Ré szigetét elhagyva továbbmegyünk északnak és a délután már Dinan városában talál bennünket. Rögtön esővel indítjuk a városnézést, bánatosan álldogálunk a turistairodában, várva, hogy kicsit csendesedjen.
Miután valamelyest eláll, megnézzük a várost, felmegyek a régi toronyba, ahonnan csodaszép kilátás nyílik a régi, favázas épületekre, kacskaringós utcákra:
Lesétálunk a kikötőbe a meredek, kis üzletekkel teli utcán, ami oda vezet, majd lassan vissza a buszhoz, amihez épp hogy csak odaérünk, és ismét elkezd zuhogni.
Szerencsére eláll, mire a kempinghez érünk, így megússzuk az esőben sátorállítást. A kempingből (Matignon felett, Saint-Cast-le-Guildo) szép a kilátás a La Manche csatornára:
 |
| Sátraink a naplementében, a csodás Bretagne-ban |
A kemping tömve angolokkal, hollandokkal, és én csodálkozva nézem őket. Jönnek ezekből az elég csapadékos, hűvös nyarú országokból nyaralni, de hová? Egy ugyanolyan hűvös, csapadékos helyére a világnak: Bretagne-ba. Ami jellegét tekintve tök hasonló egy angliai vagy egy holland tengerparthoz. Ennek mi értelme? Ha elutazik dél-Franciaországba, Spanyolországba, azt értem: meleg van, süt a nap, változatosság, érthető, hogy egy szál semmiben mászkálnak az emberek. A durva az, hogy ők 15 fokban, szélben-esőben is így karistolnak. Mindenki azt mondja, hogy ne csodálkozzak ezen, ők így nőnek fel, ezt szokják meg, és kész. Hát, majdcsak el fogom tudni fogadni egyszer, hogy ilyen is van. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése