétre, de ez ugye csak álom, a repjegy másnapra szól. Az már nem is hat meg egyáltalán, hogy a hostel ablaka meg egy temetőre néz...

Vasárnap aztán még futunk egy kört a városban, a Travelcard, amit előző nap vettünk, másnap már nem érvényes, így újabbat kell beszerezni, a csomagjainkat be kell raknunk egy csomagmegőrzőbe, újabb "potom" 9 font (vagy hagyjuk őket a hostelben, de félünk, hogy kevés lesz az időnk, sietni kell, mert a becsekkolás sokat vesz igénybe, ezért inkább bevisszük őket magunkkal a városba, hogy már ne kelljen visszabumliznunk értük), szóval egy csomó felesleges kiadás...És végül, nekem ráadásnak még jön egy jó kis 80 fontos túlsúly, amit fogalmam sincs, hogy hogyan csináltam, mert nem vettem semmi nagy dolgot, de itthon megmértem a bőröndöt és tényleg 28 kilót mutatott. Kifelé meg simán belefértem a 23 kg-os határba... Rejtély, de fizettem, mint a kisinas, hát, ez sem esett jól...:(

A Tower Bridge

Hyde Park, a Kensington palota előtti kacsaúsztató előtti madár

Szóval summa summarum, ez a két nap úgy hiányzott, mint egy púp a hátamra, de akivel beszéltem, ők meg mind azon a véleményen voltak, hogy az milyen már, hogy ott vagy Angliában, de Londonba meg nem mész el? Lehet, hogy én is így gondolkodtam volna, ha még nem jártam volna ott, de így semmi értelme nem volt, sőt, szívesen kihagyom, ha lehet. (Az út hazafelé eseménytelenül telik, du. 2-kor indulunk a Victoria Station-ről, este fél 1-re már itthon is vagyok.)

St. James Park