Reggel a nagy turistagyárba, Mont Saint Michel-be indulunk. Nem én aggatom rá ezt a nem túl megtisztelő címet, a látogatottsági adatok alapján Párizs után ide jönnek a legtöbben.
Szegény apátság nem cáfol rá a hírére, elég elborzasztó hely ilyen szempontból. Egyébként egészen különleges, csak meg kell próbálni lehántani róla ezt a réteget, és elképzelni, milyen lehetett régen, mert most pont azt a belső elcsendesülést képtelenség érezni, amit a régi zarándokok érezhettek még, mikor ide látogattak.
708-ban szentelik fel, s maga Mihály arkangyal parancsolja meg a legendák szerint, hogy építsenek tengerből kiemelkedő sziklára templomot. A kistestvérét egyébként tavaly, az angliai út során láttuk, itt írok róla:
Tény, hogy a francia tesó sokkal monumentálisabb, látványosabb, ahogy ott áll a tengerben, apálykor szárazon, dagálykor vízzel körülölelten.
Miután letesz minket a busz a durván nagy területű parkolóban, szinte futva tesszük meg a 3 km-es épülethez vezető gyalogutat, hátha megint, még elég korán van ahhoz, hogy elkerüljük a tülekedést (visszaolvasva, mintha az egész út erről szólt volna, az előremenekülésről, de tényleg ezt csináltuk folyamatosan, próbáltuk kerülni a nagy tömegjeleneteket...). Még működnek a helyi buszjáratok is a régi úton, melyek a parkolótól az épületig viszik a zembereket, de az idei év nagy szenzációja, hogy átadták a gyalogos bejárót (plusz a mellette futó buszsávot), mely cölöpökre épült, így a víz természetes, ár-apály mozgása akadálytalanul megtörténhet. A szilárd utat, amin jelenleg még a buszok közlekednek, elbontják majd, a környezetvédők pedig hallelujáznak.
Szóval behömpölygünk a tömeggel együtt az apátság bejáratához. A gyalogjárón még csak-csak elmegy az embermennyiség, de aztán beszűkül az út, s a felfelé vezető lépcsőkön elviselhetetlen az egész, szakad rólunk a víz, mire felérünk. Ráadásul végig figyelni kellett arra, hogy a csoport együtt maradjon, mert a csoportos jeggyel csak egyszerre tudnak beengedni, ezért le sem maradhatott még véletlenül sem senki.
Számomra a legszörnyűbb az, hogy bejutunk, van egy terasz, ahonnan szép a kilátás a környékre, aztán a táblák bevezetnek a gótikus templom jellegű épületrészbe, megnézzük a kerengőt, van még egy-két terem és ennyi.
Szóval, hogy nem értem, hogy miért ekkora látványosság ez, miért ekkora a látogatottsága. Mondom, a belső áhítat teljességgel kizárt, hogy te most egy szent helyen vagy, és akkor visszahúzódsz egy kicsit önmagadba, ha nem vagy vallásos, akkor is; na ez nincs. Mindenhol csoportok, akiket a magányos nézelődő csak tehetetlenül kerülget, fennhangon tartják a szervezett vezetéseket a falakon belül, ha megállsz, téged löknek fel, kisgyerekek visítanak (mondjuk megértem, azért ez nekik nem olyan buli, még ha egy erdőben, vagy a hegyen el is bóklásznak a szülőkkel, ilyen helyre azért én nem vinném őket), szóval mind vallásilag, mind turisztikailag sántít a dolog. Ezt az is jellemzi, hogy a csoport nagy része hamarabb ér vissza a megbeszélt időpontnál a buszhoz, mert egyszerűen szerintem 1. nincs annyi látnivaló, hogy kitartson addig 2. kb. egy óra, mire kilogisztikázod magad a parkolóhoz, mert messze van s kerülgetni kell a bámészkodókat és ha nem akarsz rohanni, se elkésni, akkor még több időt tervezel be annál, ami amúgy kellene rá (eleve nézni kellett, hogy kb. mennyi idő oda, hogy tudjad, mennyi lesz kb. vissza).
Mi is gyorsan menekülőre fogjuk, csinálok még egy-két képet, mikor már a gyalogúton járunk, mert azért szép látvány, tagadhatatlanul, ahogy visszanézünk rá:
Ezek után indulunk visszafelé, de még Saint Malo hátravan a napból. Megint dugó van az autópályán, csúszunk a tervezetthez képest, már jócskán benne járunk a délutánban, mire a városba érünk. Itt elkövetem azt a hibát, hogy nem veszek meg egy kis picike rajzot az egyik utcai árustól, utólag rájövök, hogy hülyeség volt garasoskodni, mert nagyon tetszett, és honnan lesz most nekem világítótornyos akvarellképem? Azóta beléjük vagyok szerelmesedve, és nagyon szeretem őket, mutatom, hogy miről beszélek (sajnos világítótornyosat, hasonlót ahhoz, mint amit St. Malo-ban láttam, a neten nem találtam - a képek forrása: pinterest):
Az a kép még minimálabb volt, épp, hogy csak a kontúrok voltak meg, mégis annyira tetszett.
Szép a naplemente, de hűvös van, fázom, fáradt vagyok és nyűgös, a gyomrom is émelyeg, szóval alig várom, hogy visszaérjünk a kempingbe és ledőlhessek, kár, hogy emiatt nem élveztem annyira a várost, mint amennyire tehettem volna.
Tény, hogy a francia tesó sokkal monumentálisabb, látványosabb, ahogy ott áll a tengerben, apálykor szárazon, dagálykor vízzel körülölelten.
Miután letesz minket a busz a durván nagy területű parkolóban, szinte futva tesszük meg a 3 km-es épülethez vezető gyalogutat, hátha megint, még elég korán van ahhoz, hogy elkerüljük a tülekedést (visszaolvasva, mintha az egész út erről szólt volna, az előremenekülésről, de tényleg ezt csináltuk folyamatosan, próbáltuk kerülni a nagy tömegjeleneteket...). Még működnek a helyi buszjáratok is a régi úton, melyek a parkolótól az épületig viszik a zembereket, de az idei év nagy szenzációja, hogy átadták a gyalogos bejárót (plusz a mellette futó buszsávot), mely cölöpökre épült, így a víz természetes, ár-apály mozgása akadálytalanul megtörténhet. A szilárd utat, amin jelenleg még a buszok közlekednek, elbontják majd, a környezetvédők pedig hallelujáznak.
Szóval behömpölygünk a tömeggel együtt az apátság bejáratához. A gyalogjárón még csak-csak elmegy az embermennyiség, de aztán beszűkül az út, s a felfelé vezető lépcsőkön elviselhetetlen az egész, szakad rólunk a víz, mire felérünk. Ráadásul végig figyelni kellett arra, hogy a csoport együtt maradjon, mert a csoportos jeggyel csak egyszerre tudnak beengedni, ezért le sem maradhatott még véletlenül sem senki.
Számomra a legszörnyűbb az, hogy bejutunk, van egy terasz, ahonnan szép a kilátás a környékre, aztán a táblák bevezetnek a gótikus templom jellegű épületrészbe, megnézzük a kerengőt, van még egy-két terem és ennyi.
Mi is gyorsan menekülőre fogjuk, csinálok még egy-két képet, mikor már a gyalogúton járunk, mert azért szép látvány, tagadhatatlanul, ahogy visszanézünk rá:
Visszafelé találunk egy elhagyott kempinget is, a kerítésén pedig ezt :):
 |
| Milyen már az a sokpöttyös szó ott fent a bal sarokban? :) |
Szép a naplemente, de hűvös van, fázom, fáradt vagyok és nyűgös, a gyomrom is émelyeg, szóval alig várom, hogy visszaérjünk a kempingbe és ledőlhessek, kár, hogy emiatt nem élveztem annyira a várost, mint amennyire tehettem volna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése